DR. BOROSS PÉTER belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tisztelt képviselő úr szakszerű mozzanatoktól sem mentes interpellációjára (Derültség.) a magam részéről azért tartom a választ a Belügyminisztérium illetékességébe tartozónak, mert hisz elődöm, Szcitovszky Béla 1927-ben rendkívüli alapossággal szabályozta ezt a kérdést, csakhogy azóta változtak az idők, s változott más is. Mindenekelőtt a 3609-es szám alatt benyújtott törvényjavaslat 98. § (1) bekezdése valóban felsorolja azokat a rendelkezéseket, amelyek a törvény hatálybalépésével hatályukat vesztik. Ebben szerepel a Btk. 204. §-a is, s ennek alapján megszűnik az üzletszerű kéj-kéj-kéjelgés büntetőjogi... (A belügyminiszter nyelvbotlását derültség követi.) - Gyakorolni fogom. (Élénk derültség.) Ezt most megérdemeltem - büntetőjogi szankcionálása is. Azonban a büntetőjogi szankcionálás megszűnése nem jelenti azt, hogy büntetlen marad. Változatlanul szabálysértésnek minősül, és hogyha az előbb említett törvényjavaslatnak arra az indoklásban megfogalmazott gondolatára szabad utalni, hogy követi-e azt az általánosan ismert tételt, hogy büntetőjogi beavatkozást ésszerű korlátok közé kell szorítani, ezért szűkíti azoknak a normasértéseknek a körét, amelyek miatt a felelősségre vonás a büntetőjog területén történik; nem kívánja a büntetőjog eszközeivel üldözni azokat, akik többé-kevésbé maguk is áldozatok. Én azt hiszem, hogy ebből a gondolatból logikusan következik, hogy a büntetés szempontjából nem vitatható a büntetőjog érvényesítése e magatartással kapcsolatban, amely egyébként a legősibb foglalkozás - az én emlékeim szerint - és nem vállalkozás. De szabálysértésnek minősül változatlanul. Viszont az említett törvényjavaslat 46. §-ára emlékeztetek, amelyik a megbízókat, a védőket, a haszonszerzőket, a szervezőket változatlanul a büntetőjog keretein belül bünteti. A kérdés nyár eleje óta téma a Belügyminisztériumban, bizonyos külföldi tapasztalatok összegyűjtése folyik, s egyébként két nap múlva tárcaközi értekezlet lesz a Legfelsőbb Bíróság, a legfőbb ügyész részvételével. Valóban, mi legyen az álláspontunk? Egy dolgot azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni: 1955-ben Magyarország csatlakozott az 1950-es New York-i szerződéshez, amelynek értelmében nyilvántartani stb. prostituáltat nem lehet. Kétségkívül ezt is felül kell vizsgálni, hogy adott körülmények között helyes-e. Ausztria például nem csatlakozott mindehhez, és ott speciális és ezt az ügyet kezelhetővé tevő szabályok vannak, hozzá kell tennem, többnyire önkormányzati jogosultságokkal. Ha nálunk netán ez a megoldás születne, nagyon kérem, senki se gondoljon arra, hogy a kormányzat az önkormányzatokat szembe kívánja állítani a kéjnőkkel. Nem ez lesz a cél, hanem az, hogy valóban ebben a kérdésben, mely Magyarországon a Duna-korzótól kezdve egész a Balaton-partig kellemetlen problémát jelent, és azt is el kell ismernem, hogy a hatóságok sem foglalkoztak ezzel a kérdéssel úgy, ahogy foglalkozni kellett volna, általában nagyon óvatos közbelépések voltak tapasztalhatók. Egyes köztereinket és helységeinket meg kell tisztítani az otromba, nem kívánatos jelenségektől - ezzel teljes mértékben egyetértek. Mindazonáltal ez a tárcaközi értekezlet az említett főhatóságokkal együtt ugye azért azt célozza, hogy teljes dimenzióban tekintsük át - szociális, egészségügyi, sokféle vonatkozásban - ezt a kérdéskört. Ígérem, hogy amint eredményre jutunk - és remélem, hogy jutunk -, a tisztelt Házat erről tájékoztatni fogom. Köszönöm szépen. (Taps.)