HÁMORI CSABA, az MSZP vezérszónoka: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Egyre erősebb lesz az a dilemma, amelyet úgy fogalmazok meg magunknak, hogy lehet-e egy olyan törvényt alkotni a gázszolgáltatásról, amely egy időben és egyszerre három időintervallumra alkalmas törvény. Vagyis hogy most hozni egy olyan törvényt, amely megfelelően szabályozza a jelenlegi viszonyokat, amikor is az állam többségi vagy kizárólagos tulajdonos mind a gázszolgáltatóknál, mind pedig az ezt megelőző folyamatokban, a privatizációs folyamatra alkalmas törvényt, majd pedig az ezt követő időszakra alkalmas törvényt, amikor az állam - feltehetően - kisebbségi tulajdonos lesz mind a gázszolgáltatóknál, mind pedig a kitermelőknél és szállítóknál. A dilemma azért komoly, mert a törvényjavaslat eddig elhangzott kritikája, amelyet részletesen Szalay Gábor kollégánk tett meg, nagyon sok olyan gondot vet fel, amely ezt a törvényt mai formájában nem vagy nehezen elfogadhatóvá teszi. Hosszabb távon tehát a mai formában lévő törvény esetleg elképzelhető, de a mai gondok és a későbbi gondok ilyen formában történő együttes kezelése nem képzelhető el. Ezért a mi véleményünk az, hogy jelentős módosításokra van szükség ahhoz, hogy ebből egy jó gáztörvény szülessen. Más lenne a helyzet akkor, hogyha a privatizáció karnyújtásnyira lenne. Akkor azt mondhatnánk, hogy olyan törvény kell, amivel ki tudjuk húzni a hátralévő néhány hónapot s az ezt követő privatizációs hónapokat, ezután pedig majd, a privatizáció utáni állapotban alkalmas törvény lesz életben. De hát tudjuk azt, hogy ennek a privatizációnak, a jó privatizációnak ma legalább két jelentős gátja, akadálya van. Az első számú akadály a mai magyarországi gázár, amely a lehetséges nagy külföldi vevők számára túlságosan alacsony, vagyis az ő számukra ma, a mai gázárak mellett csak nehezen és hosszú távon megtérülő beruházás, befektetés lenne egy magyarországi vásárlás. A magyarországi vevőkre, azt hiszem, jelentősen nem lehet számítani, végül is tehát úgy gondolom, hogy a jó áron és megfelelő formában, az ország számára előnyös formában történő privatizáció nincsen karnyújtásnyira tőlünk. A privatizáció másik gátja és akadálya az én felfogásom szerint a gáztörvény hiánya, vagyis a későbbi szabályozás bizonytalansága. Nos, ebben az esetben, ha ezt a törvényt meghozzuk, lehet, hogy erre választ adunk, és akkor a privatizáció egyik akadálya elhárul. Nekem azért úgy tűnik, hogy az előterjesztők - és a miniszter úr expozéjából is ez derült ki - elsősorban a privatizáció utáni állapotra gondoltak, amikor ezt a törvényjavaslatot elkészítették. Nyilvánvalóan szerepelnek titkos ígéretek is már az eddigi tenderkiírások során a majdani gázárakkal kapcsolatban, de hogy ez politikai döntés lesz majd valakinél, valakiknél, egy majdani kormányzatnál, abban egészen biztosak lehetünk. Az is egészen biztos, hogy egyszerre a magyarországi gázárakat kétszeresére, esetleg háromszorosára emelni nem lehet. Az sem mindegy persze, hogy majd kétszeresére vagy pedig háromszorosára kell emelni a gázárakat. Nekünk most azon kell lennünk, hogy olyan szabályozást alkossunk, amely esélyt ad arra, hogy valamelyest korlátozott és speciális versenyhelyzet alakuljon ki a gázszolgáltatás területén, mert ez esetleg lehetővé teszi azt, hogy nem kell majd olyan mértékű és ütemű gázáremelést a lakosságra áthárítani, mint amit egyébként kellene. Mennyiben különleges a gázszolgáltatás? Azt hiszem, annyiban különleges, hogy van egyszer egy természetes monopolhelyzet, hiszen a vezetékek bent vannak a földben, annak mind a két végén lévők valamire számítanak - és jó eséllyel -, a szolgáltatók, hogy ők ott szolgáltatnak, a fogyasztók pedig, hogy ott ők gázt kapnak és fogyasztanak. De mégis monopolhelyzet, hiszen ha egyszer ott van az a csővezeték, és azon rendszeresen gáz jön, akkor senki nem akar más kiegészítő vagy alternatív energiaforrást igénybe venni. Ugyanakkor mégsem annyira monopolhelyzet a gázszolgáltatás, mint például a villamos energiáé, hiszen a villamos energia mással nem pótolható, a gáz azért valamelyest igen. Tehát nem biztos, hogy a kétféle szabályozásnak minden tekintetben, különös tekintettel a versenyhelyzetre, azonosnak kell lenni. A másik, ami különlegessé teszi a gázszolgáltatást, annak a veszélyessége, amihez természetesen bizonyos misztikum is fűződik és kötődik, s azt gondolom, ez reális. A nagy kérdés végül is az, hogy a mai gázszolgáltatók mellett létesülhetnek-e majd újabbak. Vagy pedig - ahogy elhangzott már - lebetonozzuk ezzel a törvénnyel a mai gázszolgáltatókat, egy térségre teljes mandátumot kapnak, és tegyük hozzá, ismerve a gazdaság rideg törvényeit, akkor az árak megállapításánál is előbb vagy utóbb, de az övék lesz a döntő szó. Hiába mondunk mi ki hatóságiár-kezelést, nincsen arra garancia, hogyha egyszer a tulajdonosi viszonyok megváltoznak, és egy térségben egy szolgáltató lesz az úr, hogy a gáz ára végső soron ne úgy változzon, ahogy ő ezt akarja. Ez a törvényjavaslat elvileg lehetővé teszi a korlátozott versenyt. De hangsúlyozom, csak elvileg, és az én megítélésem szerint nem eléggé, nagyon csekély mértékben, és ennek kapcsán három dologról szeretnék szólni a hozzászólásom során. Az elsőnek a címe a MAGYAR ENERGIAHIVATAL, csupa nagybetűvel, mondanom sem kell, hogy ennek a kritikájáról fogok szólni. A második lesz a gázszolgáltatás és az önkormányzatok, itt is inkább a kritikáról kell szólnom, és a harmadik ez a bizonyos szabad hozzájutás vagy szabad hozzáférhetőség vagy open access, aminek inkább itt a hiányáról kell szólni vagy legalábbis a kezeletlenségéről, a befejezetlenségéről. Az első fejezet a Magyar Energiahivatal. Nem véletlenül mondtam - kicsit rosszmájúan -, hogy csupa nagybetűvel. Ennek a hivatalnak az indokoltsága a mi számunkra nem meggyőző. Amikor először olvastam az előterjesztésben, hogy Magyar Energiahivatal létesülne, akkor az jutott eszembe, hogy Amerikában persze van ilyen, a Public Utility Commission, a közszolgálati hatóság. De hát tudjuk, hogy ez nem Amerika. És az is eszünkbe kell, hogy jusson, hogy Magyarországon egy újabb hivatal mindig újabb költséget jelent, különös tekintettel azért, mert nincs előttünk megvilágosítva, megvilágítva az, hogy eme új hivatal létrejötte mely más hivatalok vagy létszámok hozzávetőleges forrásából jönne létre, születne. Nem tudjuk tehát biztosan azt, hogy mennyivel növekszik majd a költségvetés eme új sorával a magyar költségvetés terhelése, csak sejtjük, hogy növekszik. A másik, hivatallal kapcsolatos gond ugyancsak elhangzott már, az, hogy megítélésünk szerint a fogyasztóvédelmet vagy fogyasztói érdekvédelmet ma, amikor többségi tulajdonos az állam minden vonalon, akkor egy ilyen, miniszter úr által felügyelt, őáltala kinevezett vezetőkkel bíró hivatal vajon elláthatja-e. (18.00) Emlékeztetem tisztelt képviselőtársaimat a taxisblokád napjaira. Nagyon furcsa lett volna, hogyha akkor az akkori miniszter - Bod Péter Ákos - a fogyasztók, az akkori taxisok érdekében szólt volna. Ugye, nem így volt, és azt gondolom, hogy ezzel a kicsit furcsa és abszurd hasonlattal - végül is elvileg ugyanerről van szó - rá lehet mutatni arra, hogy ma a fogyasztói érdekvédelmet elvárni ettől a hivataltól lehetetlen. Majd ha az állam kisebbségi tulajdonos lesz - akkor is vitatható, de azért jobban elképzelhető -, azt hiszem, hogy arra az állapotra is, tehát a privatizáció utáni állapotra is módosítani kell a jelen javaslatot. De mindenekelőtt ki kellene bontani ahhoz, hogy hogyan is gondoljuk a fogyasztói érdekvédelmet eme hivatal keretében. A második nagy fejezet, amiről szólni szeretnék: a gázszolgáltató vállalatok és az önkormányzatok. Én azt látom, hogy ma Magyarországon egyetlen helyen tiszta és elvileg is megnyugtató a viszony: a fővárosban, ahol a fővárosi önkormányzat a tulajdonosa a Fővárosi Gázműveknek. Mindenütt másutt a törvény következtében az várható, hogy az önkormányzatok megrövidítve érzik majd magukat. Önmagában a fájdalom, persze, nem kellene, hogy a parlamenti képviselők szívét meglágyítsa, de mint tudjuk, Magyarországon az önkormányzatok erősítése a demokrácia alapkérdései közé tartozik - és ez hosszú távú dolog. Tehát érdemes ilyenkor azt is meggondolni, hogy vajon elegendő-e az az előterjesztők által elképzelt tulajdoni hányad az önkormányzatok számára, amelyet a privatizáció után - ahogy erről Szalay Gábor kollégánk szólt: most az előterjesztők gondolkoznak -, vagyis, hogy az 5, 15, esetleg 20%-ot kitevő tulajdonosi hányadban részesülnek majd az önkormányzatok a nagy magyar gázszolgáltató vállalatok tekintetében. Azt hiszem, erre a válasz az, hogy ez kevés - legalábbis, ha az önkormányzatiságot úgy képzeljük el, hogy az a magyarországi demokráciát tartósan erősíti, akkor az önkormányzati tulajdon hányadának növelése nem öncél. Csak nekem az a gondom, hogy ez az 5 usque 15, esetleg 20% nekem nem tűnik reálisnak. Tehát az a véleményem, hogy ez ma sem 5%, és nem is lesz a jelen konstrukcióban 15 vagy 20%. Előrebocsátom: nem rendelkezem számokkal, még azt sem tudom, hogy az önkormányzatok szervezeteinek - van sok, tudjuk - ezzel kapcsolatban van-e valamilyen álláspontja vagy állásfoglalása. De az az erős gyanúm, hogy ez ennél kevesebb, és a várható konstrukcióban kevesebb is marad. Végül is itt nagy dologról van szó. A gázszolgáltató vállalatok - a mai gázszolgáltató vállalatok - vagyona 70 milliárd forintra tehető. Ennek a Szalay Gábor által elmondott felosztása az igazán parlamenti vitatéma, érdemes lenne ezt komolyan megfontolni, és olyan konstrukciót találni, amely lehetőség szerint az általam említett elveknek megfelel. De az önkormányzatokat nemcsak a majdani tulajdoni hányad kérdése aggaszthatja. Az is meglehetősen aggasztó, hogy a jelen helyzetükhöz képest viszszalépést tartalmaz, céloz meg ez a törvényjavaslat. Szó volt már róla, a törvényjavaslat előírja - a 17. � tartalmazza ezt -, hogy a megépült gázelosztó rendszer csak a gázszolgáltató vállalat tulajdonában lehet. A 33. � pedig a már korábban létesített, mások tulajdonában lévő vezetékrendszer gázszolgáltatóknak történő kötelező átadását írja elő. Képviselőtársaim utaltak már rá, hogy ez kényszeradásvételt jelent, amelynek az alkotmányossága megkérdőjelezhető. Jobb lenne ezt valami más formával kiváltani, ha nem tudunk egyébként az előbb általam vázolt nagyobb kérdésben megegyezni. Vitatható egyébként az a javasolt konstrukció is, amely azonosnak tekinti a gázrendszer tulajdonosát és üzemeltetőjét, vagyis kizárja azt, hogy a tulajdonos és az üzemeltető kettéváljon, más-más vállalat vagy szerv legyen. Azt gondolom, hogy ezt a tézist - ami alaptézisnek tűnik az előterjesztőknél - felül kellene vizsgálni. Én el tudok képzelni olyan esetet, amikor a tulajdon és az üzemeltető különválik, és ugyanakkor az biztonságos marad mind műszaki, mind pedig gazdasági szempontból. Egyben biztos vagyok: azt a remélt, korlátozott, de mégis versenyhelyzetet jobban biztosítaná egy ilyen konstrukció, még ha nehéz is létrehozni, mintha az előbb említett "egy akolban és egy pásztor" konstrukciót akarjuk betonozni. Idetartozik a hálózatfejlesztési hozzájárulás kérdése is. A 17. � szól erről. Ezek szerint a potenciális fogyasztók csak akkor jutnak szolgáltatáshoz, ha a fejlesztés hatósági árral nem fedezett részét megfizetik - mégpedig a miniszter által megszabott módon. Ez, ha vállalkozásról van szó, nyilvánvalóan tőkeelvonást jelent, amivel egyúttal nem válnak tulajdonossá, tehát legalábbis piacidegennek tűnik a konstrukció - "nem szeretem" íze van ennek a dolognak. A lakosságnál pedig egy szóval azt mondhatnám, hogy kiszolgáltatottságot jelent a már eddig megszerzett jogokhoz képest is. Ennyit akartam mondani az önkormányzatok, a lakosság és a gázszolgáltató kapcsolatának kritikus pontjairól. Végül - és az előbbieknél rövidebben - ez a bizonyos, többször emlegetett hozzájutási vagy hozzáférési elv az open access elve. Az előterjesztők azt mondták - bizottsági ülésen, folyosón, másutt -, hogy ezt a bányászatról szóló törvény megnyugtatóan tartalmazza. Én most minimum azt szeretném mondani, hogy tartalmazza ugyan, de olyan vázlatosan, hogy ez nagyon sok kételyt, kétséget hagy a majdani gázszolgáltatók számára. Mit jelent például az, hogy forrás? Azt jelenti, hogy azt mondja a vezetékhálózat tulajdonosa, hogy nincs, vagy pedig azt jelenti, hogy nem fér több a csövön keresztül, vagyis a műszaki lehetőségek határa jelenti a forrást, ha egyszer gáz van. Nem mindegy, hogy hogyan definiáljuk a forráskérdést, mint ahogy sok más dolgot nem mindegy, hogy hogyan definiálunk; és akkor csak hivatkozni szeretnék ismét Szalay Gáborra, aki azt mondta, hogy azt is meg kell gondolni, hogy az országos gerincvezeték-hálózaton túl, az elosztórendszernél ne legyen- e hozzáférhetőségi elv. Tudom az ellenérvet: az úgy szól, hogy ebben az esetben az országos gerincvezetékhálózat-tulajdonos - ebben az esetben a MOL - majd közvetlenül adná el a nagyfogyasztóknak a gázt olyan áron, hogy ők ketten megegyeznek, és akkor a szolgáltatóvállalatok ebből kiesnek. Ez egy ellenérv, ezen el lehet gondolkodni. Én mégis azt mondom, hogy gondolkozzunk el rajta, és ne vegyünk mindent azonnal úgy, ahogy le van írva, a lehetséges legjobb megoldásnak. Összefoglalva: ez a törvényjavaslat a mi megítélésünk szerint koncepcionálisan azért nem változtat az eddig érvényben lévő gáztörvényen - koncepcionálisan. A szolgáltatást természetes monopóliumként fogja föl - ez egyébként nagyjából helyes, azokkal a megszorításokkal, amiről szóltam. A szabályozásban - úgymint az engedélyezési ügyekben és másban is - elvileg a törvényjavaslat biztosítékot kíván, vagy legalábbis lehetőséget kíván arra adni, hogy legyen valamilyen korlátozott versenyhelyzet, de a mi megítélésünk szerint nem eléggé - és a kritikánk emiatt fogalmazódott meg. Úgy is mondhatnám, hogy jelentős módosításokkal a törvényjavaslatot támogatni tudjuk. Köszönöm a figyelmet. (Kis taps.)