DR. GAÁL ANTAL (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, valahol ott folytatódik ez a vita, ahol decemberben érdemtelenül abbamaradt. Sajnálatosan közben több mint egy fél év eltelt. Akkor nekem önálló törvényjavaslatom volt a kiválásokkal kapcsolatosan, és bár ez nagyon sok kérdést érint, én ennek csak egy szeletéről és ennek az összefüggéseiről szeretnék beszélni. De mielőtt erre rátérnék, azért egy-két szót arról szeretnék szólni, hogy a mezőgazdaságban jelenleg valóban - azt hiszem, ebben mindannyian egyetérthetünk - nagyobb a gond, több baj van, mint talán a nemzetgazdaság egyéb ágaiban. Ez nagyon felkorbácsolja az indulatokat, és azt hiszem, az elmúlt hetekben a sajtóban, a televízióban, Parlamentben, Parlamenten kívüli megnyilatkozásoknak igen nagy százaléka ebből fakadt. Ezek nagyon nagy gondok. Még színesítve ilyen kis "apróságokkal", mint az elmúlt héten tapasztalt sáskajárás, a nagyon súlyos aszály. Tehát valóban annyi gond összegyűlt a mezőgazdasággal kapcsolatosan, hogy kissé mindenki úgy érzi, hogy most ez a módosító javaslat eme egész komplexum megoldásának a kulcskérdése. Éppen ezért amikor az általános vitában szót kértem és most szólni szeretnék, mindjárt elöljáróban meg kell jegyeznem: bár az MDF képviselője vagyok, nem az az egyszeri szándékom jelen esetben, hogy erre a törvényjavaslatra azt mondjam itt a tisztelt Ház előtt, hogy így, ebben a formában mindenképpen jó, minden részletében egyben van, és a megoldást mutatja. De azért egy-két dolgot ezzel kapcsolatosan, visszamenve decemberre, el kell mondjak. A decemberi törvényjavaslatomban azért szálltam síkra ebben a kérdésben, és ez volt a legdöntőbb momentum, hogy a szövetkezeteknek a 70-es évekbeni egyesítései egyértelműen, abban a gazdasági struktúrában, ami akkor volt, azokkal a piaci viszonyokkal, és egyáltalán ahogy akkor a gazdaság működött, még ezen belül is egy nagyon-nagyon nagy visszalépés volt. Visszalépés volt azért, mert azokat a faluközösségeket megbontotta, amelyeket a régi kis tsz-ek alkottak a 60-as évek elején, megalakulásukkor, és olyan, szerkezetében és működésében irracionális konglomerátumok jöttek létre, amelyek azok között a gazdasági viszonyok között is bizonyíthatóan rosszabbul, hatástalanabbul működtek, mint a kis faluszövetkezetek. Miért kell ezt most elmondani? Azért, mert decemberi javaslatomban is erről volt szó, és tulajdonképpen ennek a vezérelemei megtalálhatók ebben a bizottság által benyújtott módosító javaslatban is, hogy lehetőséget adjunk arra, hogy az új típusú szövetkezetek egy része igenis ezekre, az eredeti faluközösségekből alakult szövetkezetekké alakulhasson vissza. Azok a 4-5-6-8 faluból, minden faluban egy-egy volt szövetkezetből nyolc falura kiterjedő szövetkezetek, amelyek megalakultak, igenis gazdaságilag visszalépést jelentettek. Akkor részletesen elmondtam sajtótájékoztatón is, itt a plenáris ülésen is igen hosszan vettem igénybe a figyelmét a jelenlévőknek, hogy a vagyoncsoportosítások, a licitálások alkalmatlanok voltak arra, hogy ezek az önálló faluszövetkezetek fölálljanak. Bizonyítható minden szempontból, hogy alkalmatlanok voltak, és az eredmény meg is volt, illetve meg is van. Az eredmény az, hogy sokkal kevesebb, de sokkal-sokkal kevesebb ilyen faluszövetkezet állt föl, mint ami reményeinkben lett volna. Most ezzel a módosító törvényjavaslattal talán ezen korrigálni lehetne. Óvatosan fogalmazok ennek ellenére, és azért is mondtam, nem nyelvbotlásból, hogy lehetne, mert elemezve ezt a törvényjavaslatot valóban nagyon sok gond merül fel ennek kapcsán. Én ennek ellenére nem úgy érzem, hogy ezért ezt a törvényjavaslatot el kellene süllyeszteni, hanem igenis úgy gondolom, hogy a vezérelvet, azt az elvet érvényesítve, hogy segítsük ilyen, sokkal piackonformabb, sokkal elfogadhatóbb szerkezetű, nagyságrendű, személyekben, tagsági számban és eszközben sokkal piackonformabb új típusú szövetkezet létrehozását, igenis úgy át kell formálni ezt a törvényjavaslatot, hogy erre lehetőséget adjunk. Tudom, számtalan ellenvetés származik azokból a kételyekből is, hogy ezek a szövetkezetek, amelyek most léteznek - már amelyik viszonylag biztos lábakon áll, és nem azok, amelyek esetleg rövid időn belül megszűnnek vagy elvesztik az alapvető gazdasági talajt a lábuk alól, de azok a szövetkezetek -, amelyek most talpon vannak, amelyek úgy néznek ki, hogy működőképesek lehetnek, olyan megrendítő csapást kapnának ennek a törvénynek az elfogadásával, hogy ez arra inspirál nagyon sok hozzászólót és nagyon sok, sajtóban megnyilvánulót, hogy akkor ezt ne tegyük meg. Én azt mondom: vissza kellene menni a kályhához. A kályha pedig az, hogy ebben az országban soha többet nem lesz az a kisparcellás parasztgazdaság, ami 1949-ben volt, közvetlenül az első tsz-szervezések idején, de soha többet nem lesz az a szerkezetű, olyan nagyságrendű, olyan személyi állományú, olyan eszközállományú szövetkezet, mint amelyet megörököltünk 1990-ben. És itt jön a lényeges dolog, az, hogy bizony ezeknek a lebontása - jó értelemben vett lebontása - nem történt meg a szövetkezeti törvénnyel és az átalakulási törvénnyel. Nem hiszem, hogy van olyan, mezőgazdasághoz felelősen értő ember ebben az országban, aki biztosan meg tudja mondani, hogy öt-tíz év múlva milyen nagyságrendű lesz földterületben, gazdasági erőben, személyi állományban az a mezőgazdasági gazdasági egység, amely piackonforman talpon tud maradni. Nagyon jól tudja mindenki, aki ért a mezőgazdasághoz, hogy az a nagyság, az a tegyük föl 40 hektár vagy 50 hektár, ami az egyik országban rentábilis, a másik mezőgazdasági országban biztos bukásra van ítélve. (18.50) Itt nem lehetett 1990-ben megmondani, nem ismerve a piaci szereplőket, nem ismerve a közös piaci helyzetünknek sem években, sem tartalmában a pontos helyzetét, azonkívül minden egyéb külső tényezőt. Egyet tudunk, van egy nagyon jó éghajlat Közép-Európában, egy nagyon jó földanyag, és van egy évszázados, évezredes tapasztalat, és van ehhez ebben az országban egy nagyon erős kötődés egy igen széles társadalmi rétegben. Ez az, ami van, ebből lehet kiindulni. Az összes többi egyelőre még nagyon labilis, az összes többi föltétel és hipotézis. Éppen ezért nekünk most - amikor azt mondtam, hogy nem szabad erővel szétverni ezeket a szövetkezeteket, legalább olyan erővel és hangsúllyal mondom most is - konzerválni sem szabad olyan nem mozgékony gazdasági struktúrát, amit igenis konzerválunk, ha nem hozzuk meg e módosítást, e törvényjavaslatot, ehelyett egy másikat, akkor igenis konzerválunk olyan állapotot, amely nem válik javára a magyar mezőgazdaságnak. Visszatérve az alapgondolathoz, igenis azt mondom, hogy függetlenül a gazdasági tényezőktől, függetlenül a piac szabályozási mechanizmusától, függetlenül azoktól az összegektől, amelyeket a magyar költségvetés - akár ez alatt a Kormány alatt, akár egy másik kormány alatt - biztosítani tud mint szubvenciót, s függetlenül attól, hogy mennyire tud részt venni ebben a nemzetközi szubvenciós háborúban a mezőgazdaságot illetően - ezek mind létező problémák, ezeket nem tudjuk megkerülni, uram bocsá+, még a sáskajárást sem, de az aszályt a legkevésbé, ennek ellenére igenis úgy érzem, még mindig szükség van jogszabályilag akár átdolgozva, átfogalmazva is segíteni ezt az átalakulást. Segíteni kell, mert ebben az állapotban félbemaradt a mezőgazdaság átalakulása; az az átalakulás, amely beindult 1990-ben Magyarországon az iparban, a kereskedelemben és minden nemzetgazdasági ágazatban, már első perctől fogva késésben volt a mezőgazdaságban. Ez a késés azóta még jobban a körmünkre égett, és most is azt mondom, hogy megrekedt, illetve nem olyan tempóban történik, mint ahogyan meg kellene történnie. Befejezésül összefoglalva tehát azt szeretném nagyon határozottan kérni vagy kívánalomként megfogalmazni: ha ez a törvényjavaslat így ebben a formában nem kerül elfogadásra, ne adj+ isten lekerül a napirendről, igenis nagyon- nagyon rövid időn belül kerüljön olyan átdolgozott formában az asztalunkra, amit ez a Parlament el tud fogadni; s ha ez megtörténik, akkor igenis jogszabályilag megtettünk mindent, amit az átalakuláshoz nekünk törvényhozóknak meg kell tenni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)