DR. SURJÁN LÁSZLÓ népjóléti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdését, annak ellenére, hogy nagyon nehéz megválaszolni - ezt nyilván ön is tudja. De mégis örülök neki, mert egy ilyen kérdésnek a Parlament elé hozása azt is jelenti, hogy az ápolónőhiányra irányíthatjuk a Parlamentnek és az egész társadalomnak a figyelmét. A vérhiány valóban átmeneti volt és viszonylag könnyen meg lehetett oldani. Az ápolónőhiány - amint ezt ön is leírja - krónikus, és minden krónikus probléma megoldása hosszabb időt vesz igénybe. Az ápolás az egészségügyi ellátás egyik pillére, ápolás nélkül valóban nincs gyógyítómunka. Az ápolást politikai kérdésként is lehet kezelni, mert a jó ápolás a lakosság elégedettségének egyik tényezője. Komplex kérdés. Magába foglalja az ápolónők képzését, gyakorlatát és mindezek menedzsmentjét. Mint minden komplex kérdésnek, nagyon sok összetevője van, s ezek igen mélyre nyúlnak. Csak egy példát a gondok közül. Magyarországon az ápolószemélyzet képzésének szintje bár - mint ön célzott rá - sokkal magasabb, mint néhány tőlünk keletre lévő országban, sokkal alacsonyabb, mint amit az Európa Tanács ajánlásaiban megfogalmazott, s mint amit célként tűzhetünk ki magunk elé. Ezért hoztuk meg legelőször az ápolóképzéssel kapcsolatban azt a döntést, hogy ezeket az ajánlásokat figyelembe vesszük, a jelenlegi ápolóképzési rendszert átalakítjuk. Valódi hivatássá kívánjuk fejleszteni, aminek természetesen bérezési következményei is lesznek, bár ezen képzéssel kapcsolatos bérezési terhek csak a későbbi időben fognak jelentkezni. Az ápolói hiányt nem elsősorban a be nem töltött állások okozzák - hadd pontosítsam egy kicsit, amit a képviselő úr mondott -, hanem a betöltött álláson lévők hosszú távolléte nagyon jelentős tényező. Ez például azt is jelenti, hogy minden 100 ápolónői állásról 20-25 ápolónő aktuálisan hiányzik. Ez szinte visszapótolhatatlan. Ha ezen betöltött, de mégis be nem töltött állásokat segédszemélyzettel próbáljuk megoldani, akkor nyilvánvalóan a minőség színvonala romlik. Az egészségügyön belül alig érződnek a bérezésekben pozitív hatások, inkább úgy kell mondanom, hogy nem érződnek. A kezdő ápolónők besorolási bére valóban 10000 forint körül van, de - hogy még súlyosbítsam a helyzetet, amit képviselő úr említett - az átlagszínvonal is 15000, tehát nagyon alacsony. Központi bérpolitikai intézkedés - most éppen nemrégiben döntött a KIÉT a pénzek kiáramlásáról -, sajnos, nagyon kevés fog jutni itt is az áponőknek. Nagyon sokan a közalkalmazotti törvény életbeléptetésétől várják a problémák megoldását. S itt a magam részéről roppant sajnálom, hogy a társadalom olyan hevesen reagált a pénzügyminiszter úr kijelentésére, aki forráskeresésnek indult, nem pedig a csap teljes elzárását helyezte kilátásba. (Moraj a bal oldalon.) Ez egy jelentős különbség, én bízom benne, hogy a varázsvessző a pénzügyminiszteri kézben jól fogja megmutatni a forrásokat, mert nem hiszem, hogy az egészségügyben halaszthatók azok a béremelkedések, amelyeket kilátásba helyeztünk. Az más kérdés, hogy milyen forrásból lehet ezt +94-től megvalósítani. A nyári időszak problémáiról még néhány szót. Szabadságolási modellünk egész Magyarországon olyan, hogy természetszerűleg a nyári egy-két hónapra koncentrál mindenki. Az egészségügyi dolgozók sem kivételek természetesen, és ilyenkor a törvényben engedélyezett 200 túlóra is kevésnek bizonyul. Nagyon magas szintű munkaszervezést kíván az intézmények vezetésétől az, hogy az adott ápolónői létszám mellett valamiképpen a működőképességet meg tudják tartani. Nyilvánvaló, hogy a programozható műtéteket programozni kell. Ez önmagában, hogy a szabadságokhoz idomítják, még nem baj, de óriási ellátási felelősség, hogy a nem programozható műtétek mindig elvégezhetők legyenek, hiszen aki balesetet szenved, vagy más okból hirtelen kerül műtőasztalra, az nem gondolkodhat azon, hogy most van-e elegendő ápoló, vagy nincsen. (Az elnök poharát kocogtatva jelzi az idő leteltét.) Értem. Elragadott a szakmai hév, mert itt nagyon sok mindenről lehet még beszélni. Befejezem elnök úr figyelmeztetését hallva, csupán annyit legyen szabad mondani: a televízióban 45 másodperc állt rendelkezésemre, hogy a vérhiánnyal kapcsolatban szólhassak, akkor a társadalom segítségét kértem. Képviselő úr kérdése alapján most is ezt teszem. A társadalmat itt reprezentáló képviselőkhöz fordulok, hogy a következő évi költségvetésünk különféle gondjai, bajai között ne feledkezzenek meg az ápolók alapvető és súlyos gondjairól. Köszönöm. (Zaj a bal oldalon. Mádai Péter: Hát megáll az ember esze! Nem szégyelled magad!)