PALOTÁS JÁNOS (független): Hát hogy alkotmányosan aggályos vagy sem, azt gondolom, a törvényi hely elfogadása esetén majd az Alkotmánybíróság eldönti. Az államtitkár úr levezetése egy irányvonal, az enyém - aki az üzleti életben szerepelek - egy kicsit más. Én azt gondolom, hogy az állam nem kockáztat, lévén hogy semmit nem termel, kizárólag elvon. Tehát igazi kockázata - ha már kockázatokat hasonlítunk össze, akkor - nyilván annak a vállalkozásnak van, amely termelt, munkát fektetett be, anyagot vásárolt és szállított. Tehát szállított, és a szállításának nem kapta meg az ellenértékét. A kockázata tehát lényegesen nagyobb, mint annak, aki az üzleti életből, ha van üzlet, részesedik, ha nincs üzlet, nem részesedik. Az állam befektetése a konkrét üzletkötéseknél: nulla. Tehát mindössze azt határozza meg, hogy a képződő eredményből hány százalék az övé. A veszteségből soha semennyi nem az övé, csak a képződő eredményből. Ez az eredményosztozkodás. Én azt gondolom, hogy az a vállalkozás, amely szállított, anyagot vásárolt, munkát fektetett be, és természetesen egy eredmény reményében vállalta a kockázatot, ha az ő számlája nem kerül kiegyenlítésre, ő nemcsak az eredménytöbbletet veszíti el, hanem a teljes befektetését. Lehet ezt nem érteni, de hát ez nem az a gazdasági modell, amelynek irányában én gondolom - nyilván ez csak az én gondolatom - az elkövetkező időszakban haladunk. De szeretném hozzátenni, hogy a meggyőződésem szerint alkotmányosan igenis aggályos, hiszen ha ahhoz kötünk kizárólag büntetőszankciót, hogy a csődbe menetel előtt egy cég kinek fizet és kinek nem, akkor ez arra ösztönzi a nyilvánvalóan csőd előtt álló vállalatot, hogy még tegyen eleget a köztartozásainak, ám még általános szinten se tegyen eleget, még átlagos szinten se tegyen eleget a neki szállító, felé bizalommal befektetett cégnek. Ez a fajta ösztönzés - meggyőződésem szerint - nincs összhangban az Alkotmánnyal. Majd ha a rendeletet a kormánytöbbség elfogadta, a döntés nyilván az Alkotmánybíróságé lesz. Köszönöm szépen.