DR. JÁNOSI GYÖRGY, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Parlament elé terjesztett felsőoktatási törvénytervezet a háromrészes oktatási törvénycsomag valószínűleg legkidolgozottabb, szakmailag legmegalapozottabb eleme. Ez persze önmagában nem teszi számunkra elfogadhatóvá a törvényjavaslatot, s még kevésbé jelent egyértelmű pozitív értékítéletet. Főként akkor nem, ha viszonyítási alapnak a belsőleg tragikusan ellentmondásos, rendkívül rossz színvonalú közoktatási törvényjavaslatot tekintjük. A viszonylag jó színvonal pusztán azt jelenti, hogy a felsőoktatási törvényjavaslatban alapvetően azzal van baj, ami kimarad belőle, nem pedig azzal, ami megfogalmazódik benne. A problémák végső gyökere itt is a fejlesztési koncepció hiánya, a fejlesztés irányainak és alapelveinek tisztázatlansága. A Kormány e kérdésben sem tartotta fontosnak azt, hogy a törvény megalkotása előtt a Parlament elé hozza a fejlesztési koncepció kérdéseit, hatpárti konszenzust, illetve kompromisszumot keresve ebben a kérdésben. Így nem lehet tudni, hogy mennyire lesz időtálló a törvény, mennyire ad rugalmas kereteket a lehetséges fejlődési tendenciáknak, illetve mennyire rögzíti és konzerválja a jelenlegi tarthatatlan állapotokat. A fejlesztési koncepció hiányában a törvényalkotóknak szembe kell nézniük azzal, hogy a különböző parlamenti frakciók az általuk kívánatosnak tartott fejlődési modell szempontjából veszik nagyító alá a törvényjavaslatot és ennek megfelelően igyekeznek tágítani annak kereteit. Én sem tehetek mást. A Szocialista Párt által javasolt fejlesztési modell szempontjából öt alapvető területen igyekszem számba venni a legalapvetőbb hiányokat, illetve ellentmondásokat. Először a képzési szintek és a képzési struktúrák kérdéskörében; másodszor a felsőoktatás irányítási modelljének átalakításában; harmadszor az intézményi autonómia, az oktatói, kutatói, hallgatói jogállás területén; negyedszer a felsőoktatás finanszírozásának megújításában; és végül ötödször a felsőoktatás társadalmi bázisának szélesítésében, a felsőoktatás területén erősödő esélyegyenlőtlenségek mérséklésében. Vegyük sorra ezeket az alapvető területeket, s kezdjük a képzési szintek, a képzési struktúrák kérdésével. Itt a vitában is elhangzott már az, hogy a felsőoktatás rendszerében ma kulcskérdés az intézményi széttagoltság, szétaprózottság csökkentése, az integrációs folyamatok felgyorsítása két területen is: egyrészt a felsőoktatási intézmények között, másrészt a felsőoktatási intézmények és a tudományos kutatóintézetek között. A felsőoktatási intézmények integrációjánál a mi álláspontunk szerint egyrészt kerülni kell a tényleges együttműködést bürokratikus formákkal helyettesítő társulásokat és az erőszakos, felülről kikényszerített átszervezést; másrészt pozitív társadalmi, gazdasági és kulturális hatást gyakorló törekvésként kell elismerni az egyes régiók, városok ragaszkodását felsőoktatási intézményeikhez. A törvényjavaslat helyesen rögzíti a társulásos, konföderatív és szerves együttműködés különböző formáit, bár ezeket még tovább lehet kiegészíteni különböző újabb integrációs típusokkal. Ez azonban önmagában kevés, mint ahogy kevés az is, ha a központi alapok elosztásakor előnyben részesítjük az ilyen típusú integrációkat. A valódi motívumot és a valódi megoldást a tartalmi oldalon kell keresni, s ezt a képzési struktúra bővítése és a képzési szintek további differenciálása jelentheti. A tervezet a főiskolai és az egyetemi szintű képzés elkülönítésével mindvégig csak alapképzésről, posztgraduális szakmai továbbképzésről és tudományos továbbképzésről beszél, szót sem ejtve az Európa-szerte elterjedt egy-, két- illetve három éves iskolarendszerű, úgynevezett post-secondary képzési formákról. A szocialisták álláspontja szerint ennek a sajátos képzési formának a társadalmi-gazdasági szükségletekhez igazodva be kell épülnie a felsőoktatás, különösen a főiskolai képzés rendszerébe, amelyre már most jó alternatívát kínálnak az olyan területek, mint például a közgazdasági, műszaki, pénzügyi, kereskedelmi, igazgatási, paramediális és egyes szociális ellátási szakágak. Ezek a rövid ideig tartó, elméleti felkészültséget igénylő és a diplomaszerzés irányába nyitott formák három szempontból is döntő szerepet játszhatnak. Egyrészt elősegíthetik a hallgatói létszám bővítését, mert a mi megítélésünk szerint az ezredfordulóhoz közeledve e nélkül irreális az a célkitűzés, hogy jelentős mértékben emelkedjen a magyar felsőoktatás rendszerében a hallgatói létszám. Másodszor döntő szerepet játszhatnak ezek a képzési formák a foglalkoztatáspolitikai gondok, a pályakezdő-munkanélküliség enyhítésében is, hiszen újabb egy-két évig parkolópályára állíthatják azokat a középfokú végzettséget szerzett fiatalokat, akik nehezen tudnak elhelyezkedni, és olyan szakmát, szakmai képzettséget próbálnak a kezükbe adni, amelyet jól hasznosíthatnak a társadalmi-gazdasági élet területén. Végül ezek a képzési formák döntő szerepet játszhatnak abban is, hogy az ágazati pénzügyi állami támogatáson túl új pénzügyi forrásokat és csatornákat nyithatnak meg. Ezek azok a formák, amelyek tartalmi oldalról elősegíthetik a felsőoktatási intézmények integrációját, lehetővé téve az intézmények, az intézményi egységek és az oktatók közötti belső munkamegosztást. E formák várható elterjedése és erősödése azonban megköveteli az iskolarendszerű post-secondary képzés elemi szabályozását a felsőoktatási törvény különböző fejezeteiben, a felsőoktatás feladatainak, képzési szintjeinek és a végzettség követelményeinek meghatározása terén egyaránt. A felsőoktatás és a tudományos intézmények integrációja terén is kerülni kell megítélésünk szerint a puszta formalitásokat és a felülről kierőszakolt megoldásokat egyaránt. (12.00) Az erőforrások koncentrálása, a felesleges párhuzamosságok kiküszöbölése és a valóságos, hatékony együttműködés erősítése azonban itt is megfelelő garanciákat igényel a felsőoktatási törvényben. Ennek érdekében elő kell segíteni, és lehetőség szerint a pozitív diszkrimináció eszközeivel támogatni kell egyrészt a tudományos kutatók bevonását az oktatásba - például a magántanári címek adományozásának ilyen értelmű szabályozásával -, másrészt segíteni kell az oktatók, tanszékek bevonását a kutatóintézetek tevékenységébe, az oktatói kötelezettségek teljesítéseként elismerve azt, s végül biztosítani kell a kutatóintézetek közvetlen részvételét a tudományos továbbképzés rendszerében is. Ez önmagában is garanciákat adhat arra, hogy az újonnan bevezetett, megerősített tudományos továbbképzés valóban megfelelő színvonalbéli garanciákkal legyen körülvéve. A felsőoktatási intézmények közötti, valamint a felsőoktatási és tudományos intézmények közötti integráció terén tehát egyaránt hiányoznak az együttműködést valóban erősítő garanciák. Ezek nélkül üres deklarációkká válnak a törvényjavaslatban megfogalmazott helyes alapelvek. A második kiemelt kérdéskör a felsőoktatás irányítási modellje. Az irányítási rendszer tervezett átalakítása alapvetően helyes, pozitív előjelű törekvéseket takar, mert tovább kívánja vinni a demokratizálás tendenciáit a felsőoktatás rendszerében. Helyes az a felismerés, hogy az intézményi széttagoltság csökkentésével párhuzamosan az ágazati szintű irányítás integrációját is végre kell hajtani. Itt azonban a megvalósítás terén már nemcsak hiányok, hanem komoly belső ellentmondások is megfigyelhetők a tervezetben. Az ágazati irányítás integrációja ugyanis csak három feltétel mellett mehet végbe. 1. Az ágazati irányításnak le kell mondania a közvetlen tartalmi szabályozás elemeiről, és a közigazgatás jellegű irányítás helyett kondicionáló, feltételteremtő és törvényességi felügyeletet gyakorló funkciókat kell ellátnia. 2. Ezzel párhuzamosan az átfogó döntési jogköröket az Országgyűlés és a Kormány hatáskörébe kell utalni, ahol lehetőség nyílik a jelenleg különböző tárcákhoz tartozó intézményi alrendszerek érdekeinek egyeztetésére. S végül 3. A szakmai és politikai kompetenciák szétválasztásával olyan országos szakmai testületeket kell létrehozni, amelyek nagyfokú önállósággal működve lehetőséget adnak a különböző szakágak szakmai sajátosságainak érvényesítésére. E három feltétel teljesítésével komoly bajok vannak a törvénytervezetben. Az ágazati irányítás szintjén a közigazgatási jellegű szabályozás megszüntetésének két mozzanat is ellentmond. Egyrészt a tervezet a miniszter kezébe adja a rektor és a főigazgató munkáltatói jogkörének gyakorlását, másrészt egyetértési jogot ad a miniszternek a gazdasági főigazgató és a főtitkár megbízásakor. Mindkét jogkör hatalmi funkciót és közvetlen beleszólási lehetőséget ad az ágazati irányítónak. Valószínűleg ez az a territórium, ami lehetetlenné tette a jelenlegi tárcaszintű irányítók megegyezését, ami késleltette a tervezet kormányszintű elfogadását, és ami a koalíciós érdekrendszereknek rendelte alá az ágazati irányítás racionalizálását. De hiányosságok mutathatók ki az állami irányítás szintjének emelése terén is. A döntési jogkörök országgyűlési és kormányzati szintre emelése és a vezető oktatók köztársasági elnöki, illetve miniszterelnöki kinevezése jól tükröződik a javaslatban. A probléma itt a politikai és szakmai kompetenciák összevonásával van, mert a Kormány tanácsadó testületében, a Felsőoktatási Tanácsban nem biztosított megfelelően a felsőoktatás szakmai képviseletét ellátók aránya. A mi javaslatunk szerint a tanács tagjainak legalább felét kell adnia a felsőoktatási intézmények által delegált, illetve választott képviselőknek. Végül baj van a harmadik feltétellel is, az országos szakmai testületek létrehozásával. A javaslatban a két országos szakmai testület, a Felsőoktatási Tanács és az Akkreditációs Bizottság funkciója nem válik el világosan egymástól. Másrészt az országos testületek különböző szakbizottságaiban sem a szakmapolitikai döntések előkészítése, sem a minőségi követelmények érvényesítése terén nem hangsúlyozódik kellőképpen az egyes szakágak, szakmák és szakképzési alrendszerek sajátosságainak megjelenítése. Ilyen körülmények között a törvénytervezet nem tudja megvalósítani a felsőoktatási irányítás demokratizálását és a tárcaszintű irányítás integrációját. A törvényjavaslatnak az a rendelkezése, hogy a művelődési és közoktatási miniszter számos hatáskörét 1996 végéig az orvosi, egészségügyi felsőoktatás tekintetében a népjóléti, az agrár-felsőoktatás tekintetében pedig a földművelésügyi miniszter gyakorolná, ellentétben áll a törvényjavaslat alapvető célkitűzésével, sőt a Nemzeti Megújhodási Program ilyen jellegű feladataival, az egységes kormányzati irányítás elvével. Különösebb képzelőerő nélkül is előre látható, hogy ennek törvénybe iktatása nagymértékben lassítaná, akadályozná a törvény végrehajtását, a felsőoktatás átalakításával, fejlesztésével összefüggő feladatok megvalósítását. E rendelkezésnek a törvényjavaslatba való bevétele racionális érvekkel nem indokolható, és azt csak a helytelenül értelmezett tárcaérdekek és a koalícióspolitikai-szempontok magyarázzák. A negyedik kulcsfontosságú terület az intézményi autonómia és demokratizmus kérdésköre. A felsőoktatás irányítási modelljének átalakítása az intézményi autonómia, önkormányzatiság és demokratizmus szempontjából is döntő kérdés. A törvényjavaslatban az előbbi korlátozottsága és ellentmondásossága szükségképpen lecsapódik az utóbbi területén is. Érdemes közelebbről szemügyre venni, hogy milyen korlátok, illetve hiányosságok jelentkeznek itt a javaslatban. Az intézményi autonómia területén négy problémát szeretnék említeni. 1. A tervezet az intézményvezetővel kapcsolatos munkáltatói jogkörök gyakorlását - az önkormányzatiság alapvető követelményétől eltérően - nem az intézményi tanács, hanem az ágazati irányítás kezébe adja. 2. Ezzel összefüggésben nem deklarálja kellőképpen az osztott vezetés elvét, az intézményi tanács és az egyszemélyi felelős vezető hatásköreinek megosztását. 3. Csak jelzi, de nem fogalmazza meg nyomatékosan az intézmény irányításának társadalmasítását, a régió társadalmi, gazdasági, kulturális szereplőinek bekapcsolását az intézmény életének alakításába. Erre pedig egyaránt lehetőséget kínálna az intézményi tanács kiszélesítése, vagy egy új forma, az intézményi magisztrátus létrehozása, amely konzultatív fórumként segítené az intézményi tanács, illetve a megbízott vezető tevékenységét. Végül 4. A javaslat nem deklarálja a szükséges határozottsággal a testületi szervek funkciók szerinti differenciálását és összetételüknek a demokratikus participációt is következetesen érvényesítő megállapítását. Hasonló problémák figyelhetők meg az oktatók és hallgatók jogosítványainak területén is. A javaslat univerzálisan egy, illetve két esetben meghosszabbítható, határozott idejű kinevezést ír elő a tanársegédek és adjunktusok számára, amely teljesen figyelmen kívül hagyja az egyes képzési ágak specifikumait és az egyes intézményeken belül kialakult munkamegosztást. Ez utóbbiak figyelembevételével a szocialista frakció álláspontja szerint az adjunktusok esetében - az eddig letöltött időt is beszámítva - lehetővé kell tenni az egyszeri meghosszabbítás utáni határozatlan időre szóló kinevezést. A hallgatók és a diákönkormányzatok jogainak terén a tervezet a jelenlegi gyakorlathoz képest is viszszalépést jelent. Egyharmados arányban maximálja a hallgatók jelenlétét az intézményi tanácsban, s megnyírbálja a diákönkormányzatok egyetértési jogosítványait. Itt az a különleges helyzet állt elő, hogy a közoktatási törvény az általános és középfokú tanintézetek esetében több jogot biztosít a diákönkormányzatok számára, mint a felsőoktatási intézményekben. A szocialista frakció álláspontja szerint mindenképpen biztosítani kell a hallgatók egyharmados jelenlétét a vezető testületekben, és a diákönkormányzatok számára egyetértési jogot kell adni egyrészt az intézmény szociális és sportlétesítményeinek hasznosításában, másrészt a kollégiumok állami vezetőinek kiválasztásában, harmadrészt a hallgatók tanulmányi, ösztöndíj- és támogatási ügyeinek intézésében, s végül negyedszer, az oktatási segédeszközökkel és a tananyaggal kapcsolatos ellátás szervezésében. A negyedik, általam említett kulcsfontosságú kérdéskörként a felsőoktatás finanszírozásáról néhány gondolat. Ezen a területen figyelhető meg a legkevesebb pozitív irányú elmozdulás. A finanszírozási modell változatlanul erős költségvetésfüggő helyzetben tartja a felsőoktatást, s továbbra is lehetővé teszi az alkupozíciótól függő szubjektív elosztási rendszer fenntartását. A tervezett modell a központi forrásokból négy csatornát nyit meg a felsőoktatási intézmények számára. Az első a hallgatói előirányzat, amit normatív támogatásként - függetlenül a fenntartótól - minden intézmény megkap. Ez helyes. A második a képzési előirányzat, mely a működés bér- és más jellegű összetevőinek támogatására szolgál. Ezt a támogatást a javaslat szerint az állami intézményeken kívül csak az egyházi egyetemek, illetve főiskolák kapnák, ami súlyosan diszkriminatív jellegű más fenntartókkal szemben, s következményeit tekintve erősen korlátozza az intézményalapítás szabadságát. (12.10) Ez a támogatási forma sok szempontot figyelembe vesz - hallgatólétszám, fajlagos ráfordítás, szervezési feltételek stb. -, de végül is nem normatív támogatás, ami szubjektivizmusra ad lehetőséget és megkérdőjelezi a szektorsemleges finanszírozást. A harmadik ilyen csatorna a létesítményfenntartási és programfinanszírozási előirányzat az állami intézmények számára. Ez a támogatási forma két különböző dolgot kever össze, s a programfinanszírozásra nem pályázati alapon juttatott pénzeszközök elosztásakor megint csak szubjektivizmusra ad lehetőséget. Végül a negyedik csatorna a központi pályázati alapok köre a tudományos kutatások támogatására és a tudományos továbbképzés feltételeinek megteremtésére. Ez a finanszírozási modell így, ebben a formájában elfogadhatatlan számunkra. A jelenlegi költségvetési támogatás rendszerének átalakításakor a Szocialista Párt alapvető követelménynek tekinti egyrészt: az állami felsőoktatási intézmények vagyonhoz juttatását, a közalapítványi formában rejlő lehetőségek kihasználásának biztosítását; másrészt a fenntartótól függetlenül, az önállóbb és szabadabb gazdálkodás feltételeinek javítását; s végül harmadrészt a szektorsemleges, minden diszkriminációt és szubjektivizmust nélkülöző normatív támogatás kiterjesztését, a szakmánként diferenciált, normatív, illetve normatív jellegű finanszírozás kidolgozását. Ezeknek az alapelveknek megítélésünk szerint a törvényben is meg kell jelenniük, ami a jelenlegi tervezet alapvető átalakítását követeli meg ezen a területen. Végül az utolsó kérdéskört érintve, az esélyegyenlőtlenségek mérsékléséről néhány gondolat+ Az elmúlt évtizedben a társadalmi egyenlőtlenségek rohamos növekedésével párhuzamosan erőteljesen szűkült a felsőoktatás társadalmi bázisa. E tendencia további erősödése és a felsőoktatás anyagi terheinek további növekedése az ezredfordulóhoz közeledve a hallgatólétszám csökkenését vonhatja maga után. A tervezet, noha foglalkozik ezzel a kérdéssel, nem kellően érzékeny erre a problémára, nem ad igazi garanciákat az esélyegyenlőtlenségek mérséklésére, az alsó rétegekből jövő tehetséges diákok továbbtanulási esélyeinek javítására. A Szocialista Párt erre vonatkozó javaslatai két területre, a felzárkóztatási formák rendszerének kialakítására és a növekvő anyagi terhek kompenzálására összpontosulnak. A felzárkóztatási formák területén - álláspontunk szerint - a nyitott felsőoktatási rendszer fokozatos kialakításával párhuzamosan lehetővé kell tenni a felzárkóztatást célzó nulladik évfolyamok indítását. Másrészt a rövidebb idejű post-secondary képzési formákat lehetőség szerint nyitottá kell tenni a diplomaszerzés irányában. S végül harmadszor: meg kell tervezni és támogatni kell egy olyan kollégiumi alrendszer kialakítását, amely a felzárkóztatás és tehetséggondozás szempontjait is érvényesíti működése során. A követelmények egy másik csoportja az anyagi terhek kompenzálására irányul. Itt lehetőség szerint kiszámíthatóvá és kalkulálhatóvá kell tenni a tanulmányok anyagi terheit, pontosan meg kell határozni az oktatáshoz szorosan kapcsolódó térítési díjakat. A törvényben megítélésünk szerint taxatíve fel kell sorolni ezek formáit, a tandíjat, a félévismétlési díjat, a vizsgaismétlési díjat, a különeljárási díjat és a kollégiumi térítési díjat. Az általános tandíj kérdésétől függetlenül mindemellett a növekvő anyagi terhek kompenzálására a rászorulók számára kedvezményes tanulmányi hitelkonstrukciót és jövedelemadó-kedvezményt kell biztosítani. Végül, mentesítve a felsőoktatási intézményeket a szociális szempontú pénzosztás alól, a hallgatói támogatás meghatározott részének elkülönítésével javaslatunk szerint létre kell hozni egy olyan alapot, amely a Németországban kialakult modell szerint a rászorultságot hitelt érdemlően igazoló hallgatóknak szociális ösztöndíjat nyújt. Elnök úr! Tisztelt Ház! Az öt legfontosabbnak ítélt területen sorra vettem a legalapvetőbb ellentmondásokat és hiányosságokat a törvénytervezetben, megjelölve a szükséges továbblépés irányait is. A szocialista frakció javaslatai - néhány tételesen felsorolt pont kivételével - nem mondanak ellent a törvényjavaslat törekvéseinek, alapjában véve kiegészítik azokat. Mégis döntő jelentőségűnek tartjuk őket, mert olyan irányban alakítják tovább a keretfeltételeket, amely a felsőoktatás rendszerében lehetővé teszi az európai normák és alapelvek szerinti működést. Kizárólag ezek a keretfeltételek alapozhatják meg a felsőoktatás többszektorúvá válását, az oktatás, a tanulás és a tudományos kutatás szabadságának biztosítását, a tartalmi követelmények színvonalának emelését. Ezek a keretek teszik lehetővé a felvételi vizsgarendszer fokozatos feloldását, a szabad intézmény- és oktatóválasztást, az áthallgatást, az állami intézmények világnézeti semlegességének biztosítását, az oktatási, képzési módszerek korszerűsítését, a kimenetszabályozás erősítését, az azonos szakok közötti versenyhelyzet megteremtését, az intézmények közötti átjárhatóság elősegítését, valamint az egyes szakmai képzési vertikumokban a továbblépés megkönnyítését. A törvénytervezet nem teremti meg az ehhez szükséges feltételeket. Ezért jelenlegi formájában nem fogadható el számunkra. De látunk esélyt a javításra, amit benyújtandó módosítójavaslat-csomagunkkal igyekszünk majd kihasználni. Ezek kedvező fogadtatása esetén a szocialista frakció a szükséges kiegészítésekkel, illetve korrekciókkal támogatni fogja a törvény elfogadását. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)