DR. BÉKESI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! 7381-es szám alatt nyújtottam be frakciónk nevében módosító indítványokat az általános forgalmi adóról szóló törvényjavaslathoz. A módosító indítvány 23 ponton ajánlja módosítani az eredetileg beterjesztett törvényjavaslatot. Ezek közül három koncepcionális eleme van, és körülbelül 14-15 pontosító jellegű módosító indítvány. A pontosító jellegű módosító indítványokat a költségvetési bizottság és a Pénzügyminisztérium támogatta. Köszönöm ezt a támogatást. Azt gondolom, hogy ez a törvény minőségének javítását szolgálja, ezért tehát voltaképpen itt nem is kérem külön képviselőtársaim támogatását. Vélhetően nem lesz ellenállás ebben az ügyben. A három konstrukcionális jellegű módosító indítványról úgy tűnik, hogy a Kormány és az Érdekegyeztető Tanács ülésén született kompromisszumos megállapodás után már nincs értelme érdemben vitatkozni, nincs értelme ezeket az érveket érdemben megismételni. Hiszen nyilvánvaló, hogy az elfogadott kompromisszum alapján, amelyet a kormánykoalíció képviselői is támogatnak, a Parlament ezt a megoldást fogja végső döntésével honorálni. A részletes vitát mégis szeretném arra fölhasználni, hogy néhány összefüggésre ismételten ráirányítsam a figyelmet. Nem remélve természetesen azt, hogy ezek az érvek a végső döntést a legkisebb mértékben is befolyásolni fogják. Azt hiszem azonban, hogy néhány érvnek a megismétlése fontos. Azért fontos, mert szükséges, hogy egyfelől a Parlamentben elhangozzanak azok a szakmai tartalmú ellenérvek, amelyek egy más alternatíva lehetségességére is felhívják a figyelmet. Másrészt szükséges azért is, azt hiszem, hogy a nyilvánosság is nagyjából tisztában legyen azzal, hogy nem csak ez az egyetlen járható út lett volna. Az első koncepcionális módosító indítvány lényege a sokat vitatott kétkulcsos áfá-ra vonatkozik. Változatlanul állítom: adórendszerünk korszerűsítésében az eddigi erőteljes kompromisszumokat tartalmazó háromkulcsos áfa továbbfejlesztésének nincs alternatívája. Ez elkerülhetetlen. Vélhetően az első lépcsőben valóban a két marginális kulcs közelítésére és a közbülső, kompromisszumos, 15%-os kulcs megszüntetésére kell törekedni. Ez is rendjén van. A kérdés az, hogy most, 1993-ban és a most már kompromisszumos formában elfogadott módon érdemes-e ezt a lépést megtenni. Én úgy vélem, és frakciónk ehhez csatlakozik, hogy nem. Az alapkérdés az, hogy vajon hozzájárul-e a mostani kompromisszumos javaslat az adórendszer korszerűsítéséhez, és hozza-e azokat az előnyöket a költségvetés számára, amelyeket végül is eredeti indítványában a Kormány várt tőle. Önök tudják, hogy az eredetileg tervezett 30 milliárdos nagyságrendű kompenzációval szemben az ÉT-n elfogadott kompromisszumos indítvány még további, körülbelül 20-24 milliárd közötti kompenzációt ajánl. Azért mondom ezt a számot, mert ennek egy része a társadalombiztosításban fog megjelenni, egy másik része fog megjelenni a költségvetésben. Ezek után a költségvetés nettó haszna a kompromisszumos javaslat elfogadása után most már csak 24-25 milliárd forint. A kérdés az, hogy érdemes-e ennek a 24-25 milliárd forint nettó pozíciójavulásnak az érdekében megtenni azt a lépést, amely nem jelenti az áfa-rendszer korszerűsítésének igazi megvalósítását, amely megtöri az antiinflációs folyamatot, amely körülbelül - most már a csökkentett kulcsok alapján - nem az eredeti 6-7, hanem körülbelül 5%-os inflációt visz be a rendszerbe, és amely - sajnos - hozzájárul ahhoz, hogy az évek óta tartó recesszió ne megszűnjön, hanem konzerválódjon a magyar gazdaságban. A mi válaszunk az, hogy azért az előnyért ezt a lépést most nem érdemes megtenni. Nem érdemes megtenni - tisztelt Ház -, mert a két makrogazdasági hatás elkerülhetetlen. Ma már nem lehet azt mondani, hogy nincs árrugalmassága az alapvető élelmiszereknek, amelyek ennek a lépésnek a legnagyobb hányadát kiteszik. Sajnos van. A középrétegek jövedelme és a legrosszabb helyzetben lévő rétegeknek a kereslete bizony-bizony erősen függ attól, hogy az árak hogyan alakulnak. Ez az 5% körüli árnövekedés ebben a körletben a keresletet szűkíteni fogja. Minden keresletet szűkítő lépés hozzájárul a recesszió növeléséhez, különösen abban a körben, ahol egyébként is értékesítési gondjaink vannak. Erre nagyon nehéz azt mondani, hogy ettől majd meg fog nőni a belső piac szűkülése kapcsán az export a mezőgazdaságban, hiszen jól tudjuk, hogy exportunk útjában milyen erőteljes korlátok állnak még a társulási szerződésben megkötött megállapodások ellenére is, és a kelet-európai piacokról már nem is beszélek. Nem beszélve arról, hogy az sem lehet igazán jó érv, hogy hát egyébként is csökken a magyar mezőgazdaság teljesítménye, legfeljebb kevesebb értékesítési problémával nézünk szembe. Azt hiszem, ez egy nagyon szimpla érvelés lenne. A második dolog az inflációs hatás. Hogyha el lehetett volna érni - és el lehetett volna érni - egy 5% körüli fogyasztói árindex-növekedésnek a megtakarítását, akkor ebből a gazdaság, s áttételes módon a költségvetés több hasznot húz, mint amennyit ebből a nettó 24-25 milliárdos bevételi haszonból. Több hasznot, hiszen egy 5% körüli fogyasztói árindexcsökkentés visszahatott volna a kamatlábakra, a kamatlábak csökkenése csökkentette volna a költségvetés adósságszolgálati kiadásait, hozzájárult volna a beruházási kedv növekedéséhez, egyáltalán hozzájárult volna a gazdaság élénkítéséhez szükséges kezdeményezések gyarapodásához. Ez most elmarad. Nem megyek bele abba a vitába, hogy ezek után mennyi lesz a reálisan számítható 1993-as fogyasztói árindex, csak hozzátenném: azoktól a szakértőktől, akik a szeptembertől növekvő mezőgazdasági termelői árakkal, illetve a 93-ban várható forintleértékelés hatásaival nem számolnak, igazán nem lehet elvárni, hogy reálisan érveljenek a 14-16%-os fogyasztói árnövekedés mellett. Óriási problémát jelent még a kompenzációk mellett is a költségvetési szféra ügye. Kompenzálni itt az általános forgalmi adó bevételének hatásait nem lehet. Ha elmaradt volna ez a lépés, azt gondoljuk, hogy ebben a körben is lényegesen kevesebb problémával kellene szembenézni 1993-ban, mint így. És akkor talán elnök úrnak se kellett volna tegnap ezt a sok-sok aláírással nyomatékosított pedagógustiltakozást átvenni. Arról nem is beszélve - tisztelt Ház -, egyszerűen nem állja meg a helyét az az érvelés, hogy a megkötött kompromisszum a legrosszabb helyzetben lévő rétegeket túlkompenzálja. Egész egyszerűen nem lehet abból kiindulni, hogy a kompenzációnak kizárólag az úgynevezett létminimum alatt élőkre kell kiterjednie: ez tisztességes szándék. De tudni kell, hogy nem ezt a réteget érinti kizárólag hátrányosan ez a lépés, hanem bizony a csökkenő reáljövedelmű középrétegeket, ahol a kompenzáció körülbelül egynyolcada, egytizede a várható többletköltségeknek. Az a megoldás, amely végül is megtartotta, ha szűk körben is, a nulla kulcsot, tulajdonképpen a kompromisszum eredményeként, szociális szempontból akár üdvözölhető is lenne, adószempontból azonban tökéletesen hátrányos, hiszen végül is a rendszerben bennmaradt a három kulcs. S még egy dolgot, tisztelt Ház. Nem szabad ebben a körben a döntés előtt megfeledkezni arról, hogy ez a kompromisszum egy igazán erőteljesen beépített bombát rejteget magában. Pontosan tudni kell, hogy hosszú távon nem tartható az a rendkívül nagy különbség, ami a 6 és a 25%-os kulcs között megvan. Előbb- utóbb módosítani kell ezeket a kulcsokat. Csökkenteni kell a felső marginális kulcsot, a 25%-os kulcsot. E kulcs csökkentésére belátható időn belül a költségvetés számára semmiféle fedezet nem fog rendelkezésre állni. Két eset van. Vagy most, ezzel a lépéssel a Parlament egyszer s mindenkorra bebetonozza a 6 és 25%-ot, ami torz árarányokhoz vezet, eltorzítja az adóstruktúrát, és eltorzítja természetesen az árstruktúrát is, deformálja a fogyasztási szerkezetet, vagy néhány éven, mondjuk két éven belül hozzá kell nyúlni a 25%-os kulcshoz. Ennek a csökkentése azonban csak a 6%-os kulcs 5-6%- os növelésével érhető majd el, úgy, hogy a jelenleg vívmányként kikiáltott 6%- os kulcsot föl kell majd 11-12%-ra emelni, hogy a 25-ről le tudjunk menni az optimális 20% körülire. És akkor ez az emelés el fogja vinni a 25%-os kulcs csökkentésének összes fedezetét, nem marad akkor erőforrás semmiféle kompenzálásra. Ezt tudni kell. Lehet ennek tudatában természetesen úgy dönteni, ahogy a kompromisszumot a Kormány elfogadta, csak pontosan tudni kell, hogy ezzel milyen problémát görgetünk magunk előtt. Mindent összevetve - tisztelt Ház - ebben a körben úgy látjuk: 25 milliárd nettó nyereségért ezt a lépést megtenni értelmetlen dolog, 5%-os árszínvonal- emelkedést, és a vele együtt járó negatív hatásokat a gazdaságban vállalni rossz lépés, és magunk előtt görgetni egy ilyen problémát, amellyel lehet, hogy nem ennek a Kormánynak kell szembenéznie, de az országnak szembe kell néznie, a harmadik érv, ami miatt nem lenne értelme ezt a lépést megtenni. (9.30) Sokkal célszerűbb lett volna most a nulla és a 25% kulcson maradni, nagyobb mértékben csökkenteni a kiadásokat, és akkor meglépni a nulla kulcs csökkentését, amikor a 25%-os kulcs csökkentésére is mód nyílik. Nincs rá esély, ezt tudom, de kötelességemnek éreztem elmondani. A második konstrukciónál is ügy a lakásépítés általános forgalmi adó visszatérítésének korlátozott megszüntetése. A kompromisszum itt is - úgy tűnik - kedvező. Tudni kell, hogy ez a kompromisszum tartalmilag azt jelenti, hogy körülbelül lakásonként 2 millió 700 ezer forintig 10%-os árnövekedés, 2 millió 700 ezer forintos lakásépítés esetén pedig 25%-os árnövekedés következik be. Ez azért van, mert az általános forgalmi adó visszatérítése 60%-os, és a felső határ 400 ezer forint. Tehát kettős féket épített be, vagy kettős visszalépést épített be a kompromisszum a rendszerbe, egyszer a 60%-ot és egyszer a 400 ezer forintos értékhatárt. Ez lényegesen jobb annál, mintha teljeskörűen megszűnt volna az áfa visszaigénylésének lehetősége, ezen kár lenne vitatkozni. Azon sem vitatkozom, hogy az átlag magyar lakásépítésnél a fajlagos költségek körülbelül ilyen 3 millió forint körüli szinten alakulnak, és az e fölötti költségű lakásépítkezésnél az államnak nem célszerű nagy kedvezményeket adni. A másik oldal viszont, tisztelt Ház, vajon értelmes dolog-e akkor árdrágítást végrehajtani a lakásépítési piacon - és itt van 1992 konkrét tapasztalata -, amikor soha nem látott mértékben csökken a magánlakás-építés. Én megdöbbenve hallgatom azokat a nyilatkozatokat - legutóbb az ipari miniszter nyilatkozatát -, hogy 1993-ban milyen remekül fog növekedni a magyar építőipar teljesítménye. Tessék mondani, miből? Hol lesz az építőiparral szemben kereslet? Pontosan tudni kell, hogy az infrastrukturális beruházások közül az iparban és az építőiparban a leginkább generáló kereslet pont a lakásépítés. Pont ez az, ahol viszonylag a legkisebb az importhányad, ahol a hazai építőanyag- iparnak és építőiparnak a kapacitásait viszonylag jobban lehetne kihasználni. Nem beszélek szociális ügyekről, noha természetesen megvannak a lépésnek a szociális összefüggései is. A költségvetési hatás lényegében itt is elhanyagolható, hiszen ezzel a kompenzációs hányaddal, amivel ráadásul ugye 3 milliárdot változatlanul visszaad a költségvetés, voltaképpen a nettó nyereség körülbelül 6-7 milliárd forint között mozog. Ez a 6-7 milliárdos nyereség nem éri meg azt az árdrágítást és a lakásépítési csökkenési trend azon erősítését, amit ez a lépés 1993-ban ki fog váltani. Elhibázottnak tartjuk tehát, nem javít a helyzeten. Nem beszélek az egyéb konstrukciókról, a kompromisszum révén a bővítésnél és a közműépítésnél arányosan csökkennek a lehetőségek. Végül a harmadik ügy az áfa fizetési kötelezettségének a megállapítása. Pontosan tudom, szakmailag tökéletesen indokolt az, hogy a kiszámlázás, a teljesítés időpontja legyen az áfa megfizetési kötelezettségének a dátuma. Ez a fajta alapelv érvényesül az áfa bevezetésének időpontjában, egy olyan időpontban, amikor a magyar gazdaságban viszonylag tisztességes fizetési fegyelem érvényesült, amikor a körbetartozások mértéke lényegesen kisebb volt a mainál. Ma azonban egészen más a helyzet, tisztelt Ház. Ma arról van szó, hogy azok, akik valamilyen árut értékesítenek vagy forgalmaznak, azok, akik egyébként nem lennének fizetőképtelenek, azok, akik számára az adósok nem fizetik meg a tartozásaikat, arra kényszerülnek, hogy hosszú távon megelőlegezzék az áfá-t. Cégeknek, vállalkozásoknak - és ebbe nemcsak kereskedelmi cégek, hanem termelőcégek tartoznak - a tömege kerül ezért csődhelyzetbe, és néz szembe, vagy főként fog +93-ban szembenézni a felszámolási eljárás veszélyével, anélkül, hogy a gondok a gazdálkodási hibákból keletkeztek volna. Nem tipikus tehát - ha úgy tetszik -, nem átlagos és általános a helyzet ebből a szempontból. Ami egy normálisan működő gazdaságban természetes, az egy ilyen átmeneti gazdaságban egyáltalán nem természetes. Átmenetileg tehát annak lenne értelme, ha a tényleges pénzügyi teljesítés időpontjához kötődnék az áfa megfizetési kötelezettsége. Az ily módon keletkező likviditási problémák áthidalására pedig a költségvetésben a forgóalap szolgál, ezt ezért hozták létre. Az a megoldás, amely nem vesz tudomást a gazdaságban kialakult belső finanszírozási problémákról, és ettől függetlenül állapítja meg az adófizetési kötelezettséget, cégek tömegeit fogja értelmetlen csődbe kergetni. Ez nem szolgálja a gazdaság érdekeit, ez nem vezet kilábaláshoz, ez nem segíti ennek a körbetartozási problémának a megszüntetését. Hosszú távon persze nem tartható az a javaslat, amit én tettem, ez egy átmeneti periódusra lenne tartható, addig, amíg nem tisztázódik és rendeződik a körbetartozások ügye, a kétes, behajthatatlan követelések ügye, illetve az első és második felszámolási hullám levezetése. Ezután természetesen vissza kellene térni a kiszámlázás időpontjához kötődő fizetési kötelezettséghez. De addig a gazdaság is, a költségvetés is jobban járna, ha más időponthoz kötnék ezt a kötelezettséget. Ez a három alapvető javaslat, amelyet természetesen a szakbizottság elutasított, hiszen szembement a kompromisszummal. Kérni fogjuk - annak ellenére, hogy a bizottságok ezt elutasították -, hogy a Parlament mégis döntsön erről. Fontosnak tartjuk, hogy a döntésnél a Parlament kifejezze, hogy alapvetően azokkal az érvekkel sem tud azonosulni, amelyek egyébként racionálisak, a gazdaság és végül is hosszú távon a költségvetés érdekeit is szolgálják. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)