Az Országgyűlés őszi ülésszakának 23. ülésnapja 1993. november 9-én, kedden, (Az ülésnap kezdete 9 óra 4 perc - Elnök: Szabad György - Jegyzők: Juhász Péter és Boros László)
ELNÖK: Megkérem képviselőtársaimat, foglalják el a helyüket. (Rövid szünet.) Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm megjelent képviselőtársaimat, kedves vendégeinket, a közvetítésre figyelő minden honfitársunkat. Őszi ülésszakunk 23. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Boros László és Juhász Péter jegyzők lesznek segítségemre. A mai ülésünkről előzetesen 32 képviselőtársunk jelentette be távolmaradását. Amennyiben valamelyikük meg tudott jelenni, kérem szíves jelzését! Senki sem jelentkezett. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtt, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának támogatásával, Tabajdi Csaba képviselőtársunk kíván szólni. Képviselő urat illeti a szó.