DR. JÓZSA FÁBIÁN belügyminisztériumi államtitkár, előterjesztő: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Különleges időpontban kerül a Parlament napirendjére a testnevelés és a sport megújításának koncepciója. Ezt a különlegességet főleg három tényező adja. Egyrészt az, hogy túl vagyunk a sikeres barcelonai olimpiai szereplésen, másrészt előtte állunk az ez évi és az azt követő időszak nagy sporteseményeinek, harmadszor pedig: a széles értelemben vett testkultúra terén olyan kihívások jelentkeznek, amelyek érdemi, koncepciózus válaszokat sürgetnek. Gondoljunk csak az iskolai sportra, a sport átrétegződésére vagy a sportfinanszírozás problémáira. Az Országgyűlés előtt fekvő határozattervezet azt célozza, hogy korrekt képét adja a testnevelés és a sport mai helyzetének, változásainak és feszültségeinek, de egyben nyomatékos, távlatos parlamenti döntéssel megerősítse annak fejlesztési irányait és feltételeit is. A hangsúly a változáson, a fejlődés előmozdításán van. Nyilvánvalóan más ugyanis a testkultúra társadalmi és gazdasági közege, a rendeltetése és perspektívája a monolitikus, központosított tervgazdaság viszonyai között, és szükségképpen más a plurális, demokratikus, az emberi jogokat és a társadalmi törekvéseket tisztelő, a nemzeti kultúra összetevőit harmonikusan ápoló társadalomban. Az átalakulás a sport terén is folyik. Az előttünk fekvő koncepció az átalakulás elveit rögzíti, csomópontjait összegzi, vázol vonzó jövőképet, és végső soron a kormányzati intézkedéseket meghaladó erőfeszítéseket sem hagyja számításon kívül. Megvalósulása csak az önkormányzatok, a helyi közösségek, sokféle közcélú áldozatvállalás, a sportszerető emberek közreműködése révén lehet sikeres. Tisztelt Ház! Az elmúlt két hét e tárgykörben rendkívül gyümölcsöző bizottsági vitát hozott. Ennek során egyetértés alakult ki például a következőkben: mielőbb váljék a testnevelés és a sport a nemzeti kultúra természetes részévé. Legyen korszerű, reális munkamegosztás és teherviselés az állam, az önkormányzatok, a piac és az emberi közösségek között a sport létalapjainak megőrzésében és működtetésében. Egyszerre kell felszámolni a sport anyagi nehézségeit, oldani aktuális feszültségeit, és mindeközben számba kell venni a következő évek tennivalóit és szükségleteit. Nem lenne szerencsés a határozattervezet időtálló elemeit és az időszerű tennivalókat egymással szembeállítani, mintegy rangsorolni. Hasonlóképpen kedvezőtlen lenne a tervezet egyes pontjainak jelentőségét összemérni is. Együtt, egymás mellett, egymást erősítve fontos például az iskolai testnevelés feltételeinek a javítása, a sport érdekeit nem sértő privatizáció, a tervezett Nemzeti Sportalapítvány, avagy a nem haszonelvű sporttevékenység megkülönböztetett támogatása. Két lényeges összefüggést azonban mégis érdemes kiemelni. Az egyik a sportbarát környezet, a másik a majdani sporttörvény szükségszerűsége. Nem lehet egyetlen parlamenti napirenddel mintegy letudni a sport ügyét, hanem egységes koncepciójú, összefüggő lépések sora hozhat csak előrelépést. Ezért szerepel rövidesen a tisztelt Ház napirendjén a nemzeti sportalapról szóló átmeneti törvény, ezért kell, hogy azt nemsokára felváltsa a sport közalapítványát megteremtő, időtálló szabályozás. Ez okból készíti el a Kormány a jelen országgyűlési határozathoz illeszkedő munkaprogramját, és mindezek együtthatásaként kíván a sport érdekeit és értékeit tiszteletben tartó, hagyományainkat továbbvivő társadalmi, jogi és gazdasági környezetet teremteni. Ez a kedvező környezet vezethet el logikusan egy garanciális értékű sporttörvény megalkotásához. Az ehhez vezető út nem megtakarítható. Valójában nem megálmodni, nem kitalálni kell a sport törvényét, hanem sokoldalú, jó megalapozással elő kell készíteni azt. Az átalakulás folyamatában a sportnak ma nagyobb szüksége van az iránymutatásra, a fejlődés lehetséges útjainak kimunkálására, mint szigorú, ám feltételek nélküli törvényi előírásokra, vagyis egy átfogó, de előkészítetlen törvénykezésre. Lapozgatva a legutóbbi, az 1921. évi sporttörvényt, három figyelemre méltó mozzanat, illetőleg egybevetés adódik. A korabeli sporttörvény átfogó jellegében, hatókörében meg sem közelítette az előttünk fekvő határozattervezetet. Ez arra figyelmeztet, hogy nem a műfaj, a törvény, illetőleg az országgyűlési határozat, hanem az elhatározás súlya és mélysége az igazán fontos. Érdekes párhuzam lehet, hogy amíg a 72 évvel ezelőtti törvény kimondja, idézem : "az állam pénzügyeinek rendezése után Testnevelési Főiskolát kell felállítani, továbbá Budapesten Nemzeti Stadiont kell létesíteni", addig ma ezeknek az intézményeknek a századvég színvonalának megfelelő továbbfejlesztése, korszerűsítése áll előttünk. Az 1921. évi LIII. törvénycikk zömmel véleményező, javaslattevő funkcióval Országos Testnevelési Tanácsot hívott életre. Nem véletlen a hasonlatosság e között és a 8648-as számú törvényjavaslatban kezdeményezett Nemzeti Sporttanács között. Nem erőszakolt aktualizálásról van itt szó, hanem a kormányzati szerep és a felelősség kiegészítéséről, a sport nemzeti ügyének társadalmi támogatásáról. Tehát a testület működtetésének gyakorlati haszna mellett egyben jelképes értelme is van. E gondolatok jegyében terjesztem a Kormány nevében a tisztelt Ház elé a testnevelés és a sport megújításának koncepciójáról szóló határozattervezetet, és kérem igen tisztelt képviselőtársaimtól a határozattervezet elfogadását. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)