CSURKA ISTVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Eredetileg személyes megtámadtatás címén akartam szólni, és még otthon elkészítettem ennek értelmében a felszólalásomat+ (Derültség az ülésteremben.)+, mert biztosra vettem, hogy nem kerülik el a szónokok a nevem említését és az üggyel kapcsolatban az összefüggéseket feltárni. Kérem, így hallgassák meg hozzászólásomat. (Olvassa:) Október 23-án, a Kossuth Lajos téren nem a köztársasági elnöki intézmény, nem is csak a személye, hanem egy népidegen, posztkommunista politikai kurzus lepleződött le. Ott állt több tízezer ember előtt a Magyar Köztársaság elnöke, egy szál maga, kiszolgáltatottan és szánnivalóan, szembesülni kényszerülve azzal a ténnyel, hogy az ünneplő közönség nem annak látja, aminek ő hiszi magát. Ez a népidegen politikai kurzus 1989. óta általános politikai akciókkal, blokádokkal, alkuk révén szerzett politikai pozícióinak önkényesen alkotmányellenes kiterjesztésével, a sajtóban és a tömegtájékoztatásban birtokolt monopolhelyzetének felhasználásával végeredményben egy akármilyen jelzővel ellátható kommunista restaurációt készít elő. Hiába igyekszik ez a politikai kurzus az európaiság, a demokrácia, a liberalizmus eszméinek kisajátításával a nép természetes igazságigényét elnyomni, immár nagyon széles körben nyilvánvaló, hogy az új rend, a kialakuló piacgazdaság kulcspozícióinak megszerzéséről és megtartásáról van szó, amelyből egyenesen következik a kulturális intézményrendszer és a tájékoztatás pozícióinak megtartása és kiterjesztése. Most már nyilvánvaló, hogy a mi 4-5 éve elindult csendes forradalmunk még nem fejeződött be, sőt most az a kérdés, hogy mi lesz az eredménye. Megvalósul-e, vagy elhazudják? Ez a drámai kérdés jelent meg október 23-án a Kossuth Lajos téren. Teljességgel hiábavaló, mesterséges és alantas ezt a véleménynyilvánítást egy mindnyájunk által elítélt korszak jelvényeit viselő néhány fiatalember művének tekinteni, és ezáltal a nemzet széles köreiben megjelenő elégedetlenséget és véleménnyilvánítást diszkvalifikálni. Ez a hazugság Gerő Ernő emlékezetes október 23-ai rádióbeszéde óta ismeretes. Volt ez a nép már bűnös nép, csőcselék, söpredék, fasiszta horda, miközben a vérfürdőket rendező ávósokat kitüntették és bitorolt vagyonhoz juttatták. (17.50) A módszer most is ugyanaz. Ragadj ki az egészből egy kicsiny szeletet, nagyítsd fel, hitesd el a közvéleménnyel, hogy az ő törekvései azonosak a kicsiny csoportéval! És végül fojtsd el az ellened felkelt népmegmozdulást, hallgattass el mindenkit, aki nem a teáltalad meghatározott önző és részrehajló módon akarja a demokráciát, aki nem tartja igazságosnak a te gazdasági és politikai hatalombitorlásodat! Ezeket a fiatalokat már üldözték azért, mert hosszú volt a hajuk, azért, mert szakállt növesztettek, azért, mert felvonultak március l5-én, azért, mert saját zenei vonzalmaik vannak, s most azért, mert egynéhányuk ruházata nyilas vagy háborús német egyenruhákra emlékeztet. Ez sajnálatos, szomorú, de veszélyessé csak akkor válik, ha ezeket a fiatalokat továbbra is a társadalom peremére taszítjuk, ha továbbra sem kezdünk velük párbeszédet, és nem látjuk be, hogy ezért a jelenségért, amely egyébként világméretű, a demokratikus intézmények gyengesége is felelős. (Tirts Tamás: Bravó, MDF!) Üdvös volna, ha a Kossuth téri esetből mindenki levonná a tanulságot, és észre térne. (Zaj.) Göncz Árpád elrekesztéséért, mely sajnálatos módon a Duna elrekesztésével egy időben történt, azok felelősek, akik e fentebb vázolt restaurációs politikát kierőszakolják. A Kormány és a köztársasági elnök, a Kormány mögött és a köztársasági elnök mögött álló erők szembenállása október 23-a óta letagadhatatlan tény. Ez önmagában is különös veszélyekkel terhes botrány, amely veszélybe sodorja az egész magyar társadalmat, a demokratikus kibontakozást, a magyar jövőt. De ennél sokkal többről is szó van. Ha ez így folytatódik a jövőben, nem ezen a törésvonal mentén szakad ketté a magyar társadalom, hanem sokkal tragikusabb választóvonal mentén. Máris kétségtelen jelei vannak annak, hogy az elégedetlen, a súlyos terheket viselő nép visszahúzódik, hátat fordít az intézményeknek, olyan életkereteket rak maga köré, amelyekben nem alakítja, hanem elszenvedi a történelmet. S amelyek végül egy, a magyar történelemben sajnos már az unalomig ismert képlet kialakulására vezetnek, amelyben van egyfelől az összeszövetkező hatalmi elit és van másfelől - alul - a sorsába beletörődött kisember, aki kénytelen kiskapukat keresni, a csendes szabotázs eszközeit kialakítani, csak az egyre nehezebben fenntartható otthon számára dolgozni és várni. Ez nem demokrácia, ez nem sorsváltozás, ez annak a lehetőségnek az elherdálása, amely a magyarság számára a világméretű változások következtében megnyílt. A Kossuth Lajos téri elrekesztés ez ellen a végzet ellen emelte fel a szavát, a legsúlyosabb figyelmeztetés mindenki számára, hogy így nem mehet tovább. A felelősség pedig innentől kezdve azoké, akik önző érdekeik által vezérelve nem hallják meg ezt a figyelmeztetést. Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)