CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kérem a szemben lévőket - hogyha lehetséges -, hallgassák végig komolyan mondandómat. (Orbán Viktor: Halljuk!) Az 1993. évi költségvetés törvénytervezetét - úgy vélem - három oldalról kell megközelíteni: politikai, gazdasági és szorosabb értelemben vett pénzügyi szakmai oldalról. Mindhárom szempontból a döntő kérdés az, hogy már az 1992. évi pótköltségvetésben is jelentősen megnövekedett hiány jelent-e olyan drámai helyzetet az ország életében, mely miatt a vészharangokat meg kellene kongatni. Politikai szempontból a kérdés úgy merül fel, hogy a költségvetést benyújtó kormányzat élvezheti-e a bizalmunkat ilyen deficit mellett. S bár az ellenzék szolidabb hiány mellett sem adta ezt meg, és pár perccel ezelőtt hallottuk Orbán Viktor részéről, hogy a Kormány e miatt a költségvetés miatt alkalmatlan, mi mégis azt ajánljuk ebben a kiélezett szituációban is - nem utolsósorban a gazdasági összefüggések miatt -, hogy ezt a bizalmat adjuk meg. Gazdasági szempontból a kérdés úgy merül fel, hogy a gazdasági összeomlás költségvetésével van-e dolgunk - mint ahogy ezt egyes sajtóorgánumok sugallják. Nos, összeomlás lehetséges valóban, de a jelek nem ezt mutatják, s főleg nem a költségvetés okozná ezt. A gazdaságban a helyzet kevésbé rossz, mint a költségvetésben. Ez tulajdonképpen biztató. Ha ez fordítva lenne, akkor kellene a vészharangokat megkongatni. Ahogyan sem a recesszió, sem a munkanélküliség, úgy a költségvetési hiány sem az a mutató, amely önmagában diagnózisát adhatná a gazdaságnak. Ellenkezőleg, a hiány kierőszakolt, drasztikus csökkentése rendkívül rossz üzenet lenne a gazdaság számára. A fizetőképességi csatát ez a gazdaság már valószínűleg megnyerte, s így a fizetési mérleg kedvező alakulása mellett - éppen az egészséges tendenciák megőrzése érdekében - egy ideig együtt kell tudnunk élni a megszokottnál jóval nagyobb költségvetési hiánnyal. Ha ezt elfogadjuk, úgy vélem, kiküszöböltük a drámát, de természetesen marad a legkomolyabban veendő szigorú feladat: a költségvetés felelősségteljes kontrollja, mind bevételi, mind kiadási oldalról a költségvetési feszültségek optimális kezelése. Itt szeretnék kiemelni két, morális gyökerű fontos szempontot. Az egyik: a rövidesen tárgyalásra kerülő szociális törvény és annak költségvetési fedezete. A szociális kérdések valódi kezelése a legfontosabb - véleményünk szerint - , hogy minden területen - a nyugdíjasok, többgyermekes családok, a lakásépítők, munkanélküliek stb. - megtaláljuk a hatékony megoldást: a valóban rászorulók segítését. A másik: a bevételeket jelentősen befolyásoló adómorál kérdése. Éppen a szociális kérdések hathatósabb megoldása érdekében is támogatjuk e területen a hatékonyabb kezelést, a szigorúbb fellépést. Nem válhatunk a nélkülözők és az adócsalók országává, mert úgy vélem, hogy e két jelenség valahol szorosan összefügg. És most térek rá néhány, szorosabb értelemben vett pénzügyi szakmai kérdésre. A bevételi oldalon fontos szerepet játszó kétkulcsos ÁFA bevezetése, úgy véljük, közgazdaságilag teljesen indokolt. A piacgazdaságok e modern, kiérlelt adórendszerét kell továbbfejleszteni, a fogyasztásba helyezve a szélesebb adóalapokat. Azonban itt is síkraszállunk a tényleges és nem ködösített kompenzáció mellett - a már említett rétegek érdekében. Ha ez nem lehetséges, ragaszkodni fogunk az alapvető létszükségleti cikkek 0%-os adókulcsához is, legalább két-három éves időtartamra. Kiadási oldalon a szociális kérdések, az oktatás, az agrárszektor, a közbiztonság, a honvédelem preferenciáját tudjuk elfogadni. Ez utóbbit természetesen csak sajnálatosan és kényszerűen. Ide tartozó kérdés az államháztartás valós reformja. Mi ezt már régóta sürgetjük, s ezt most már halaszthatatlannak tartjuk. Itt nem arról van szó, hogy a létfontosságú állami funkciók pénzügyi fedezete ellen törünk, de arról, hogy a költségvetés pénzének elköltése még mindig sok helyen pazarló és diszfunkcionális. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az intézményi finanszírozás és az ellátó rendszerek területén való előrelépés minden további halogatása komoly pénzügyi következményekkel járhat. Nem tartjuk megnyugtatónak az önkormányzatok finanszírozási rendszerét. Az Állami Számvevőszék tárgyban készült anyagában is szerepel, hogy az ellenőrzés által feltárt, jogtalanul igénybe vett támogatások visszafizetésének érvényesítésére tulajdonképpen nincs mód - és ez eléggé megdöbbentő. Az önkormányzatok támogatási rendszerének tervezett szerkezeti változtatása az SZJA-átengedés 30%-ra történő csökkentésével - és ehhez tartozik, nagyon fontos: -, a normatív hozzájárulások növelésével tulajdonképpen a kistelepülések javára történik, és ezt ezért - és csak ezért - tudjuk elfogadni. A privatizációs bevételek kezelésével kapcsolatban sokféle közgazdasági összefüggést kell szem előtt tartani az államháztartás szempontjából is. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az a privatizációs bevétel, ami nem az államadósság törlesztésére fordítódik, közgazdaságilag azonos egy újabb állami hitelfelvétellel. A nem államadósság törlesztésére fordítódó, privatizációból származó állami jövedelem elköltése akkor tekinthető másodlagosan elfogadhatónak, ha más állami vagyon felhalmozására fordítódik. Tisztelt Ház! Az elmondottakból kitűnik, hogy törekvésünk a bevételek lehetőség szerinti reális emelése, a kiadások ugyancsak lehetőség szerinti csökkentése, tehát az igen magas hiány konszolidált mérséklése. De minden bizonnyal igen magasnak megmaradó hiány finanszírozása a pénzpiacról a beterjesztés szerint lehetséges. Ezt el tudjuk fogadni, azonban itt is fel kell hívni a figyelmet a következőkre. Komoly veszélyként merül fel ezzel kapcsolatban a jegybank esetleges vesztesége, amit azonban mindenképp el kell kerülni, mivel megfelelő nyereség hiányában meghiúsulnak az MNB jelenleg sikeres külföldi kötvénykibocsátásai. A költségvetési hiány tekintetében nemcsak az a kérdés, hogy finanszírozható-e belső forrásból, és hogy milyen mértékű az inflációt gerjesztő hatása, hanem hogy e hiány már csak teljesen piaci kamatozással finanszírozható, ami sok évre előre determinálja a költségvetés mozgási lehetőségét, illetve visszafordíthatatlan eladósodáshoz vezethet. (12.40) Ez az úgynevezett hólabdahatás. Mi tehát a megoldás ilyen nagymértékű hiány mellett? A hólabda hasonlatnál megmaradva, a hónak egy komoly ellenfele van, a pozitív hőmérséklet. Ebben a hasonlatrendszerben ez természetesen nem más, mint a várva várt gazdasági növekedés. Örömmel üdvözöljük, hogy a pénzügyminiszter úr is most már - oly sok idő után - magáévá tette a hangsúlyváltás szükségességét az egész gazdaságpolitikában. Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a reálszférának a vállalkozások felé kell sokkal jobban és hangsúlyozottabban fordulnia, mint az eddig történt. Ebből a szempontból itt is ki kell emelnünk a beruházások fontosságát. Ennek véleményünk szerint három fő, fontos ága van. Természetesen maguk a vállalkozások, a vállalkozások egyedül képezik azt a réteget, azt a lehetőséget, hogy ez a gazdasági növekedés valóssá váljon és egyáltalán a szociális, társadalmi kérdések is megoldódjanak. Erről a helyről is sokszor hangsúlyoztam, hogy mindig ők a főszereplők. Az ő beruházásaikat mindenképpen elő kell segíteni a jövő érdekében. De ugyanilyen fontosak az infrastrukturális beruházások, a lakásépítés számára történő beruházások, illetőleg maguk a lakásépítések. Ezeket - úgy véljük - akár külső erőforrások bevonásával is meg kell valósítani. Tehát semmiképpen nem szabad ilyen magas költségvetési hiány mellett valamiféle visszahúzódó politikát folytatni a beruházások terén, mert ez lenne egyenlő a gazdasági öngyilkossággal. Engedjék meg, miután abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ugyan a hallgatóság nem túl népes, de mégis hatodikként következtem és hallottam a pártok vezérszónokait, hogy egy-két reflexiót is tegyek, mivel még van a keretből erre időm. Tardos Márton képviselőtársam kifejezte - elég drámaian -, hogy ez a költségvetés csak a lyukakat tömi be, de nem ad igazi átütő programot. Nagyon vártam, hogy vajon ezt az igazi, átütő programot tőle hallhatom-e, de bevallom őszintén, ezt nem sikerült meghallanom. (Eörsi Mátyás: Majd 1994-ben!) Békesi László képviselőtársam, aki sajnos elment, miután tekinteteikkel kifogásolták, hogy a KDNP padsoraiból sokan hiányoznak, én is kifogásolom ezt a hiányzást+ (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: De nem ezt kifogásoltuk!) Köszönöm. (Tardos Márton: Nem baj, a pénzügyminiszter sincs itt! - Hack Péter: Háromszor annyian vagyunk! - Eörsi Mátyás: A miniszter úr kifogásolja.) Ebbe, azt hiszem, nem megyünk bele, kérem a további figyelmet. Békesi László képviselőtársam elméleti felvetésében kihirdette, hogy szociális piacgazdaság csak három feltétel egyidejű megléte mellett képzelhető el, és ebben az egyik feltétel természetesen a gazdaság növekvő teljesítménye. Ennek az itt való felvázolása tulajdonképpen tényleg elméleti jellegű, mert most nyilvánvalóan nem vagyunk abban az állapotban, hogy a magyar gazdaság növekvő teljesítményű lenne. Tehát ebből az következik, hogy most ne is beszéljünk szociális piacgazdaság építéséről még távlati szempontból sem. Ezzel messzemenően nem értünk egyet. Egyébként a növekvő teljesítmény elmaradása, illetőleg az, hogy még jelenleg is recessziós állapot van - erre is már azt hiszem, többször rámutattam - mindenképpen az örökség, a szerkezetátalakítás, a keleti piac összeomlásának a következménye. Tehát ezt semmiképpen nem lehet úgy kiemelni, hogy a Kormány kétéves tevékenysége következtében recesszió állt elő. Persze hogy recesszió állt elő, hiszen meg kell valósítani ezt az óriási gazdasági fordulatot, és minthogy nincs meg a szociális piacgazdaság elméletileg felvázolt egyik feltétele, ezért nem szabad megállnunk. Ez az egyik. Másik: Békesi László képviselőtársam tulajdonképpen, különösen a végén - Tardos Mártonnal ellentétben - nagyon komoly gazdasági programot is adott meg, aminek nagy részét el is tudom fogadni. Ugyanakkor ezek - akár egyiküket nézve önmagukban, akár összességükben - semmiképpen nem olyan csodaszerek, amelyek által ez a költségvetés ennek az évnek a végén gyökeresen megváltoztatható. Az ő mondandójában tulajdonképpen a legfontosabb kérdés az volt - ha jól láttam - , hogy az államigazgatási kiadásokat csökkenteni kell. Valóban, ezzel mi is egyetértünk, én is elmondtam, ez a mi törekvésünk is. De egy bizonyos határon túl ezek nem csökkenthetők, hacsak nem akarjuk megbénítani az államot. Az államnak a gazdasággal szembeni szerepe - és most én is egy kicsit elméletieskedek - a szociális piacgazdaságban nyilván megmarad, de lényegében mégis a gazdaság felszabadítása a fő cél. Egyébként általában itt is visszatérnek a szokásos reflexek. A költségvetésnél bírálják a bevételt, hogy nem lesz annyi; a bizonyos célokra fordítható kiadásokat, hogy kevés. A világ legegyszerűbb matematikája, hogy ha ezt így elfogadjuk, akkor a hiányt még nagyobb mértékűre kell tenni. De ha a hiányról van szó, akkor pedig az a bírálat tárgya, hogy miért ilyen magas a hiány. Tehát tulajdonképpen ezek a bírálók, mint a pillangók szoktak, forgolódnak egy lámpa körül. Ez nem jelent kiutat. A kiutat a gazdaságra koncentrálva kell megadni. Valóban hallottunk érdekes gondolatokat és javaslatokat az ellenzék részéről, amit azt hiszem, a kormánykoalíció nevében is megköszönhetünk. De nem azt, ha ebből olyan globális következtetéseket vonnak le, hogy a Kormány a két évet elherdálta, és mintha újra kellene kezdeni mindent. Mert ez messzemenően nem igaz. (Hack Péter: Sokkal rosszabb!) Orbán Viktor képviselőtársamnak szeretnék válaszolni két felvetésére, amennyiben nehezményezte, hogy a Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt - nem tudom, pontosan idézem-e - kierőszakolta a kárpótlást és az egyházi ingatlanok reprivatizációját. (Orbán Viktor: Hozzászoktunk, nem nehezményeztem!) Véleményem szerint ezt a két dolgot semmiképpen nem lehet önmagában és csak költségvetési szempontból nézni. Csak egy gyökértelen ideológia tudja ezt nehezményezni. (Derültség az ellenzék soraiban. - Hodosán Róza: Még egyszer!?) Tudniillik mind a kárpótlás, mind az egyházi ingatlanok visszajuttatása nem önmagában gazdasági és költségvetési kérdés. Tulajdonképpen a politikai szemléletben egyszerre kell nézni valamennyi területet, és mind a kárpótlás, mind az egyházak szerepe olyan kérdés, amelyben igenis ennek a Kormánynak lépni kellett és tenni kellett. Nyilvánvaló, hogy ennek van költségvetési, pénzügyi vonatkozása, és nyilván erre pénz is kell. De az is meggyőződésem - a számok ezt mutatják -, hogy a költségvetésből erre a célra fordítandó összegek nem jelentik azt a drámai túlsúlyt, ami miatt keletkezett ez a valóban óriási probléma. Az óriási probléma abból keletkezett véleményem szerint - és ezt nagyon nehéz mindig megjósolni -, hogy nem jöttek be azok a várakozások, amelyek a gazdasági teljesítmény növelésével kapcsolatban megvannak. Ennek annyi objektív, külső akadálya van, hogy ezeket kell mérlegelni, és meg kell nézni, hogy valóban ebben mi a Kormány szerepe, mert bizonyára vannak rossz intézkedések. Ezeket mi is bíráljuk, de ugyanakkor az objektív, elháríthatatlan részt nem szabad semmiképpen a pénzügyi politika, a kormánypolitika kárára feltüntetni. Tehát ez a két megjegyzésem van. Mivel lassan lejár a keretem, és én ezt szeretem betartani, engedjék meg, hogy nagyon röviden befejezzen. Mi nem örömmel fogjuk ezt a költségvetést megszavazni. Ennek a súlya itt van minden képviselő gondolatvilágában. Ez nyilvánvaló. (12.50) De ugyanakkor, ha a költségvetést és a gazdaságot egymás mellé tesszük, akkor semmiképpen nem arról van szó, hogy a költségvetés fogja megoldani a problémákat lényegében, hanem a gazdaság. A gazdaság az az egyetlen valami, amelyben - megint kiemelem - a vállalkozók képesek majd olyan helyzetet biztosítani ebben az országban, hogy sokkal feszültségmentesebb költségvetési vitát folytassunk. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében, és valóban a gazdasági növekedés reményében, de természetesen az elmondott észrevételek és kritikák mellett ajánljuk elfogadásra a tisztelt Háznak ezt az igen nehéz, igen komoly hiányt tartalmazó, de mégiscsak a jövőnkkel valamiképpen összefüggő jövő évi költségvetést. Köszönöm figyelmüket és köszönöm az ellenzék itt maradt tagjai részéről is, hogy mégis meghallgattak. Köszönöm szépen. (Taps.)