DR. KUTRUCZ KATALIN, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán nem nagyon szerencsés dolog, hogy a miniszteri expozé és a bizottsági vélemény után - ami szintén egy többségi vélemény - rögtön egy kormánypárti képviselő következik. Lehet, hogy meg kellene változtatni ezt a rendszert, mármint a felszólalások rendjét, mert így azt hiszem, hogy három hasonló típusú felszólalást meghallgatni kevésbé érdekfeszítő, mintha közben ellenvélemények is elhangoznának, hiszen a kormánypárti képviselő véleménye nagyjából-egészéből egyezik a Kormány véleményével. Mert ha ez nem így lenne, attól tartok, akkor a parlamentáris demokrácia viszonyai között eléggé nagy lenne a baj. Mégis engedjék meg nekem, hogy - nem igazán eltérően az előbb elhangzottaktól - nem túl hosszan beszéljek az előttünk álló három törvényjavaslatról. Az egészen biztos, hogy a legnagyobb érdeklődést az első javaslat váltja ki, és a második javaslatból is az a rész, amely szorosan kapcsolódik ehhez az elsőhöz. Nevezetesen arról van szó - eddig is erről esett legtöbb szó, és az az érzésem, ez ezután is így lesz -, hogy szervezetileg hová tartozzon az ügyészség. Az már elhangzott, hogy elméletileg többféle megoldás lehetséges. Ez valóban így van, az ügyészség elvileg lehetne független, tartozhat a Parlament alá - mint ahogy ez a jelenlegi helyzetben is így van -, és tartozhat a Kormány, pontosabban közelebbről az igazságügy-miniszter alá. Az elsőről, a független ügyészségről nem igazán akarok mondani semmit sem, mert attól tartok - legalábbis úgy gondolom -, hogy ebben a Házban senki nem kíván egy ilyen típusú ügyészséget. Tehát úgy érzem, ez nem is gyakorlati, ezért ezzel nem kell foglalkoznunk. Az viszont biztos, hogy Európában a kormány alá rendelt ügyészség a tipikus; az a tipikus, hogy a szervezetnek az igazságügy-miniszter a tulajdonképpeni feje. Ezekben az országokban - és ez a többség - azt szokták felhozni indokul, hogy a kormány felel a törvények végrehajtásáért, a kormány felel a büntetőpolitikáért, a bíróságoknak természetesen függetleneknek kell lenniük, tehát a kormánynak nincs ilyen típusú joga a bíróságok felett. Ebből következően azután a kormány számára nem marad más szervezet, mint az ügyészség, és ez mutatkozik meg a különböző európai államok belső berendezkedésében. Azt már igazságügy-miniszter úr elmondta, és azt hiszem ebben a Házban mindenki előtt ismeretes, hogy 1989-ben az ellenzéki pártok számára ez evidencia volt és elfogadható volt - az az érzésem - a mostani MSZP-nek, ha nem is az egésze, de egyes tagjai számára - akkor még MSZMP tagok voltak -, hiszen az Igazságügyi Minisztériumban készült tervezetben első helyen szerepelt ez a megoldás. Az most más kérdés, hogy a későbbiek során nem fogadták el, de hogy a most Parlamentben ülő MSZP-s képviselők egy jelentős részétől ez a megoldás nem volt idegen, abban biztos vagyok. Persze, ezek a vélemények időközben nagyon sokat változtak, az akkori ellenzék most is ellenzékben lévő része először teljesen tagadásba ment át, aztán az álláspontok némelyest változtak, de ezt nem akarom elmondani, el fogják majd mondani utánam. Egy dologra azonban szeretnék kitérni. Az egyik dolog az, hogy azt mindenki vegye figyelembe, hogy a választásokig olyan nagyon sok idő nincs hátra. Ez a szervezeti változás nem ennek a Kormánynak és nem ennek az igazságügy-miniszternek, hanem ennek az országnak készül. Jó lenne, ha most már a választásokhoz közeledve egy kicsit el tudnánk feledkezni arról, hogy ki, melyik oldalon ül, és abban tudnánk gondolkodni, hogy milyen legyen az államszervezet, függetlenül attól, hogy ki hol ül. Az alkotmányügyi bizottság ülésén az ellenzéki pártok közül a legrészletesebben a Szabad Demokraták Szövetsége fejtette ki a véleményét. A FIDESZ, ha jól emlékszem, nem is volt ott, tehát nem is volt módja kifejteni a véleményét, és még az MSZP fejtett ki véleményt. A Szabad Demokraták Szövetsége részéről Hack Péter fejtette ki részletesen a szabad demokraták jogi véleményét. Ez a vélemény számomra egy kicsit biztató volt, mert azt mondta, hogy tulajdonképpen az e tárgykörre vonatkozó jövőképe is olyan, amelyben az ügyészség a Kormány, közvetlenül az igazságügy-miniszter felügyelete alá tartozik. De - tette hozzá - nem most, hanem majd később, akkor, ha bizonyos feltételek megvalósultak, mert ezek nélkül a feltételek nélkül nem tartaná helyesnek a szervezeti helyzet megváltoztatását. Ezek közül a feltételek közül fel is sorolt jó néhányat, meg kell mondjam, hogy köztük olyanokat is, amelyeknek egy jelentős része egyáltalán nem áll távol az én jogi ízlésemtől, és biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb - remélhetőleg inkább előbb - ezek a változások megvalósulnak. Ilyen például a pótmagánvád intézménye, ami - biztos vagyok benne - előbb-utóbb meg fog valósulni. Azonban úgy gondolom, hogy az igazságügyi reformot nem lehet egy lépcsőben végrehajtani. Az igazságügyi reformot soha, sehol a világon nem hajtották végre egy lépcsőben. Ez egy folyamat, amely nagyon hosszú ideig eltarthat, a világon mindenhol így volt. Én csak egy hazai példát hadd említsek: a közvetlenül a kiegyezés után megkezdődött igazságügyi reform áthúzódott a következő század első évtizedére, vagyis több évtizedet vett igénybe. Így aztán mindig lehet azon vitatkozni, hogy a reformban melyik legyen az első lépés, melyik a második, és ha egy valaki azt mondja, hogy ez legyen az első lépés - miután van még legalább 25 - biztos, hogy lehet válogatni és előre lehet hozni egy másikat és azt mondani, hogy az fontosabb. Minden mellett szólnak érvek és ellenérvek. Akkor Hack Péter azt mondta, hogy az egyik ok, ami miatt elsietettnek tartaná ezt a szervezeti változást, az az, hogy az igazságügy-miniszternek utasításadási joga lenne a legfőbb ügyész felé, de ez csak olyan utasítás lehetne, amely előreviszi az eljárást, tehát például eljárás megindítására adhatna utasítást. Akkor elmondta, hogy ezt rendkívül aggályosnak tartja. Rendkívül aggályosnak tartja azért, mert egy eljárás rendkívüli terhet róhat az eljárás alá vont állampolgárra, és hiába derül ki a végén, hogy ártatlan volt, mégis olyan tortúráknak volt kitéve, amelyek alól mindenképpen mentesíteni kell. Ebben Hack Péternek tökéletesen igaza van, de azt azért szeretném elmondani, hogy az eljárás megindításához alapos gyanú kell. Ha az alapos gyanú megállapítását nem féltjük a rendőrtől - de ezzel nem akarom őket egy pillanatig sem degradálni -, csak azt mondom, hogy akkor talán nem kellene félteni az igazságügy-minisztertől sem, hogy még arra sem képes, amire képes egy rendőr. (Derültség az SZDSZ soraiban.) De nem ez volt a képviselőtársam legfontosabb érve. A legfontosabb érve - azt hiszem - az volt - és ha ez nem így van, akkor miután utánam fog következni, biztosan el fogja mondani, hogy már megint tévedtem, de úgy érzem a legfontosabb érve az volt -, hogy az igazságügy-miniszternek bizonyosfajta jogosítványai vannak a bíróságok felé. Ezek részben kinevezési jogkörben, részben bizonyos igazgatási, szervezési feladatokban nyilvánulnak meg, és ha jól értettem a mondandóját, akkor tartja majd időszerűnek a szervezeti változtatást, ha a bíróságok vonatkozásában minden jogkör kikerül az igazságügy-miniszter kezéből. Példaként - ha jól emlékszem - Franciaországra utalt, ahol működik egy legfelsőbb igazságügyi tanács, amely az igazságügy-miniszteren kívül van. Ezzel kapcsolatban hadd mondjam el, hogy minden olyan államban, ahol az ügyészség a kormány, illetve az igazságügy-miniszter alá tartozik, van az igazságügy-miniszternek bíróságigazgatási jogköre is. És ez Franciaországban is így van. Annak a bizonyos említett legfelsőbb igazságügyi tanácsnak az elnöke a köztársasági elnök, alelnöke az igazságügy-miniszter, és az igazságügy-miniszter helyettesíti a köztársasági elnököt, gyakorlatilag ő az, aki az elnöki funkciókat ellátja. Ugyanakkor az ENSZ égisze alatt elkészült a független igazságszolgáltatás egyetemes nyilatkozatának tervezete. Ez még nem egy elfogadott szöveg. (11.10) A tervezet 11. cikkelyének c) pontja a következőképpen szól, nem szó szerint idézem, de a lényeget érintően pontosan: a végrehajtó hatalom részvétele a bírák kinevezésében mindaddig megengedhető, amíg egy, a bírói kart képviselő szervezetnek véleményezési joga van. Ez a nyilatkozat tehát nem zárja ki az igazságügy-miniszter bizonyos jogkörét a bíróságok vonatkozásában, és ezt azért fontos megemlíteni, mert amikor e cikkelyt elkészítették, akkor nem lehetett nem figyelembe venni azt a tényt, hogy az európai országok többségében az ügyészség feje az igazságügy-miniszter. Ha pedig ez egy ilyen nyilatkozatban összeegyeztethető, akkor az az érzésem, hogy Magyarországon is az. Úgy gondolom tehát, hogy az igazságügy-miniszter jogai a bírák kinevezésében és a bírósági igazgatásban nem jelentik, nem jelenthetik akadályát az ügyészség helyzete megváltoztatásának. Ugyanakkor érdemes megnézni azt is, hogy találunk-e valami kifejezett indokot az eddig elhangzottakon túl vagy azokkal együtt, amelyek afelé hatnak, hogy az ügyészség szervezetileg az igazságügy-miniszter alá kerüljön. Szeretném idézni az Alkotmány 53. �-ának (2) bekezdését. Ez azt mondja, hogy "az ügyészek nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak". Azt hiszem, hogy ez egy olyan szabály, amellyel itt, ebben a teremben mindenki egyetért. Ez a szabály azt jelenti, hogy az ügyész - és a legfőbb ügyész is az - nem politikus, és nem is viselkedhet úgy, mint egy politikus, mert ezt az Alkotmány neki megtiltja. Ugyanakkor ugyancsak hatályos Alkotmányunk 27. �-a szerint a képviselők interpellációt intézhetnek a Kormányhoz, a miniszterekhez és a legfőbb ügyészhez. Kérdést máshoz is lehet intézni, de interpellációt, amelynek politikai súlya van, a minisztereken kívül csak a legfőbb ügyészhez lehet intézni. Abban a rendszerben, amely most van, tulajdonképpen ez egy logikus dolog, hogy a legfőbb ügyészt interpellálni lehet, azért, mert az ügyészség mégsem rendelkezik a bíróságokhoz hasonló függetlenséggel, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, ugye evidencia, hogy nem lehet interpellálni, viszont ha a legfőbb ügyészt sem lehetne, akkor az igazságszolgáltatás kiesne a parlamenti ellenőrzés alól. Ugyanakkor - mondom, a mai helyzetben ez logikus - az azonban mégiscsak sajátszerű, hogy egy nem politikust lehet interpellálni, egy olyan személyt, aki tisztéből és alkotmányos kötelezettségéből adódóan csak és kizárólag jogi választ adhat. Így áll elő - meggyőződésem - az a sajátszerű helyzet, amelyre az igazságügy-miniszter úr is felhívta a figyelmet, hogy eddig a legfőbb ügyészhez intézett és elmondott 17 interpellációból a Parlament hatot nem fogadott el. Mert mi történt? A Parlament várta a politikai választ, a legfőbb ügyész elmondta a jogi választ, mert mást nem mondhatott. Emlékeim szerint nem is vonták kétségbe a képviselők azt, hogy jogilag nem korrekt a válasz, csak éppen egyéb szempontból nem tetszett nekik, és nem fogadták el. Úgy gondolom, hogy ezt a paradox helyzetet mindenképpen fel kell oldani, és ennek egyfajta lehetséges feloldása, hogy ezt a felelősséget oda telepítjük, ahova való, az igazságügy-miniszterhez, és akkor a legfőbb ügyész jogászkodhat, az igazságügy-minisztert pedig lehet ezekben a kérdésekben interpellálni. Ugyancsak az ügyészség státusának a megváltoztatását indokolja az Alkotmány 35. �-ának (1) bek. b) pontja, amelyik azt mondja, hogy a Kormány biztosítja a törvények végrehajtását. Ahhoz, hogy a Kormány e feladatának eleget tudjon tenni, eszközzel kell rendelkeznie, vagy ha nem adunk neki eszközt, akkor változtassuk meg az Alkotmányban ezt a mondatot, de nem hiszem, hogy ezt bárki komolyan gondolná. Röviden összefoglalva tehát az a véleményem, hogy a nemzetközi gyakorlat és a mi Alkotmányunknak a belső logikája is afelé mutat, hogy az ügyészség alkotmányos helyzetét abban az irányban kell megváltoztatni, amely irányba ez a tervezet mutat, nem feledkezve meg arról, hogy ezzel a szervezeti reform nem fejeződött be, de tudomásul kell vennünk azt, hogy - mint ahogy sehol a világon - ez nálunk sem fog megtörténni egy-két év alatt. A javaslat további tartalmát illetően azt hiszem, abban nincs vita, hogy az ügyészségnek egy hierarchizált szervezetnek kell lennie. Ez a világon mindenhol így van, és igazándiból sehol nem vitakérdés. Az azonban kérdés lehet - és kérdés is -, hogy milyen legyen az utasítási jog - én itt a belső utasítási jogra gondolok -, korlátlan legyen vagy bizonyos mértékig korlátozott? E tárgyban a világban elég sok vita volt már, még az is felmerült, hogy az utasítási jogot el kell törölni, de ez soha, sehol nem valósult meg. Vita igazándiból csak a korlátok körül alakult ki. Ezek a korlátok vagy olyanok lehetnek, hogy egy törvénysértő utasítást nem kell végrehajtani, vagy pedig olyanok, hogy az utasítást írásba kell foglalni, és az ügyész ezzel tudja fedezni magát - hogy nem eléggé szép kifejezéssel éljek. Azt hiszem, hogy ez a javaslat nagyon tisztességesen és az alárendelt ügyészek érdekeit maximálisan figyelembe véve oldja meg ezt a problémát. A 6. �-ának (2) bekezdése szerint ugyanis az utasítást az ügyész kívánságára írásba kell foglalni, és e kérésnek - egy kivételes helyzetet leszámítva - halasztó hatálya van. Arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy nem sok országban van ez így a világon. A (3) bekezdése szerint a tervezetnek "Az ügyész köteles az utasítások végrehajtását megtagadni, ha teljesítésével bűncselekményt, illetve szabálysértést valósítana meg." Az (5) bekezdés szerint pedig "Ha az ügyész jogszabálylyal vagy jogi meggyőződésével nem tartja összeegyeztethetőnek az utasítást, akkor kérheti, hogy mentesítsék az ügy elintézése alól, és ez a kérelem nem tagadható meg." Azt hiszem, hogy a javaslat ezzel a megoldással - hogy mondjam - eléggé páratlan lehetőséget ad az ügyészek számára. A törvényjavaslat rendezi az ügyészeknek és az ügyészségi dolgozóknak a jogállását, szabályozza az ügyészségi szolgálati viszonyt. Ezt rendkívül fontosnak tartom, és azt hiszem, nem tévedek nagyot, hogyha azt mondom, hogy ez a szabályozás - és amit most mondok, az előbbi utasításadási jog szabályozására is vonatkozik - az ügyészek és az ügyészségi dolgozók számára fontosabb, mint az, hogy az ügyészség szervezetileg hova tartozik. Az ügyészekre és az ügyészségi dolgozókra nem vonatkozhat a Munka Törvénykönyve, azért nem, mert költségvetésből eltartott szerv. Nem lehet őket köztisztviselőnek tekinteni azért, mert az igazságszolgáltatás részei. Ezért számukra egy sajátos szolgálati viszonyt kellett kidolgozni, mert azt sem lehet csak és kizárólag figyelembe venni, hogy az igazságszolgáltatásban működnek közre, hiszen az ügyészség egy szigorúan alá-fölérendeltségben működő szervezet, ezért ezt az utóbbi sajátosságot figyelembe véve úgy kell a szolgálati viszonyt szabályozni, hogy azért mégis, a lehetőségekhez képest minél inkább hasonlítson a bíráknak és a bírósági dolgozóknak a szolgálati viszonyához, és ezzel meg kell teremteni azt a lehetőséget, hogy a két pálya között az átjárhatóság - és ezt én nagyon fontosnak tartom - biztosítva legyen. Egyébként efelé egy nagyon fontos lépés volt az 1990-ben óriási többséggel meghozott törvény, amely a bírák és az ügyészek javadalmazásáról és előmeneteli rendszeréről szólt, az átjárhatóság megteremtése felé már ott tettünk egy óriási lépést. Én azt hiszem, hogy ez azért bizonyítja, hogy ez a Kormány és ez a Parlament hogyan gondolkodik az igazságszolgáltatás dolgozóiról, és hogy mennyire szívügyének tartja a dolgaik rendezését. (11.20) A javaslat - és azt hiszem, hogy az ügyészek és ügyészségi dolgozók számára ez is fontos - biztosítja a véleménynyilvánítás jogát az őket érintő kérdésekben, és bizonyos esetekben vétójogot is ad. E célból különböző testületeket hoz létre, az Ügyészségi Alkalmazottak Tanácsát, Ügyészi Tanácsot, nem sorolom fel mindegyiket. Azt hiszem, hogy e szervezetek létjogosultságát illetően a későbbiekben sem lesz vita, de lehetséges, hogy lesz vita - nem tudom még előre - a jogosítványaik felől. Én egy dolgot szeretnék kérni képviselőtársaimtól, hogy akkor, amikor majd ezeknek a szervezeteknek a jogosítványairól vitatkozunk, arról ne feledkezzünk meg, hogy az ügyészség, mint mindenütt a világon, itt is, és ezt már többször mondtam, és talán még mondom is, mindenhol egy szigorú alá-fölérendeltségi rendszerben működő szervezet, és a testületek jogosítványainál ezért ezt a tényt figyelembe kell venni. Sokat beszéltem, elnézést. Azt hiszem, hogy hosszan lehetne még e javaslatokról beszélni. Megígérem, hogy most befejezem, annál is inkább, miután azt nem tudom megígérni, hogy az ellenzéki vélemények elmondása után nem fogok reagálni. Nem valószínű, hogy ma, de a későbbiek során biztos. Ezért befejezésként én csak azt szeretném kérni, hogy biztos, hogy az első felszólalások azzal fognak foglalkozni, hogy az ügyészség szervezetileg hova tartozzon. De a későbbiek során ne feledkezzünk meg arról, hogy ez a három törvényjavaslat nemcsak erről szól, hanem egyéb nagyon fontos kérdésekről is. Nagyon kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy az egyéb nagyon fontos kérdések fölött se sikkadjunk el. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)