DR. KOVÁCS PÁL (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Valószínűleg nem került még annyit szóba a matematika e Parlament törvényjavaslatainak tárgyalása során, mint ahogy ez ma történt, és feltehetően ez a szép tudomány nem kapott olyan súlyos sebeket sem, mint amennyit ma kapott. Önmagában ez a tény is minősíti már az előterjesztést, illetőleg a +75. évi II. törvénynek az általunk ismert módosítási változatát. Hiszen itt egy olyan kuszasággal állunk szemben, amely egyrészt a rendszert illeti, tehát a nyugdíjrendszert, amelyben bizony igen képzett embernek kell lennie annak, aki eligazodik, de e törvényjavaslat, illetve ezen országgyűlési határozat viszonya is meglehetősen sokértelmű, nem is kétértelmű. Az a baj, hogy itt értelmezési kérdések egyáltalán felmerülnek, hogy mi, mennyit ér, hány százalék és így tovább. Az a baj, hogy nem kerítettünk sort arra az évek során - most már két és fél év alatt -, hogy valódi rendszer- átalakító lépéseket tegyünk, adott esetben a nyugdíjrendszerben. Ennek a Parlamentnek van egy döntése, amely nagyjából most ünnepli az egyéves születésnapját, és ez meghatározza a nyugdíjemelés mikéntjét, időpontját, hogy évente kétszer, és a nyugdíjemelés mértékét. Most mi mégis olyan módosítási javaslatról tárgyalunk, amely kimondaná, hogy az Országgyűlés megváltoztathatja saját döntését, mintha ezt külön kimondás nélkül, külön határozat nélkül nem tehetné meg. Úgy néz ki, hogy azért javasolja az előterjesztő a +75. évi II-es módosításban ezt a 20%-os eltérési lehetőséget, mert előre látja, hogy az indexálást nem lehet betartani vagy nem kívánja betartani, és azt mégsem meri javasolni. Az országgyűlési határozat fő kérdése az, amit itt ragozunk most már egész délután, hogy vajon ez a 14% ez 14%-ot jelent-e, melyik változatban hány százalékot és így tovább. Egy biztos, hogy a nyugdíjas számára természetesen az a fontos, hogy mennyivel hoz több nyugdíjat a postás a hónap végén, mint a múlt év decemberében, illetőleg mennyivel hoz kevesebbet, kevesebbet érő nyugdíjat reálértékben, mint a múlt évben? Szinte nem találkoztunk itt e tekintetben két egyforma értékeléssel. A két verziónak van egy sereg közös hibája, mindenekelőtt az, hogy mind a kettő ellentétben áll a jelenleg érvényben lévő törvénnyel, az általunk alkotott törvénnyel. Már most szállingóznak a módosító indítványok, és szerencsére ebben találni olyat is, melyet kormánypárti képviselők adtak be, és ezen passzus módosításának elhagyását javasolják, tehát az eredeti mellett állnak ki. Közös hibája véleményem szerint a két verziónak az is, hogy nem jelentenek egyáltalán 14%-os emelést, közös hibája az is mindegyik javaslatnak, hogy a +93-as évnek nem minden hónapjára, nem a teljes egész esztendőre jelent nyugdíjemelést. De közös hibája az is, hogy mindkét verzió jelentősen alatta marad a prognosztizált inflációnak, tehát bármelyiket fogadja el eredeti változatában a Parlament, egy dologra van garancia, hogy a nyugdíjasok reális pozíciója romlani fog. Közös hibája az A- és B-verziónak az is, hogy egyik sem irányoz elő nyugdíj-kompenzációt, tehát nem kívánja az előterjesztő folytatni azt a gyakorlatot, melyet tavaly kezdett el az Országgyűlés, hogy a hosszabb ideje nyugdíjban levők egyre inkább elértéktelenedő nyugdíját külön kompenzálja. Mindenki ismeri a társadalombiztosítás súlyos anyagi helyzetét ebben a Házban - ezen a Házon kívül is természetesen sokan -, tudja mindenki azt, hogy milyen hatalmas járuléktartozása van a tb.-nek, azt is, hogy még ebben az évben is több mint 40 milliárd olyan ellátást finanszíroz, ami nem biztosítási elvű, ugyanakkor azt is, hogy igen sok megteendő lépés elmaradt az elmúlt esztendőkben, amely javította volna a tb. pozícióját. Az előttem szóló képviselőtársam egyik élharcosa annak, hogy a társadalombiztosítás vagyonhoz jusson. Mi mindannyian, akik itt vagyunk, valószínűleg ezt valljuk, mégsem történt eddig e tekintetben semmi, azonkívül, hogy egy, a jövő év végéig határidőt adó törvény megszületett, de ebből még a tb.-nek bevétele nagyon sokáig nem lesz. Témánk szempontjából is lényeges az, hogy elmaradt a valódi profiltisztítás, továbbra is olyan dolgokat finanszíroz a társadalombiztosítás, amelyeket nem neki kellene ellátni, hanem az állami költségvetésnek. Semmivel nem menthető az, hogy a társadalombiztosítás anyagi viszonyainak megítélésénél tulajdonképpen csak szó esik ezekről a dolgokról, azonban valódi intézkedés nem történik. Nekünk most az lenne a dolgunk, hogy a nyugdíjasok reális helyzetét figyelembe véve, próbáljunk a lehetőségekhez mérten egy olyan nyugdíjemelési metodikát és mértéket kidolgozni, amely valóban legalább a pozícióikat megőrzi a nyugdíjasoknak. Igen sok szó esett ma e Házban arról, hogy hogyan is alakultak az utóbbi esztendőkben a nyugdíjasok életkörülményei. Én mondanék önöknek e tekintetben néhány adatot: Az egyik adatsor az átlagnyugdíjakat és a létminimumot hasonlítja össze, két kategóriában. Az egyik az egy nyugdíjas háztartás jövedelme, a másik pedig a két nyugdíjasból álló háztartás jövedelme. Az átlagnyugdíj 1989-ben az egy nyugdíjas létminimumának 128%-a volt, 28%- kal volt több, mint az adott kategória létminimuma. Ugyanez az adat 1992 végén 100,2%, tehát az egy nyugdíjasból álló háztartás nyugdíjjövedelme az ugyanezen kategória létminimumával azonossá vált ez alatt az idő alatt. Ugyanez a dolog abban a háztartásban, ahol két nyugdíjas él az átlagnyugdíj szintjén, úgy alakult, hogy +89-ben 46%-kal haladta meg a kettejük nyugdíja az adott háztartás létminimumát, +92-ben 15%-kal. Tehát közelített ez a jövedelem is a létminimumhoz. Tisztelt Ház! A nyugdíjasoknak egy igen jelentős rétege él az öregségi nyugdíjminimumon. Meg kell nézni a különféle statisztikákat, pontosan megmutatják, hogy igen jelentős azoknak a száma, akik minimális nyugdíjból élnek. Itt is azt tapasztaljuk, hogy az utolsó években jelentősen romlott a minimális nyugdíjon, nyugdíjminimumon élők életszínvonala, ez a minimális nyugdíj a létminimumhoz viszonyítva is nagyon erősen romlott. Miről van szó? Megint az egy nyugdíjasból álló háztartást nézve: +89-ben a létminimum 80%- át tette ki a nyugdíjminimum, +92-ben 57%-át. A két nyugdíjból élő háztartásnál +89-ben ugyanez az adat úgy néz ki, hogy a két nyugdíj, minimálnyugdíj a létminimumok 90%-a volt, +92-ben ugyanez az adat 66%. Megjelent mindezek mellett az utóbbi években egy új tendencia is, amely az új nyugdíjaknak, a belépő nyugdíjaknak az elértéktelenedését jelenti. Tisztelt Ház! A társadalombiztosítás szakemberei évek óta mondogatják, hogy egy úgynevezett állománycsere zajlik a társadalombiztosításban, a kihaló nyugdíjasok nyugdíjai kisebbek, a belépő nyugdíjasok nyugdíjai nagyobbak. Mégis azt tapasztaljuk, hogy az utóbbi években azok az új belépő nyugdíjasok, akinek egy adott évben, +89-+90-+91-ben állapították meg a nyugdíját, az átlagértéke a teljes nyugdíjas állomány átlagához viszonyítva is csökken. Ha azt megnézzük, hogy egy adott évben a nyugdíjba kerülők nyugdíjának átlagértéke hogyan viszonyul az ő kategóriájuk létminimumához, akkor azt találjuk, hogy 1989-ben az egy nyugdíjas háztartásnál a belépő ember nyugdíja 41%-kal magasabb volt, mint a létminimuma. (18.20) A két nyugdíjas háztartásnál pedig 61%-kal. +91-ben leesett a két nyugdíjas háztartásnak, az új nyugdíjasoknak a nyugdíja már a létminimum 106%-ára. Igen súlyos helyzetet tükröz az is, hogy az újonnan megállapított nyugdíjak az átlagbérhez hogyan viszonyulnak. Ez azt jelenti, tisztelt Ház, hogy a nyugdíjba kerülő embernek a korábban elért életszínvonala hogyan változik, hiszen amint arról itt már a vita során szó volt, valaki elmondta, hogy a magyar nyugdíjast ugyebár az jellemzi, hogy a nyugdíjából él, nincs más kiegészítő jövedelme, mert nem volt módja vagyont gyűjteni. Azt látjuk, hogy folyamatos csökkenés után 1991-ben már csak 44%-a volt az újonnan megállapított nyugdíjak átlaga az adott év átlagbérének. Nagyon súlyos helyzetet tükröz ez, tisztelt Ház, hiszen számunkra az lenne a jó nyugdíjrendszer, ahol a munkásévek során elért életszínvonalat nem követné ilyen rettenetes nagy és egyre növekvő zuhanás akkor, amikor nyugdíjba vonul az illető. Ezért arra kell törekednünk természetszerűleg, hogy a már nyugdíjban lévők számára kíséreljük meg mindenképpen a reálértékmegőrzést vagy valami ahhoz közel álló nyugdíjemelést. Ezért, tisztelt Ház, nem tudjuk elfogadni az előterjesztett országgyűlési határozatnak egyik változatát sem. Módosításaink részben a már itt elmondottakkal is összecsengenek, s nagyon örülök annak, hogy két kormánypárti képviselő is úgy szólt, hogy véleményük szerint is január 1-jétől kellene a nyugdíjemelést visszamenőlegesen meghatározni. Módosító indítványunkban mi is ezt célozzuk. Azt szeretnénk ezenkívül elérni, hogy a Parlament döntsön úgy, hogy az idén is meg kell teremteni a lehetőségét valamilyen mértékű nyugdíj-kompenzációnak, mégpedig olyan módon, hogy kezdődjék meg, éspedig nagyon sürgősen, a társadalombiztosításnak hozammal rendelkező vagyonnal való ellátása. Amely vagyonnak a hozadékát használja fel ebben az esztendőben az Országgyűlés arra, hogy nyugdíjemelést, illetve -kompenzációt végez a régebben nyugdíjasok nyugdíját illetően. Javasoljuk, hogy erre dolgozzon ki és július 1-jéig hozzon a Ház elé a Kormány egy megfelelő, elfogadható javaslatot. Mindent összevetve, változatlan formában nem tudjuk támogatni egyik javaslatot sem, és a társadalombiztosítás minden anyagi nehézségét is ismerve sem tudjuk azt elfogadni, hogy +93-ban a nyugdíjasok reálpozíciója 8-9%-kal csökkenjen az előző évihez viszonyítva. Köszönöm szépen. (Taps.)