DR. SZABÓ JÁNOS földművelésügyi miniszter: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Izsó Képviselőtársam! Teljesen kézenfekvő az ön kérdése és kérése, amikor erről az ősi intézményről kér számon bennünket. Nem negyvenéves: százötven éves intézmény a legeltetés közösködése. Már a jobbágyfelszabadítás után kialakultak a legelőközösségek, a századforduló környékén pedig jogi személyiséggel ruházták fel ezeket a közösségeket. 1945 után, a földosztás után újak alakultak, de sajnos, 1967-ben a földtörvény alapján valamennyi a termelőszövetkezet tulajdonába került - függetlenül attól, hogy a legeltető gazdák, mint részarány-tulajdonosok, korábban tulajdonosai voltak annak a legelőközösségnek. Egyetlen kötelezettsége volt a termelőszövetkezetnek, hogy a falu tehenei számára biztosítani kellett a legelőt. Most egy változó kort élünk, és a rendszerváltás körülményei között az idevonatkozó kárpótlási törvény - tehát az első kárpótlási törvényről beszélek -, az 1991. évi XXV. törvény azt mondja ki, hogy jogi személyiségek nem, csak természetes személyek jogosultak a kárpótlásra. Minden földtulajdonos, akinek a termelőszövetkezet tulajdonába került a földje, jogosult tehát arra - és jogosult ezenközben arra az elenyésző tulajdoni illetőségre is, amelyik elvételével őt sérelem érte, ami a legeltetési közös területből a részére és a nevére volt írva a telekkönyvben. Majdnem olyan kicsik ezek a tulajdoni illetőségek, amikkel szinte nem is volt érdemes foglalkozni, amikor az ember az igényét előterjesztette. Azonban az a helyzet, hogy a megoldás kulcsa mégiscsak valahol itt van. Ezek a legelők a kárpótlási földalapok részei, illetve amelyik nem az, az pedig a tagi részarány-tulajdonosok tulajdonába fog kerülni, ha a termelőszövetkezetben benn marad. Na már most valahol mind a két csatornán magántulajdonba kerül. Az egy szerencsétlen körülmény, hogy valaki esetleg nem ott licitál, ahol a legelő van, és a tehenét nem tudja arra kihajtani - arról nem is beszélve, hogy még nem fejeződött be a kárpótlás. Végül mégiscsak az a megoldás, hogy amikor a kárpótlás befejeződik, amikor a részaránytulajdonok nevesítésre kerülnek, akkor valamilyen módon, az emberek, a tulajdonosok önszerveződése folytán kell a közös legelőket újra visszaállítani. Ebben - és itt, bocsánat a kifejezésért, mindent az Országgyűlésre fogok - nem tud semmit tenni a tárca, merthogy a tisztelt Ház hozta meg azt a törvényt, amely azt mondja, hogy csak természetes személyek jogosultak a kárpótlásra, és a természetes személyek fogják megkapni a részaránytulajdont is - a legeltetési bizottság mint olyan: nem. Kérem, ilyen a törvényhozás. Nem tudunk ebben segíteni, csak azt tudjuk ajánlani, hogy akár átmenetileg bérlet útján, akár a helyi önkormányzat segítségével történő szerveződés útján kell ezt a kérdést megoldani. Ami Csanádpalota kérdését illeti, az úgynevezett Csigalegelőt: az is részben a kárpótlási földalapba, részben pedig a részarány-tulajdonosok tulajdonába fog kerülni. Amikor ez az eljárás befejeződik, akkor kerülhet sor arra, hogy valamilyen módon saját maguk megoldják ezt a kérdést. Hogy ők el fogják foglalni azt a területet, arra csak azt tudom mondani, amit Mikszáth Kálmán írt a Pongrácz grófnak, hogy a törvény fog kopogtatni akkor az ajtajukon, ha ehhez a lépéshez fognak folyamodni. Köszönöm szépen.