DR. FREUND TAMÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim, Uraim! Az elmúlt héten meghalt Willy Brandt. Halálával olyan nagyformátumú európai politikus távozott el, aki meghatározó személyisége volt Németország és Európa II. világháborút követő történelmének. Azért kértem szót, azért tartottam fontosnak a róla való megemlékezést, noha vele nem azonos politikai áramlathoz tartozom, mert megítélésem szerint politikájával jelentős befolyást gyakorolt Kelet-Európa közelmúlt történelmére. Brandt jó két évtizeddel ezelőtti kancellárrá választását követően külügyminiszterével, a szabaddemokrata Walter Scheellel új struktúrába helyezte Németország és Kelet-Európa viszonyrendszerét. Tényként kellett elfogadnia, hogy csak rendezett kapcsolatrendszer esetén van lehetőség ezen országokra erkölcsi nyomást gyakorolni, belső viszonyaikat a megkövesedés helyett az erjedés irányába elmozdítani. Ezen politikai elgondolás jegyében születtek meg a keleti szerződések, nevesül a moszkvai és varsói egyezmény, amelyek keretében sor került a keleti határok elismerésére is. Brandt világosan látta, hogy az európai határok és a kisebbségek fájdalmas kérdésének teljes körű igazságos megoldására csak Kelet-Európa demokratizálódását követően kerülhet sor egy európai egységesülési folyamat keretein belül. Nos, mindezek eredményeként megkezdődött az enyhülésként aposztrofált történelmi periódus. A kelet-európai zárt társadalmak az akkori divatos szóhasználattal az eszmék és információk szabad áramlásának nevezett folyamat eredményeként engedményekre kényszerültek. A szabad gondolat kicsinyke sugara lopakodott be ezekbe az országokba, melyből még gyüszűnyi is halálos veszedelmet jelentett minden diktatúrára. Így olyan, korábban eretnek gondolatok kerültek be a köztudatba, mint az emberi jogok, a sajtó- és vallásszabadság, a jogállamiság, valamint a demokrácia más alapértékei. Mindezek ellene hatottak az elzárkózásnak, a megmerevedésnek és folyamatosan alámosták az érintett országok diktatúráit. Különösen mi, magyarok láttuk ennek hasznát, mert így sokkal több ember számára nyílt lehetőség utazásra, kapcsolatteremtésre, új politikai és gazdasági ismeretek megszerzésére. Mindennek előnyeit a régió több országával szemben mind a mai napig élvezzük. Végül is a détente, az enyhülés csak részleges eredményeket hozott. Azonban Willy Brandt legnagyobb érdeme az volt, hogy az általa elindított, önmagában sok ellentmondást hordozó folyamatok egy faktorává vált a későbbi változásoknak, jó előkészítése a különböző politikai tényezők szerencsés egybeesése révén 1989-ben bekövetkezett kelet-európai átalakításnak. Ma másodlagos kérdés, hogy Willy Brandt a pártok felett állni tudó politikus szociáldemokrata, keresztény demokrata, vagy szabaddemokrata volt-e. Mert ő mindhárom politikai irányzat által képviselt demokrata volt, igazi európai demokrata. Neki nem kellett kommunista-szociáldemokrata különbözeti vizsgát tennie, mert egész életében következetes ellenfele volt mindenfajta totalitárius rendszernek. A nácizmus idején az emigrációt választva szállt szembe az erőszakkal, míg a berlini fal építésekor Nyugat-Berlin főpolgármestereként tette ugyanezt. Ott állt az Egyesült Államok elönkének, John Fitzgerald Kennedynek a jobbján, amikor az Ich bin ein Berliner azóta legendává vált mondata elhangzott. Mindez a szolidaritás kifejezése volt a kelet-berliniekkel, a kelet-németekkel, a kelet-európaiakkal egy elképesztően barbár építmény felépítése miatt, mely Európa kettészakításának szimbólumává vált. Willy Brandt azon kevés szerencsés politikus közé tartozott, akik megélhették életművük megvalósulását. Mert amíg a berlini fal építését élete legtragikusabb napjaként élte meg, addig a fal leomlását politikája beteljesülésének érezte. Willy Brandt értékrendszerében ugyanazt jelentette Treblinka, mint a gulag. Számára rokonértelmű szavak voltak Oradour és a katyni erdő, és ha tudta volna, hogy létezik, akkor Recsk is. Brandt kérlelhetetlen ellenfele volt mindenfajta totális államnak. Ő volt az, aki a berlini fal felépítését követően azt mondta, hogy nem lehet demokrata az, aki nem antikommunista. A nácizmus bukását követően a világ azt gondolta, hogy a németeket évszázadokra kitaszítják a népek közösségéből. Willy Brandt az a politikus volt, aki különösen sokat tett, hogy ez ne így történjék. Életművével járult hozzá, hogy visszavezesse nemzetét az európai népek családjába, megteremtve ezzel az európai egységesülés feltételeit. (15.20) Amikor letérdelt a varsói gettó áldozatainak emlékművénél, akkor olyan gondolatsort indított el, melynek eredményeként húsz évvel később megvalósult a nagy megbékélés a korábbi ellenséggel, az örökös vetélytárssal, Franciaországgal, mely igent mondott a Németországgal egységesülő Európa gondolatára. Willy Brandt szűk nemzeti elfogultságtól mentes európai államférfi volt, aki politikai pályafutásával és gondolkodásával, tisztességével méltán vívta ki a világ elismerését, politikustársai nagyrabecsülését. Azt szerette volna, hogy az Európai Közösség a demokrácia mintaintézményévé váljon, és hogy ez legyen a világ szociálisan legfejlettebb régiója. Személye, gondolkodásmódja példaként állhat - pártállástól függetlenül - a most születő kelet-európai demokráciák politikusai számára. Annál is inkább, hisz a régió vezetői válaszút előtt állnak. Nevezetesen, hogy magukévá tudják- e tenni a modern Európa gondolatát, következetesen végrehajtják-e a modernizációt? A közös európai házat nemzeti sajátosságaikkal gazdagítva belépnek-e annak közösségébe, vagy a modernizációt elutasítva, önmagukba fordulva, vad nacionalista indulatoktól megosztva a harmadik világ felé veszik útjukat? Köszönöm figyelmüket. (Taps.)