DR. HAJDU ISTVÁNNÉ, a kisgazda-képviselőcsoport vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A felsőoktatásról szóló törvénytervezet olyan terület törvényi szabályozását tűzi ki célul, amely kiemelt szerepet kapott a kormányprogramban is. Eszerint az elmúlt időszakban az autonómiájától, a tanszabadságtól és a szabad tanárválasztástól, jelentős részben tudományművelői funkciójától és feltételeitől megfosztott magyar felsőoktatás átfogó és új gondolkodásmód szerinti reformokra szorul. Világossá vált, hogy a felsőoktatás a nemzet jövője szempontjából stratégiai ágazat. Kiemelkedő szerepe van a társadalmi-gazdasági fejlődésünk elősegítésében és abban, hogy a kialakuló Európa-házban egyenrangú partnerként lehessünk jelen. Ezért nem nézhetjük tovább, hogy európai összehasonlításban számos területen még mindig sereghajtónak számít felsőoktatásunk. A felsőoktatásban részt vevő hallgatók a környező, fejlett országokéhoz viszonyított alacsony részaránya, a felsőoktatás szerkezeti széttagoltsága, az egészséges versenyhelyzet hiányával is összefüggő kontraszelekció olyan szellemi környezetet produkált, amely nem szolgálta a kiművelt emberfők iránti fokozott társadalmi igény kibontakoztatását. Az oktatás és kutatás eredendően összetartozó egységét mesterségesen elkülönítő oktatáspolitika torz finanszírozási rendszert eredményezett, ami az egyetemek és kutatóintézetek eltérő mértékű fejlesztéséhez és ezzel a két szféra érdekellentéteinek kiéleződéséhez vezetett. A különböző nemzetközi szervezetek szakértői is egyértelműen rámutattak arra, hogy felsőoktatásunk jelenlegi szerkezetének konzerválása mellett nem képzelhető el egy minőségi fejlődésre vezető finanszírozási koncepció megvalósítása. Ennek hiánya pedig akadályozza a nemzet szellemi fejlődésének döntő letéteményeseként figyelembe veendő ifjúság felsőoktatásba történő fokozott bekapcsolódását. A hallgatói létszám szükségszerű emelése ugyanakkor az egyik leghatékonyabb motíválója lehet a felsőoktatás tartalmi megújulásának. Ez a megújulás teremthet aztán olyan versenyhelyzetet, amely új követelményrendszer kimunkálásával hozzásegítheti a magyar felsőoktatást az európai normákhoz történő felzárkózásra. A törvénytervezet az említett tartalmi-szerkezeti átalakuláshoz kíván jogi keretet biztosítani. Szellemisége megfelel az európai egyetemek Bolognában, 1988-ban aláírt "Magna Charta"-ja alapelveinek. Fontos kiemelni azt, hogy ez a felsőoktatási törvény az első önálló felsőoktatásra vonatkozó törvény a magyar oktatás történetében. Eddig a felsőoktatást az oktatási törvény részeként kezelték. A jelenleg hatályos törvény is egységesen szabályozza a közoktatást és a felsőoktatást. A felsőoktatás annyira önálló szféra a közoktatáshoz képest, olyan belső, sajátos törvényszerűségei vannak, ami indokolttá teszi azt, hogy önálló törvényben legyen szabályozva, a közoktatástól és a szakképzéstől eltérően. Ennek egészére kiterjed a törvényi szabályozás: azt mondhatjuk, hogy komplexitásra törekvő törvényről van szó. A komplexitás azt jelenti, hogy egyrészről szabályozza az állami felsőoktatási intézményeket, a nem állami felsőoktatási intézményeket, az egyházi és az esetleg Magyarországon megalapításra kerülő és működő külföldi felsőoktatási intézményeket. De nemcsak szervezeti komplexitásra törekszik a törvény, hanem tulajdonképpen a felsőoktatás minden szféráját átfogja és szabályozza: a szervezeti-irányítási területen túl a felsőoktatásnak a tevékenységi és funkcionális oldalát, a felsőoktatásban részt vevő alanyok körét - így az oktatókat, tudományos kutatókat, a hallgatókat - és mindezek jogviszonyát. Mindez igen nagy jelentőségű a magyar felsőoktatás történetében, ezért érdemes kiemelni és hangsúlyozni. Az elmondott általános észrevételek után három gondolat köré tömörítve fejtjük ki részletesebben véleményünket a felsőoktatás tartalmi megújulása, minőségi fejlesztése érdekében. Ezek a következők: 1. A törvénytervezet alapelvei, célkitűzései, legfontosabb értékei. 2. Új, illetve korábbról visszaállított elemek a törvénytervezetben. 3. A törvénytervezet szerkezetére, szövegezésére, nyelvezetére térünk ki. Nézzük először, hogy a törvénytervezet milyen alapelveket, célkitűzéseket tartalmaz, amelyek a felsőoktatás minőségének javítását, színvonalának emelését szolgálják. Melyek a legfontosabb értékei? Az alapelvek és értékek között az első a tanszabadság, amely két összetevőből áll: Egyrészről az oktatók szabadsága abban a vonatkozásban, hogy maguk választják meg azt az ismeretanyagot, amit tanítanak, és azt is, ahogyan tanítanak. Ehhez kötődik egy új elem a törvényben: az, hogy bizonyos esetekben az oktatók a hallgatókat is megválaszthatják. A második összetevője a tanszabadságnak a hallgatók tanárválasztási, tantárgyválasztási - és még tágabban: felsőoktatási intézményt, szakot választó szabadsága. (11.40) Ehhez hozzátartozik a hallgatóknak az a joga, hogy akár intézményesen és rendszeresen értékeljék az oktatók munkáját is. A törvény önálló elveként, célkitűzéseként kell kiemelni a tudományos kutatás szabadságát, amely szorosan összefügg az oktatómunkával és amely nélkül színvonalas felsőoktatás elképzelhetetlen. A tanítás, a tanulás és a tudományos kutatás szabadságából következik a felsőoktatási intézmények autonómiája. E szabadságok megvalósulásának ugyanis olyan intézményi rendszerben vannak jó esélyei, amelyben a döntés joga túlnyomóan a szabadságok birtokosainak a kezében van. Az intézmények autonómiájának és önállóságának elvét az a paragrafus biztosítja, amely kimondja, hogy a felsőoktatási intézmények rendelkeznek minden hatáskörrel, kivéve azokat, amelyeket ez a törvény felsőbb szervek hatáskörébe utal. Itt a szabályozás módja fordított az eddig megszokottakhoz képest, eddig mindig az Országgyűlés, a Kormány és a minisztériumok hatáskörét szabályozták, és ami megmaradt, az került az intézmények hatáskörébe. Most ez fordítva történt. Tehát alulról építkezik a hatáskörök szétosztását tekintve a törvény. Ez is egyik garanciája az intézményi autonómiának és önállóságnak. Ehhez kapcsolódik az is, hogy az egységes felsőoktatási törvényből következően csak törvény vonhat el az egyetemektől és főiskoláktól hatásköröket, tehát ennek a törvénynek a módosítására lesz szükség ahhoz, ha az intézmény önállóságát és hatáskörét valamilyen módon korlátozni kívánják. Nagyon fontos alapelve és értéke a törvénynek a pluralitás, tehát a többféle és differenciált felsőoktatási rendszer létezése. A törvény nem törekszik a felsőoktatás homogenizálására, a szervezeti megoldás tekintetében nagyfokú lehetőséget biztosít azáltal, hogy az intézményekre bízza az intézmények belső szervezeti életének a szabályozását, a működésmódról szóló szabályok megalkotását, ezzel lehetővé teszi, hogy a különböző felsőoktatási intézmények nagyon sokféle és differenciált megoldást válasszanak. Differenciált a felsőoktatási rendszer abból a szempontból is, hogy kétfokozatú marad, vagyis az egyetemi képzés mellett a főiskolai szintű képzés is megmarad. A törvény tartalmilag próbálja meghatározni azt, hogy mit tekinthetünk egyetemi és mit főiskolai képzésnek. Tehát nem formai megoldást ad, nevezetesen a képzési idővel való meghatározást, hanem ezen túlmutatóan az oktatók kvalifikációjára és a képzés jellegére vonatkozóan tartalmaz előírásokat. Nagyon fontos alapelve a felsőoktatásnak, mint társadalmi alrendszernek az önállósága, amely végighúzódik a törvényi szabályozáson. Nevezetesen az, hogy a felsőoktatási rendszer elválik a Tudományos Akadémia tudományos minősítési rendszerétől. A felsőoktatási intézmények visszakapják tudományos minősítési jogukat, az egyetemi tudományos doktori fokozat visszaadásával megteremtődik a lehetőség arra, hogy az egyetemek a maguk értékrendje alapján ítéljék oda a tudományos fokozatot. Az egyetemen belüli tudományos előmeneteli rendszer sem függ az akadémiai címektől. Fontosnak tartjuk annak az alapelvnek a kiemelését is, hogy a tanuláshoz való jog kiterjed a felsőoktatásra, ezzel a tanuláshoz való jog az oktatási- képzési folyamat teljes vertikumát átfogja. Állampolgári jogon, képességei alapján mindenki számára hozzáférhetővé teszi a felsőfokú képzést, és ehhez anyagi támogatást is nyújt. Természetesen a felsőoktatási intézményekbe való bejutásnak megvannak a feltételei. A törvény alapelvei között érdemes kiemelni azt, hogy megteremti az egyes felsőoktatási intézmények egyenértékűségét. Az alapítás után nem tesz különbséget az állami felsőoktatási intézmények, a nem állami, akár magán, akár egyházi, vagy akár külföldi egyetem által alkotott felsőoktatási intézmények között. Ebben a tekintetben a törvény egységességre törekszik. Fontosnak tartjuk azt is, hogy a törvény az egységességre törekvésen túl bizonyos specialitásokat, speciális elemeket beépít, elfogad és elismer a felsőoktatás vonatkozásában. Így például azt, hogy az egyetemi és főiskolai oktatók nyugdíjba vonulásának életévét 65 évben határozza meg, a tanszékvezetői választás megismétlését lehetővé teszi, igaz, hogy a második és további választásnál minősített többséget ír elő, hogy 65 éves korban zárja le a tanszékvezetői pozíció elnyerésének a lehetőségét, valamint 70 éves korban a professzorok nyugdíjba vonulásának lehetőségét adja és teszi kötelezővé. Ezek olyan speciális elemek az általános nyugdíjazáshoz képest, amelyek igazodnak a felsőoktatás sajátosságaihoz. A következőkben a felsőoktatási törvénytervezetben fellelhető új, illetve korábbról visszaállított elemekre térünk ki, azokra, amelyek a felsőoktatás színvonalának emelését, minőségi fejlesztését szolgálták. Új elem a felsőoktatási törvény tervezetében az, hogy tagoltan számbaveszi a felsőoktatást irányító szervezeteket, intézményeket és azok hatáskörét, kezdve az Országgyűléssel, a köztársasági elnökkel, a Kormánnyal és a minisztériumokkal, szabatosan, jól elkülönítve állapítja meg a törvény ezeknek a felsőoktatást irányító intézményeknek a hatáskörét. Ez az irányítás áttekinthetőségét lényegesen javítja. Új eleme a felsőoktatási törvénynek az akkreditációs bizottság felállítása, melynek legfontosabb funkciója az, hogy minőségi szempontok alapján értékelje, mégpedig nemcsak egyszer, hanem folyamatosan az egyetemek és főiskolák tevékenységét, döntsön arról, hogy mely egyetemeknek lesz joguk arra, hogy az egyetemi doktori képzésben részt vegyenek. Az akkreditációs bizottság összetétele biztosíték arra, hogy az irányító szervektől független, és a felsőoktatási intézményektől is nagyrészben független intézményként működjön. Új, illetve visszaállított eleme a felsőoktatási törvénynek a habilitáció, az egyetemi tanári kinevezés előfeltétele, amely teljes körű szakmai megmérettetést és nyilvánosságot biztosít az egyetem tanárainak, szemben a korábbi hivatali, pályázaton alapuló, szűk körű, zárt testületi elbírálással. A habilitáció nyitva áll mindenki előtt, akinek tudományos fokozata van, ezzel lehetővé válik az egyetem falain kívül álló, jelentős számú oktatási, kutatási habilitással rendelkező személyeknek a felsőoktatásba történő bevonása. Ez az egyetemi oktató-kutató munka színvonalának emelését nagymértékben és pozitív irányban befolyásolja. A javaslat, nagyon helyesen, visszaállítja a korábban ismert egyetemi magántanári intézményt is. További új eleme a törvénynek az egyetemi tudományos képzés biztosítása hasonló módon ahhoz, ahogy a világ legtöbb felsőoktatási intézményében van, nevezetesen, hogy rögtön a graduális képzés befejezése után pályázat útján lehet az egyetemi tudományos képzésben részt venni, és a képzés lezárását követően megszerezni az egyetemi tudományos fokozatot, amely egyenlő a PhD- fokozattal. Az egyetemi tudományos képzésnek a graduális képzésre építésével egyidőben a törvénytervezet a nemzetközi gyakorlatban ismert rendszert a végzettség megjelölésére és a címek viselésére megteremti. Visszakerül az egyetemekhez ezzel az oktatói és kutatói utánpótlás megteremtésének rendszere. Eddig a tudományos minősítő bizottság hirdette meg az ösztöndíjakat, választotta ki a jelölteket, és került az ösztöndíjas munkaviszonyba a TMB-vel. Ezzel az intézkedéssel az egyetemek szerves utánpótlását akasztották meg, mert az egyetemektől elkerült a tudományos és oktatói utánpótlás kiválasztásának és képzésének feladata. Ezt a hibát korrigálja jól a jelenlegi törvénytervezet. Új és feltétlenül pozitív gondolata a törvénytervezetnek a felsőoktatási társulások létrehozásának a lehetősége. A felsőoktatás hatékonyságának kétségtelenül akadálya a túlzott intézményi szétaprózottság, a szűk szakegyetemi rendszer kialakulása. Ezért a törvényjavaslat az integrációs törekvéseket támogatja, annak különböző szintjeit állapítja meg, a laza szövetségtől kezdve az önálló jogi személy kialakulásáig. Véleményem szerint a felsőoktatás egészének átalakításában központi szerepet kell, hogy kapjon a felsőoktatás fokozódó, de nem erőszakolt integrációs folyamatainak felgyorsítása, amely elősegíti az oktatás, a kutatás és az anyagi erőforrások közös és jobb hasznosítását. Új, és talán egyik legvitatottabb eleme a törvénytervezetnek a tandíj bevezetése. (11.50) Abban mindenki egyetért, hogy legyen tandíj, mint a legtöbb országban, a véleményeltérés a tandíj mértéke és bevezetésének időpontja között van. Szerintünk ez inkább szociális és politikai kérdés, mint jogi. A törvénytervezet odáig megy el, hogy lehetővé teszi a tandíj megállapításának jogát a felsőoktatási intézmények számára. Az intézmények kormányrendelet keretein belül maguk döntik el, hogy végül is milyen összegű tandíjat szednek. Mi túl óvatos megoldásnak tartjuk azt, hogy a Kormány dönthessen ezekről a keretekről. Végül is a felsőoktatási intézmények - megítélésünk szerint - az adott szakma társadalmi megbecsültsége, az adott szakterület iránti igény és az adott intézmény oktatási kapacitása alapján el tudják dönteni, hogy mi lehet az a kívánatos vagy szükséges tandíj, amely betölti azokat a funkciókat, amiket a tandíjnak be kell töltenie. Végezetül: ugyancsak vitatott eleme a törvénytervezetnek a felsőoktatás irányítási rendszerének a kérdése. A javaslat alternatív megoldást tartalmaz. Ezzel kapcsolatos véleményünket a részletes vita során fejtjük ki. Befejezésül a törvényjavaslat szerkezetéről, szövegezéséről szólunk. A törvénytervezet szerkezete logikus, jól követhető. Az általános rendelkezésekből indul ki, számba veszi a felsőoktatás alanyait, szervezetét, működését, a felvételi, képzési rendjét, nemzetközi kapcsolatait. Szövegezése világos, érthető, egyértelmű. Egyetlen fejezettel kapcsolatban van megjegyzésünk - mégpedig negatív megjegyzésünk -, a IV. fejezettel, amely a felsőoktatás finanszírozásával foglalkozik. Ez a fejezet rosszul tagolt, nyelvezete szinte érthetetlen, feltétlenül javításra szorul. Összefoglalva: a felsőoktatási törvényjavaslat megfelel a felsőoktatásra vonatkozó nemzetközi standardoknak mind tartalmi, mind jogi szempontból. Illeszkedik a meglévő adottságainkhoz és elősegíti a magyar felsőoktatás alapvető célját: egy minőségileg új, európai színvonalú felsőoktatás mielőbbi kialakulását. Ezért elfogadásra javasoljuk. Köszönöm szépen. (Taps.)