DR. KÓNYA IMRE (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tölgyessy Péterhez hasonlóan én is két témában szeretnék csatlakozni a miniszterelnök úr által elmondottakhoz. Mindenekelőtt fontossági sorrendet is kifejez az időbeliség: Bős-Nagymaros kérdése. Azt hiszem, hogy amióta Bős-Nagymaros ügyében a helyzet kritikussá vált, mintaszerű az az együttműködés, ami a Ház képviselőcsoportjai között megnyilvánul. A Kormány kezdeményezésére rendszeresen tájékozódnak a képviselőcsoportok vezetői, illetőleg ugyanígy az érintett bizottságok tisztségviselői az eseményekről, és a szükséges lépéseket illetően is folyamatosan konzultál az Országgyűléssel a Kormány. Így is van ez rendjén, mert alapvető nemzeti kérdésről van szó, amiben mindenképpen szükség van az egységre, ahol politikai nézetektől függetlenül együtt kell dolgoznunk és kölcsönösen kifejteni a véleményünket a szükségesnek látott lépésekkel kapcsolatban. Azért is szükség van erre a folyamatos konzultációra, mert a Ház nagy többséggel, valamennyi képviselőcsoport egyetértésével egy döntést hozott ebben az ügyben, és ez a döntés határozza meg lényegében a Kormány cselekvési területét, cselekvési lehetőségeit, és a továbbiakban is az Országgyűlés határozatától függően tud csak lépni a Kormány, és ezért a folyamatos konzultációra szükség van, erre a továbbiakban is igényt tartunk. Képviselőcsoportunk támogatja a Kormányt a határozott, de a megegyezést kereső lépésekben ezen a területen is. A másik kérdés az október 23-ai megemlékezéssel kapcsolatos állásfoglalás. Azzal kezdeném, hogy egyetértek Tölgyessy Péterrel abban, hogy nem lehet elszigetelten vizsgálni a Kossuth Lajos téren történteket. (15.50) Magam is egy folyamat részeként értékelem az itt történt eseményeket, de azt hiszem, hogy nem okozok túlzottan nagy meglepetést, hogyha egyben jelzem, hogy ezzel körülbelül véget is ért az a kör, amiben egyetértek az ő mondanivalójával. Arra kérem önöket, hogy hallgassák meg a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának az üggyel kapcsolatos álláspontját, amely, mondanom sem kell, más megvilágításba helyezi az ügyet, mint ahogy az eddigi ellenzéki megnyilvánulásokból kitűnően az ellenzék értékeli a Kossuth téren történteket. Mindenekelőtt a Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében mélységes sajnálatomat fejezem ki, hogy a megemlékezésekről az ellenzéki politikai erők képviselői tüntetőleg távol maradtak. (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Nem igaz!) Ezért a nemzeti összefogás e legméltóbb ünnepe nem fejezte ki a nemzet egységét egy olyan időszakban, amikor pedig erre az egységre az ország stabilitásának megőrzése és a gazdasági felemelkedés megindítása érdekében, valamint - mint utaltam rá a bevezetőben - a Duna elterelésével fenyegető helyzet miatt mindennél nagyobb szükség lenne. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy a Parlament előtt tartott megemlékezésről, amelynek súlyát és jelentőségét emelte az a tény, hogy a köztársasági elnök úr vállalta az ünnepi szónok szerepét, ugyanúgy távol maradt az ellenzék (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Nem igaz!), oda nem kellett meghívó, uraim, mint az Operaházban megtartott ünnepi hangversenyről, amelynek házigazdája a három közjogi méltóság: a köztársasági elnök, a miniszterelnök és az Országgyűlés elnöke volt, s amelyen a diplomáciai kar doyenjétől kezdve az esztergomi érseken keresztül a szabadságharcosok képviselőin át a kormánytagokig a közélet számos ismert személyisége vett részt. Talán kevésbé indokolt sérelmezni az ellenzék távolmaradását azokról a megemlékezésekről, amelyeket a szabadságharcosok mindenféle hivatalosságot nélkülözve rendeztek meg, de mindenesetre elgondolkodtató, hogy például a Corvin közből és a Széna térről nem csupán a Magyar Szocialista Párt képviselői maradtak távol - az ő esetükben nem jutna eszembe ezt sérelmezni. (Taps a jobb oldalról.) Ezzel összefüggésben érdeklődéssel hallottam az elszólásairól közismert ellenzéki képviselőnek azt az önkritikáját, hogy helytelen taktika volt eddig az +56-os ünnepségektől távol maradni. Anélkül, hogy e nyilatkozat értékelésekbe bocsátkoznék, kötelességemnek tartom megjegyezni, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjában nem ismerek olyan képviselőt, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc ügyét párttaktikai céloknak rendelné alá. (Nagy taps a kormánypárti oldalról.) Őszinte sajnálattal tapasztaltuk azt is, hogy a Kossuth Lajos téren összegyűlt tömeg egy része ellenérzését fejezte ki a köztársasági elnök úrral szemben, aki emiatt nem mondta el ünnepi beszédét. Nem értünk egyet azzal, ha a nemzeti megemlékezést egyes csoportok politikai demonstrációra használják fel, de megütközéssel fogadjuk azokat a kritikákat, amelyek a Kormányt teszik felelőssé azért, hogy nem akadályozta meg a köztársasági elnökkel szemben megnyilvánuló ellenérzés nyílt kifejeződését. Kíváncsian várjuk, miképpen képzelik a Kormány kritikusai a köztársasági elnök elleni kritika megnyilvánulásának megakadályozását, és őszintén reméljük, hogy az ellenzéki politikai erők nem törekszenek a velük ellentétesen gondolkodók szabadságának korlátozására, miközben más esetekben a legszélsőségesebb szabadosság mellett törnek lándzsát, és a végrehajtó hatalom törvényes jogaitól féltik a demokráciát. Aggasztónak tartjuk, hogy egy parlamentáris demokrácia köztársasági elnöke, akinek a napi politikai csatározásokon felülemelkedve a nemzeti egységet kell megjelenítenie a nemzeti összefogást példázó nemzeti ünnepen, méltatlan helyzetbe került azáltal, hogy állampolgárok nem elhanyagolható része nemtetszését fejezte ki vele szemben. Mindezért a felelősség azokat terheli, akik a köztársasági elnököt a napi politikai küzdelmekbe belehajszolták. (Nagy taps a jobb oldalról.) A parlamenti demokrácia alkotmányai azért mentesítik a köztársasági elnököt a politikai felelősségvállalás kényszerétől, és vonják ki ezáltal a napi politikai küzdelmekből, mert csak így tud olyan tekintélyt és tiszteletet kivívni magának, hogy egyes kiélezett helyzetekben mindenki elfogadja a véleményét, és így képes békét és egységet teremteni. Aki belebocsátkozik a politikai küzdelmekbe, az vállalja a politikussorsot, és óhatatlanul kiteszi magát az ellentétes meggyőződésű emberek bírálatának. (Zaj.) Megismétlem tehát: a Kossuth Lajos téren történtekért a felelősség azokat terheli, akik a köztársasági elnököt a kisszerű napi politikai küzdelmekbe belevonták. (Taps a jobb oldalról és Dénes János részéről.) Az ellenzék ezzel szemben a belügyminiszter felelősségéről beszél, amiért nem akadályozta meg a történteket. Nem tudom, mit kellett volna tennie a belügyminiszternek, netán a nehezen kivívott szabadságot korlátoznia, a veszélyes elemek leveleit, telefonjait ellenőriznie, az ünnepre érkezőket igazoltatnia, szándékaikat, gondolataikat kifürkésznie? Aggasztó, hogy egyesek elképzelhetőnek tartják a velük ellentétesen gondolkodók szabadságának korlátozását. (Felzúdulás a bal oldalon.) Én, aki az ellenzéki politikusokkal szemben ott voltam a különböző megemlékezéseken, a Corvin közben, a Bem téren, ahol egyébként, az igazság kedvéért meg kell mondani, a FIDESZ képviselője is jelen volt (Orbán Viktor: A Corvin közben is ott voltunk!), akkor nyilván én nem láttam ellenzéki politikust, az Operaházban tartott ünnepségen kívül a Kossuth téren is, felelősségem tudatában állíthatom, hogy semmiféle jogellenes megnyilvánulást nem tapasztaltam, és hogy az elnök úr ellen tüntetők, akiknek az eljárásával természetesen nem értek egyet, nem lépték túl azt a keretet, amelyet egy demokráciában mindenki kénytelen elviselni, aki politikai küzdelmekbe bocsátkozik. (Zaj.) Rá kell mutatnom arra is, hogy a mostani, október 23-iki esemény nem előzmény nélküli. Az elmúlt 2 évben sajnos több alkalommal előfordult az, hogy nemzeti ünnepeinken vagy egyéb ünnepi alkalmakkor disszonáns jelenségekre került sor, olyanokra, amelyek hasonlóak vagy egyes esetekben súlyosabbak is voltak a jelenlegi esetnél. 1990 szeptemberében egyetemi tanévnyitó ünnepségen került sor ünneprontásra, amikor a művelődési és közoktatási minisztert sértő transzparenseket bontottak ki. 1991. március 15-én egy Kormányt sértő trágár feliratot tartalmazó transzparenst emelt magasba egy csoport a Nemzeti Múzeum kertjében. 1992. március 15-én az Országgyűlés elnökének beszédét próbálták megzavarni egyesek füttyszóval. Idén augusztusban pedig, amikor a Sportcsarnokban a miniszterelnök úr a Kormány nevében fogadta a barcelonai olimpián sikerrel szerepelt olimpikonjainkat, hangzott el ünneprontó füttykoncert. Amikor megértjük azokat, aki ma fellépnek a köztársasági elnökkel szembeni negatív megnyilvánulás ellen, úgy gondolom, joggal kérdezhetjük meg, hogy hol voltak ezek a hangok az elmúlt két évben az említett esetekben, miért nem szólaltak meg akkor az ellenzéki pártok képviselői, miért nem ítélte el a sajtó nagy része ezeket a bántó megnyilatkozásokat. Úgy gondoljuk, hogy itt sem elszigetelt esetről, hanem egy folyamatról van szó, a politikai stílus ízlésünktől eltérő, kifogásolható megnyilvánulásairól, amelyekkel szemben nem lehet úgy fellépni, hogy csak a nekünk nem tetsző megnyilvánulásokat ítéljük el, miközben más esetekben hallgatásba burkolózunk, vagy éppenséggel alig titkolt kárörömmel nyugtázzuk az eseményeket, hanem csak úgy lehet eredményesen szembeszegülni az ilyen jelenségekkel, ha minden, a helyzethez nem illő és bántó megnyilatkozást egységesen és következetesen helytelenítünk. Itt térnék ki arra a vádra, amely a Kossuth téri tüntetést egyfelől szélsőjobboldali elemek művének igyekszik beállítani (Közbeszólás: Közép+), másfelől a Kormány közreműködését valószínűsíteni. A miniszterelnök úr ez utóbbi feltételezésre kitért már a beszédében, és a leghatározottabban visszautasította mindazokat a rágalmakat, amelyek a Kormány közreműködésére utaltak volna. Én csatlakozom ehhez, és egy gondolattal kiegészíteném, a cui prodest kérdését vetném fel. (16.00) A kormánykoalíciónak ugyanis semmiképpen sem állt érdekében ez a kellemetlen közjáték, és az olyan burkolt célzásokat vagy feltevéseket, hogy a történtek mögött a kormányzati oldalról való szervezés állt volna a háttérben, mi is visszautasítjuk, és ezt a felvetést vagy célzást ugyanolyan sértőnek találjuk, amilyen sértő volna, ha mi abból kiindulva próbálnánk találgatásokba bocsátkozni a szélsőjobboldali jelképekkel fellépő egyének szervezését illetően, hogy most kik tudnak ebből a kormányzattal szemben a leghangosabban tőkét kovácsolni. (Fodor Tamás: Ez jellemző a Kormányra!) Ami egyébként a bőrfejűeket és egyéb szélsőjobboldali jelképeket viselő személyeket illeti, néhányan bizonyosan jelen voltak a megemlékezésen, hiszen az Esti egyenleg című hírműsorban láthattunk ilyen személyeket, az államfővel szembeni negatív megnyilvánulás azonban nem egy kis csoport, hanem a téren összegyűlt tömeg jelentős részének megnyilvánulása volt. (Közbeszólások a bal oldalról: Ez nem igaz! Ez hazugság!) Ott kellett volna lenni, uraim. Én ott voltam. (Zaj.) Közvetlenül a köztársasági elnök úr mögött álltam, és hallottam és magam is észleltem a jelenségeket, szomorúan konstatáltam a helyzetet. (Zaj. - Az elnök csenget.) Illúzió lenne a történteket azzal magyarázni, hogy a téren egy törpe kisebbség vitte volna a hangot. Az pedig a tömeg ellenérzést nyilvánító részét sértené indokolatlanul - és ezt is visszautasítjuk -, ha őket pusztán azért, mert az államfő személyét illetően másoktól eltérően vélekednek, bőrfejűeknek vagy nyilasoknak minősítenénk. Éppen a másság, éppen a véleményszabadság tiszteletben tartása jegyében tudomásul kell vennünk, hogy az államfő személyét illetően is lehet az embereknek különféle véleménye, függetlenül attól, hogy a véleménynyilvánítás módjával és idejével egyetértünk-e vagy sem. Külön kitérőt kíván a rendőrséggel kapcsolatban felmerült bírálat kérdése is. Egy diktatúrában a rendőrség részére rendelkezésre áll minden olyan eszköz, amellyel biztosítani lehet az ünnepi rendezvények zavartalanságát; a telefonlehallgatásoktól a besúgórendszeren keresztül az igazoltatásokig, és a különböző mondvacsinált ürügyekkel történő előállításokig végtelen skálája van nemkívánatosnak ítélt megnyilatkozások megelőzésének. A demokratikus jogállam megteremtésével mi együttesen jó szívvel mondtunk le ezeknek az eszközöknek jelentős részéről. Ez óhatatlanul együtt jár azzal, hogy ünnepségeink sokkal inkább ki vannak téve nemkívánatos incidenseknek, mint voltak a diktatúra úgynevezett ünnepnapjai. Azt hiszem, ezt a veszélyt a demokrácia mellett lehet vállalni. Ugyanakkor azonban az elmúlt két évben rendre azt tapasztaltuk, hogy az ellenzék a rendőrség indokolt és szükséges jogosítványait bírálat tárgyává teszi. És nemegyszer fordult elő, hogy a rendőrséget határozott és jogos fellépése esetén politikai célzatú támadás érte. (Soós Károly Attila: Ez nem igaz!) Ez véleményünk szerint sokban hozzájárult és hozzájárul ma is a rendőri tevékenység elbizonytalanodásához, amin feltétlenül változtatni kell. Mi nem akarjuk a szabadságot és a demokráciát olyan parttalanul értelmezni, amibe az anarchia is belefér. Nem akarjuk úgy értelmezni, hogy abba a szélsőjobboldali jelvények, jelképek viselése és megjelenítése is beleférjen. Mint ahogy a mi szabadságértelmezésünkbe a szentkoronás nemzeti címer kigúnyolása sem fér bele. (Közbeszólások jobbról: Így van!) Egyetértünk azokkal, akiket a szélsőséges jelképek - legyen az szélsőjobboldali vagy bolsevik - felháborítanak, ezért a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja törvényjavaslatot terjesztett be, amely megtiltaná mind a fasiszta, mind pedig a bolsevista jelképek nyilvános használatát. (Taps.) Végezetül, tisztelt Képviselőtársaim, tudom, hogy az ellenzéki frakcióvezetők előre elkészített petárdáikat föl fogják robbantani. (Nagy zaj a bal oldalon. - Az elnök csenget.) Hogyha korábban ezt nem tudtam volna, már akkor meggyőződtem erről, amikor Orbán Viktor, a FIDESZ frakcióvezetője, miután észlelte az Operában rendezett díszünnepségen, hogy egyedül van az ellenzéki képviselők között, (Dr. Orbán Viktor: Ez nem igaz!) menekülésszerűen távozott. (Zaj.) Nos, én erre csak azt kérném tisztelt kollégáimtól, a frakcióvezető uraktól, hogy lehetőleg minél gyorsabban robbantsuk fel azokat a petárdákat, hogy utána rá tudjunk térni az érdemi munkánkra. (Deutsch Tamás: Már tizenhét perce beszélsz.) Egyet megígérek, hogy én a magam részéről csak akkor fogok reagálni, ha azt feltétlenül elengedhetetlennek és szükségesnek látom. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Hodosán Róza: Ennyi elég volt! - Taps a jobb oldalon.)