DR. KISS GYULA munkaügyi miniszter: Köszönöm szépen. A jelenlegi szakképzési rendszer tehát a tulajdonviszonyok átalakulásából, a kis- és közepes méretű vállalkozások gyors elterjedéséből és a piacváltásból fakadó minőségi követelményeknek képtelen eleget tenni. Egy korszerű, a szociális piacgazdaság igényei szerint formálódó szakképzésnek a gazdaság igényeihez kell közelítenie, ezért stratégiai törekvés az olyan rugalmas képzési formák előnyben részesítése, amelyek lehetővé teszik az egyén képességeinek, szükségleteinek megfelelő szakképzettség megszerzését, és ugyanakkor esélyt nyújtanak a munkába állásra. Ehhez a mainál jóval racionálisabb, a későbbi specializációt nem korlátozó, a többszöri átképzést lehetővé tevő szakmunkastruktúra kialakítása és a munkaerő-piaci átképzés intézményrendszerének kiépítése és hatékony működtetése indokolt. Mindennek ki kell fejeződnie a szakképzés szabályozásában is. 1945 előtt a szakképzést kizárólag gazdasági kérdésként kezelték. Szabályozása az ipartörvény keretei között történt. A képzés a tanulót foglalkoztató munkáltatók, vagyis iparosok, vállalatok feladata volt. 1945 után az állam szerepének előtérbe kerülésével a szakképzés fokozatosan elszakadt a gazdaságtól, és szabályozási rendjével egyfajta felemás helyzet alakult ki. A középiskolai végzettséget is adó szakképzés, vagyis technikum és szakközépiskola szabályozásáról az iskolarendszer keretei között a közoktatás gondoskodott. Az ideologisztikus centralizáció jegyében fokozatos törekvés indult meg a kialakult felemás szabályozási helyzet oly módon való megoldására, hogy mindenfajta szakképzés szabályozására a közoktatás keretei között kerüljön sor. E törekvés legutóbb az oktatásról szóló 1985. évi I. törvényben öltött testet. Ez határozza meg a szakképzés jelenlegi rendjét is, jelentősen korlátozva minden olyan átalakulási, fejlesztési folyamatot, amely a formálódó piacgazdaság feltételeihez igyekszik a szakképzést illeszteni. A jelenlegi törvényi szabályozás szerint az iskolarendszerű képzésben az állam teljeskörűen nemcsak az elméleti, közte a szakelméleti képzés feladatait és kötelezettségét vállalta magára, hanem a gyakorlati képzésről való gondoskodást is. Ehhez azonban kellő számú iskolai foglalkoztató hely hiányában megfelelő feltételekkel egészen egyszerűen nem rendelkezett. A gyakorlati képzés gondja és anyagi terhe ezért túlnyomó többségében - hozzávetőlegesen 85%-ban - továbbra is a gazdálkodószervezetekre hárult, a gyakorlati képzésben azonban csak hatáskör nélküli együttműködőként tudtak részt venni. A gazdaságban, a foglalkoztatásban folyamatban lévő változások, a piacgazdaságra való áttérésre jellemző szerkezetváltás és technológiaváltás megköveteli a biztosabb és szélesebb szakmai alapismereteket, konvertálhatóbb alaptudást, a hosszabb képzési időt. A képzési idő meghosszabbítása ugyanakkor a munkanélküliség csökkentésének is szélesen alkalmazott eszköze a világon, amely biztosítja, hogy a fiatalok valóban munkavégzésre alkalmas életkorban és kellő szakmai háttérrel kerüljenek a munkaerőpiacra. A jelenleg hatályos oktatási törvényben szabályozott merev képzési idő ugyanakkor nem teszi lehetővé a képzési idő igazodását a szakmai szükségletekhez. Az iskolán kívüli képzésben a ma érvényes jogszabályi korlátok akadályozzák a munkaadói igényekhez való gyors és rugalmas alkalmazkodást, akadályozzák a felnőttek eltérő szakmai hátterének kellő figyelembevételét a képzési programok kialakításában. A munkaerő-piaci igények változása következtében egyes szakmák megszűnnek, új szakmák jelennek meg, mások tartalma változik. Mindez a szakmák bevezetési rendjének új jogi szabályozását, egységes elveken nyugvó rugalmasabb, változó új országos képzési jegyzék megalkotását és bevezetését is igényli. A gazdaság szerepvállalásának ösztönzése során indokolt a szakképzés hagyományaira is támaszkodnunk. A magángazdaság szakképzési részvétele ugyanis minden piacgazdaság esetében jelentős. Jól érzékelteti ezt a tendenciát az, hogy a kisiparban még 1947-ben is, kedvezőtlen gazdasági viszonyok között 48792 tanulót foglalkoztattak, ezzel szemben 1953-ban már csak 85 tanulót. A kis- és középvállalkozások kisipari szakképzésben való részvétele a gazdaság most folyó átalakulásában és fejlődésében betölthető szerepének növekedésével különösen a szakmunkásképzésben ismét jelentőssé válik. Biztató, hogy 1991 és 1993 között duplájára, 34231 főre nőtt a kisiparban tanulók száma. Ahhoz azonban, hogy a kedvező folyamat fölgyorsuljon - összhangban a kis- és középvállalkozások szakképzési rendszerrel szemben egyre markánsabban megfogalmazódó igényeivel - az szükséges, hogy a gazdálkodószervezetek képzésben való érdekeltsége növekedjék. A Magyar Köztársaságban végbement és folyamatban lévő változások már a nyolcvanas évtized végén felszínre hozták, és különösen a szociális piacgazdaság kialakulása során élezték ki a szakképzés jelenlegi szabályozási rendszerének ellentmondásait. Ezek közül röviden összefoglalva a következőket emelem ki. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy a közoktatás szabályai szerint működő iskolarendszerű szakképzésben a szakképző iskola, különösen a szakmunkásképző iskola és a szakiskola a jelenlegi kettős funkciójának nem képes eleget tenni. A tankötelezettség teljesítése miatt megkívánt általános ismereteket és a gazdaság differenciált igényeit kielégítő szakmai felkészültséget a kívánt módon egyidejűleg nem képes nyújtani. Továbbá, a jelenlegi szakképzési rendszerben a szakmai továbbtanulás túlzottan korai pályaválasztási kényszert jelent. Ez nagymértékben növeli a gyakori pályakorrekció szükségességét, amihez a jelenlegi iskolarendszer ugyanakkor nem nyújt megfelelően rugalmas megoldásokat. A szakképzés szabályozásában a gazdaság igényeihez és szükségleteihez való rugalmas alkalmazkodás helyett a közoktatás követelményei voltak a meghatározóak. A gyakorlati képzés feltételeiről való gondoskodás terhét ugyanakkor túlnyomó többségében a gazdálkodószervezetek viselik. A képzés alakulásába, tartalmába és a tanulók ügyeibe viszont sem maguknak, sem érdekképviseleti szerveiknek érdemi beleszólásuk nincs. Továbbá jelenünkben szükséges figyelembe venni azt is, hogy a foglalkoztatás átalakulása és a munkanélküliség megjelenése új feladatok elé állította a szakképzést. A szakképzés egyre nagyobb hányada már ma is iskolarendszeren kívül folyik, és e képzések súlya, szerepe tovább növekszik, és erre nincs jelenleg törvényi szabályozás. A fentiekből az elmondottak alapján indokolt, hogy a szakképzés jogi kereteit a közoktatási feladatoktól elhatárolt önálló külön szakképzési törvény teremtse meg. Annál is inkább, mert az önálló magyar szakképzésnek komoly története van, amely tulajdonképpen egyidős az oktatás hazai intézményesülésével, s 1996-ban fogjuk ünnepelni az iskolarendszerű oktatás ezeréves évfordulóját Magyarországon, és ide kell értenünk a szakképzést is, hiszen már 996-ban a Géza fejedelem alapította pannonhalmi kolostorban is a szerzetesek már kézműves szakmákat oktattak. A szakképzés magyarországi története is figyelemre méltó, mivel Európában az elsők között alakultak meg Erdélyben és a Szepességben a céhek, amelyek a szakmai utánpótlásról színvonalasan tudtak gondoskodni. Európa egyik első céhszabályzata az erdélyi szászok hét céhének szabályzata, mely Nagyszebenben 1376-ban került kiadásra. A tizenhetedik század magyar mezőgazdasági iskolái közül említésre méltó a keszthelyi Georgikon és Tessedik Sámuel szarvasi mintaiskolája, amely Európában az elsők között nyitotta meg kapuit. A magyar iparosoktatás korszerű intézményes formáját az 1840-es évek elején Kossuth, Batthyány, Eötvös által kidolgozott tervezetek szerint kezdte megvalósítani az Országos Iparegylet. (18.10) A magyar szakképzés a századfordulón a világ egyik legmagasabb színvonalú iparoktatása volt, amit jelez, hogy 1889-ben Brüsszelben, majd 1890-ben a párizsi expón a nemzetek nagydíját Magyarország nyerte el. Építve tehát ezekre a hagyományokra, jelen törvényjavaslat kidolgozása során abból az alapkoncepcióból indultunk ki, hogy a szabályozásnak minden eszközzel biztosítania kell struktúrájában, tartalmában, szervezetében és irányítási rendjében is a szakképzés és a gazdaság szoros kapcsolatát, a gazdaság igényeihez való rugalmas alkalmazkodást, továbbá a gazdálkodó szervek érdekeltségét a szakképzésben. A törvényjavaslatnak, különösen a következő, az eddigiektől alapvetően eltérő új rendelkezéseire szeretném nagyon röviden felhívni a figyelmet. A törvényjavaslat szerint a jövőben mind az iskolai rendszerű, mind az iskolarendszeren kívüli szakképzés a tankötelezettség teljesítése és a közoktatási törvényben meghatározott vizsgák letétele után kezdődik. Ez egyrészről megalapozottabbá teszi magát a pályaválasztást, így meghatározó módon a szakmai, elméleti és gyakorlati képzésre koncentrálhat. Ez pedig növelni fogja a képzés eredményességét, egyidejűleg ésszerű módon hat a képzési időre is, jobban differenciálva azt a gazdaság valós igényei szerint. Az új szabályozási rendben megváltozik az iskolai rendszerű szakképzést érintően az állam és a szakképzésben közreműködő gazdálkodószervezetek feladata és jogköre. Az állam csak a szakmai elméleti és az iskolában szerzett gyakorlati képzés kötelezettségét, feltételeinek biztosítását vállalja magára. A gyakorlati képzés jogköre és felelőssége meghatározó módon a gazdálkodószervezetekre hárul. A törvényjavaslat hatálya alá von minden iskolai rendszerű és iskolarendszeren kívül folyó szakképzést. Állami garanciát azonban csak az állam által elismert szakképesítések esetében nyújt. E szakképesítések meghatározására a jelenlegi többféle jegyzék helyett egy központi jegyzék, az úgynevezett országos képzési jegyzék kiadását rendeli el. További lényeges új szabálya a törvényjavaslatnak az, hogy a szakelméleti képzés csak szakképző iskolában folyhat, a gyakorlati képzés azonban minden olyan helyen - iskolában, gazdálkodószervezeteknél - megszerezhető, ahol a gyakorlati követelményekre való felkészítés összes feltételei biztosíthatók. E szabályok szerint továbbra is szakképzésre iskola vesz fel tanulót, de kizárólag csak akkor, ha a tanuló gyakorlati képzéséről a teljes képzési időben, a szakképzési törvényben meghatározott követelmények szerint iskolai gyakorlóhelyen, tanműhelyben vagy kölcsönös megállapodás alapján gazdálkodószervezettel együttműködve gondoskodni tud. A szakképzés új formája lesz az, hogy a gyakorlati képzésre az illetékes gazdasági kamara tagjaként a gazdálkodószervezet vállal teljes jogú kötelezettséget. A törvényjavaslat ilyen esetekre bevezeti a tanulószerződés intézményét. A tanulószerződés intézményének hazánkban már vannak hagyományai, és szabályozásánál figyelembe vettük a hazai viszonyokra jól alkalmazható kedvező külföldi tapasztalatokat is. A tanulószerződés esetében a javaslat szerint megváltozik a szakképző iskola és a gazdálkodószervezet gyakorlati képzéssel összefüggő hatásköre és felelőssége. Az iskola szerepe kizárólag a szakmai, elméleti képzésre korlátozódik, és megszűnik a gyakorlati képzést irányító és ellenőrző szerepe is. Ezt a feladatot a törvényjavaslat az illetékes gazdasági kamarákra bízza. Tekintettel azonban arra, hogy a gazdasági kamarákra vonatkozó törvény most van előkészítés alatt, a szakképzési törvényjavaslat a tanulószerződéssel, illetőleg ezzel összefüggően a gazdasági kamarák feladataival, hatósági jogkörével kapcsolatos rendelkezéseket csak a kamarai törvény hatálybalépésétől teszi majd kötelezővé. A törvényjavaslat a szakképzés irányítási rendjének meghatározását a következők szerint indítványozza: A munkaügyi miniszter hatáskörébe kívánja adni mindazokat a feladatokat, amelyek biztosítják az egész szakképzési rendszer összehangolt működését, országos képzési jegyzék és szakmai programok kiadása, szakmai vizsgáztatás, honosítás és a törvény alapján járó juttatások szabályozása. Továbbá a szakképzésért felelős miniszterek olyan feladatokat és hatásköröket látnak el, amelyek meghatározóak az ágazataikat érintő munkaerő felkészítésében, a szakképesítések és képzési feltételek alakulásában. Hatáskörüket a törvényjavaslat ezt figyelembe véve határozza meg. Az irányítási rendben a gazdasággal való rugalmas együttműködést és az eddigieknél szorosabb kapcsolat megteremtését szolgálják a törvényjavaslatnak a képzési érdekegyeztetésre már két éve megalakult országos képzési tanács működésére vonatkozó rendelkezései. Az országos képzési tanácsban a tripartit- elvnek megfelelően részt vesznek a gazdasági szféra érdek-képviseleti szerveinek képviselői. Új eleme a törvényjavaslatnak a munkaerő-fejlesztő és -képző központok feladataival és működésével összefüggő szabályok meghatározása. Ezeknek az intézményeknek a szerepe az egyre nagyobb feladatot ellátó iskolarendszeren kívüli szakképzésben számottevő. A fejlett piacgazdasággal rendelkező országokban a nagy szerkezetátalakítások idején a munkanélkülivé vált lakosság képzésének és átképzésének megoldására jelentős állami forrásokra támaszkodó intézményhálózat jött lére. Így Magyarországon is folyamatban van egy munkaerő-piaci orientáltságú regionális képzési hálózat létrehozása. A törvényjavaslatnak a szakképzésre vonatkozó rendelkezéseket a közoktatási törvényjavaslattal összhangban kell tartalmaznia, ennek megfelelően a szakképző iskola fenntartásával és finanszírozásával, az iskolai képzés ingyenességével, a tanuló és az iskola közötti kapcsolattal, továbbá a pedagógusokkal, a szülőkkel összefüggő kérdések szabályozásában a közoktatási törvény illetékességét fogadja el. A javaslat szerint a törvény a szakképzés jelenlegi iskolai rendszerű intézménytípusait - szakközépiskola, szakmunkásképző iskola, szakiskola - csupán felsorolja, a teljes intézményrendszert és ennek típusait tételesen nem kívánja szabályozni, arra szintén a közoktatási törvényben kerül sor. Végezetül utalni kívánok arra, hogy a törvényjavaslat kidolgozása során a jelenlegi túlzottan részletező szabályozás helyett olyan keretjellegű szabályozásra törekedtünk, amely módot ad a változó igényekhez rugalmasan alkalmazkodó megoldásokra. Meggyőződésem, hogy a beterjesztett törvényjavaslat keretjellege ellenére is hosszabb időszakra képes jól szolgálni a szakképzés ügyét, alkalmas keretet ad a szakképzés megújításához és a gazdaság igényeihez alkalmazkodó fejlődéshez. Mindezek alapján kérem a tisztelt Házat, hogy a törvényjavaslatot vitassa meg, és ennek eredményeképpen fogadja el. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)