DR. ILKEI CSABA, a független képviselők vezérszónoka: Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A rendőrségi törvény úgy szükséges, hogy nagyobb szükség csak azokra a garanciákra van, amelyekkel a törvényt meg lehet tartani. Kikerülhetetlen a törvény, mert a növekvő bűnözés biztonságérzetében ingatta meg az állampolgárt, aki igen nehezen éli meg személyi és vagyonbiztonságának és a közbiztonságnak a romlását. De megingott bizalma a jogalkotók és a jogalkalmazók iránt is. Értékrendjének zavarára utal, hogy a bűnözők és bűnüldözők versenyfutásában, melyben jó fejhosszal ma a bűnözők vezetnek, közönyösen gyakran csak magára gondol, a saját jól felfogott érdekeire. A társadalom nem tolerálja a bűnözés növekvő trendjének azt a magyarázatát, hogy a nagyobb szabadságnak, a pluralista demokráciának ára van, s ezt meg kell fizetni, hozzá kell szokni a bűnözéshez, együtt kell élni a legkegyetlenebb bűncselekményekkel is. A diktatúrákban valóban egyszerűbb a közönséges bűnözés elleni fellépés is, mert amit nem tud elintézni a törvény, azt elintézik a külön kommandók minden lelkiismeret-furdalás és jogtisztelet nélkül. A jogállam számára azonban nagyobb a kihívás, a szervezett bűnözés megjelenése pedig erőinek és lehetőségeinek új törvényi szabályozására készteti, különben azt a hitet ingatja meg, hogy az állam úrrá tud lenni polgárai elbizonytalanodásán, félelmein és rettegésein. A bűnözés növekedése, a korábban ismeretlen bűnelkövetési formák jelentkezése, a bűncselekmények okozta jelentős vagyoni kár nem pusztán világméretű és nemzetközi folyamatok begyűrűzése, hanem súlyos belpolitikai okai is vannak. Ilyen az elszegényedés, a munkanélküliség, a hajléktalanság, egyes társadalmi rétegek lecsúszása, mások egzisztenciális talajvesztése, továbbá a kilátástalanság, a perspektívátlanság, a peremre szorulás. Ha egy túladóztatott társadalomban két és fél millió ember él a létminimum alatt és a nem létező szociális háló helyett a szociális feszültségek tüskés dróthálója ejt rajtuk sebet, akkor előbb-utóbb a túlélési ösztön arra kényszeríti őket, hogy hozzányúljanak mások javaihoz, és elvegyék azokat bármi áron. A szociális indíttatású bűnözésen nem a rendőr és nem a rendőrség, hanem csak és kizárólag a jó kormánypolitika, a jó gazdaságpolitika segíthet ma is, és a jövőben is. A társadalmi, gazdasági igazságtalanságok és méltánytalanságok átterelődnek és a kriminológia síkján jelentkeznek. A képet tarkítja még, hogy egy kompországnak el kell viselnie a nagy népvándorlásokat, befogadnia a menekülteket, és nemigen sokat tehet, ha a nagy kábítószermaffiák tranzitországnak választják. Ezekre az objektív körülményekre nem volt és - véleményem szerint - nincs is eléggé felkészülve sem a rendőrség, sem a Belügyminisztérium, sem a jogalkotás, sem az igazságszolgáltatás, és az állampolgár sem, aki egyfelől szigorú fellépést sürget, de helyenként rendőrellenes, másfelől, noha garantálni igyekeznek személyi és vagyonbiztonságát, mégis idegenkedik a demokratikus játékszabályok kölcsönös megtartásától, a kölcsönös segítségtől és korrekt együttműködéstől. Nem lehet vitás: a nemzetközi jogi követelményeknek megfelelőbb törvény kell, néhány vitathatatlan és kikezdhetetlen alaptétellel. Ilyen a kötelező pártsemlegesség. Politikai célokra soha többé ne lehessen felhasználni a rendőrséget. Az ott dolgozó párttagok burkoltan sem szolgálhatnak pártérdekeket, nem élhetnek vissza az információval, a titkos eszközökkel megszerzett adatokat és tényeket nem szivárogtathatják ki és így tovább. A titkos eszközök használatát csak a végrehajtó hatalomtól független szervezet engedélyezheti, legyen az bíróság vagy ügyészség. Különösképp hangsúlyos - ez a véleményem - akkor, amikor a Kormány maga alá szeretné gyűrni az Országgyűlésnek felelős független ügyészséget. Az adó- és banktitok alapos ok nélkül nem átjárható civil szféra a rendőrség számára. A személyes adatok tetszőleges adásvétele kereskedelmi és más cégek részére nem lehet bevételi forrás a Belügyminisztériumban még pénzszegény időkben sem. A települések lakosságát nem lehet megvédeni az önkormányzatok ellenében, a véleményezés gyenge joga tán még csak elfogadható a rendőrkapitányok kinevezésénél, de nem elég a civil erők összefogásához, ha a választópolgárnak nincs több beleszólása saját közbiztonságába, akkor nem fog együttműködni, sőt, idővel ellenszegül a föntről, régi módon ráerőltetett sablonoknak. A rendőri munka egységes és összehangolt, a Kormány és a Parlament előtt felelősséggel vállalható irányítása csak a belügyminiszter útján lehet eredményes, felfogásom szerint. Ebbe beletartozik a feladatmeghatározás és bizony az utasítás is. Magától értetődő, hogy más nem irányíthatja a rendőrség belső biztonsági ellenőrzését sem, mint maga a miniszter. Hozzáteszem ugyanakkor, a korszerű szolgálati szabályzatnak, akárcsak a törvénynek, biztosítania kell a szakmai és érdek-képviseleti szervek érdemi, retorziómentes tevékenységét. A jogi és erkölcsi relativizmus határmezsgyéjén mozog mindenkor a vádalku, valamint a szükséges intézkedések és az általuk elérhető célok közötti arányosság elvi követelménye. A vádalku csak akkor elfogadható, ha az ügyész jóváhagyja azt, hogy a súlyosabb bűncselekmény leleplezése vagy bizonyítása érdekében a rendőrség eltekint az ezt elősegítő személy kisebb súlyú jogsértés miatti büntető felelősségre vonásától és a nyomozást megszünteti. (12.20) Kényes feltétel az is, hogy az együttműködéssel elérhető jelentősebb bűnüldözési érdek meghaladja a megállapodás alanyával szembeni büntetőjogi igény érvényesítéséhez fűződő érdeket. A titkos eszközök és módszerek alkalmazásának általános feltétele, hogy az az érintettnek nem okozhat nagyobb hátrányt, mint az a törvényes cél, amelynek elérésére irányul. Csak akkor vehető igénybe, ha az információ, az adat más módon nem szerezhető be. A gyakorlat igen fontos kritériumokat vet majd fel azért, hogy ne sérülhessenek az állampolgár alkotmányos és személyhez fűződő jogai, a lakás- és levéltitok sérthetetlenségétől a titokban gyűjtött adatok, elkészített felvételek kezeléséig - ideértve azok megismerhetőségi körét és megsemmisítését is. A társadalommal együttműködő közszolgálati rendőrség szakmai átalakítását, tevékenységének szilárd jogi alapokra helyezését megszenvedi ma - és még egy kicsit - maga a rendőrség is, mert egyidejűleg át kell esnie a belső megtisztuláson is, hogy törvényes mozgástere akadálymentes lehessen, a közélet zavartalanságát intézményesen garantálhassa. A törvényjavaslat európai léptékű követelményeket fogalmaz meg, ír elő - lesz mihez felnőni az állam fegyveres rendvédelmi szervének, meghaladva minden rossz örökségét, akár a civilizálatlan vagy önkényes intézkedéseket, eljárásokat, akár az új arroganciát, a küldetéstudatos elfogultságokat, a kis eredményekhez képest feltűnően nagy elégedettséget és a ragadós gőgöt; hozzászámítva a belügyi sajtószolgálat által amatőr szinten űzött siker- és eredményagitációt is, a visszatetsző túllihegést. Tisztelt Országgyűlés! A szükségesség és az arányosság alapelve úgy is igaz, hogy a törvényre igény van, alkalmazása azonban csak a garanciákkal arányosan történhet: szilárd jogi biztosítékokra, független kontrollra, jogorvoslati fórumokra van szükség ahhoz, hogy ne lehessen visszaélni a korszerű eszközökkel és módszerekkel az állampolgár jogainak sérelmére. A törvényes kényszerítőeszközt ne lehessen boszszú, megtorlás, visszavágás céljára alkalmazni. Segítségnyújtás és felvilágosítás, együttműködés a lakossággal, a kisemberek leghétköznapibb gondjainak és közérzetének ismerete - ez lehet a legfontosabb a bizalom megszerzéséhez, visszaszerzéséhez, azon hit erősítéséhez, hogy az adófizető állampolgár pénzét jó célra: az ő biztonsága és nyugalma megőrzésére fordítják. Végtelenül sajnálom, hogy miniszter úr nem tartózkodik a teremben - azért önöknek elmondom, ő pediglen bízvást majd elolvassa... (Dr. Eörsi Mátyás: Itt van az államtitkár úr! - Többen is a képviselői helyén ülő dr. Józsa Fábiánra mutatnak.)... Miniszter úrnak szeretném címezni - okkal -, emlékeztetni arra, amit Stephan Zweig írt a történelem egyik legnagyobb - bár legrettegettebb - rendőrminiszteréről, az oratoriánus szerzetesből Otranto hercegévé lett Joseph Fouchéról. Idézem Stephan Zweiget: "Támasza volt a gyengéknek, az öregeknek, tisztelte a szerencsétleneket, szétzúzta a fanatizmust, megsemmisítette a föderalizmust, a vasgyárak munkáját újra megindította, a gyanúsakat letartóztatta, minden bűnöst példásan megbüntetett, a kizsákmányolókat üldözte, tömlöcbe zárta. Fouché óvatosan foglalt helyet a mérsékelt irányú konventtagok padsoraiban." - írta Stephan Zweig. Mai erényeket kovácsolni csak a mai közgondok enyhítésével lehet. A törvényjavaslat - a kellő módosítások után - jó alap lehet a köz nívós szolgálatára, a választópolgár javára, bizalma és hite visszaszerzéséhez, a polgárbarát rendőr és a rendőrbarát polgár gyümölcsöző konszenzusához. Mindezért támogatom a törvényjavaslatot. Köszönöm szíves figyelmüket. (Szórványos taps.)