PALOTÁS JÁNOS (független): Köszönöm szépen, Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt héten az 1975. évi II. törvény kapcsán komplexen beszéltem a társadalombiztosítási és nyugdíjrendszer elmaradt szabályozásáról, a három év óta figyelembe nem vett elvárásokról. Bár akkor is érintettem, konkrétan, az ez évi nyugdíjszabályozási változásokat, országgyűlési határozati javaslatunk elveit, mégsem tehetem meg, hogy e napirend kapcsán ezt nem ismétlem, nem erősítem meg. Meg kell tennem akkor is, hogyha a tisztelt Házban, úgy tűnik, elfogadottá vált az elmúlt három évben az a szellem, hogy ha az előterjesztők a társadalombiztosítás költségvetése kapcsán meghatároznak egy összeget, azt mondják, ennyi az, ami a társadalombiztosításban a következő évben például nyugdíjemelésre fordítható, a nyugdíjrendszerre fordítható, akkor nekünk, a Parlament képviselőinek az a kötelességünk, hogy ezen körön belül határozzuk meg a nyugdíjak rendezésének, emelésének módszereit, elveit, határidőit. Én úgy gondolom, hogy ilyen kötelezettsége nincs a Képviselőháznak. Számunkra azt kell megfogalmazni, hogy mi az az elvárás e terület vezetőivel szemben a társadalom oldaláról - és a társadalmat képviselő, választott Parlament oldaláról -, aminek vagy meg kell felelniük, vagy fel kell állniuk abból a székből, ahol ők a pozitív válasz megadására nem képesek. Azt hiszem, még ennél is durvább dolog, hogyha nemcsak azt nem vallja be az előterjesztés, hogy nem képes megfelelni a jogi, alkotmányjogi, biztosításjogi és társadalmi elvárásnak, hanem még ezen felül manipulatív előterjesztéssel, még jobban manipulált hozzászólásokkal - kormányzati hozzászólásokkal - megpróbálja be is csapni azt a több mint két és fél millió embert, akinek, azt gondolom, a társadalmi helyzete, anyagi és gazdasági létfeltételei nemcsak megértést érdemelnének, de őszinteséget is - minden körülmények között. Ma reggel a televízióban, a Nap-tévé adásában, majd itt, a Parlamentben megismételve, olyan matematikai okfejtéseket hallottam a kormánypárt egyik képviselőjétől, majd képviselőtársaitól, amelyek - megmondom őszintén - méltatlanok e tisztelt Házhoz. Azt hiszem - akár Hasznos Miklós képviselőtársammal ellentétben is -, hogy a matematika sokkal egzaktabb tudomány. Lehet, hogy bonyolultnak tűnik 1992-ben egy olyan törvényt hozni, amely szerint a nettó átlagkeresetek növeléséhez - a még nem ismert növeléséhez - kell majd 1993-ban igazítani a nyugdíjakat, én azonban azt hiszem, ez matematikailag nem sokféleképpen értelmezhető, és van rá matematikai modell és válasz. Azt hiszem, nagyon sokan nem kritizálnának itt egy olyan megoldást, amelyben előterjesztünk egy nyugdíjrendezési előleget, akár március 1-jei és szeptember 1-jei határidővel, majd az adatok ismeretében, a következő év januárjában megfelelő mértékben kompenzálni kell ezt. Azt gondolom azonban, erre eddig egyetlen évben sem került sor, és az előterjesztő anyagában sem szerepel, hogy amennyiben az általa a becsült számokat sem elérő módon javasolt nyugdíjemeléseket meg fogja haladni a nettó átlagkeresetek növekedése 1993-ban, ennek megfelelően ezt meghaladóak lesznek a járulékbefizetések is, akkor az ebből származó többletek egyértelműen, visszamenőleg és kompenzálva, a nyugdíjak értékállóságának törvényi garanciái szerint a nyugdíjasoknak kiosztásra kerüljenek. Azt hiszem, lehet ilyen matematikai szabályt hozni, egyáltalán nem bonyolult. Egy biztos: szándék - méghozzá őszinte szándék - kell hozzá. Azt gondolom, hogy már minden nyugdíjas pontosan tudja - éppen ezért rendkívüli módon idegesíti, valósággal emberi tartásában sérti meg őket az a becsapás -, amikor 16 meg 14%-os nyugdíjemelésről beszélünk, ami mögött a valóságban 9,1, illetve 9,6%-os nyugdíjemelésre kerül sor - ha valóban megkapják a nyugdíjasok azt, amit az előterjesztésben szerepeltetünk. Ahhoz már egészen különleges viselkedésmód tartozik, amit egy korábbi hozzászólásban képviselőtársam itt ecsetelt mindenki előtt: az elmúlt évben a nyugdíjasok a nyugdíjemelést nem év elején, nem január 1-jén kapták meg egy összegben, ezért nem hatott ki tavalyi előterjesztésünk az egész év átlagára, hanem tavaly is becsaptuk őket. Tavaly is, az évközi emelésekkel, a valóságban elfogadott nyugdíjértéknél több mint 4 %-ponttal kevesebbet kaptak - és most azt mondjuk nekik: hogy gondolják, hogy legalábbis a végén elért nyugdíjszínvonalhoz fogjuk igazítani a nyugdíjemelést, amikor a valóságban az évben kevesebbet kaptak - mert mi becsaptuk őket. (17.50) Természetesen az a logikus megoldás, hogy ha tavaly becsaptuk, most már legyünk konzekvensek és az alacsonyabb nyugdíjemeléshez, tehát az éves átlaghoz kell igazítani az idei emelést - ami ismételt becsapás számunkra. Én azt hiszem - nem is tudom, hogy hogy fejezzem ki, mert már kínban sem lehet nevetni, két és fél millió ember esetében ez semmiképpen nem megy -, azt gondolom, hogy legalább valami őszinte előterjesztéssel kellene azt mondanunk, hogy ez a kormánykoalíció semmilyen körülmények között nem képes olyan elvárásokat megfogalmazni az általa irányított intézmények, biztosítási rendszerek felé, amelyek legalább nem engedik tovább elszegényedni a magyar nyugdíjas réteget. Én nem vettem volna elő - Hasznos Miklós képviselőtársammal ellentétben - a svéd nyugdíjmodellt. Nem hangsúlyoztam volna, hogy ők nem mentek keresztül olyan történelmi eseményeken, amelyeken a magyar társadalom, mert azt gondolom, nagy büszkeséggel cserélne bármely magyar nyugdíjas bármely svéd nyugdíjas társával, ahol nem történnek meg ebben az évben az elvárásaik vagy a szokásaik szerinti nyugdíjemelések. Azt gondolom, hogy ott a kialakult nyugdíjrendszer elveiben is egészen más - ez valószínűleg túl bonyolult is kormánykoalíciós képviselőtársamnak -, de ha ezt figyelmen kívül hagyom, akkor is azt gondolom: ahol a létminimum alatt lévő nyugdíjas társadalom van, ahol a nyugdíjasok 90%-a már nem éri el azt a nyugdíjösszeget, amellyel a piacon akárcsak a csirkehát megvásárlására van lehetőség, ott talán mégsem kellene elővenni példaként a svéd nyugdíjrendszert. Felhívom a figyelmet arra, hogy ott egy biztosítási elven kialakított, évtizedek óta működő rendszerről van szó, ahol bizony a nyugdíjas jövedelmének csak egy igen kis hányada a kötelezően befizetett járulékok után kapott korlátozott, felső szinten meghatározott nyugdíjszolgáltatás, mert ezen túlmenően évtizedeken keresztül fel nem bontható és módosíthatatlan biztosítást kötöttek a svéd állampolgárok magánbiztosítókkal, és azok bizony értékállóan továbbra is járnak számukra. Ezen túlmenően jelentős részük öregkorukra, idősebb korukra vagyongyarapodással és vagyonhozadékkal biztosította a megélhetést. Ez egy hármas biztosítási rendszer, amely felé mi is haladunk, csak ez annyiban különbözik a mai magyar nyugdíjas társadalomtól, hogy az ő számukra nem adatott meg az utóbbi két modell választása az elmúlt öt évtizedben. Az ő számukra kötelezően, kizárólag és teljes jövedelmüket tekintve került sor a nyugdíjjárulék állami befizetésére, ezért ez az egyetlen jövedelemforrásuk, és ez egyetlen jövedelemforrásukkal szemben az állam garantálta - akkori jogszabályainak megfelelően - a szociális biztonságot, amelyhez a nettó átlagkeresetek növekedéséhez igazított nyugdíj teljes körű értékállóságának biztosítása kötelező alkotmányjogi feltétel. Én azt hiszem, hogy ez egy egészen más alap, és talán nem kellene megkeresni a külföldi országok negatív példáit ahhoz, hogy megtaláljuk a jó megoldást a magyar társadalombiztosítási és nyugdíjrendszerre. Azt gondolom, hogy a pozitív példák irányába kellene elmozdulnunk, és fel kellene ismernünk, hogy ezen a területen igen nagy kötelezettségeink és egyébként számos lehetőségünk is van. Én azt gondolom persze, hogy sok a be nem fizetett járulék, amelyre Hasznos Miklós képviselőtársam is hivatkozott, bár hozzáteszem, hogy ennek döntő többségével néhány tucat nagy állami vállalat tartozik, ahol az állam mint tulajdonos hozta olyan jövedelempozícióba saját vállalatait, hogy azok nem tesznek eleget járulékfizetési kötelezettségüknek, úgyhogy végső soron e terület rendezése is egyértelműen állami feladat. A láthatatlan jövedelmekből be nem folyt járulékok beszedésére persze törekedni kell, de szintén szeretném elmondani képviselőtársaimnak, hogy ettől nem fog gazdagodni vagy nem gazdagodni társadalombiztosításunk, tudniillik a láthatatlan jövedelmek után nemcsak bevétele nincs a társadalombiztosításnak, hanem szolgáltatási kötelezettsége sincs. Tehát amennyiben elfogadom, hogy ma a járulék bevételeiből nem tudja a szolgáltatásait teljesíteni és deficites, ebből az következik, hogy minél többen nem fizetnek járulékot és nem kérik a szolgáltatást, annál jobban csökken a társadalombiztosítás deficitje. Persze ez csak a matematikai része. Én is úgy gondolom, hogy főleg adóalappá és járulék-adóalappá kell vonni a magyar társadalomban végzett munkát, legalábbis annak azt a részét, amely a kötelező társadalombiztosítási ellátásokhoz kötődik. Csak fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy amikor valamilyen fedezetet és megoldási javaslatot előterjesztünk, akkor azt is látni kell, hogy az az előterjesztés valóban példázóan ezen a területen megoldást kínál-e? Még egyszer csak hangsúlyozni tudom, hogy az előttünk lévő előterjesztés 10% alatti nyugdíjemelést indít el 1993-ban, követve egy 1992-es becsapást, amely egy alacsonyabb nyugdíjértékhez és nem az év végén elért nyugdíjszínvonalhoz igazodik. Ez többszörös átverése, többszörös becsapása a magyar nyugdíjas társadalomnak, amely gondolom, a jövőben ezt honorálni is fogja az előterjesztőknek. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a bal oldalon.)