KARSAI PÉTER (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Az elmúlt hetek, hónapok kétségkívül legsúlyosabb környezeti eseménye, a Duna elterelése miatt előállt és fenyegető veszély a Szigetközben. Miközben Dunacsunynál a felelőtlen emberi beavatkozás a felelős a környezet pusztulásáért, addig a Duna-Tisza közi hátság elsivatagosodásában a kényszerű emberi beavatkozás mellett az évek óta tartó kedvezőtlen aszályos időjárás okoz hamarosan ugyanolyan környezeti károkat, amelyek nagyságrendjükben a szigetközivel megegyezőek. De miről is van szó? Az elmúlt 10-15 évben a Duna-Tisza közi hátság területén élők a talajvízszintek fokozatos csökkenését tapasztalták. Az utóbbi években a vízszintcsökkenés üteme gyorsult. A jelenség a Duna és a Duna-völgyi főcsatorna, illetve a Tisza közvetlen hatásterületét leszámítva szinte az egész Duna-Tisza közén észlelhető, igaz, nagyságát tekintve nem azonos mértékben. A hátság legkiemelkedőbb területei, Kerekegyháza, Ladánybene, délebbre pedig Rém, Borota, Jánoshalma térségében helyenként a süllyedés a sokéves átlagértékhez viszonyítva ma már eléri a 4-5 métert is. A területen élők és gazdálkodók szemszögéből a jelenség több, a gazdálkodási és létfeltételeiket igen kedvezőtlenül befolyásoló problémát eredményezett. A külterületen élő, így vezetékes vízzel el nem látható gazdálkodók vízhez jutási lehetősége lényegesen romlott. Az ásott kutak kiszáradtak, a csőkutakból vákuumszivattyúval a víz nem emelhető a felszínre. A Duna-Tisza közén gazdálkodók megélhetéséhez jelentősen hozzájáruló szőlő- gyümölcsültetvények gyökérzete egy bizonyos határon túl már nem képes a csökkenő talajvízszintet elviselni, így az ültetvények leromlanak, a termés mennyisége és főleg minősége kedvezőtlenül alakul. Az elsősorban talajvíz táplálta vízállásos területek eltűntek, az üdülést, a rekreációt szolgáló tavak vízszintje jelentősen csökkent, pl. Kunfehértót vagy a soltvadkerti Petőfi-tót említem. A Kiskunsági Nemzeti Park területén található értékek egy része végveszélybe került. A szakemberek vizsgálatai, értékelése szerint a jelenlegi talajvízhelyzet kialakulásában a természeti tényezők és az emberi hatások közel fele-fele arányban játszottak közre. Az elmúlt tíz évben a Duna-Tisza közén a sokéves átlagértékhez viszonyítva egy, másfél év csapadékmennyiségének megfelelő a csapadékhiány. A talajvíz süllyedését eredményező emberi tevékenységek között a lakosság ívóvízellátását szolgáló rétegvíz-kitermelést, az erdőterületek növelését, a vízrendezés hatását, a mezőgazdasági termelés intenzívebbé tételét lehet megemlíteni. E tényezők miatt a Duna-Tisza közi hátság területén kialakult és tendenciáját tekintve jelenleg is romló talajvízállapot több szempontból is igen aggasztónak ítélhető. A csapadékszegény időjárás folytatódása esetén, ha csak a vízkitermelést nem korlátozzuk vagy a hiányzó vizet más módon nem pótoljuk, a folyamatos vízszintsüllyedés regionális mértékűvé válik, ami a természeti viszonyok lényeges átalakulását vonja maga után, és az itt élő több százezer ember létfeltételeit jelentősen rontja. Az előzőkben vázolt folyamatok eredményeként elképzelhető, hogy jelentős, a Szigetközben előrejelzetthez hasonló mértékű környezeti, természetvédelmi problémákkal kell ebben a térségben szembenézni. Ezen túlmenően a gazdálkodás feltételeinek romlása következtében az itt élők nagy részének megélhetése is veszélybe kerülhet, ami a régió lakosságmegtartó képességét nagymértékben csökkenti. Így tehát a kérdésem, vannak-e a Kormánynak megbízható ismeretei a Duna-Tisza közén kialakult helyzetről. Ha igen, milyen lehetőséget látnak a probléma orvoslására? Várom válaszát miniszter úr, és köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.)