MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ): Köszönöm, Elnök Úr, a szót. Jómagam is az előbb említett Kovács Pál-Csehák Judit-javaslathoz szeretnék hozzászólni a részletes vitában, amelyik arról szól, hogy a gyermeknevelés tényleges költségeinek megfelelően történjen a családi pótlék emelése. Én ezt alapvetően jó szándékú és koncepciójában abszolút elfogadható javaslatnak érzem. Kisebb szövegezési pontatlanságokat én látok a javaslatban, úgyhogy ezen talán még érdemes lenne esetleg a részletes vitában javítani, amennyiben módunk van rá. (20.10) Az igény nyilvánvalóan az, hogy a családi pótlék emelkedése az utóbbi években messze nem haladt együtt a gyermeknevelés tényleges költségeinek emelkedésével. Ezt jómagam is mint fiatal, kisgyermekekkel bíró családapa nagyon jól látom az árakon és egyáltalán a megélhetési viszonyokon, de gondolom, jó sokan vagyunk így a magyar társadalomban. Az egész probléma kulcsa ugyanis abban van, hogy 1989-ben a forráscsere révén átkerült a családi pótlék a költségvetésbe, és akkor a költségvetés tűnt erősebben korlátosnak, mint a társadalombiztosítás. Most már ez így egyébként nem állapítható meg ilyen egyértelműen, de akkor úgy tűnt, hogy az egészségügyi ellátásokra nagyobb dinamikájú támogatást tud biztosítani a mindenkori kormányzat, és a családi pótlék kisebb növekedési üteme pedig a költségvetésben jobban tartható. Ez egyébként azóta már igen problémássá vált. Mindenesetre az tény, hogy a családi pótlék emelkedése messze nem követte a tényleges igényeknek megfelelő, jogosan igényelhető gyemeknevelési költségnek még azt az arányát sem, amit korábban, egypár évvel ezelőtt fedezett. Ugyanakkor menet közben két olyan fontos tény is világossá vált számunkra, amik talán 3-4 évvel ezelőtt még nem voltak teljesen tisztázottak. Az első ilyen tény, hogy ennek a nagy társadalmi átalakulásnak, aminek ma is éljük a napjait, és ami bizony még el fog tartani egy jó pár esztendőig, az egyik legnagyobb vesztesei a fiatalok, a kisgyermekes családok. Ezt az utóbbi időben mindenfajta szociális vizsgálat egyértelműen igazolta, és ezért azt hiszem, az a tapasztalat szűrhető le - és ez részben az ÉT-megállapodásokon is megnyilvánult -, hogy a gyerekek támogatása az egyik leghatékonyabb szociálpolitikai eszköz ma Magyarországon. A fiataloknak egyébként is rengeteg más olyan problémája van, ami speciális probléma, gondoljunk itt csak a lakásszerzésre vagy a munkába állásra. Tehát az ő problémáik halmozódnak, és a gyermeknevelési támogatás az csak egy csepp a tengerben, amivel ezen kérdéseket némileg orvosolni lehet, és tompítani lehet a fájdalmakat. Ugyanakkor a gyermeknevelés költségei is az infláció által sokszorosan sújtottan jelentkeznek az utóbbi pár évben, és ez messze nagyobb terheket rakott a fiatal gyermekes családokra, mint a felnőtt fogyasztóval rendelkező családokra. A másik ilyen tény, amit már említettem, tehát a gyermeknevelés költségei jóval nagyobb mértékben emelkedtek, mint a családi pótlék az utóbbi néhány évben. Nyilvánvalóan megfogalmazódik az igény ilyen helyzetet figyelembe véve, hogy ugyanúgy, ahogy a nyugdíjasoknak létezik egy fix, viszonylag garantált rendezési-emelési programja, ugyanúgy rendelkezzen a családi pótlék is egy nagyjából ellenőrzött és követhető emelési programmal, amivel kapcsolatban látjuk, hogy a nyugdíjak esetében is nagyon komoly kritikának és a gazdasági válság következtében pedig nagyon hehéz helyzetet jelent. De azt gondolom, hogy a fiatal családosoknak, tehát a gyerekekkel rendelkező fiatal szülőknek is ez az igénye teljesen természetes annak ellenére, hogy az ő érdekképviseletük sokkal-sokkal gyengébb, mint a nyugdíjas táboré. Nemcsak a számbeli arányuknál fogva, hanem más egyéb szociológiai jellemzőknél fogva. Ám itt a Parlamentben - azt gondolom - részben azért vagyunk, hogy ne csak a nyilvánvalóan lobbykban jól megjeleníthető érdekeiket vegyük figyelembe, hanem a társadalom azon rétegeit is, akik kevésbé képesek kifejezni hatékonyan érdekeiket, ám a társadalom szempontjából nagyon fontos értéket képviselnek. Fekete Gyula kollégám már beszélt arról, hogy a demográfia milyen fontos tényező a szociálpolitikában és egyáltalán a gazdaságpolitikában is. Gondolni kell arra, hogy bizony, nagyon fontos az aktív keresők és az eltartottak aránya, és amennyiben nem vállal sok fiatal házaspár gyereket, annak az elkövetkezendő évtizedekben rendkívül katasztrofális következményei lesznek. A javaslat körül - és ez nem az előterjesztők hibája, hanem az eddigi törvényi szabályozásé - szerintem két szövegezésbeli pontatlanság van. Az egyik az, hogy egyes számban beszél a családi pótlék emelési mértékéről. Márpedig itt az utóbbi időben mértékeiről határoztunk, hiszen egy differenciált családipótlék-emelési gyakorlatot alakítottunk ki ebben a Parlamentben, aminek egyértelműen szociálpolitikai indokoltsága volt. Mégpedig az az indokoltsága, hogy nagyobb létszámú gyerek esetén a szociális helyzet családonként, statisztikailag kimutathatóan is rosszabb helyzet családonként, statisztikailag kimutathatóan is rosszabb helyzetet örökölt. Tehát amíg nem tudjuk megoldani a szülők jövedelmi helyzetétől függő támogatást, addig ez a differenciált emelés abszolút megalapozott, és szakmailag is indokolt. Emlékszünk egyébként az év végi napokra, hetekre, amikor a családi pótlék személyi jövedelemadó alá vonását vizsgálta a kormányzat. Akkor ezt nem tudta megoldani megfelelő jogi és technikai eszközökkel, ám a differenciált emelésnek az igénye ilyen körülmények között ezért nyilvánvalóan indokolt. Ami pedig a 150 forintot illeti, ez sajnos annyira alacsony összeg, hogy - bár egyetértek a differenciált emeléssel -, nem látok lehetőséget arra, hogy ezen a kis összegen belül próbáljunk differenciálni. De ugyanakkor fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a differenciálást nagyon fontosnak tartjuk a jelenlegi körülmények között. A másik szövegezésbeli pontatlanság, amire már Kovács Pál is utalt, a gyermeknevelés tényleges költségeinek a megállapítása. Vajon milyen hivatal, milyen intézmény számításait fogadjuk el erre vonatkozóan? Hiszen nemcsak a KSH, hanem az Újcsakö is folytatott létminimum- számításokat és a gyermeknevelés költségeinek számításait is. Tehát mindezek figyelembevételével az a konklúziónk, hogy át kell gondolni a gyermektámogatási formákat, a különböző módon, költségvetésben és társadalombiztosításban meglévő gyermektámogatási lehetőségeket, ez adóban és támogatásban egyértelműen szerepel. Ez az ÉT-megállapodáson egy másfajta aspektusból már felmerült, de azt gondolom, szakértők bevonásával a Parlamentben is indokolt lenne áttekinteni, hiszen erre a szociális törvény vitája során nem tudunk igazából időt és energiát fordítani. Márpedig ismerve a fiatal gyerekekkel rendelkező családok helyzetét, szociális szempontból is és egyébként társadalompolitikai szempontból is erre óriási szükség lenne. Tehát magát a javaslatot ezért nagyon fontosnak tartom, és ezt koncepciójában el tudjuk fogadni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)