KATONA TAMÁS miniszterelnöki hivatali államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt héten abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy számos ellenzéki képviselőtársam, közöttük két képviselőcsoport-vezető is foglalkozott a Duna Televízió kapcsán az én személyemmel. Ezeket a képviselőtársaimat én az eddigi országgyűlési munkában okos és tisztességes embereknek ismertem meg. Mint okos emberek, talán tisztában vannak azzal is, hogy 1.: én sem vagyok hülye+ (Derültség.) +; 2.: hogy bizonyos öreguras pedantériával, ami az igazmondást illeti, kínosan tisztességes vagyok. Nem szoktam hazudni. Ezen könnyű lesz gúnyolódni, mert én most olyasfélére fogok hivatkozni, ami talán nincs divatban. Kérem, én mindig elmondtam, hogy életem nagy szerencséjének tartom, hogy egy kitűnő egyházi középiskolába jártam, és egy kitűnő cserkészcsapatnak voltam a tagja. Nemcsak a 12 pontot tanultuk meg, hanem a 10 cserkésztörvényt is; nem felejtettem el, hogy az első úgy hangzik, hogy "A cserkész egyenes lelkű, és feltétlenül igazat mond." Eddigi politikai pályámban nem kellett szembekerülnöm a cserkésztörvénnyel. (Szórványos zaj a bal oldalon.) Ha ezek az okos és tisztességes képviselőtársaim a Duna Televízióval kapcsolatban kérdéseket intéznek hozzám, nyilvánvalóan tudhatják azt, hogy én a legjobb meggyőződésem és a legjobb tudásom szerint fogok felelni. Ha tudomásom lett volna a 3064-es, úgynevezett titkos kormányhatározatról, eszem ágában sem lett volna letagadni, mert büszkén vállaltam volna! Miről van szó ebben a határozatban? Arról, hogy egy nagyon lényeges, nagyon fontos alapítvány jóvoltából elindult az európai magyarság, nemcsak a szomszédos államok nagy, milliós magyar tömegei számára, hanem a nyugaton szórványban élők számára is egy műsor, amely abban segít, hogy ezek az emberek a nemzeti önazonosságukat megőrizzék, magyar kultúrát kapjanak, és ne felejtsük el, hogy a magyar művészet és a magyar tudomány a mi két legnemesebb valutánk. Ha tehát tudtam volna erről a kormányhatározatról, nemhogy nem próbálom meg letagadni, hanem büszkén vállaltam volna. De nem tudtam róla. Nem tudom máig sem megmondani, hogy egy egyszerű adminisztratív tévedés volt-e az oka, de az eddig idén kiadott száz-egynéhány titkos kormányhatározatból ez az egy énhozzám nem jutott el. Amikor néhány órával egy képviselőcsoport-vezetővel történt megbeszélés után a miniszterelnökség helyettes államtitkára megmutatta nekem ezt a határozatot, nem volt kellemes érzés. Mit tehettem, kedves képviselőtársaim? Beszéltem azonnal valamennyi budapesti lappal, és elmondtam mindegyiknek: tévedtem, helytelen információt adtam. Nyilatkoztam az Esti Egyenlegnek, és nyilatkoztam a 168 órának, mert úgy gondoltam, hogy ezek a tisztelt túloldalhoz közel álló műsorok. (Szórványos zaj a bal oldalon.) És a miniszterelnöki sajtóirodának azt a bizonyos közleményét, amelyik elmondta a tényeket, azt is én írtam. Ezt tudtam tenni, többet nem. Úgy érzem tehát, bölcsebb lett volna talán, hogyha a rólam nyilatkozók sajtótájékoztatókon azt mondják: nevetséges fráter foglalkozik a tájékoztatásüggyel, mert maga sincs tájékoztatva; a Kormány annyira nem becsüli, hogy odaadja neki a kezébe a rá vonatkozó kormányhatározatokat+ Ha ezt mondták volna, nem tudtam volna mit felelni rá. Nagyon rosszul esett volna, és nem tudtam volna mit felelni rá. De nem ezt mondták. Támadták a Duna Televízió műsorát. Nem értem, tisztelt okos és tisztességes képviselőtársaim, miért fáj nektek a Duna Televízió annyira. Miért féltek a Duna Televíziótól annyira, amikor még csak nem is foglalkozik politikával. (Zaj a bal oldalon.) Azt mondjátok, hogy az alapítványában szabálytalanságok vannak? Hogy az alapítvány alapító okirata előírja, hogy az alapítvány megszűnése esetén vagyonát más, hasonló célú alapítványnak kell átadni? Maga a Polgári Törvénykönyv írja elő! Kimondja, hogy az alapítványt nem lehet visszavonni, és azt, hogy a megszűnt alapítvány vagyonát hasonló célú alapítvány támogatására kell fordítani. Ez tehát minden, csak nem törvénysértés. Mint ahogy az sem, hogy a Kormány megsértette a Duna Televízióval kapcsolatban az államháztartási törvényt. Az államháztartási törvény ugyanis az állam vállalkozói vagyonára nem vonatkozik, arra más törvény vonatkozik. Tehát mielőtt törvénysértéssel vádoljuk a Kormányt, talán érdemes belenézni magukba a törvényekbe. Úgy gondolom, hogy a Duna Televízió nagyon tisztes és nagyon hasznos munkát, speciális munkát végez. Ezt a munkát a Kormánynak kötelessége támogatni. Kétféleképpen támogathatja: vagy költségvetésből, vagy pedig alapítványi vagyonjuttatással. Szerte a világon a kultúra finanszírozásának az alapítványi forma bevett módja. Ez sokszor sokkal stabilabb költségvetési támogatást jelent, mintha az államháztartásból közvetlenül kapná a pénzeket. Az alapítványi formát Magyarországon egyébként az úgynevezett utolsó szakértői kormány művelődési minisztere, Glatz Ferenc kezdte el a kultúrában használni, tehát nem ennek a Kormánynak a találmánya. (10.20) Nyilvánvaló az is, hogy ha vagyont juttatunk a Duna Televíziónak, azt nem lehet, különösen, ha egy ekkora - a határozatban nem szerepel összeg -, ekkora összegről lenne szó, mint amit képviselőtársaimnak a tisztelt túloldal elmondott, hát azt csak a Vagyonpolitikai Irányelveken keresztül lehet juttatni, és az nyilvánvaló, hogy az Országgyűlés előtt, az Országgyűlés nyilvánossága, tehát az ország nyilvánossága előtt megy végbe, és ha valakinek nem tetszik, fel lehet szólalni ellene. Nagyon sajnálom azt, hogy mintegy a választási kampány bevezetőjeként ezek az okos és tisztességes képviselőtársaim egy náluk idősebb ember mindeddig féltve őrzött becsületébe belekotorva próbáltak saját személyüknek, illetőleg tulajdon tisztelt pártjuknak valami efemer politikai sikert szerezni. Ezt én az illetőkhöz nem méltó kisszerűségnek tartom, és el kell mondanom, hogy ez minden volt, csak tisztességes eljárás nem. (Taps a jobb oldalon.)