SZALAY GÁBOR, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! A gázszolgáltatásról, valamint a villamos energiáról a Kormány által az Országgyűlésnek egyidejűleg benyújtott két alapvető fontosságú energetikai ágazati törvény - a szakterületek jellegéből adódó különbözőségektől eltekintve - igen sok közös elemet tartalmaz, mint ahogy arról a miniszter úr is említést tett expozéjában. Közös az általuk szabályozott tevékenységek engedélyeztetését, az általuk lefedett szolgáltatások ellenőrzését és az ezek által kiszolgált fogyasztók érdekvédelmét ellátó hatóság, a Magyar Energiahivatal. Közös az idegen ingatlanon gyakorolt jogok és az árszabályozás koncepciója. Közösek bizonyos erényei, s közösek bizonyos hibái is e két törvénytervezetnek. Közös az abból adódó zavaros helyzetük is, hogy létrejöttüket nem előzte meg az energetikai kerettörvény megalkotása, mely többek között pont ezen közös tartalmi elemeket kellett volna, hogy magába foglalja. Így nem fordulhatott volna elő például az, hogy az egyik ágazati törvény hozza létre a másik ágazatot is szabályozó és ellenőrző hivatalt. A logikát tehát a feje tetejére sikerült állítanunk az energetikában is. Mindezen közös elemeket illető véleményünket, vagyis a Szabad Demokraták Szövetsége frakciójának véleményét elmondtam már a gázszolgáltatásról szóló törvényjavaslat általános vitájában. Így ezeket a kérdésköröket most nem fogom érinteni, hisz csak az ott elmondottakat tudnám megismételni. A villamos energia fejlesztéséről, átviteléről és elosztásáról szóló, többször módosított 1962. évi IV. törvény felett érthetően nagyon eljárt az idő. Az a törvény egy szocialista tervgazdaság talaján álló, végletesen központosított és az állam által monopolizált tevékenységről, illetve az ezt megjelenítő óriás vállalatról szólt, melyet megszólítani is csak kellő tisztelettel volt tanácsos és ildomos a fogyasztóknak, a területüket kényszerűségből rendelkezésre bocsátó ingatlantulajdonosoknak, bármely kívülállónak egyaránt. Ezért is kelt különös csalódást az az erősen etatista alapállás, mely átüt ezen törvényjavaslat koncepcióján, s ami miatt zúdult elsősorban olyan jelentős kritikai össztűz szinte minden oldalról a törvénytervezetre már az előző hetek során. Mert a hatósági engedélyezés szükséges intézményére rátelepszik még a miniszteri, kormányzati pótengedélyezés köre, a rendeleti szabályozás túlburjánzása pedig jogbiztonságot ugyan nem teremt, de azt annál inkább sugallja, hogy valamennyi erőművi létesítmény engedélyezése politikai síkon dől el. Márpedig az elődtörvénytől az újnak épp e téren kéne tán leginkább megkülönböződnie. Nekünk olyan új törvényt kellene készítenünk, mely az állam ellátási felelősségének érintetlenül hagyása mellett alkalmas lenne alapul szolgálni a villamosenergia-ipar privatizációjához, vagyis az állam tulajdonosi szerepköréből a szabályozói, irányítói szerepkörbe való visszavonulásához, a méltányos és észszerű árszabályozáshoz, valamint a fogyasztók és a befektetők érdekeinek a védelméhez. A dolog persze nem egyszerű. Ahány ország, jóformán annyi megoldás létezik ugyanis a villamosenergia-ipar szervezeti, szabályozási és tulajdonosi rendszerét és formáját illetően. Nem létezik tehát olyan működő modell, bevált törvényi szabályozás, melyet a működőképesség szavatolásával mintául fogadhatnánk el, átültetésre feltétlenül alkalmasnak találhatnánk. Bár más országokban szerzett bizonyos tapasztalatok persze értékes segítség gyanánt is szolgálhatnak, de alapvetően csak abból indulhatunk ki, hogy a magunk modelljét kell kialakítanunk, s nem igazán érdemes a máskor oly hasznos nemzetközi összehasonlítás tükrében mérni meg a javaslat erényeit és hibáit, mert előfordulhat, hogy bármire és annak ellentettjére is találnánk példát, hivatkozási alapot a nemzetközi gyakorlatban. Az előttünk fekvő törvényjavaslatot tehát leginkább saját adottságainkhoz, saját kitűzött átalakítási céljainkhoz, átmeneti időszakunk sajátosságaihoz, s nem utolsósorban szociális hátterünkhöz kell viszonyítani. Olyan törvényt lenne ésszerű és célszerű alkotni, mely bár magába foglalja már a piaci versenyre való áttérés lehetőségét, a stabil piaci környezet kialakulásáig a jelenlegi helyzetben is használható, mely, bár hosszú távra készül, még alkalmazható a villamosenergia-ipar mai átmeneti időszakának viszonyai közt is. A törvényjavaslat ezen összetett kívánalmaknak felemásan tesz eleget; vannak erényei s meglehetősen nagy számú hibái. Kezdjük előbb az erényeivel. Továbbra is fenntartja az állam ellátási felelősségét a villamos energia szállítójának és szolgáltatójának részére kimondott ellátási kötelezettség által, s ez jó. Létrejön törvényileg is az a tevékenységek szerinti szervezeti elkülönülés, mely megkülönbözteti a villamos energia termelőjét, szállítóját és szolgáltatóját, mely bár szükséges alapfeltétel az iparág privatizációjához, önmagában mégsem viszi kényszerpályára a szervezeti, tulajdonosi struktúra kialakulásának ügyét. (18.40) Így tehát alkalmas a mai villamosipari struktúra működtetésére is. Azáltal, hogy bár előzetes hatósági engedély megszerzését feltételezően, de erőművet bárki építhetne, a törvényjavaslat, legalábbis az áramtermelés szektorában - eltérően az alaphálózat és szolgáltató hálózat monopol kötöttségeitől - megteremti a versenyt, a jobb és olcsóbb áramtermelés lehetőségét. Jó az is, hogy bevezeti az erőművek építésének, engedélyezésének feltételeként a közmeghallgatás lefolytatásának és a környezeti hatástanulmány elkészítésének rendszerét. Kötelezővé teszi a saját használati erőművek bevonását a villamosenergia-rendszerbe, miáltal kétségtelenül jelentős lépést tesz a termelői monopolhelyzet oldásának irányába. Kártalanítási kötelezettséget ír elő a törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyv megfelelő paragrafusaival összhangban az idegen ingatlanokon alapítható jogok ellenértékeként, sőt előírja az ingatlan eredeti állapotának helyreállítási kötelezettségét is a jogok érvényesítésének megszűntét követően. Jó az is, hogy előnyt biztosít a megújuló energiaforrással üzemelő áramtermelők számára. Kötelezi a szállítót, hogy a legolcsóbb villamos energiát szerezze be, hogy ne tegyen különbséget az áramtermelők között, hogy ne favorizáljon egyeseket mások rovására. Ez dicséretes szándék, legfeljebb az elv gyakorlati megvalósítását illetően merülhetnek fel már most is jól látható kétségek. És még egy valami. Ez az elv, miközben előnyös lehet a fogyasztók összességére nézve, a hazai erőművek, főleg a szenes erőművek jelentős részét felszámolásra ítéli, háttérbe szorítja a magyar szénbázisú villamosenergia- termelést, miáltal a rövid távú gazdasági érdekek miatt hosszabb távú érdekek kerülhetnek veszélybe. Mindezen előnyei és erényei ellenére a törvényjavaslat rengeteg hiányossággal és hibával is terhelt, melyek kijavítása nem kis feladat elé állítja az Országgyűlést. Vannak erős kétségeim, hogy ezen feladatnak maradéktalanul eleget tudunk-e tenni. Most tehát rátérnék a törvénytervezet azon pontjaira, amelyek megítélésem szerint feltétlenül kijavítandók. A törvényjavaslatnak gyakorlatilag nincs árfejezete, ugyanúgy, amint arról már a gázszolgáltatásról szóló törvényjavaslat vitája kapcsán nem egyedül beszéltem. Az ár megállapítását ez a törvényjavaslat, a ma érvényben lévő törvényi szabályozásnak megfelelően, az ipari és kereskedelmi miniszter diszkrecionális jogkörébe utalja, fenntartván tehát a kiszámíthatatlan és alapvetően politikai megfontolásoktól függő ad hoc hatósági árkategóriát. Ez azonban még járható út volt a 100%-ig állami tulajdonban lévő villamosipari vertikumot átfogó óriásvállalat időszakában, aligha előnyös akkor, amikor privatizálni akarunk, tőkebefektetőket várunk, hisz ez utóbbiak részére pont a lényeg válik kiszámíthatatlanná, és ezzel lényegében leértékeljük a potenciális befektető szempontjából a villamosenergia-ipar egészét. A véletlen hozta úgy, hogy mielőtt ide jöttem a ma délutáni ülésre, kaptam meg a postám, az egyik angol áramszolgáltató vállalat levelét, mely levelet egyébként elküldött az Állami Vagyonügynökség és az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság, illetve Szabó Tamás tárca nélküli miniszter úr részére is. Ez az angol áramszolgáltató vállalat jó ideje benn van a magyar piacon, és azon dolgozik, arra készül, hogy részt vegyen a magyar áramszolgáltatói szektor privatizációjában. Most azonban többek között az alábbiakról tájékoztatott engem is és az előbb említett vezetőket. Szó szerint idézném: "Minden tartós befektetőnek tudnia kell azt, hogy mi lesz az energiaárak hosszú távú szabályozásának az alapja. Ezen információ nélkül a befektetés spekulációssá válik. Az ilyen bizonytalansággal övezett befektetés értéke lényegesen alacsonyabb, mint a szilárd alapokon álló, áttekinthetőbb jövőjű társaságokba történő befektetésé. A jelen körülmények között, ilyen bizonytalan jövő mellett az előzőekre való tekintettel a mostani értékesítéskor nem fogunk ajánlatot tenni." Azt hiszem, intő mindaz, ami ebből a levélből kitűnik. Továbbmenve: erősen vitatható, hogy vajon indokolt-e annak a nagyon szigorú engedélyezési eljárásnak a fenntartása, melyet a törvényjavaslat indítványoz. A külföldi befektetők számára mindenesetre nem túl biztató, hisz azáltal, hogy már a 200 MW feletti erőmű létesítését is a Kormány döntési hatáskörébe utalja, nyilván valamelyest a politikai meggondolásoknak nyit teret, miközben nehézkesebbé és bürokratikusabbá is válik a döntési folyamat. Ugyancsak felvetődhet, hogy szükséges-e a miniszter hatáskörébe utalni az 50 MW-nál nagyobb erőművek létesítési helyének jóváhagyását, mikor az előzetes létesítési engedélyt a Magyar Energiahivatal már kiadta, és a területileg illetékes szakhatóság pedig az építési engedélyt már odaítélte. Bizonyos, hogy ezen megkötöttség nélkül is lehetne biztosítani az állam megfelelő szabályozó szerepét. Rengeteg, sokkal inkább üzletszabályzatba vagy alacsonyabb rendű jogszabályba illő részletkérdést szabályoz törvényi szinten ez a törvényjavaslat. Szinte groteszk, hogy törvény írja elő a különféle engedélyek tartalmi kellékeit, a szerződésszegés és az abból következő bírságkivetés legapróbb részleteit. Nem tűnik ki a törvényjavaslatból, hogy bármely szerződésileg vállalt nemzetközi környezetvédelmi kötelezettség is kötné a villamosenergia-ipart. Hiányzik továbbá - és ez rendkívül fontos - a termékfelelősség rögzítése. A gázszolgáltatásról szóló törvényjavaslat a közszolgáltatási szerződés megszegésének minősíti, ha a szolgáltatott gáz jellemzői - tehát a nyomás, a fűtőérték, égési tulajdonság stb. - nem felelnek meg a szerződésben, műszaki előírásban vagy szabványban előírtaknak. A villamos energiáról szóló törvényjavaslat erre vonatkozóan a szolgáltató részére semmilyen kötelezettséget nem tartamaz. A villamosenergia-szolgáltatás minőségének paramétereit - frekvencia, feszültség, rendelkezésre állás és esetleg más egyebek - legalább a gázszolgáltatásra javasoltaknak megfelelően a szolgáltatási kötelezettség körébe kellene vonni. Hiányzik a költség-ellenőrzési mechanizmus működésének biztosítéka és ezen belül a fogyasztói érdekképviselet jogai. A korlátozás vagy szüneteltetés feltételeit is a törvény kellene, hogy szabályozza, hiszen egy jelentősebb korlátozás esetén az ennek következményeit viselni kényszerülő gazdasági társaságok súlyos esetben több száz milliós kárt kénytelenek elszenvedni anélkül, hogy ezt bármilyen tarifális engedmény kompenzálná. Másképpen fogalmazva: az a fogyasztó, amelyiket esetleg egy szerencsétlen teljesítményhiányos esetben naponta igényelt teljesítményének nagy részére vonatkozóan korlátoz a Magyar Energiahivatal, ugyanannyit fizet a villanyáramért, mint az a fogyasztó, akinek a korlátozása nem fordulhat elő. Ugyancsak jelentős hiányosság, hogy a hőenergia-termelés, a távhőellátás kérdésköre, mely közel olyan fontos, mint a villamosenergia-szolgáltatásé, tulajdonképpen egy vagy két rövid sorral elintézettnek vehető ezen törvényjavaslat szerint. A villamosenergia-szolgáltatásról szóló törvényhez kapcsolódóan, mivel a jelen és a jövő egyik fő fejlesztési irányának tekintett hőszolgáltatásra kapcsolt villamosenergia-termelés ezt igényli, rendezni kellene a távhőszolgáltatás jogszabályi kereteit is. Ehhez a törvénytervezethez odavetett kétsoros bekezdés ennek a feltételeit természetesen nem teremti meg. Tudom jól, hogy ezáltal pont olyat reklamálok, amit nem a törvénynek kellene tartalmaznia, hanem annál inkább egy másik megalkotandó törvény kellene, hogy magában foglaljon. De ezt a lehetőséget is - úgy gondolom - fel kell használni annak hangoztatására, hogy a távhőszolgáltatás és hőenergia-termelés nincs megoldva azzal a két sorral, amit róluk tartalmaz a villamosenergia-törvény. (A jegyzői széket dr. Kóródi Mária és Tóth Sándor foglalják el.) (18.50) Az Országgyűlés által ez év márciusában elfogadott magyar energiapolitika koncepciójának talán legfontosabb elve az energiatakarékosságra, a hatékony energiafelhasználásra való törekvés elsődlegességének kinyilvánítása. Ezt figyelembe véve, óriási ellentmondásnak tartjuk, hogy a villamosenergia-szolgáltatásról szóló törvény, pontosabban a villamos energiáról szóló törvény, nem teremti meg legalább a kereteket a villamosenergia-szolgáltatóknál az úgynevezett demande side management fogyasztói igénybefolyásolás-rendszer alkalmazására. Ez a gazdaságilag fejlett országokban egy már jól bevált rendszere az áramszolgáltató érdekeltté tételének abban, hogy a fogyasztók villamosenergia-felhasználásának hatékonyabbá tételét elősegítse. Ismerve elmaradásunkat a fejlett országoktól az energiafelhasználás hatékonyságában, ennek különösen nagy lenne a jelentősége. A törvényjavaslat további jelentős hibáiról, melyek közösek a gázszolgáltatásról szóló törvényjavaslat hibáival, itt nem szólok, azt megtettem már az előző felszólalásomban is, azonban a kettő feltétlenül összekapcsolandó. Számtalan hiányossága van tehát ennek a törvényjavaslatnak is. Én reménykedem benne, hogy valamelyest legalábbis képes lesz az Országgyűlés, képesek leszünk mi, képviselők, hogy ezen hibákat kijavítsuk. Hogy tökéletes törvény születne ebbeli igyekezetünk eredményeként, ezt illetően természetesen erős kétségeim vannak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)