PÁL LÁSZLÓ, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm szépen, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Én azzal a meglepő bejelentéssel szeretném kezdeni a hozzászólásomat, hogy Magyarországon van, volt - és remélem, lesz is - egy jól működő villamosenergia-rendszer. Azt hiszem, nagyon kevesen találkozhattunk rövid életünk során azzal, hogy a villamosenergia-hálózat szétesett volna, vagy hogy villamosenergia-ellátási problémák adódtak volna. A gondok általában a lakosságot alig érintették, legfeljebb a frekvenciakiesések - vagy legalábbis frekvenciahiányok - voltak jellemzőek addig, amíg nagyon nagy mértékben kellett importálnunk vagy lehetett importálnunk a volt Szovjetunióból villamos áramot, és a kinti rendszer stabilitásának a hiányai voltak érzékelhetők a magyar villamosenergia-hálózatban. Ezt azért mondom el, mert azt hiszem, hogy minden olyan megállapítás, amely azt mondja, hogy rákényszerülünk egy egészen más modell meghonosítására, bizonyításra szorul. Nem állítom azt, hogy nem találhatók indokok arra, hogy a modellt változtassuk meg - de indokoljuk meg ezt alaposan! Amikor az energiapolitikát vitattuk itt, a Parlamentben, akkor, azt hiszem, utolsó mondatként azt mondtam el, hogy villamosenergia-rendszerünknek most két baja látszik kibontakozni. Az egyik baj az, hogy a lakosság egy része rövid időn belül olyan helyzetbe kerülhet, hogy nem tudja megfizetni a villamos energiát; a másik baj hosszabb távú probléma: az elmaradt karbantartások és fejlesztések következtében belátható időn belül ellátási problémákkal találkozhat az ország. Sajnos, az előbbi problémát már látjuk, az utóbbit talán még csak a szakma érzékeli - de a szakma már kezdi érzékelni. A szakmában érzékelhető az, hogy valóban kiesések voltak a karbantartásban, a felújításban és a fejlesztésekben, aminek következtében, ha megindul az ország villamosenergia- felhasználásának a növekedése - és reméljük, hogy azért erre belátható időn belül sor kerül -, akkor viszont gondban lehetünk a villamosenergia- forrásokkal. A modellváltás szükségességére vagy nem szükségességére visszatérve: szeretnék egy példát felvetni. Tegyük fel, hogy néhány éven belül szüksége lesz az országnak, mondjuk, 1000 megawattnyi további villamosenergia-forrásra. Milyen lehetőségeink vannak ennek a beszerzésére? Egyszer: talán importlehetőségeink vannak a posztszovjet köztársaságokból - ma csökkenő az import, sőt bebizonyította az elmúlt hónapokban a Magyar Villamos Művek, hogy nem is feltétlenül szorul rá erre az importra, természetesen elsősorban azért, mert az ország energiafogyasztása lényegesen visszaesett. Hogy mennyire lehet stabilan, biztonságosan, hosszú távon számolni erre a villamosenergia- importlehetőségre, azt hiszem, egyikünk sem tudja megjósolni: mind politikai, mind gazdasági szempontoktól függhet bármikor ez a fajta energiaforrás. Lehetőségünk lenne arra, hogy áremelés útján az MVM-nek olyan feltételeket biztosítson az ármeghatározással foglalkozó kormányzat, hogy az MVM saját forrásaiból, hitelek igénybevételével új - mondjuk, a példánál maradva - 1000 megawattnyi erőművi kapacitást létesítsen. Ehhez nem kellene semmiféle szerkezeti változás, nem kellene modellváltás a villamos energetikában: ezt meg lehetne valósítani - természetesen számolva azzal, hogy ez is árnövekedéssel jár, mind a lakossági, mind az egyéb fogyasztók számára. Mód volna arra, hogy azt mondjuk, költségvetésből építenénk erőművet a jövőben - természetesen nem akarunk ilyet csinálni, nem is volt az utóbbi években már példa rá, de a költségvetés is azt jelentené, hogy akkor viszont adóban kell megfizettetni a lakossággal vagy a vállalatokkal, vállalkozásokkal ennek az elképzelt 1000 megawattnyi erőműnek a forrásait. Volt egy modellje a Kormánynak - szeretném önöket emlékeztetni rá, bár talán nem is felejtették el, hiszen a modell tagadása szerepel az előterjesztett törvényváltozatban -, egy olyan modellje, hogy adjuk koncesszióba az erőműépítéseket. Emlékeznek rá: a koncessziós törvény ennek a lehetőségeit tartalmazta, sőt, ennek a kötelezettségeit expressis verbis elő is írta - ezt most hatályon kívül kívánja helyezni a jelen törvény. Természetesen a koncesszióba adás is azzal járt volna, hogy a koncessziós megépíti az erőművet, és utólag, a koncessziós díjakkal együtt a befektetési költségeit, a felújítási költségeit, a működtetési költségeit és a nyereségét meg kívánja fizettetni az árban. Lehetett volna beszélni arról, hogy építsenek külföldiek egy 1000 megawattos erőművet Magyarországon, majd az MVM mint egy egységes, nagy szervezet, vásárolja meg az általuk előállított áramot, és nyomja bele a magyar - monopol, monolitikus - energiahálózatba. Ennek a modellnek is megvannak a sajátosságai: a külföldi természetesen elvárja, hogy számára a vételárban, az áram árában fizessék meg befektetéseinek és ráfordításainak az ellenértékét. (19.10) Lehet, hogy ez lényegesen magasabb költség lett volna, mint az itthon kiegyensúlyozott, keresztfinanszírozásokkal tarkított MVM árszínvonala, de az MVM a nagy kalapban ezt lenyeli, néhány százalékos áremeléssel a külföldi magasabb árát a lakosság felé kompenzálni tudja. És van még egy modell, az a modell, amely előttünk fekszik, amelyik azt mondja, hogy nagyon sok minden lehetséges, nem tudjuk pontosan, hogy mit akarunk, de legalább a jogi kereteket teremtsük meg ahhoz, hogy bármi történhessen a villamosenergia-rendszerünkben. Én azt hiszem, hogy az előttünk lévő törvénynek ez talán a legfőbb jellemzője, hogy bármi történhet ennek a törvénytervezetnek az alapján, hiszen amikor elfogadta a tisztelt Ház az energiapolitikát, akkor utalások történtek arra, hogy itt privatizáció lehetséges, koncesszióra is voltak utalások, voltak utalások az MVM szervezeti átalakulására, sok minden másra, de igazából kibontott modellel nem találkozott az Országgyűlés. Én feltételezem azt, hogy sok fejben sokféle elképzelés van a további fejlődésről, sőt tudjuk azt, hogy az ipari tárca, az ÁVÜ, az ÁV Rt. mint két, egymással ellentmondásos módon érintett, tulajdonosi funkciót ellátó szervezet és szerintem több parlamenti tényező is különböző módon gondolkodik a kialakítandó villamosenergetikai-rendszer modelljéről, nem tudom, hogy ezek a harcok hogy fognak lezajlani, de a törvény mindegyik gondolkodásmód kereteire lehetőséget ad. A törvény nem arról szól, mint ami a címe. A címe az, hogy a villamos energiáról, a törvény ezzel szemben a villamosenergia-szolgáltatások engedélyezési eljárásairól szól elsősorban, a szolgáltatók kötelezettségeiről és jogairól. A villamos energiáról már csak azért sem szólhat, hiszen többek között Prepeliczay képviselőtársam mint villamosmérnök emlegetett néhány elemet, ami a villamos energiát jellemzi. Hogy minimálisan néhány paramétert én is megemlítsek; a feszültség, a frekvencia, a rendelkezésre állás, a terhelhetőség, szóval olyan elemek jellemzik a villamos energiát, amivel ez a törvény nem foglalkozik. Jó is lenne, ha a címe a helyére kerülne, érdekes módon a gázszolgáltatásról szóló törvény címe nem a gáztörvény, pedig - ahogy miniszter úr is elmondta - a két törvény között nagyon sok egyébként a műfaji hasonlóság. Azt hiszem, jó lenne ezt az apróságot helyre tenni, és helyre tenni azt a kérdést, hogy a villamos energia műszaki jellemzőivel, a villamosenergia- szolgáltatás műszaki feltételeivel milyen más szabályok fognak foglalkozni. Gondolom, nem miniszteri rendeletek kérdése az, hogy a műszaki szabályokat a helyére tegye. Az elvárással szemben, mint ahogy az előbb a példám kapcsán elmondtam, nem foglalkozik a törvény a privatizáció feltételével, az egész villamosenergia- rendszer működtetésének rendszerével és tulajdonképpen azokkal az alapkérdésekkel, amelyeket a lakosság egy ilyen törvénytől elvár, valószínűleg a lakosság téved. Az előttünk lévő törvény mégis szükségszerű. Szükségszerű azért, mert feltételezhetően lesznek változások a magyar villamosenergia-ellátás modelljében, és én most nem ismételném meg azokat a kiemelt példákat, amelyeket Szalay Gábor elmondott, hogy mely tekintetben látszik jónak vagy többé-kevésbé jónak a törvénytervezet. Amikor én a cím megváltoztatására utaltam, akkor egyben utaltam azokra az elemekre is, amelyek szerintem többé-kevésbé a helyükön vannak, kisebb-nagyobb javításokkal jó szövegeket szülhetünk. Ugyanakkor nagyon komoly hiányosságokat érzek érdekes módon olyan területeken is, ahol mások előnyöket láttak ebben a törvényben. Ilyen hiányosságnak látom például az ellátási kötelezettség kérdéskörét, amelyet valóban a szolgáltató szerződéskötéses kötelezettségei között ír elő a törvénytervezet, azonban én úgy érzem, hogy az ország felé az ellátási kötelezettséget minden privatizációs és minden modellváltási elképzelés mellett is a Kormánynak kell viselnie. Itt olyan hosszú távú döntésekről van szó, amelyeknél nem engedhatő meg, hogy a villamos energia hiánya okozzon a lakosság vagy a gazdaság növekedése számára felesleges, elfogadhatatlan korlátokat. Mellékesen megjegyzem, hogy az az energiapolitikai koncepció, amit a Parlament elfogadott, az rögzítette is a Kormány felelősségét e tekintetben. A második nagyon fontos kérdéskör, amelyik nem szerepel a törvényben vagy szerintem nem, ez egyáltalán nem szerepel, ez az ország önellátási kényszere vagy legalábbis az arra való törekvés. Tudjuk azt - és itt elhangzott, többek között Rudics képviselő úr gondolatai között -, hogy csatlakozni szeretnénk egy nyugat-európai villamosenergia-rendszerhez. Ahhoz, hogy ehhez a rendszerhez csatlakozni tudjunk, az alapfeltétel az - lehet, hogy ez ellentmondásosnak tűnik -, hogy önellátóaknak kell lennünk, és emellett bizonyos műszaki paraméterek stabilitását biztosítanunk kell. Az önellátás kérdése azért meghatározó, mert a nyugat-európai országok teljesen jogosan, többek között a saját belső követeléseiknek megfelelően, környezetvédelmi követelményeknek és más társadalmi elvárásoknak megfelelően nem vállalják azt, hogy ők állítsák elő az energiát, amelyet exportálhatnának más országba. Magyarországnak ezért arra kell berendezkednie, hogy a csúcsenergia- igényeit, az esetleges energiakiesések pótlását tudja megoldani egy ilyen csatlakozással és nem egy folyamatos, jelentős energiaellátást. Ennek megfelelően szerintem ezt a kérdéskört - éppen a távolabbi célkitűzésekre való tekintettel - a törvényben rögzíteni kell. Sok szó esett már a korábbi hozzászólásokban az árak kérdéséről. Én is szeretném megemlíteni: úgy érzem, hogy amíg az árszabályozás elveit törvényben nem rögzítjük, ameddig más törvényre utalunk át, bár egy kicsit ellentmondásosan ebben a törvényben anynyit szerepeltetünk, hogy az ipari tárca hatásköre az árak meghatározása, tehát ameddig nem rendezzük az árelvek kérdését ennek a törvénynek a szintjén, olyan, mintha nem is hoztunk volna törvényt. Itt ez Mátyás király törvényévé alakulhat, hogy hoztunk is, nem is, jöttünk is, nem is. Az árkérdésre vonatkozóan - tudomásom szerint - számos elképzelés él a különböző szervezeteknél, ezeknek az egyeztetésére meg kellene tenni a kísérleteket a Parlament fórumain, örülnénk neki, hogyha a Kormány által beterjesztett változat ellenére a tárca és esetleg más kormányszervek a Parlament segítségére lennének abban, hogy találjuk itt meg a megfelelő, hosszú távon is érvényesíthető vagy esetleg egy fokozatos átalakítást tartalmazó kompromisszumot. Már többször szó esett - én is csak megemlítem - az érdekképviselet kérdéséről, az érdekvédelem kérdéseiről. Az a megoldás, amit a törvény javasol, hogy alapvetően egy újonnan felállítandó állami hivatal, amelynek ráadásul kettős arculata van; egyfelől hatóságként működik, másfelől pedig érdekképviselet kívánna lenni, hogy ez a hivatal lássa el az érdekvédelemmel kapcsolatos legfontosabb funkciókat, én azt hiszem, ez egy fából vaskarika, jobb lenne, hogyha más megoldásra jutnánk. Például olyan típusú megoldásokra, amelyek mellékesen nem működnek, de legalább törvényi szinten rögzítve vannak, a távközlési törvényünkben jelentek meg. Azért nem működnek különben, mert én úgy érzem, később indult el a minisztérium által a társadalmi érdek-képviseleti szervezetek szervezése, bár a törvény a minisztériumra hárította a kezdeményezés kötelezettségét. Nem értek egyet az erőművek engedélyezési rendszeréről leírtakkal. Ha jól megnézzük, itt még egy furcsa szakmai ellentmondás is van a törvényben. A törvény rögzíti 3. �-ában az erőművi teljesítmény fogalmát, és ha ezt jól elolvassuk, akkor kiderül, hogy itt a teljesítmény alatt nem a kimenő villamos teljesítményt, hanem a bemenő hőleadási teljesítményt kell érteni. Tehát az itt leírt számok egy lényegesen alacsonyabb kimenő teljesítmény mellett érvényesülnének, magyarul: az itt 600 megawattra, 200 megawattra, illetve 50 megawattra megállapított kimenő teljesítményekkel szemben a valóságban ez a törvény 2-300 megawatt-tól felfelé a Parlamentre hárítaná a döntés kötelezettségét, ami nonszensz. A Parlament ilyen kérdésekben ne döntsön, ezek a döntések lényegesen alacsonyabb szinten meghozhatók. Tehát szerintem ezeket a paramétereket más szinten kell beállítani, újra kell gondolni a folyamatot, a szakmának meg kell adni a döntés jogait mindenütt, ahol ez nem igényel össztársadalmi együttműködést. (19.20) Ennek megfelelően a kormányzatra hárítandó döntési szintet is följebb javasolom emelni; és természetesen más kérdés az, hogy az önkormányzatokkal - ami ugyan nincs rögzítve a törvényben, de be kell venni -, valamint a környezetvédőkkel való egyeztetések szempontjait minden teljesítménykategória melett érvényesíteni kell. Szeretnék visszatérni én is arra kérdésre, amelyik a legolcsóbb beszerzések kötelezettségét írja elő a szolgáltatások számára. Ez többek között magában a törvényben is kicsit ellentmondásosan szerepel, hiszen azt viszont előírja, hogy a megújuló energiaforrások megvásárlása kötelező - tehát már nem a legolcsóbb beszerzési forrásokat írja elő -, de számos más problémát is magával hoz. Magával hozza azt a problémát, hogy ha például a posztszovjet államoktól tudnánk kapni olcsóbban villamos energiát, mint a hazai előállítás, akkor le kéne állítani az összes erőművünket. Ez egy taktikai kérdés lehetne akkor a partner részéről, hogy a magyar törvények értelmében - mondjuk - Paksot állítsuk le, és majd Csernobilból vásárolunk olcsóbb áramot - ha ők éppen olcsóbban akarják adni. Ilyet nem lehet leírni, és nem lehet megengedni. Szalay Gábor már utalt rá, hogyha ezt törvényerőre emeljük, ezzel kimondjuk a magyar szénbányászat azonnali halálát. Én azt hiszem, hogy ezt sem vállalhatja fel a Parlament, én a magam részéről ez ellen maximálisan tiltakozni fogok. Többek között azért is hibás ez az elképzelés, mert lehet, hogy a legdrágább áramot állítja elő némelyik szénerőművünk, de ugyanakkor ugyanezekre az erőművekre távhőszolgáltatás is hárul. A távhőszolgáltatás és a villamosenergia-szolgáltatás belső árainak megállapítása, árarányainak a kialakítása taktikai kérdéssé válik ezek után, hiszen a távhőszolgáltatást igénybe vevők nem válogathatnak, ugyanúgy, mint a villamos energia igénybe vevői. Másfelől pedig a szénbányászat leállításának a költségei nincsenek benne abban a kalkulációban, amelyik így kerül napirendre - kivéve azt az esetet, hogyha maga a villamosenergetikai rendszer fizeti meg nemcsak a szénbányászat költségeit, hanem a szénbányászat leállításának a költségeit is, de tudomásom szerint ilyen döntés semmiféle törvényben ma nincs. A korlátozási feltételek szóba kerültek szintén, már eddig is a vitában. Nagyon egyszerűen, de kissé bürokratikusan intézi el a törvénytervezet azt, hogy egyes szolgáltatóknak milyen esetben van joguk korlátozni - előzetes figyelmeztetés esetén - a fogyasztók felé a villamosenergia-szolgáltatást. Én azt hiszem, hogy ez a modell kérdésévé is visszafordítható: abban az esetben, hogyha önálló és nagyon kis részekre szabdalódó villanosenergia-szogáltatók rendszerei, alrendszerek alakulnak ki, akkor ezeknek a karbantartási, kényszer-karbantartási vagy természetes karbantartási munkálatai időszakában esetleg teljesen eleshetnek fogyasztók a szolgáltatásoktól. Meg kell ezt fontolni, nem hiszem, hogy ez a bürokratikus és leegyszerűsített megoldás, amelyik a törvénytervezetben szerepel, ez a lakosságot és a fogyasztókat általában kielégítené. Úgy érzem, hogy túl sok lehetőséget is ad a korlátozások bevezetése, a törvény megfelelő szakasza - Prepeliczay képviselő úr ezekre már utalt. Én azt hiszem, hogy azzal fejezném be, hogy ez a törvényjavaslat abban a témakörben, amit a címmódosítás keretében javasolnánk, abban a körben többé- kevésbé jó alap. Sokat kell rajta dolgozni. Én úgy érzem, hogy megvan a készség arra, hogy dolgozzunk rajta, nemcsak Parlamenten belül, a tárca részéről is éreztem ilyen készséget, és a villamosenergia-szolgáltatók, a villamosművek részéről is éreztem ilyen készséget. Amennyiben ez a készség megvan, akkor a mi részünkről is rendelkezésre állunk, és megkíséreljük a törvény jelenleg látható hibáit kijavítani, a törvénytervezetet továbbfejleszteni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Kis taps.)