KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter: Köszönöm szépen, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Meg kell állapítanom, hogy ön bátor ember, bár talán nem is tudja, hogy milyen kockázatot vállalt, mikor olyan kifejezéseket használt, hogy Európa által tőlünk is elvárt kompromisszum, vagy utalt a papírtigris rémével fenyegetőző szakértőkre, sőt olyan magatartási mentalitásra is, hogy majd ha elpusztul a Szigetköz, akkor mondhatjuk azt, hogy lám, mi megmondtuk, hogy nekünk van igazunk. Ha nem vigyáz, képviselő úr, könnyen egy táborba kerülhet velem. Nem mint kormánypárti képviselővel természetesen, hanem a hazaárulók azon csoportjába, akik közé én is tartozom, akiről lassan már köztudomásúvá válik, hogy elkötelezett híve vagyok a vízlépcső teljes felépítésének, hogy a vízügyi lobby kormányba beépített embereként forszírozom ennek a megvalósítását, és hogy eltökélt életcélom a Szigetköz és Nagymaros tönkretétele. Legalábbis ezt mondják azok, akik magukat szakértőknek álcázva, nem a Szigetköz megmentésén fáradoznak, hanem saját presztízsük növelésén vagy nimbuszuk megmentésén. Ami a konkrét kérdéseket illeti. Amint a C-változat építése bizonyossá vált, és az a tény is, hogy a brüsszeli tárgyalások nem fognak egyhamar eredményt hozni, a Kormány meghozta azt a döntést, hogy fel kell készülni az ideiglenes kárenyhítő intézkedések megtételére. Ennek érdekében 100 millió forintot különített el a költségvetésből, és megbízta az érintett minisztériumokat, valamint a köztársasági megbízottat, hogy készítsék el az ideiglenes vízpótló megoldás műszaki terveit. Ez a tervezési munka elkészült, befejeződött, a tervek az engedélyezési eljárás folyamatában vannak. A 100 millió forint úgy tűnik, elég lesz azokra az ideiglenes intézkedésekre, amelyek egyrészt azokat a medermunkákat célozzák, amelyek mind a mentett oldalon - tehát a töltésen kívül -, mind az ártéri, hullámtéri oldalon - a töltésen belül - a mederszabályozás vízfogadó képességéhez szükségesek. És elegendő lesz ahhoz is, amennyiben erre igény lesz, hogy azt a fenékküszöb-áttöltést meg lehessen belőle valósítani, amely a kellő vízszinttartáshoz esetleg nélkülözhetetlen lesz. (14.50) Ez utóbbiról el kell mondanom azonban azt, hogy ennek a megvalósításáról még nincs döntés. Akkor lesz erre szükség, ha a brüsszeli tárgyalások a vízpótlásnak nem számunkra kielégítő megoldását fogják lehetővé tenni. Hozzá kell tennem azt is a válaszhoz, hogy ezeket a terveket egyeztettük a szigetközi összes érintett polgármesterrel, szervezetekkel, és úgy tűnik, hogy teljes az egyetértés a tekintetben, hogy ezek a lépések megteendők, meg kell tenni még akkor is őket a Szigetköz megmentése érdekében, ha esetleg egyes mozgalmak vagy személyek aggályokat táplálnak a megoldások ideiglenességét illetően. Ami a másik kérdést illeti, úgy gondolom, hogy a hivatkozott törvény nem akadálya a felsorolt intézkedések megtételének, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy az eredeti állapot vagy az eredeti terv szerinti megépítés még rosszabb lett volna, mint ez a mostani átmeneti állapot. Semmiképpen sem lehet célunk az eredeti mű vagy Dunakiliti üzembe helyezése, hiszen ökológiai célból nagyobb károkkal járna, mint a mostani egyébként nem kielégítő megoldás sem. Az kétségtelen azonban, hogy az összes BNV-re vonatkozó - hangsúlyozom: BNV-re vonatkozó - nem szigetközi országgyűlési határozatokat az idő túlhaladta, azonban ezek módosítása most nem aktuális. A Kormány álláspontja az, hogy ezt a kérdést a hágai bíróság elé kell vinni, ott kell meghoznia a bíróságnak a szükséges döntést, és ennek függvényében lehet majd kidolgozni a végleges és vélhetően ökológiai szempontból is jó megoldást. Ami a harmadik, a pótkérdést illeti, szeretném elmondani azt, hogy bár a vízlépcső kérdése első fázisában vízügyi kérdés volt, második fázisában környezetvédelmi botránnyá dagadt, most pedig külpolitikai probléma. Ennek ellenére ez a kérdés sosem egy tárca, hanem mindig a Kormány ügye volt. Ami a személyes felelősségemet illeti e kérdésben, itt is ketté kell választani a dolgokat. Szakminiszterként - miután a minisztérium a legutóbbi hónapokig nem volt kompetens a témában, hiszen részben a kormánybiztosság, részben Mádl miniszter úr fogta össze a dolgokat, és az ökológiai kérdések is csak a legutóbbi hónapokban kerültek vissza a minisztériumhoz -, szakminiszterként tehát vajmi kevés felelősségem volt ebben a kérdésben. Más a helyzet a Kormány tagjaként, politikusként felfogott felelősségemben, ahol természetesen osztozom a Kormány felelősségében valamennyi BNV-t érintő döntésben. Feltételezem, hogy a kérdés arra a köztudomású tényre irányul vagy alapozódik, hogy egyesek szerint az én kormánytól állítólag eltérő felfogásom akadálya volt egy jobb megoldásnak. Ezzel kapcsolatban azt szeretném elmondani, hogy a vízlépcső kérdéskörében három fázist lehet megkülönböztetni. A kormányalakítástól kezdve az 1990-es kormánydöntésig a vízlépcsővel kapcsolatos álláspontot az a kormányprogram határozta meg, amely szerint Bős- Nagymarost nem szabad megépíteni; Nagymarost nem szabad megépíteni, Bősről pedig tárgyalni kell a szlovákokkal. A második fázisban az 1990-es decemberi kormánydöntés után a Kormány álláspontja az volt, hogy a szerződés újrafogalmazásáról, új szerződésről kell tárgyalni a szlovák féllel. Úgy gondolom, a tárgyalási készség megfelel annak a kompromisszumos lehetőségnek, amely - a kompromisszum szóból fakadóan - azt jelenti, hogy közös megegyezéssel, esetleg közös engedmények útján kell közös megoldást találni. Én azt hiszem, senki nem vitathatja, hogy a Kormány szándéka az volt, hogy tárgyalások útján, kölcsönösen engedményeket téve közös megoldásokat találjunk. Tehát az a tény, hogy én műszaki kompromisszumról beszéltem, ez megfelelt a Kormány álláspontjának, és itt a műszaki jelző épp azt a célt szolgálta, hogy semmiképpen sem ökológiai, hanem műszaki kompromisszumról lehet csak szó. Úgy gondolom, hogy ez az álláspont most is tartható, és ennek megfelelően nem hiszem, hogy bizonyítható lenne az a tény, hogy az én műszaki kompromisszumra vonatkozó álláspontom akadályozta volna a tárgyalásos úton történő megoldást. Más a helyzet a kérdés harmadik fázisában. Amikor a szerződést felbontottuk, a C-változatot elkezdték építeni a szlovákok. Azóta kompromisszumról nem lehet beszélni. A kérdés kikerült a kétoldalú tárgyalások köréből, és nemzetközi úton, esetleg bírósági úton kell ezt a dolgot megoldani. Azóta én nem is beszéltem kompromisszumról, de kétségtelen, hogy azt szorgalmaztam és szorgalmazom most is, hogy a Szigetközt mindenképpen meg kell menteni, minden más politikai és presztízsszempontot félretéve. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)