TÓTH SÁNDOR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Akkor hadd exkuzáljam magam előre, valószínű, én is túl fogom lépni az időkeretet, és ezért szíves elnézést kérek. Az ember ideje a teremtő idő, amit Bergson, századunk életfilozófusa tartamnak nevez. A kereszténydemokrata eszmeiséghez ez az időfogalom áll a legközelebb, hiszen mi a politikai gondolkodásban a kiegyenlítődéstől többet várunk, mint pusztán gazdasági helyreállítódást. S ez a várakozás szorosan kapcsolódik a hazai szellemi élet restaurációjához, ahhoz a törekvéshez, ami a véleményünk szerint a valódi humanista kultúra megújulását kell hogy szolgálja. Ez a szolgálatfogalom többet tartalmazzon, mint egy olyan hatalommal szembeni engedelmességet, amely csupán önmaga fenntartását és megerősítését keresi, csak a saját közösségének életbiztonságáért kezeskedik. Tudjuk, az új időben már nem erről a hatalomról van szó, ezért amikor a perszonalizmus jegyében az emberről, mint a tudás és a kultúra legfőbb hordozójáról beszélünk, arról a hivatásrendről szólunk, amely egy egészséges társadalom közösségében biztosítja tagjai számára az önmagára találást. Ehhez bizony a szellem megújhodására van szükség, azoknak a műhelyeknek belső reformjára, amelyekben kijelölik az utat, megmutatják az eszközöket, fölismerve: minden korszak eredményében van egy alkotó elem, amelyet utólag újként ismernek fel, mint a váratlant, az ezelőtt még el nem gondolhatót. Ez az ismeretlen persze romlást is jelenthet, de a mi dolgunk a reménység, és ki kétli: van-e még ereje a szellemnek? A kérdés olyan területre visz, amely a szellemi krízis és a gazdasági viszonyok összefüggésében láttatja a jelen valóságát. S ha krízisről szó esik, ma igazán beszélhetünk erről. Tehát rendkívül nagy a felelősségünk, hogy a teremtő időben gondolkodva, az értelmiség megteremtődik-e valóban hazánkban, vagy folytatódik a tétovaság, öncélúvá válik a tudomány, s továbbra is belterjessé. A kiegyenlítődés fogalmában meggyőződésünk szerint bennfoglaltatik az a nevelési, képzési feladat, amely tudást, műveltséget, intelligenciát, technikai és művészi kreativitást garanciává emel, nehogy miként Hitler, vagy Sztálin idején, vagy a történelem kevésbé látványos korszakaiban is nem egy képzett tudós, tehetséges művész nemhogy kulturálatlanul, de egyenesen a kultúra rombolójaként viselkedett, amint Wolfgang Kraus Kultúra és hatalom című könyvében jogosan észrevételezi. Tisztelt Országgyűlés! A teremtő idő vissza nem fordítható folyamának tükrében nekünk kell, kereszténydemokratáknak úgy tekinteni a fölsőoktatási törvényjavaslatot, hogy valóban megfelel-e az majd, ha hatályba lép, az új szellem igényeinek. Tisztelt Ház! Szemünket Európára vetve, a Szajna szigeten találkozunk az első egyetemmel, a városi diákok egyesülésével. "Nos, universitas magistrorum et scholarium" - ami a magiszterek és az iskolák univerzitása, írják a párizsi magiszterek 1221-ben. A párizsi egyetem négy nemzetre, vagy fakultásra tagolódott, az alemanokra. Ebben az összefoglaló megnevezésben a magyarok is jelen voltak. A bécsi egyetem négy fakultása közül 1365-ben az egyik a magyar nemzet. 1367-ben pápai engedéllyel megalakult az első magyar főiskola Pécsett. A folytonosságot kívántam érzékeltetni csupán az iménti felsorolással, hogy a magyar ifjak külföldi egyetemeken való tanulása jelzi a magasabb műveltség igényét, amelynek eredményeként alig 100 esztendővel később a párizsinál, megalakul Nagy Lajos királyunk egyeteme. Több mint 500 év igazolja a hazai fölsőfokú képzés jelenvalóságát és igényét. Ugyanakkor teljes körű, átfogó szabályozás országgyűlési elfogadására eddig nem került sor. Ezért kiemelten fontos a jelen törvényjavaslat, amely külön törvényben átfogja az egész felsőoktatást. E készülő törvény egyúttal része a teljes magyar oktatás strukturális és tartalmi megújításának is. A tervezet kiemelten fontos szerepére erősítő jellegű a széles körű háttérmunka, amely - hangsúlyozom - kimunkálta a törvényjavaslat koncepcióját, történeti áttekintésével vázolta a felsőoktatás szerkezeti, tartalmi elemeinek fontosabb meghatározóit napjaink valóságtükrében. A fölismerés ma ebben rejlik. Lényeges fordulatot kell elérni az oktatási szabadság összetevőinek megvalósításában, a bekerülés, szakválaszthatóság, átjárhatóság, pályakorrekció, továbbképzés, és így tovább területén. A fölsőoktatásban részt vevő hallgatók számát jelentősen emelni kell, ugyanakkor a kiadott diplomák számát véleményünk szerint kisebb mértékben, miközben lényeget érintően megváltoztatandó azok szintbeli és szakok szerinti aránya. A fölsőoktatás szervezetét az oktatásszervezés és a gazdasági hatékonyság, a minőség, az igazgatás és az ellenőrzés, az autonómia és az irányítás hazai és az európai konvertálhatóság együttes biztosításáig át kell alakítani úgy, hogy a magyar fölsőoktatás pozitív tartalmi részeit, elfogadható eredményeit meg kell őrizni. Az iméntiekből is következően a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója egyetért a javaslat olyan, az Alkotmányban rögzített alapelveivel, mint a tanítás, tanulás, a tudományos és a művészeti élet szabadsága, képességei szerint mindenkinek elérhető legyen e hazában a fölsőfokú tanulmányok folytatása, megfelelő anyagi háttér biztosításával, éppen a már érintett új értelmiség kialakulása érdekében. A mindenkori kormány érezze feladatának az oktatásfejlesztés feltételeinek a feladatát. Mi, kereszténydemokraták kiemeljük: a magyar fölsőoktatás minőségváltozásának tükröznie kell az alkotmányos jogállamiságra épülő szabad és független Magyarország tradicionális keresztény kultúráját, és ezáltal is a civilizációs értékfejlődést, hiszen a kultúra az emberi megértéssel, figyelmességgel, segítőkészséggel függ össze, a jósággal, a távolságtartással, a lehetőségek és a korlátok fölismerésével. Hadd utaljak csak a colere latin szó tartalmára, a földműveléshez elengedhetetlen gondozás egyfajta törekvésére, amely a gyümölcsöző gyarapodást hozza. A humanitárius szellemiség a tudatban van, írja napjaink egyik művelődéstörténésze, a tevékenység fejlesztésében, a jó irányultsága pedig a gyümölcsöző gyarapodásban. Ezt mi különösképpen hangsúlyozzuk, ha a szellem új műveléséről beszélünk. (12.50) És még valamit: az állam feltétel- és biztonságteremtő kreativitásához, a gazdaság növekedéséhez, a testi, lelki, szellemi jóléthez elengedhetetlen a közérdekeltségű és egyéni differenciáltságú felsőoktatási koncepcionalitás, értékfejlesztő nemzeti identitás. Tisztelt Ház! A magyar felsőoktatásban a szigorú központi irányítás az 1980-as évek közepétől enyhül, a felsőoktatási intézmények feladataikat az új jogszabályi keretek közt önállóan határozzák meg és szervezik. Az 1990. évi XXIII. számú módosító törvény egyfajta sajátos összhangot teremt a Magyar Köztársaság 1989. évi alkotmányával; erősítve a felsőoktatási önállóságot, sőt, nem állami felsőoktatási intézmények is megkezdhették működésüket. Ugyanakkor jelentkeztek olyan törekvések, amelyek alapjaiban változtatták meg az addig valamiként működő rendszert. Olyan strukturális és tartalmi változtatásokat vezettek be, amelyek a hazai köz- és felsőoktatásban a hagyományoktól, a valóságtól idegenek, tehát a működésük csak esetleges minősítésű; olyan követelményekkel jelentek meg, amelyek egy meghatározott képzési területen kiadott diplomák ekvivalenciáját is megkérdőjelezték. Átmeneti időben élünk, a Kereszténydemokrata Néppárt véleménye: a felsőoktatási intézmények az átmeneti, de működtető időszak múltán élvezzenek teljes autonómiát. Tisztelt Ház! Véleményünk szerint a megalkotandó törvénynek a szellemi alkotások jogával harmonizálva kell deklarálnia a tudományos tevékenység mellett a művészeti tevékenységet is, ezért utalnia kellene az oktatási, szervezeti és módszertani különbözőségekre. A preambulum, illetve az I. fejezet ilyen jellegű hiányosságára utalok ezzel. A tudományegyetemek és a művészeti egyetemek alapítása, működési, képesítési föltételei, a vezető oktatóival - tanár, docens - szembeni követelmények, habilitációs szabályok egymástól eltérőek, amit a tervezet 39. és 120. cikkelyei deklarálnak. A tervezet 120. cikkelyének viszont garanciális szabályként kellene erre utalnia, mivel ez a tudományegyetemek alkalmassági követelményeitől kivétel- szabályként fogalmazódott meg. Úgy tartjuk: nem tökéletes ugyan a jelen megfogalmazás, de azért elfogadható. Feltétlenül hiányoljuk viszont - az iméntiek megfontolása miatt is - az indoklásban az utalást arra, hogy a helyes jogalkalmazás az, hogy két különböző értékrendről van szó: a tudományéról és a művészetéről. Jogi nyelven analógiáról beszélhetünk. A javaslat dualista szerkezetben gondolkodik az egyetem, főiskola megjelölésekor, s ez valóban kontinuitást jelent az európai történelmi gyakorlatban. Azonban biztosítandó a két intézményrendszer közötti átjárhatóság. Vagyis, hogy a főiskolát végzettek az egyetemek negyedik, ötödik évfolyamain folytathassák a tanulmányaikat. Meggondolandó: egyetemeink egy részén nem kellene-e bevezetni az amerikai college-képzés végén kiadott bachelor-diplomához hasonló, három évi egyetemi képzés után megújított egyetemi alapdiplomát, amely lehetővé teszi a más egyetemeken való továbbtanulást és egyúttal a munkavállalást is. A többszintű diplomarendszer kiépítése egyben a szakmák arányának megváltoztatására is lehetőséget adna. Mindezek megvalósításához szükséges a struktúrában egy célszerű, folyamatosan kialakított centralizálás, az univerzitások rendszere. Mindenképpen fenntartandó a művészeti felsőoktatás kétszintűsége: a bachelor of art főiskolai és a master of art egyetemi diplomával. Tisztelt Ház! A tervezet rögzíti a nem állami felsőoktatási intézmények létrejöttének feltételeit és lehetőségeit. A pozitív szándék mellett gondolnunk kell azokra a nehézségekre, amelyekkel ezeknek az intézményeknek számolniuk kell. Mindenekelőtt az egyházi felsőoktatási intézményekre utalunk, amelyek kiemelten fontos területként vállalják a tanító és óvópedagógusok képzését. A 6. cikkely második és harmadik pontjaiban foglaltak már az elismerés pillanataiban negatív diszkriminációt jelentenek: az anyagilag elszegényedett egyházak ugyanis nem képesek megkezdeni az oktatást visszakapott ingatlanaikban, és így egy sajátos törvényi akadályoztatás jelentkezhet. Nem kétséges, máris az álláspontunk finanzírozási részéhez jutottunk, amely a következő: "A felsőoktatási intézmények pénzügyi ellátása alapvetően a költségvetés feladata. A felsőoktatási intézmények pénzügyi ellátására az eddiginél differenciáltabb, teljesítményeken alapuló elosztási rendet kell alkalmazni." Feltétlenül tisztázandó olyan rendű és formájú finanszírozás kialakítása, amely nem hoz létre egyfajta függőségi viszonyt. A döntéshozatalban az oktatók és az állam szoros, de objektív együttműködését kellene kialakítani. Az állam nem csorbíthatja az egyetemek autonómiáját a finanszírozással, a "mit, hogyan és ki tanuljon" megkötésekkel. Véleményünk szerint ezért egy viszonylagos autonómiát kell biztosítani, és felhatalmazni az intézményeket, hogy ne csak tudománnyal, hanem tudományos munkaszervezéssel és az ahhoz kapcsolódó költségvetési kérdésekkel is foglalkozzanak. Ezzel bővíthetők az állami költségvetésből származó, de egyre zsugorodó bevételek. Tisztelt Ház! A felsőoktatás, a tudományos kutatás színvonalát alapvetően az oktatók, kutatók határozzák meg - ez a véleményünk. Hosszabb időre van szükség, amíg valaki elnyerheti az egyetemi oktatói széket. Időigényesség - minőség tudományban, művészeti téren elválaszthatatlanok. A törvényjavaslat ekként gondolkodik, de a 14. cikkely 2. pontjának a megkötései elfogadhatatlanok számunkra. Az intézmények saját szervezeti és működési szabályzataik révén döntsék el, mikor és meddig bíznak meg valakit a tanársegédi poszt betöltésére, vagy neveznek ki határozatlan időre adjunktusnak. Különösen lényeges a hallgatók, oktatók kiemelt jogait kezelő 31. cikkely, de a 3. pontja kibővítendő azzal, hogy tudományos és művészi meggyőződéséért senkit hátrány nem érhet, illetve a tudományos és művészi eredményeit mindenki szabadon oktathatja. Sasvári Szilárd képviselőtársam megemlítette, hogy ne csak magyar állampolgárok legyenek egyetemi oktatók. Ezt megerősíteném azzal is, hogy éppen az egyházi alapítású egyetemre hivatkozva, az onnan érkező észrevételt is valamiképpen itt önöknek közvetítsem, tudniillik azt, hogy a kinevezés korláta ne legyen az állampolgárság. Továbbá számunkra, magyarok számára az is fontos, hogy a környező országok se tegyenek törvényeikben a jövőben ilyen korlátozásokat. Itt ebben tehát mi ne mutassunk rossz példát. Itt csak a Pázmány Péter Egyetemre utalnék. Például a paduai püspök szándékozik egy olasz tanszéket alapítani. Kézenfekvő, hogy onnan olasz professzorok fognak érkezni és olasz anyagi támogatással. Említettem már az időigényességnek a kérdését. Rövidítve elmondanám, hogy a 78. cikkelyben javasolt akkreditációs bizottság funkcióját érintően már most találkozunk olyan problémával, amely a felsőoktatás összefüggésében vár megoldásra. Ugyanis a művészeti felsőoktatási intézmények céljuk szerint nem tudományos képzésre, továbbképzésre és minősítésre vállalkoznak, ezért akkreditációs minősítésük axiológiailag hibás lenne, ha egy jövőbeni bizottság kiemelten a tudományos képzésre való alkalmatosságot vizsgálná. A művészképzésben az egyes szakok nem tudósokat, hanem alkotó- és előadóművészeket bocsátanak útjukra. Ezért ennek megfelelően kell kialakítani a művészeti oktatásnak a képzési rendszerét és módszertanát. Így őrződik meg valóságosan ezen intézmények autonómiája. Ne kelljen nekik tudományos értékek és értékítéletek szolgálatában működniük és minősülniük akkor sem, ha egyes művészeti főiskolák rendelkeznek a tudományos alap- és továbbképzés, netán az egyetemi doktori képzés lehetőségével is. Tisztelt Ház! A magyarországi felsőoktatásban halogatás nélkül meg kell teremteni egy korszerű, kétfokozatú, kutató-egyetemi rendszer kialakításának a feltételeit - külön beleértve a középiskolai tanárképzést és a továbbképzés egységes szabályozását, továbbá a főiskolai rendszer olyan jellegű fejlesztését, amely a korunkban gyorsabban változó felsőfokú szakképzettségi igények kielégítésének is rugalmasan megfelel. Talán már a bevezetőből is kitűnt, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt a felsőoktatás szükséges fejlesztését stratégiai fontosságú és nemzetépítő feladatnak tekinti. Már az első olvasat után megállapítható volt, hogy egy ilyen jellegű koncepció törvényalkotási nyelvre való lefordítása a javaslatban alig fedezhető fel. Magyarul, ez a javaslat egy adott felsőoktatási struktúra felépítését rögzítő és működését szabályozó rendszer kodifikációjának tekinthető, amely sokkal inkább törődik az államhatalmi és az önkormányzati irányítás egyensúlyának a kérdésével, semmint az új társadalmi rendszer kínálta felsőoktatási reformcélok megvalósításához a törvényi garanciák biztosításával. (13.00) Fejlesztési célokat a XXII. és a XXIV. fejezet valósít meg; a doktori képzés és fokozat odaítélésének, valamint a habilitációs eljárásnak a szabályozásával. Ez utóbbival kapcsolatban a követelmények területén megalapozott kifogások merülhetnek fel, amelyek megkérdőjelezik a törvényjavaslat szerinti megoldás helyességét, illetve elégségességét. Arról van tudniillik szó, hogy a habilitáció az oktatói és előadói képesség megítélését jelenti csupán, anélkül, hogy a feltételként támasztott doktori fokozat megszerzéséhez előírt tudományos teljesítménynél magasabb szintű teljesítményt is megkövetelne. Ily módon vitathatóvá válik a habilitáció értéke a korábban az egyetemi tanárság feltételeként támasztott akadémiai doktori fokozat tudományos elismertségéhez képest, és az a vád érheti a szabályozást, hogy visszalépés a korábbi egyetemi tanári követelményekhez viszonyítva. Oktatói és előadói rutinra ugyanis húszéves oktatói gyakorlat után úgyszólván mindenki szert tehet, aki a pályán marad - ez esetben pedig a habilitáció többnyire személyes kapcsolatok függvénye lesz. Az általános vita keretében ezt a problémát részletesebben nem tárgyalhatjuk. Az általunk helyesnek vélt korrekciót a szóban forgó fejezethez majd módosító indítványokban próbáljuk megfogalmazni. Sajnáljuk, hogy a törvénytervezet számos változatának megfogalmazásánál a Kereszténydemokrata Néppártnak mint koalíciós partnernek a véleményét, bizony, nem kérték ki. Ezt azért említjük itt meg, mert úgy látjuk, elkerülhető lett volna, hogy most hiányolnunk kell a felsőoktatás-fejlesztés törvényi szabályozását, amely nélkül egységes, teljes körű felsőoktatási törvényt nem lehet megalkotni. Tisztelt Ház! Ez nem a mi kompetenciánk, de a törvényi szabályozástól mégsem tekinthetünk el, ezért arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy a jelen törvényjavaslat szövegéhez a fejlesztést nem érintő módosító indítványokat is benyújtunk, egyúttal javasoljuk, hogy az Országgyűlés szabjon minél rövidebb határidőt egy felsőoktatás-fejlesztési kiegészítő törvényjavaslat benyújtásához. Tisztelt Országgyűlés! Más oldalról tekintve a törvényjavaslatot, megállapíthatjuk, hogy amiről szól - két-három fejezet kivételével -, azt kitűnő hozzáértéssel szabályozza, elkerülve a nyitott kiskapukat. Igaz, hogy az intézmények szabályzatának a kelleténél nagyobb szabadságot enged meg jogkörének értelmezéséhez, de ezt mi az önkormányzat belső ügyének tekintjük, mivel önkormányzat-pártiak vagyunk. Az utólag megfogalmazandó szabályzatnak ezt a szélesen értelmezhető jogkörét viszont csak abban az esetben tartjuk támogatandónak, ha az önkormányzat döntési túlsúlya testületi kézben van, nem pedig egyszemélyi felelősséggel felruházott vezetők kezében. Ilyen értelemben kifogásolhatónak tartjuk a rektorok, főigazgatók és minden széles körű döntési jogkörrel rendelkező vezetői pozíció e javaslatban rögzített döntési jogkörének mértékét, mert az helyi diktatúrák kialakulására ösztönözhet - különösen, ha figyelembe veszszük, hogy az önkormányzati testületek összeállítása is rejt magában a valódi önkormányzat érvényesülését csökkentő veszélyeket. Ezek elhárítása érdekében kifogásoljuk az intézményi tanácsok összeállításának a szöveg szerinti módját. Konkrétan a manipulálhatóság veszélyét, azáltal, hogy a tanács tagjainak legalább egyharmadát a hallgatók adják. Gondolom, nem kell érvelnünk, hogy az egyharmad-egyharmad hallgató- oktató arány mennyire sérti a felsőoktatási intézmény valódi önkormányzati jogait. A hallgató egyenrangúvá tétele az önkormányzati testületben a valódi önkormányzati elv teljes félreértésén, vagy - ne mondjam - kicsit cinikus semmibevételén alapul. Emlékezzünk csak a hatvanas évek franciaországi diákzavargásaira! Az intézményi tanácsok összeállításának a szövegben leírt módja az egyszemélyi vezetés hatalmának nemkívánatos koncentrálását is eredményezheti, ha az egyszemélyi felelős vezető autokrata természetű. A törvényjavaslat legutolsó változatában meglepetéssel fedeztük fel a korábbiakból hiányzó külföldi felsőoktatási intézményeket. A Magyarországon létesített, illetve működő külföldi felsőoktatási intézmények legalizálását a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja nem tudja támogatni. A törvényjavaslat első számú melléklete ugyanis 30 egyetemet, 62 főiskolát, tehát összesen 92 felsőoktatási intézményt sorol fel, amelyek itt, Magyarországon működnek. Egy tízmilliós lélekszámú ország államháztartását a 92 felsőoktatási intézmény finanszírozása - még ha időközben integrálódnak is ezek - a magunk előtt görgetett államadósságot figyelembe véve nem kis mértékben terhelik meg, de a fenntartásuk meg sem kérdőjelezhető. Ilyen körülmények között viszont teljesen érthetetlennek minősítjük, bármiféle országos érdekkel magyarázhatónak nem tartjuk a külföldi egyetemek megjelenését a törvényjavaslatban, nem is szólva arról, hogy működésüket a szakminiszter engedélyezi. A Közép-európai Egyetem magyarországi létesítésének és működtetésének körülményeiből ismert a külföldi létesítő és a magyar állam anyagi hozzájárulásának aránya - az állam terhére. Úgy gondoljuk, ilyen gazdasági körülmények között, és 92 hazai felsőoktatási intézmény fenntartási és működési költségeinek finanszírozása mellett külföldi egyetem vagy főiskola Magyarországon történő létesítése és/vagy működése jó ideig még nem lesz időszerű. Példaként említem, hogy az intoleranciával egyáltalán nem vádolható Cseh Köztársaság - amelynek egyébként nincs külföldi adóssága - gazdasági nehézségeire hivatkozva telepítette ki országából a Közép-európai Egyetemet, mindössze egy régészeti fakultást vagy szakot hagyott meg - csak azért, hogy a nem hazaival szembeni türelmetlenséggel ne vádolhassák. Tisztelt Ház! A törvény fontos részének tartjuk a felsőoktatás színvonalának emelésére vonatkozó előírásokat, de sajnálattal vesszük tudomásul, hogy a törvényjavaslat készítői nem ismerték föl a rendszerváltozás kínálta lehetőséget, azt, hogy a korszerű kutatóegyetemekké váláshoz szükséges alapkutatásokkal foglalkozó kutatóintézet-hálózatot építsenek ki az egyetemeken. A fejlett európai felsőoktatás színvonalának eléréséhez vezető legrövidebb útra azzal léphetünk, ha a korszerű alapkutatások eredményeit közvetlenül áramoltatjuk be a felsőoktatásba - ahogyan erről az imént már szóltam, az előző törvénytervezet kapcsán. Ennek megvalósítása Magyarországon egyetlen módon látszik célszerűnek és hatékonynak, mégpedig úgy, hogy az akadémiai kutatóintézetek törvényi szabályozással az egyetemekhez kerülnek. Véleményünk szerint ez törvényi szabályozással úgy lenne megvalósítható, ha az akadémiai törvényjavaslat szövegéből a kutatóintézetekre vonatkozó rész átkerülne a felsőoktatási törvényjavaslat XXIX. fejezetébe, az egyetemekre vonatkozó átértelmezéssel. Külföldi szakértők a magyarországi kutatás és felsőoktatás helyzetét elemezve a felsőoktatás és a kutatás megmagyarázhatatlan különválását teszik szóvá. E kérdés fenti megoldásával járó előnyökről az akadémiai törvényjavaslat általános vitájában - mint már említettem - szóltam. Most még a következő gondolatokat tartanám megfontolásra érdemesnek: Amennyiben az alapkutatásokkal foglalkozó akadémiai kutatóintézetek az egyetemekhez kerülve bekapcsolódnának az oktatásba, abban az esetben a kutatási eredmények azonnali, közvetlen hasznosulásával a felsőoktatási színvonal jobban és érezhetően emelkednék; a törvényjavaslatban is előirányzott megnövelt hallgatói létszám oktatói ellátása javulna; a kialakuló versenyhelyzet kiváltaná az elodázhatatlan oktatói-kutatói minőségi szelekciót, és ennek eredményeképpen a hallgatóknak módjuk lenne a legkiválóbb oktatókat is hallgatni - amely szempont a távolabbi múlt tanítvány-mester, minőséget jelentő tapasztalatát újra csak igazolná. Mivel ezek az előnyök minden költségráfordítási többlet nélkül adódnának - hiszen az intézetek teljes szellemi és anyagi kapacitásukkal kerülnének át az egyetemekre -, valójában nehéz lenne ellenük súlyos érveket felsorakoztatni. E gondolat valóra váltása melletti érdekek magasabbrendűek, mint az ellenérdekek, amelyek csak parciális érdekek lehetnek. A felsőoktatás színvonalának emelése ugyanis országos művelődéspolitikai feladat. Amikor azt javasoljuk, hogy az akadémiai kutatóintézetek az egyetemekhez kerülve segítsék e feladat megvalósulását, egyúttal a kutatóintézetek kutatóinak munkahelyi biztonságát is garantálni érezzük, hiszen ebben az esetben munkájukra a felsőoktatásban is szükség lenne. Különösen vonatkozik ez a fiatal kutatók jövőjére. A kutatók számának jelenlegi fogyása - különösen az alapkutatásokkal foglalkozó intézetekben - olyan mértékű, hogy az már a kutatóintézeti hálózat fennmaradását veszélyezteti. Ennek megakadályozását az egyetemi kutatóintézetek hálózattá szervezésével biztosítani lehetne. Az alapkutatásoknak ugyanis - ezt senki sem vitathatja - ott van a természetes helyük, ahol az eredmények közvetlenül hasznosulnak. Engedjék meg, hogy az imént elmondottakkal kapcsolatban II. János Pál "Ex corde ecclesiae" kezdetű, a katolikus egyetemekről szóló, megjelent apostoli rendelkezéséből azt idézzem, ami bármely felsőoktatási intézményre is érvényes: "Az egyetem természeténél fogva kutatásai alapján alakítja a kultúrát, oktatásával segíti a helyi kultúra átadását minden következő generációnak, és oktatási szolgáltatásaival segíti a kulturális tevékenységet. Nyitott minden emberi tapasztalatra, kész a párbeszédre és arra, hogy bármely kultúrától tanuljon." (13.10) Mi más ez, ha nem európai norma? S a másik kérdés: egyetemeink, főiskoláink az elmúlt évtizedekben nyitottak voltak-e? Fejlődőképesek voltak-e? A mai tapasztalatok még mindig eléggé lehangolóak. A törvényjavaslat szövege a tudományos kutatást mindössze egy paragrafusban, 13 sorban intézi el. Ezzel kapcsolatban fölvethető a kérdés, hogy az 55 lap 13 sornyi aránya az oktatás-kutatás viszonylatában nem tükröz-e valamiféle véleményt a kutatásról, amelynek végzése úgy volt kötelező az egyetemeken, hogy infrastrukturális feltételeit csak a legkezdetlegesebb szinten biztosították. A ritka kivételek csak erősítették a szabályt, hadd tegyem hozzá. A valóban értékes alapkutatások az egyetemeken csak akkor lesznek általánosak, ha a kutatóintézetek korszerű infrastruktúrája rendelkezésünkre áll, korszerű kutatóegyetemek csak ily módon alakulhatnak ki nálunk a közeljövőben. Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt a felsőoktatás sajátságos kulcskérdésének tartja a tanárképzés mellett a tanárok szervezett továbbképzésének a felsőoktatási törvényben történő külön szabályozását. A pedagógus minőségi munkájának biztosítása csak adott feltételek teljesülése mellett lehetséges. E feltételek közé sorolható az időszakonkénti, például ötévenkénti kötelező továbbképzés, ami jelenleg igen gyenge hatásfokú. Nélkülözhetetlennek tartjuk, hogy ez valódi posztgraduális szakmai továbbképzéssé váljék, mivel a tanár általában súlyosan leterhelt, törvényben kellene számára biztosítani a továbbképzés évében a képzés időeloszlásának megfelelő bizonyos mértékű órakedvezményt is. A tanár általános leterheltsége mellett gyakorlatilag kiesik a tudományos doktori képzésből, pedig jól tudjuk, mit jelent a középiskolai oktatásban is a tudós tanárok működése. Ebben a tekintetben megbecsülendő hagyományaink vannak, kiváló mesterek neveit sorolhatnók fel akár alfabetikus sorrendben is. Szorgalmazzuk tehát, hogy a felsőoktatási törvény annyiban preferálja a középiskolai tanárok tudományos képzését, hogy a legkiválóbbak számára a doktori tanulmányi idő tartamára a tanítás alóli fölmentést és alapfizetésük folyósítását előírja. A törvényjavaslatban nem tartjuk elfogadhatónak a tandíjjal kapcsolatos szabályokat. A Kereszténydemokrata Néppárt híve a felsőoktatásban a tandíj bevezetésének, félreértés ne essék, mert azt a tanulmányi színvonal emelkedése egyik eszközének tekinti. Minthogy azonban ez önmagában súlyos társadalmi esélyegyenlőtlenség hordozója, a szociális igazságosság és a társadalmi szolidaritás kereszténydemokrata elvéből adódóan ragaszkodunk ahhoz, hogy bevezetése csak akkor lépjen hatályba, amikor törvényileg elfogadhatóan szabályozott lesz annak szociális kompenzálása, részben a tanulmányi eredményhez kötve. Tisztelt Ház! A felsőoktatási törvényjavaslatot átjárja az Akadémia gyámkodó beavatkozásának törvényi szabályozása, sajnos. Amíg a Magyar Tudományos Akadémia a kutatóintézeti hálózat felügyeleti főhatósága, addig véleményünk szerint egyszerű ellenérdekeltségi okokból ezzel a gyámkodó beavatkozással egyértelműen gátolja a felsőoktatás fejlesztését és színvonalának emelését. Különösen vonatkozik ez az egyetemi kutatásokra, amelyeknek infrastrukturális ellátottsága, valamint ebből adódóan a kutatói munka hatékonysága azért elmaradott, mert az akadémiai kutatóintézeti hálózat egyszerűen elszívta az egyetemek elől az infrastruktúra fejlesztését. Egy gazdaságilag igen keskeny kényszerpályán mozgó tőkeszegény, eladósodott kis ország számára megengedhetetlen luxus, hogy az egyetemtől független alapkutatással foglalkozó kutatóintézeti hálózat legyen, jórészt nagyon jól tudjuk ennek a mostani nehézségeit. Ezzel az érveléssel is arra a következtetésre jutunk, hogy a felsőoktatási törvényjavaslatból az Akadémia beavatkozását biztosító törvény szövegrészét célszerű lenne kiiktatni. Persze amennyiben az akadémiai törvényjavaslat és a felsőoktatási törvényjavaslat a parlamenti vita és a módosító indítványok nyomán olyan értelemben módosulna, hogy az Akadémia nem rendelkeznék kutatóintézeti hálózattal, abban az esetben az Akadémia már nem hatalmi érdekei szerint, hanem tekintélyére támaszkodva segítene a felsőoktatás fejlesztésében. Tisztelt Ház! Külön kell szólnom néhány mondatban az egyházi alapítású egyetemekről. A Kereszténydemokrata Néppárt módosító indítványa kísérletet tesz arra, hogy az egyházi alapítású felsőoktatási intézmények egyetemi, illetve főiskolai tanárait ne a köztársasági elnök, illetve a miniszterelnök nevezze ki, hanem a létesítő egyházak illetékessége, és ezt a kinevezést a köztársasági elnök és a miniszterelnök csak megerősítse. Reméljük, ennek alkotmányértelmezési akadálya nem lesz. A törvényjavaslatba nincs beemelve nyugati példákat követő, úgynevezett fél-felsőoktatási, vagy post-secondary rendszer, valamint külön a távfelsőoktatási képzési és továbbképzési forma, valamint a népfőiskolai képzési rendszer sem. Ezek törvényi szabályozása hazai kiforratlanságuk miatt ma még nem feltétlenül aktuális. Későbbi szabályozásuknak viszont a jelen törvényjavaslat keretei nem szabnak gátat. Tisztelt Ház! Beszédem elején az európai szellem egyik kiválóságát, Henri Bergsont idéztem. Befejezésül az európai magyar szellem meghatározó személyének, az ízig-vérig politikusnak is született Kölcsey Ferenc sorait elevenítem fel, utolsó énekéből, a Parainesisből: "Tudományt a munkásélettel egybekötni, ez a feladás, mire a köztársaság férfiának törekednie kell, tiszteletet érdemel a tudós is, ki még négy fal közt halványulva a múlt világ emlékeivel kizárólag társalkodik, de a jelen korra hatni kívánó polgárnak más pályán kell indulnia. Magányos ismereteket szerezni, hogy azok a sokaságra átalplántálva közkinccsé váljanak, világos ideákból fáklyát gyújtani, melynél az együttélők előítéleteik setétségéből kiléphessenek régi és új, idegen és saját tapasztalást egyesíteni, hogy a néptömeg előtt vezérelv gyanánt ragyogjanak, szóval minden ismeretet a kor szükségeire s kívánataira, a jelenlét nemesítésére s a jövendő előkészítésére fordítani, s a lehetségig életbe hozni, ezt kívánom én is azoktól, kik a közdolgokban forgandók. " Felsőoktatási intézményből kikerülve nem lehet mindenki tudóssá, de ott elsajátítani a közdolgokban való minőségi jártasságot szent kötelessége a hallgatóknak. A magányos ismeretszerzés pedig ma azt jelenti, ne gúzsbakötő oktatási intézményrendszerek telepedjenek a szellem embereire, hallgatókra, oktatókra egyaránt, hanem az intézményekben megvalósuló valódi értékrend, szabadság biztosítsa az igazi mozgást, a teremtő fejlődést. A törvényjavaslatot a Kereszténydemokrata Néppárt elfogadásra ajánlja. Köszönöm türelmüket. (Taps.)