DÉNES JÁNOS (független): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. A "sajnos" szóval kezdem, mert sajnos, harmadízben szólalok fel a kormányzati munka tárgyában. Egy alkalommal napirend előtt, ahol a parlamenti demokráciát a magyarországi Parlamentben tettem szóvá. Sajnos - ez már harmadszor, sajnos, sőt negyedszer, sajnos -, az következett be, hogy ismét szót kell, hogy kérjek, pontosan azért, mert ez a Kormány és ez a Parlament nem tesz eleget az 1990 tavaszán létrejött választási megbízatásának. Jóllehet én már jeleztem, hogy a Kormányt a taxisblokád óta lebegtetik; jóllehet én már elmondottam, hogy a parlamenti demokrácia miként sikkad el a Parlamenten kívüli paktumok és a nevetségessé váló hatpárti egyezkedések közepette; hogyan haldoklik a parlamenti demokrácia az előkészítés bürokratikus labirantusában+, pardon, labirantusában+ (sic!) (Derültség.) +, és miképpen vész el a bizottsági munkák sematizmusában - mert sajnos, gyakran a bizottsági munka is idáig fajul. Most pediglen, amikor már a tisztelt Kormányt nem lebegtetik, hanem az általam mélyen tisztelt ellenzék a vállán viszi, meghökkentő a kép, hogy a kormányzó, aki a vállakon libeg, még a régi zöld-fehér, magyar életfás, stilizált tulipános trikót, dresszt viseli. A következő a lelkiismereti kérdés, amit a tisztelt Ház és a tisztelt kormányzati felelősök fel kell maguknak tegyenek a történelem színe előtt: nem tisztességesebb-é az a megoldás, ha azoknak a dresszét húzzuk magunkra, akiknek a vállán utazunk? Mert ebben az esetben igencsak tisztelni lehetne ellenfélként. De ez a megoldás, hogy a mi dresszünk van rajta, és a gólt a mi kapunkba rúgja, ez az út tovább nem járható. És napjainkra mind a parlamenti munka, mind a kormányzati munka tárgyában idáig jutottunk. (Közbeszólás a FIDESZ soraiból: Miről beszél?) A magam részéről el kell, hogy mondjam, hogy többet ezt én már szóvá nem teszem + (Közbeszólások: Éljen! Éljen! - Derültség, taps.) +, már csak azért sem, mert e pillanattól kezdve őfelségére, a népre tartozik, aki önöket, uraim, pardon, hölgyeim és uraim, ide, a Parlamentbe küldte. Ebből következik, hogy elérkeztünk a 24. órához, ahol felelősségünk teljes tudatában kinek-kinek színt kell vallania. Színt kell vallania arról, hogy én, Dénes János országgyűlési képviselő, akit a 26. választási körzetben megválasztottak+ (Moraj.) +, és a választási körzetem megbízatásából felhatalmazást kaptam, hogy a választási programban elhatározottakat a kormányzati munkával és a parlamenti munkával tisztelettel érvényre juttassuk, amennyiben ennek a lehetőségemnek nem tudok eleget tenni, akkor felmerül a kérdés, hogy vissza kell adjam választási megbízatásomat a választóimnak + (Közbeszólások: Igen! Igen! - Taps.) + leleplezvén azt, ami az elmúlt - köszönöm szépen - két-három évben történt. De ebben az ügyben, kérem, Dénes János nincs egyedül! (15.10) A képviselői megbízatást önök ugyanattól a néptől, ugyanazon Alkotmány szerint, ugyanazon választási törvény szerint kapták, mint én. Választaniuk kell, hogy cinkosok lesznek, vagy pedig a választás értelmében a választóik megbizatását teljesítik. Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés, köszönöm, hogy meghallgattak és köszönöm a tapsot is.