DR. DÁVID IBOLYA, az MDF vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Magyarországon a mai értelemben vett állampolgársági jog valóban a múlt század végén alakult ki, ahogy ezt az államtitkár úr említette, de évszázadokra visszavezethető szép szabályozásokon és szokásjogon alapult már ez is. Engedjék meg, hogy röviden kitérjek ezekre a korra jellemző szabályozásokra. Az állampolgárság fogalmát abban az értelemben, hogy az államhatalomban való részvételt jelenti, Magyarországon 1848 előtt a Szent Korona tagságának a fogalma helyettesítette. Megvolt az alattvalói kötelék vagy honosság tágabb körű fogalma is, ez a honfiúság volt. 1816-ban szabályaink ismertek hallgatag módon honfiúságot, mely szerint oly osztrák állampolgárok, akik 10 évig passzus nélkül, háborítatlanul Magyarországon tartózkodtak, magyaroknak tekintettek. 1715-ös születésű törvény szerint honfiú, aki honfiútól születik, tehát nem az, aki az országban született vagy élt. A honfiúság megszerzésének másik módja az úgynevezett ünnepélyes honosítás volt, mellyel nemcsak a honosságot, hanem ha a kérelmező nemes volt, a nemesi rangot is, amit külföldön bírt, megszerezhette. Efféle honosítás már I. Ferdinánd idejétől volt szokásban. 1550-ben a honosítás a király és az Országgyűlés által közösen történt, ahol a honosított esküt tett az Országgyűlés színe előtt vagy a kancellárián. A honosítás érvényességéhez ez időben rang szerint meghatározott díjat is kellett fizetni az ország pénztárába. Az ünnepélyes honosításon kívül ismertek szabályaink egyszerű honosítást is, ennek nem volt egységes szabályozása, a felvételt vármegyék és a városok is kimondták. Az 1700-as években már feltétel volt, hogy a kérelmező hosszabb ideje az országban éljen. Az 1879. évi 50. törvénycikk az állampolgárság elnyerésének módjait részben vérségi alapon, részben honosítással, részben rendkívüli honosítással, azaz királyi oklevéllel szabályozta. A rendes honosításnál a belügyminiszter határozott hat feltétel együttes megléte esetén, melyből öt többé-kevésbé megegyezik a mai feltételekkel. Egy érdekes feltétel azonban eltért. Az ötévi magyarországi tartós tartózkodás mellett legalább öt éve a kérelmező be legyen vezetve a Magyarországon adózók lajstromába. A rendkívüli vagy királyi oklevél általi honosítással olyan idegeneket honosítottak, akik a magyar állam irányába rendkívüli és kitűnő érdemeket szereztek. A honosításnak ez a módja jutalmazás volt, de esküt így is kellett tenni, mert érvényességi feltétel is volt. Ennyi említésre mindenféleképpen méltó volt a több mint 110 éve megszületett első állampolgársági törvényünk, mely ha figyelembe vesszük Horvátország, Erdély és Magyarország sajátos helyzetét, mindenféleképpen új és haladó volt. Az európai gyakorlattól is eltért a haladó magyar szabályozás, hiszen megteremtette a kettős állampolgárság feltételeit, azt eltűrt kategóriaként már ismerte, ugyanakkor sem a német, sem az osztrák nem ismerte. Ennyi jó azonban nem mondható el az 1957. évi V. törvényről. Ez a törvény túl ködösen fogalmazott a honosítás feltételeiről, a honosítás feltételrendszere még a bevándorlásét sem éri el. A homályos szabályozás teret ad vagy teret adott a mindenkori politikai befolyásnak. Az elbocsátási eljárás rendkívül bonyolult volt. Törvényi koherenciazavart jelentett az 1990. évi XXVII. törvény, illetőleg az 1990. évi XXXII. törvény és az állampolgársági törvény között, hiszen a két hivatkozott törvény rendelkezik a magyar állampolgárságtól megfosztó határozatok hatályának megszűnéséről, ugyanakkor nem módosult az állampolgársági törvény megfosztásra vonatkozó előírása. Napjaink népmozgása, bevándorlási, menekültügyi, idegenrendészeti politikánk mellett elemi érdek volt egy új törvény megalkotása. Itt példaként szeretném megemlíteni, hogy 1957 és 1981 között 202 állampolgárságtól való megfosztás történt, ennek egy része volt politikai, de mindenféleképpen büntetőeljárásokkal függött össze. 1957 és 1980 között évente átlagosan 4-500 között volt a honosítási kérelmek száma, ugyanakkor 1989-től ugrásszerűen megemelkedett, a +90-es évben már megközelítette a 13 ezret, és azóta is emelkedő vonalú. A honosítás feltételeit szigorítani kellett. Ilyen a 3 év Magyarországon lakás szigorítása 8 évre, hiszen egyetlen európai országban sincs ilyen alacsony mérce, a többség 5 és 12 év között állapítja meg. Ugyanígy szigorítani kellett, hogy a házasságkötés több lehetőséget biztosított a jogszabály valós tartalmának kijátszására, ezért ebben az esetben képviselőcsoportunk is támogatja a 3 éves Magyarországon tartózkodást. A szigorítások mellett kedvezményeket ad a törvény az arra jogosultaknak, mellyel teljes egészében egyetértünk. A történelem jóvoltából kezdeményezhetjük az elcsatolt területeken élő magyar nemzetiségű, nem magyar állampolgár honosítási kérelmét is. (10.40) Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon fontos része a törvényjavaslatnak az 5. �, mely a visszahonosításról rendelkezik. Visszahonosításukat kérhetik azok a volt magyar állampolgárok, akik a magyar állampolgárságukat valamilyen okból elvesztették. Ugyancsak a visszahonosítás szabályai szerint szerezhetnek magyar állampolgárságot e személyek leszármazottai. A törvényjavaslat 21. �-a kiemeli a volt magyar állampolgárok köréből azokat, akiknek az állampolgársága 1947. szeptember 15. és 1990. május 2-a között elbocsátással szűnt meg. Részükre lehetővé teszi, hogy alanyi jelleggel, erre vonatkozó írásbeli nyilatkozat alapján vegyék fel ismét ezt a köteléket. Azt mondhatjuk tehát, hogy a visszahonosítás alá azok a magyar származású emberek és leszármazottaik tartoznak, akiknek magyar állampolgársága a területelcsatolások következtében szűnt meg. A törvényjavaslat indokolása utal sajátos történelmi örökségünkre, arra a helyzetre, amelynek következtében a két világháború után magyarok milliói kerültek más államok fennhatósága alá. A trianoni, majd a párizsi békeszerződéseket a belső jogszabályaink közé iktató, 1921-ben és +48-ban megalkotott két törvény hivatkozik arra a kényszerhelyzetre, amely a korabeli országgyűlést e törvények megalkotására késztette. Sajátos történelmi örökségünk része az a helyzet is, hogy állampolgársági jogalkotásunk csak a máig hatályos békeszerződések által megvont korlátok között szabályozhatja a határon kívülre került magyarok állampolgárság- szerzését. E körülményekre tekintettel jelölhetjük ki a visszahonosítást kérők számára nyújtható kedvezmények körét. A beterjesztett javaslat alapján a magyar származásúak a bevándorlásukat követően azonnal, várakozási idő nélkül benyújthatják visszahonosítási kérelmüket. A magyar származásúak részére biztosított pozitív megkülönböztetés, úgy vélem, nemzetközileg is elfogadható, a törvényjavaslat rendelkezésével képviselőcsoportunk egyetért. A szigorításon és a kedvezményeken kívül a demokratikus követelményeknek is eleget tesz a törvényjavaslat annyiban, hogy senkit nem lehet állampolgárságától önkényesen megfosztani. Az eddigi magyar gyakorlattól teljesen eltérő módon a külföldön lakó magyar állampolgár, ha más külföldi állampolgársággal már rendelkezik, a magyar állampolgárságáról lemondhat. Ez a lemondás az egyéb feltételek megléte esetén alanyi jog, azaz nem függhet a döntéshozó mérlegelésétől. Elutasítás esetén a törvény bírói felülvizsgálatot tesz lehetővé. A Kormány által beterjesztett törvényjavaslat minden lényeges pontjával, koncepciójával képviselőcsoportunk egyetért, azt támogatni fogja, és arra kérem képviselőtársaimat, önök is ezt tegyék. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)