DR. BALSAI ISTVÁN igazságügy-miniszter: Igen. Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahogy elnök úr felkéréséből is következik, a három külön szám alatt előterjesztett javaslatot mind a vita, mind pedig az expozé szempontjából egyszerre szeretném exponálni. Elsősorban arra szeretném önöket emlékeztetni, hogy amikor 1989 októberében az akkori Országgyűlés reá tartozó kérdésekként a nemzeti kerekasztal-tárgyalások politikai eredményeit kodifikálta az Alkotmányt illetően, az akkori alkotmánymódosítás és egyéb sarkalatos törvények valóban nem terjedtek ki az igazságszolgáltatás rendszerére. Nem azért, mint ahogy azt most olvashattuk nemrégen egy sajtónyilatkozatban, mintha az Ellenzéki Kerekasztal személyiségeinek, vagyis Tölgyessy Péternek, Kónya Imrének, Orbán Viktornak vagy másoknak ne lett volna teljesen egységes, a fő kérdéseket illetően teljesen azonos álláspontjuk akár az igazságszolgáltatás ügyészi rendszeréhez, akár a bírósági szférájához kapcsolódó és szükséges alkotmányos intézkedések szükségességéről. Természetesen azonban az akkori alkotmánymódosítás, amelyhez aztán egy csomó más is csatlakozott már a mi parlamenti ciklusunkban, az 1989-es helyzetet alapul véve, csakis a többpártrendszerű parlamentáris demokrácia legfontosabb szabályait és a többpártrendszerre való áttérés legfontosabb intézményeit illetően kodifikálta újra az Alkotmány tarthatatlan paragrafusait, így az igazságszolgáltatást illetően kizárólag a depolitizálási szándék vezette az akkori feleket, és az Országgyűlés ezt tudomásul vette, vagyis a bírák és az ügyészek politikai tevékenységének tilalma került be az igazságszolgáltatási részeket illetően az akkori Magyar Köztársaság kikiáltását megelőző és szükséges alkotmánymódosításba. (10.20) Az igazsághoz az is hozzátartozik, és arról is szólni kell, hogy ettől függetlenül a korábbi Kormány hosszú időn keresztül kidolgozott, Alkotmányra vonatkozó koncepciójának Parlament elé terjesztése tartalmazta az igazságszolgáltatással kapcsolatban az ügyészi pozíció, az önálló hatalmi ág megszüntetésére vonatkozó koncepcionális döntésről szóló javaslatát. Az a Parlament, amelynek 70%-a a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja volt - mint azt önök jól tudják -, továbbá anakronisztikus módon megyei főügyészek is tagjai voltak annak a törvényhozásnak, ezt a részét a koncepciónak - amelyből nem lett Alkotmány természetesen, de mint dokumentumot, mint jogtörténeti és politikatörténeti dokumentumot ajánlom figyelmükbe - elvetette. Elvetette az ügyészségre vonatkozó koncepcionális kérdések körében azt a megoldást, amelyet itt most önöknek az önöknek felelős Kormány a jelen parlamenti ciklusban a legfontosabb még hátralévő feladatként a magyar Alkotmány megváltoztatására javasol. Ezek után, kérem, engedjék meg, hogy ennek a három törvényjavaslatnak a leglényegesebb részeit ismertessem önök előtt. Azt hiszem, a bevezetésből az már nyilvánvaló, hogy a hatályos Alkotmányunkkal - a polgári demokratikus államszerkezettel egyébként mindenben összhangban álló Alkotmányunkkal - az a helyzet, amelyik az ügyészséggel kapcsolatban a jelenlegi alkotmányos szabályozást jelenti, nemigen egyeztethető össze. Egyfelől az ügyészség, a legfőbb ügyész kizárólagos parlamenti alárendeltsége folytán, önálló hatalmi ágként működik. Nem kell talán arról bővebben fejtegetéseket önöknek itt előadni, hogy az államhatalmi ágak számát és megosztását és egymással való viszonyát illetően mennyire összeférhetetlen - gondolom, a jelen Parlament tagjai döntő többségének álláspontjával egyezően - ez a helyzet. Ez a helyzet egyébként, amelynek a megszüntetését javasoljuk, azzal is jár - és az önök által az imént megismert legfőbb ügyészi beszámoló is kitér erre -, hogy a legfőbb ügyészhez intézett interpellációk folytán a legfőbb ügyész, feladataival egyébként teljesen ellentmondóan, politikai szerepre kényszerül. Tulajdonképpen egy anakronisztikus helyzetről van szó, hiszen a legfőbb ügyész is ügyész, és az ügyészség valamennyi, bármely funkcióban lévő tagjára ugyanakkor az Alkotmány a politikai tevékenység tilalmát rendeli el. Ez a furcsa alkotmányos helyzet nyilván feloldásra szorul. Jellemző egyébként az, hogy a legfőbb ügyészhez a közelmúltban, három év alatt, önök által intézett több mint egy tucat, sőt húszat meghaladó interpelláció egyharmada kizárólag politikai természetű kérdéseket érintett, és olyanokat, amelyek nem az ügyészségnek a büntetőeljárási és egyéb törvényekben előírt feladatköréhez kapcsolódnak. Az interpellációknak egy másik jelentős része pedig olyan köztörvényi tényállásokra vonatkozott, amelyekben korábbi vagy jelenlegi politikai szervezet is érintett volt; ugyanez vonatkozik nemcsak az interpellációkra, hanem a kérdésekre is. Más oldalról nézve ezt a számunkra elfogadhatatlan helyzetet, azt is meg kell állapítani, hogy a mindenkori Kormány - és hangsúlyoznám a "mindenkori" szót - az ügyészség feletti felügyeleti jog híján nem tud eleget tenni a törvények végrehajtásának biztosítását előíró alkotmányos kötelezettségének. Ami a kitekintést illeti, a szóba jöhető, számba vehető és számunkra egyáltalán vizsgálható megoldások szinte kivétel nélkül az európai, francia modell alapján állnak Nyugat-Európában, ahol az ügyészség a végrehajtó hatalom felügyelete alatt működik. Természetesen ettől függetlenül maga az ügyészség, funkcióját illetően és szervezetileg sem sorolható egyszerűen a végrehajtó hatalom szervei közé, hanem egy olyan sajátos közigazgatási szervként funkcionál, amelynek tevékenysége jelentős részben az igazságszolgáltatás területére esik. Így az ügyészség tevékenységén keresztül valósul meg valójában két hatalmi ág, a végrehajtó és a bírói hatalom kapcsolata. Szeretném már itt megjegyezni, tudván az ismert álláspontok tartalmát és ezen belül azt, hogy sokan szeretnek hivatkozni ettől eltérő, tehát nem nyugat-európai modellre, hogy az úgynevezett angolszász jogrendszerben is természetesen a közvádlói hatalom irányítása a kormányzat körül csoportosítható, hiszen az amerikai igazságügy-minisztert nem miniszternek, hanem legfőbb ügyésznek hívják; mint tudják, ő az ügyészek, a közvádlói tevékenységet végző szövetségi szervezet irányítója, és mint ilyen a Kormány tagja. De ugyanez a helyzet Angliában is - hogy az angolszász jogrendszerből csak két fontos példát mondjak -, ahol a tágabb értelemben vett kormány tagja a főügyész elnevezésű személy. Természetszerűleg a közvádlói intézmény, a bíróság előtti fellépés, az ügyészi funkció mindenhol - egyetlenegy kivételnek tekinthető példától eltekintve, ez Portugália - a kormányzathoz kapcsolódik. Ha már az összehasonlításnál tartunk, engedjék meg, hogy ismertessem, hogy a kelet-európai régióban elsőként Lengyelország szakított az 1936-os szovjet alkotmány lefordításából következően ott is fennálló helyzettel, és már két év óta a legfőbb ügyész az igazságügy-miniszter helyetteseként - a kormányzat részét képezve - a kormány felügyelete alatt látja el funkcióit. Talán nem érdektelen megemlíteni, hogy július 1-jétől Romániában is, a hozzánk közel eső országok közül, ezt a helyzetet, helyesebben a francia modellt vezették be a törvényhozásban; továbbá Csehországban a közeljövőben tervezik ennek a bevezetését alkotmányos feladat végrehajtásaként; egyedül Szlovákia nem tervezi ezt a megoldást. Én azt hiszem, ezekből a példákból is érzékelhető, hogy nem aktuális politikai kérdésekkel állunk szemben, hanem ennek, a jogállam kiépítésére fogadalmat tett Parlamentnek az elsőrendű kötelessége teljesítéséről van szó. Ami a magyar közjogi hagyományt illeti, természetesen ez a modell érvényesült 1871-től, amikor is az 1871. évi XXXIII. törvénycikk a Magyar Királyi Ügyészséget fölállította és létrehozta közvetlenül az igazságügy- miniszternek alárendelve. És ez az állapot egészen a baloldali diktatúra államrendszerének létrejöttéig a nyugat-európai modellhez hasonlóan vagy annak alapján működött. Azt hiszem, nyugodtan elmondhatjuk, hogy a magyar történelem során, amikor a modern értelemben vett állam a jogállam követelményeinek megfelelt, akkor az ügyészség a végrehajtó hatalom felügyelete alatt állt. Az ügyészség alkotmányos helyzetének újraszabályozása tárgyában most benyújtott törvényjavaslat-csomag az ügyészség feletti felügyeleti és irányítási rendszer változását tekinti az új szabályozás legalapvetőbb és elvi jelentőségű kérdésének. Ebben a tekintetben tehát visszatér a magyar közjogi hagyományokhoz, és egyúttal követi a fejlett európai demokráciák megoldását, amikor az ügyészséget a Kormány, ezen belül az igazságügy-miniszter felügyelete alá kívánja helyeztetni. Itt azt is el kell mondanom közbevetőleg, tisztelt Országgyűlés, hogy pontosan ez a kérdés, tehát az ügyészség felügyeleti és irányítási rendszerének a megváltoztatása - amelyet az alkotmánymódosítási javaslat tartalmaz - váltotta már ki előzetesen is a legnagyobb vitát, annak ellenére, hogy, mint a bevezetőben említettem, azok a tényezők, akik ennek a megoldásnak az időszerűtlenségét, vagy helytelenségét, vagy egyéb kifogásolható részeit hangoztatják, természetesen a korábbi közös álláspont alapján a saját álláspontjukkal kerülnek szembe. Elhangzottak olyan kritikák is, hogy a Kormány nem egyeztetett a parlamenti pártokkal, illetőleg azt már csak a javaslat benyújtása után kísérelte meg. Szeretném elmondani, hogy ez nem felel meg a valóságnak. Az ügyészségi reform koncepciójának elkészültét követően, több mint két évvel ezelőtt, a törvényjavaslatok megszövegezése előtt, 1991 júniusában, majd októberében a frakciók képviselőivel, valamint a megjelent jogi szakértőkkel egyeztető megbeszéléseket tartottunk. Az utóbbi időpontban, tehát októberben - 1991-ben, közel két éve - a tárgyalások valóban félbeszakadtak, mert csak a koalíciós pártok támogatták a koncepció szerinti reformot. Például a Szabad Demokraták Szövetsége akkor sem tartotta időszerűnek az ügyészség felügyeleti rendjének megváltoztatását; ami a Magyar Szocialista Pártot illeti, az ügyészség parlamenti alárendeltségének fenntartása mellett foglalt állást - utalok arra, hogy a korábbi Országgyűlés 70%-os MSZMP-többségű képviselői álláspontjának változatlan fenntartásáról van szó az MSZP álláspontjában. (10.30) Ez természetes is, hiszen az MSZP az MSZMP-nek az egyik jogutód pártja. A Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőit el sem küldte arra az egyeztető tárgyalásra. Úgyhogy - úgy gondolom - a hatpárti konszenzus kialakítására tett kísérletünk nem a koalíciós pártok vagy a Kormány hibájából szakadt félbe, vagy maradt eredménytelen. Ettől függetlenül azonban - tisztelt Országgyűlés - a javaslatok elkészülte és benyújtása után, 1993. április 30-án ismét megkíséreltük az egyeztetés felújítását. Azonban a már említett ellenzéki pártok sajnálatos módon fenntartották elutasító álláspontjukat. Időközben egyébként a FIDESZ és az SZDSZ képviselőinek a sajtóban részletesen is publikált véleményéből kitűnt, hogy megítélésük szerint az ügyészség alkotmányjogi helyzetének megváltoztatása azért nem időszerű, mert arra csak az igazságszolgáltatás egész rendszerének reformja keretében és a bírói függetlenség úgynevezett további garanciáinak kiépítése mellett kerülhetett sor. Ez a megközelítés irreális és megalapozatlan. Történelmi, alkotmányjogi, közjogi múltunk - az előbb már említett példák alapján is - bizonyította azt, hogy az elődeink által választott megoldás helyes volt, hiszen az egész múlt századi igazságszolgáltatási reform is egyrészt folyamatként zajlott le, nem pedig egyik napról a másikra, másrészt a magyar Parlament jelenlegi országgyűlési ciklusában igen sok, számos lépés történt az igazságszolgáltatás függetlenségének és törvényi garanciáinak a megerősítése érdekében. Mint ezt önök legutóbb, 1993 nyarán az Alkotmánybíróság hosszú vizsgálatot követő határozatából olvashatták, az Alkotmánybíróság minden szempontból alkotmányosnak tartja a bírói szervezetre vonatkozó törvényes helyzetet, és ennek megfelelően utasították el mindazokat az Alkotmánybírósághoz benyújtott panaszokat, amelyek ezeket nem tartották kielégítőnek, vagy nem megfelelően alkotmányosan garantáltnak ezeket a jogszabályokat, amelyeket önök a bírák és ügyészek egyéb presztízsét, helyzetét és pozícióját nagymértékben elősegítő és felemelő törvényi megoldások mellett megalkottak. Tehát megalapozatlan annak hangoztatása, hogy a bírói függetlenség további garanciáinak megteremtése vagy ennek hiánya képezné akadályát az ügyészi koncepció parlamenti elfogadásának. A megoldási javaslat ellenzői - hogy a későbbi felszólalásokra mintegy kissé megelőlegezzem a választ - azt is szokták hangoztatni, hogy a múlt századi megoldási javaslat az akkori parlamentben csak szerény többséggel ment keresztül, ugyanakkor - mint már említettem - néhány országot, illetőleg néhány szövetségi ország tagállamait vagy kantonjait szokták megjelölni, ahol az ügyészség változatlanul közvetlenül a parlamentnek alárendelt szervezet, illetőleg független a kormányzattól. Én azt hiszem, hogy könnyű megválaszolni ezekre a kifogásokra, hiszen a múlt században alkalmazott magyar megoldást annak tartóssága önmagában is igazolta, és egészen nyugodtan kijelenthetjük, hogy mind a Monarchián belül, mind pedig a két világháború közötti időszakra is az volt a jellemző, hogy az ügyészség pártatlan tevékenységet végzett a jog, közbiztonság és ehhez kapcsolódóan az egész szervezet magas társadalmi presztízse megfelelően igazolja ezt az elmondottat. Ugyanakkor azt is meg kell szomorúan állapítani, hogy ezek a jelzők, ezek a megállapítások nehezen mondhatók el a háború óta, 1953 óta eltelt időszakra az ügyészi szervezetet illetően. Ez a sajnálatos helyzet. Ami pedig a nyugati ellenpéldákat illeti, a már említettek alapján sem az angolszász jogrendszerben, sem máshol lényegében nem ismert az, hogy a közvádlói tevékenység a Kormánytól független szervezetet és a Kormány felügyeletét nélkülöző, pláne különösen önálló hatalmi ágat képező alkotmányos megoldásként kerüljön szabályozásra. Portugáliát, mint említettem, kivételt, valóban említhetjük - egy olyan kivételt, ami erősíti a szabályt. Ha az időszerűtlenséggel kapcsolatos kifogásra gondolunk, akkor azt hiszem, hogy valójában az az időszerűtlen, aki azt hangoztatja, hogy az ügyészség alkotmányos helyzetét megváltoztató elképzelés megvalósítása most időszerűtlen. Szeretném megkérdezni ugyanis önöket, hogy vajon mikor lenne aktuálisabb ennek a megvalósítása, ha nem akkor, amikor a jogállam kiépítése napirenden van és a szabadságjogoktól kezdve a tulajdoni viszonyokon keresztül az Alkotmánynak a polgári demokratikus jogállamnak megfelelő módon történő kodifikációját ez a Parlament vállalta és továbbra is kötelességének tartja. Ezért nemcsak hogy időszerű ez a kérdés, hanem inkább elkésett, tisztelt Országgyűlés; tehát az időszerűtlensége és időelőttisége fel sem merülhet. Szeretném közbevetőleg itt azt is megemlíteni egy sokat hangoztatott és várható ellenérv kapcsán, hogy a megoldás ellenzői a majdani vezetői kinevezések konkrét módjával kapcsolatban hangoztatnak ellenérveket, és túlságosan nagy érintkezési felületet látnak a javasolt megoldásban a legfőbb ügyész kormányzati felügyelete kezébe helyezett személyzeti döntéseket illetően, és ezen hivatkozásaik mindig egy előző eljárásra utalnak. Már említettem, az Alkotmánybíróság a bírói szervezeti törvénnyel kapcsolatos összes alkotmányos panaszt elutasította. Tehát ezekre ma már, azt hiszem, tényleg időszerűtlen hivatkozni. A jogállami elvek tehát megkövetelik az ügyészségnek a végrehajtó hatalom felügyelete alá helyezését, de ugyanakkor azt is meg kell mondanunk, hogy ezek az elvek azt is megkívánják, hogy ez a felügyeleti jog ne legyen korlátlan. A javaslat szerint az igazságügy-miniszternek az ügyészség tevékenysége feletti felügyeleti és irányítási joga az utasítási jogban testesülne meg. Az ügyészi szervezetet a legfőbb ügyésznek adott utasításokkal irányítja; korlátja azonban ennek a jognak, hogy nem adhatna olyan utasítást ügyészi intézkedéstől való tartózkodásra, vagy olyan utasítást, amely az eljárás folytatását akadályozná. Egy ilyen ügyészi intézkedésre sem lehet a javasolt megoldás alapján utasítani a legfőbb ügyészt. Ez világosan jelzi, hogy az utasítás csak az ügyészi eljárás megindítására vagy valamely ügyészi intézkedés megtételére vonatkozhat. A folyamatban lévő eljárás megszüntetésére vagy megindításának meggátolására nyilvánvalóan nem. Egyébként természetesen ebből is következik - de azt hiszem, ezt sem kell különösebben hangsúlyozni -, hogy az igazságszolgáltatásban érdemi döntést csakis a bíróság hozhat; tehát az utasításadási jog, az úgynevezett pozitív utasításadási jog kizárólag az ügyészi eljárás előbbrevitelét szolgálhatja. További korlátja az utasítási jognak - és egyben az ügyészi szakmai függetlenségnek egy sajátosan új garanciája -, hogy az ügyészt az utasítás teljesítésének kötelezettsége alól kérelmére mentesíteni kell, hogyha az megítélése szerint jogszabállyal vagy jogi meggyőződésével nem egyeztethető össze. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy egy jogállamban - mint már említettem - az ügyészség soha nem rendelkezik ügydöntő kompetenciával. Döntési lehetősége abban állhat, hogy ügyet bíróság elé visz-e vagy sem; érdemben mindig a független bíróság dönthet csak. Úgy vélem, hogy tévedésben van tehát az, vagy nincs tisztában az utasítási jog funkciójával az, aki az igazságügy-miniszter jogát valamiféle diktatórikus hatalmi eszköznek tekinti. Valójában a miniszteri utasítási cél és funkció annak a kormányzati kötelezettségnek a végrehajtását célozza, amely a törvények végrehajtására vonatkozóan alkotmányos kötelezettsége minden kormánynak, ezen belül természetesen elsősorban ebben a helyzetben a büntetőjog-politika érvényesítésére vonatkozó kötelezettséget testesíti meg. Nyilván nem lehet célja és feladata a Kormánynak, hogy az ügyészség napi munkájába folyamatosan beavatkozzon - egyébként ez reálisan és praktikusan nem is valósítható meg. És ha a javaslatot gondosan tanulmányozzák, akkor teljesen világosan kirajzolódik, hogy az operatív irányítás joga továbbra is a legfőbb ügyészé marad a javasolt megoldásban is. A további fontos területe az ügyészségi törvényjavaslatoknak az ügyészségi szolgálati viszony részletes szabályozása. Hiszen önök azt tudják, hogy az új Munka Törvénykönyve, miután alapvetően a magánszférára vonatkozó szabályokat tartalmaz, jellegénél fogva sem alkalmazható az ügyészségi szolgálati jogviszonyra, ugyanakkor éppen az eltérő jelleg miatt a közalkalmazotti és a köztisztviselői jogállásra vonatkozó törvény sem alkalmazható az ügyészekre. (10.40) Ily módon teljesen szabályozatlan az ügyészek szolgálati jogviszonya. Itt nem szeretnénk követni azt a megoldást, amely a bírósági és ügyészségi előmeneteli rendszerrel kapcsolatban közös törvényjavaslatot és közös törvényt eredményezett - tudniillik a bírák és az ügyészek tekintetében az igazságszolgáltatás sajátosságai ebben a körben nyilván külön szabályozást igényelnek, hiszen az ügyészi szervezet és az ügyészi szolgálati viszony össze sem hasonlítható a bírói szervezet lényeges elemeivel. A javaslatnak tehát az ügyészi szolgálati viszonyra vonatkozó részei párhuzamosan képezik részét az önök által már tárgyalni megkezdett törvényjavaslatnak, és - a bíróságokról szóló törvényjavaslat munkajogi szabályaira tekintettel - a sok hasonlóság mellett természetesen az előbbiek szerinti lényeges különbség van. Engedjék meg, hogy az előbbiekben ismertetett alapvető jelentőségű szabályon túlmenően röviden külön-külön is szóljak a javaslatok tartalmáról, elsősorban arról, hogy miért javasoljuk az alkotmánymódosítással ismét fenntartani az ügyészségről szóló fejezetet - hiszen a nyugat-európai alkotmányok többsége általában nem rendelkezik külön az ügyészségről, hanem az igazságszolgáltatáson belül, annak körében tesz említést róla, és a részletes szabályozás az eljárási, illetőleg a bírósági szervezeti vagy általában az igazságszolgáltatási törvényekben található. Mi úgy gondoljuk, hogy jelenlegi jogrendszerünkből, a többszörösen módosított Alkotmányból kell kiindulnunk, és az a megoldás, amely az ügyészségre vonatkozó fejezetet önmagában elhagyva, más szabályozási módot vagy más szabályozási helyet jelölne ki, csak egy átfogó, valóban szinte új Alkotmányt eredményező lépésként lenne indokolható. Ilyen lépésre, úgy gondolom, ebben az országgyűlési ciklusban nyilván nem kerülhet sor, ugyanakkor a részleges alkotmánymódosítás során - mint eddig mindig - az eddigi szabályozási elvek keretei között szeretnénk maradni. Ez indokolja tehát azt, hogy az Alkotmánynak az ügyészségre vonatkozó fejezetét meghagyva ugyan, annak új tartalmat szeretnénk javasolni. Ebben tehát az ügyészség alkotmányos helyzetére, feladatkörére és működésére vonatkozó, olyan alapvető, garanciális jellegű szabályok kapnának helyet, mint az előbb már említett és részletezett utasítási jog és annak korlátai, és az ügyészi szervezet minden más szervezettől való függetlensége - beleértve a legfőbb ügyész kinevezésének rendjét, valamint az ügyész politikai tevékenységének korlátozását, amely természetesen változatlanul elemét képezné a vonatkozó szabályoknak. Az ügyészségről szóló törvényjavaslat részleteit illetően pedig az ügyészség irányítását, szervezeti felépítését, valamint az ügyészek jogait és kötelezettségeit kívánjuk igen alapos és - még a kritizálók véleményét ismerve is nyugodtan mondhatom - kimunkált javaslatban az önök jóváhagyására bízni. A javaslat itt figyelembe vette mindazokat a sajátosságokat, amelyek az ügyésznek az igazságszolgáltatásban betöltött szerepéből, illetve az ügyészi szervezetben elfoglalt helyéből adódnak; átfogóan rendezi az ügyészség által foglalkoztatott valamennyi ügyészségi alkalmazott szolgálati viszonyát, így tehát nemcsak - természetesen - az ügyészét, hanem az ügyészségi titkár, az ügyészségi fogalmazó és nyomozó, illetve az ügyészségen dolgozó ügykezelők, tisztviselők és más alkalmazottak szolgálati viszonyát is. Szabályozza a szolgálati viszonnyal kapcsolatban az ügyész kinevezésének kérdését, és szeretném hangsúlyozni, hogy ezt a jogot - a hatályos szabályozást, illetve annak megoldását fenntartva - a legfőbb ügyész számára biztosítja, ugyanakkor az ügyészt vezetői beosztásba természetesen az igazságügy-miniszter nevezné ki a legfőbb ügyész javaslata alapján. A legfőbb ügyész tekintetében pedig olyan megoldás érvényesülne, hogy az igazságügy-miniszternek a miniszterelnök útján előterjesztett javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki határozatlan időre, és ugyanez a felmentés rendje is - lényegében a közigazgatási államtitkár jogállását szabályozó törvényi rendelkezés analógiájáról van szó. Azt hiszem, hogy a legfőbb ügyész kinevezési rendje jelképezi is az ügyészségnek az államszervezetben elfoglalt - mármint a javaslatunk szerint elfoglalandó - sajátos helyzetét is, és azt is jelzi, hogy az ügyészség, feladatainak hatékony végrehajtása érdekében, egy centralizált és hierarchikus felépítésű szervezetként továbbra is ebben a szerkezetben működne; ezt így megfelelőnek tartjuk, ugyanakkor azt is látnunk kell - az ehhez hasonló szabályozások tapasztalataiból, valamint igényeiből leszűrve -, hogy a demokrácia körülményei között az ügyészi szervezetben is meg kell jelennie valamilyen formában a szakmai önkormányzatiságnak és az érdekképviselet lehetőségének. Ezért a javaslat tartalmazza mindazokat az új testületi formákat az ügyészség keretén belül, amelyek összhangban vannak a Munka Törvénykönyvével, és igazodnak az ügyészség sajátosságaihoz. Ilyen testületek lennének: az Ügyészségi Alkalmazottak Tanácsa, az Ügyészi Tanács, az Összügyészi Értekezlet, illetve a Szakmai Kollégium. Ezek a testületek kompetenciájuknak megfelelő jogosítványokkal lennének felruházva: véleményezési, javaslattételi jogot gyakorolnának, egyes esetekben pedig egyetértési jog is megilletné őket - és természetesen tanácsadó jelleggel is működnének. Az ügyészi funkció sajátosságaira tekintettel szabályozza a javaslat az adatkezelést; figyelembe veszi azt, hogy a bűnmegelőzés és a bűnüldözés érdekében ezen a téren erősebb jogosítványok szükségesek, mint általában mindazokhoz az ügyészi feladatokhoz, amelyek a büntetőjog területén kívül esnek. Ami az ügyészség hatáskörét és feladatkörét illeti, úgy gondoljuk, hogy jelenleg - és előreláthatólag a jövőben is - mindazok az eljárási, elsősorban büntető- és polgári eljárásjogi vagy más - családjogi vagy a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló, az egyesülési jogról szóló - törvények fogják tartalmazni, amelyek az adott jogterületen az ügyész számára jogosítványokat biztosítanak. Ezeknek a köre azonban folyamatosan változik, és meg vagyunk győződve arról, hogy a közeljövőben is változások történnek, törvényhozási úton, ezért nem lenne célszerű az ügyészi feladatokat ugyanabban a jogszabályban rögzíteni, amely az ügyészek szervezetét, szolgálati viszonyát, illetőleg az ügyészi rendszert stabilan - előreláthatólag hosszú időre - rögzíti. Ezért az ügyészek feladatköréről és egyes feladatairól szóló törvényjavaslat külön került benyújtásra, és külön fejezetben szabályozza az ügyészségnek a büntetőjog területén ellátandó feladatait: felsorolja mindazokat a bűncselekményeket, amelyekben a nyomozást csak az ügyészség végezheti, illetőleg meghatározza a büntetés-végrehajtás felett gyakorolt törvényességi felügyelet tartalmát is. Ezenfelül - mint leglényegesebb elemmel - szeretnék külön foglalkozni az ügyészség új szerepének is megfelelően azzal, hogy - mint ezt tapasztalhatták - a javaslat szakít az általános felügyeleti jog intézményével, és a jövőben az ügyész csak a törvényben meghatározott esetben léphet fel a polgári peres vagy nem peres eljárásban - azonban ilyen esetben is tiszteletben kell tartania a felek rendelkezési jogát, kivéve, hogyha a közérdek vagy mások törvényes érdeke indokolja az ügyész beavatkozását. Ami az ügyészi óvás jogintézményére vonatkozik, a hatályos törvény által szabályozott és bevált jogintézményt a javaslat - persze megfelelő módosításokkal - fenntartja. Az óvás a bíróság előtt keresettel megtámadható, egyedi közigazgatási, illetőleg munkáltatói döntések kiegészítő törvényességi eszköze. Azokban az ügyekben egyébként, ahol a törvény kizárja a bírói felülvizsgálatot, a törvényesség helyreállításának jelenleg mással nem pótolható eszköze, ezért kívánjuk fenntartani. Ugyancsak fenntartjuk az ügyészi ténymegállapító vizsgálat intézményét is - azzal a változással, hogy a jövőben csak olyan cselekmény vagy mulasztás gyanúja esetén rendelhető el, illetőleg folytatható, amely közérdekbe ütközőnek és egyben jogszabálysértőnek is minősül. Ténymegállapító vizsgálatot az igazságügy-miniszter rendelhetne el, illetőleg a törvény által meghatározott esetekben a vizsgálatot kötelezően meg kell tartani. Ennek a vizsgálatnak az a sajátossága, hogy nemcsak ügyészi hatáskörbe tartozó cselekményekre, hanem elvileg bármilyen, közérdekbe ütköző, jogszabálysértő cselekményre vagy mulasztásra vonatkozóan is megtartható. Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottak, az általános vitát megelőző miniszteri bevezetőként azt hiszem, a lényeget illetően megfelelően összefoglalják szándékainkat. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a Parlamentnek igen jelentős konszenzusa szükséges a javaslat legfontosabb részének - mint erről beszéltem, mi azt tekintjük legfontosabbnak, amelyről az alkotmánymódosítás szól - elfogadásához. (10.50) Én meg vagyok arról győződve, hogyha kizárólag az Alkotmány követelményeit, a jogállamról alkotott közös felfogásunkat tekintjük, akkor ez a törvény - az alkotmánymódosítást is beleértve - sikeres lesz. Ha nem így történik, akkor a felelősség a félbemaradt vagy nem sikeres vállalkozásért természetesen magyarázatot fog kívánni. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps.)