DR. ZIMÁNYI TIBOR (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy sajnálatosan hosszabb szünet után múlt héten vettem részt először a Ház ülésén. Amikor az asztalomra helyezett papírokat átnéztem, akkor hirtelen az merült föl bennem, hogy egyáltalán jó helyre jöttem-e. Valóban a szabadon választott magyar Parlament ülésén vagyok? Előzetesen minden képviselő ily módon megkapta a Dornbach Alajos által aláírt tájékoztatást arról, hogy létrehozták a Megbékélés Emlékmű Alapítványt. Az alapítvány célul tűzte ki az 1956-os forradalommal kapcsolatban a társadalmi megbékélés elősegítését, a forradalomban a barikád mindkét oldalán elesetteknek emlékmű állítását. Ez utóbbi mondatban nincs tévedés, szó szerinti az idézet. Miről is van szó? Legelőször is furcsának találom, hogy csak a forradalom szót alkalmazzák. 1956 elsősorban szabadságharc volt az idegen megszálló hatalom ellen. (15.10) Valóban volt forradalom is, mert a többpártrendszer és a parlamenti kormányzás kezdettől fogva szerepelt a követelések között. Az első 12 nap alatt azonban nem ez volt az elsőrangú kérdés. A nagy egység azért állhatott fenn, mert mindenki a fő kérdést látta maga előtt, az idegen megszállók kiűzését. De ehhez a hazai kiszolgálókat kellett először megsemmisíteni. Ez lényegében az első este megtörtént, mert összeomlottak vagy átálltak a drága pénzen fenntartott fegyveres alakulatok, amelyeknek meg kellett volna védeniük a diktatúrát. Tehát a Megbékélés Alapítvány nem a szabadságharcosokról beszél, mert akkor azonnal kiderül, hogy a barikád egyik oldalán a magyar szabadságharcosok harcoltak és estek el: de kiknek a golyóitól? A szovjet hatalom segédcsapatainak a golyóitól. Mit akar ez a Megbékélés Emlékmű létrehozni? Nem kevesebbet, mint hogy egyetlen emlékművel akar tisztelegni a szabadságharcosok hősi halála előtt és azok előtt, akik a szovjet által fenntartott diktatúrát védve lőtték le a szabadságharcosokat. Mert emlékművet emelni a szabadságharcosok tiszteletére, akik az életüket adták, amikor a függetlenségért kellett, ez igen, ez kötelessége az utókornak. De hol emeltek emlékművet a hazaárulóknak, akik a mi esetünkben képesek voltak fegyverrel harcolni a szovjet diktatúra fenntartásáért? És ezzel közreműködtek abban, hogy lehetővé váljék az ország majd négy évtizedes további megszállása és a rettenetes kádári terror, amely a kivégzések terén - és ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni - tízszeresen túltett Haynauén. A forradalom szót bizonyára azért használják, mert azt a benyomást akarták kelteni, mintha itt polgárháború lett volna. Nagyon egyértelműleg le kell szögezni, hogy Magyarországon +56-ban nem polgárháború volt, hanem az idegen megszállás elleni szabadságharc. Tudom, hogy előszeretettel hozzák fel a spanyol példát. Erre viszont csak azt tudom mondani, hogy erre csak az hivatkozik, akinek nincs semmi érdemi érve. Az óriási különbség az - szinte szégyellem, hogy ezt újra és újra el kell mondanom -, hogy Spanyolországban valóban polgárháború volt, és bármely fél győzött volna, az ország nem került volna idegen megszállás alá, idegen érdekek kiszolgálására nem kényszerült volna. Nézzük a megbékélés szót! A megbékélés lelki kategória. Kívánom mindenkinek, hogy akármilyen sérelem érte, tudjon felülemelkedni saját lelki nyugalma érdekében is. A megbékélést teológiai kategóriában fogták föl feltehetően az egyházak képviselői is, és a krisztusi megbocsátás szellemében csatlakoztak a Megbékélés Alapítványhoz. Ezzel én is teljesen egyetértek, bennem sincs semmi gyűlölet, semmi bosszúvágy vagy éppen megtorlási szándék, de azért mindennek van határa. Vallom én is, hogy a szabadságharc ellen harcolókat és elesetteket megilleti a család részéről a tisztességes eltemetés. De ez csak magánvégtisztesség lehet. De hogy még emlékművet kapjanak, ami az utókor megbecsülését, tiszteletét fejezi ki, az egyenesen felháborító. Ez az +56-osok áldozatának a besározása lenne. Ezt soha nem lehet elfogadni. Ez ellen minden demokratikus gondolkozó embernek tiltakoznia kell. Mi történt tulajdonképpen a Köztársaság téren? Nagy Imre kormánya október 28-án feloszlatta az Államvédelmi Hatóságot. Az immár egykori ÁVO-sok átöltöztek rendőr- és katonaruhába, és gyülekezni kezdtek a Köztársaság téri pártközpontban. Nyilvánvaló szándék az volt, hogy a győztes szabadságharc ellen egy bázist alakítsanak ki. Erre a gyülekezésre figyeltek fel a felkelők. Ez nem volt nehéz, hiszen provokatív céllal kilőttek a pártházból. Ez vezetett az ostromra és az utána következő eseményekre. A szabadságharc elleni próbálkozás súlyos kudarccal végződött. Ez volt lényegében az egyetlen próbálkozás a 23-án megdöntött régi rend mellett. S éppen ezért választották ezt a teret a Megbékélés Emlékmű számára? Visszaélve az egyébként rokonszenvesnek tűnő megbékélés szóval?! Így akarják egybemosni a szabadságharc hőseit és a szabadságharcosok gyilkosait. Úgy tűnik, hogy sokan még e Parlament tagjai közül is elfelejtették már, hogy a szabadon választott Országgyűlés első törvénye 1956 dicsőségéről szól. Ez, úgy érzem, mindannyiunkat kötelez +56 emlékének a megőrzésére. Márpedig akik egy emlékművel akarnak tisztelegni a szabadságharcosok emléke előtt és a szabadságharcosok leverői előtt, azok ezt a törvényt is súlyosan megsértik. A Dornbach Alajos által aláírt felhívásból az is kiderül, hogy november 2- án megkoszorúzták a Kossuth Lajos téren lévő, az október 25-ei áldozatok emlékére elhelyezett emlékműalapkövet. Ha létrejön a Köztársaság téri Megbékélés Emlékmű, akkor ott a barikád másik oldalával együtt fognak megemlékezni a Kossuth Lajos téri gyilkos sortűz elkövetőiről is. Szeretném, ha mindezt végiggondolnák az alapítvány aláírói. Ha ezt megteszik, akkor lehetetlen, hogy ne jöjjenek rá, hogy itt ugyan bújtatott, de mindenképpen napi politikai célok szolgálatáról van szó. Ne felejtsük el, hogy a barikád szó idézőjelbe van téve. Ez azt jelenti, hogy a barikád mindkét oldala fennállt a fegyveres szabadságharc utolsó megmozdulásáig, a tüntetésekig és a fegyvertelen tüntetőkre leadott sortüzekig, a karhatalmisták segítségével véghezvitt megtorlás folyamán végig. Emeljünk tehát közös emlékművet a szabadságharcosoknak és a pufajkásoknak, mert a Megbékélés Emlékmű ez lesz, illetve ez lenne?! Én minden aláírót jóhiszeműnek tekintek, és felkérem, hogy vonja vissza az aláírását. Arról már nem is akarok beszélni, hogy a szabadságharc elnyomásával a magyarságtól a kollaboránsok részéről még senki sem kért bocsánatot, senki nem ismerte be, hogy milyen károkat okozott ennek az országnak erkölcsi és anyagi vonatkozásban egyaránt. Így hát voltaképpen nem is tartanak igényt a bűnbocsánatra. Az utóbbi hetekben másról sem hallani, mint a jobboldali, illetve szélsőjobboldali veszélyről. Amikor a szélsőbaloldali veszély is felmerült, akkor elhangzott a kérdés, hogy vajon mi bizonyítja ezt. Nem kell tovább nyomozni. A Megbékélés Emlékműnél fényesebb bizonyítékra ezen a téren nincs szükség. Én bízom abban, hogy ez a jól álcázott kezdeményezés magától összeomlik, és nem kell vele többet foglalkoznunk. Ehhez kérem a tisztelt Ház erkölcsi támogatását. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)