DR. FEKETE GYULA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon rövid idő állt rendelkezésünkre a mai napra, hiszen csak ma, a mai ülésnap elején kaptuk kézhez hét országgyűlési bizottság együttes jelentését a magánszemélyek jövedelemadójának módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott képviselői és bizottsági módosító indítványok sorsáról. A tömegkommunikációs eszközök jóvoltából néhány új indítvány tartalmáról is hallottunk, de ezeket még nem láttuk írásban - még most sem látom ezeket írásban. Indítványaimat közgazdasági érdekre alapozva nyújtottam be, és ilyen érvekkel kívánok röviden most is kiállni mellettük. Tudom, ezek az indokok általában alulmaradnak a fiskális ihletésű bevételcentrikus érvekkel szemben, de nem szabad a reményt feladni, minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy tehermentesítsük a gazdasági életet a fiskális megkötöttségek alól, különben késlekedni fog a gazdasági kibontakozás. Még ma is emlékszem arra, hogy hét és fél évvel ezelőtt mennyire megbántódott Kupa Mihály képviselőtársam, akkor az adóreform bizottság vezetője, amikor a személyi jövedelemadózás bevezetésén munkálkodó munkacsoport néhány ülése után úgy sommáztam a véleményemet: "Tudod, Misi, az a rettenetesen nagy baj, hogy ezt a munkát nem közgazdászok vezetik, hanem pénzügyesek és fiskálisok." néhány hétig úgy emlékezett erre a mondatomra, mint a pragmatikus pénzügyi szakmában dolgozók egyfajta lenézésére, közgazdászok egyfajta lenézésére, engem viszont az élet máig figyelmeztet arra, hogy csekély, nagyon kicsi a közgazdasági elméletek befolyása erre a mindennapi életünket befolyásoló területre, azaz az adózás területére. (19.30) Mindjárt egy ilyen jellegű példával kezdem. Az együttes jelentés 154. pontjában javasoltam, hogy építmény, épület bérbeadása esetén a bérbeadó egyéni vállalkozó értékcsökkenési leírás címén ne 2, hanem 3%-nyi levonást érvényesíthessen. Soha nem lesz itt lakáspiac, ha a bérbeadók nem vonhatják le bevételeikből valós amortizációs költségeiket. A bizottsági ülésen a Kormány képviselője úgy nyilatkozott, hogy a lakóház akkor is amortizálódik, ha nincs lakója, ha nincs bérlője - indokolatlan lenne tehát erről a bevételről a költségvetésnek lemondania. Ez annyit jelent, hogy a lakást bérbe adó egyéni vállalkozók reménybeli rétege ki sem alakulhat, hiszen eleve reménytelen beruházásaik egyszerű pótlása is. Bárki közülünk beláthatja, hogy a mai inflációs körülmények között még az 5-6%-os leírási kulcs is indokolt lenne, míg az 50 évre széthúzott leírás tagadhatatlanul piacellenes, híven tükrözi az elmúlt éra vállalkozóellenes, tulajdonosellenes szemléletét - hiszen akkor az volt a cél, hogy ne termelődjék újra a polgárság, ne térüljön meg a beruházása. Nos, ez a fiskális előírás is ezt a célt szolgálta, és ma is ezt szolgálja - csak akkor nekünk nyilvánosan be kellene vallanunk, hogy nem tartjuk kívánatosnak a piacgazdaság kiépülését, különösen nem a lakásszférában. Sajnálom, hogy ebben a nagyon fontos lakásgazdálkodási kérdésben a gazdasági bizottság nem foglalt állást. Hadd említsem meg a gazdasági élet egy kulcsszereplőjének, a kamatnak a sanyarú sorsát a közgazdasági nézeteket háttérbe szorító adópolitikában. Minden közgazdász előtt nyilvánvaló, hogy a kamat egésze nem jövedelem, mivel egy nagyobb hányadát - esetleg az egészét - az infláció miatt erodálódó, romló pénztőke pótlására kell fordítani. A pénzügyi tárca mind ez idáig védte a takarékosságot lefékező, illetve a hitelt megdrágító kamatadót: azzal érvelt, hogy az infláció a gazdasági élet valamennyi szereplőjét érinti - nem tehetnek kivételt. Egy közgazdász, persze, tudja, hogy ez egy rossz érv, hiszen a reáljavak - gépek, épületek, telkek - tulajdonosait érinti legkevésbé az infláció, mivel mindezen javak piaci értéke az inflációval párhuzamosan növekszik - egyedül a pénztulajdonosok nem tudják veszteségeiket a piaccal elismertetni, hiszen épp az ő tulajdonuk romlandósága tükröződik az inflációban, azaz a pénz romlandósága. Vajon megoldjuk-e ezt a problémát, ha a kamatadót 20%-ról 10%-ra mérsékeljük? Nos, fiskális szempontból megoldunk valamit, valamelyest enyhítjük a pénztulajdonosok veszteségeit, de messze nem elégítjük ki a közgazdászok igényét. Közgazdasági szempontból ugyanis az adókulcs másodlagos kérdés. A lényeg az - csakúgy, mint az előbb említett lakásberuházók esetében -, hogy az adórendszer megengedi-e a piacgazdaság eme szereplőinek az újratermelődését. Ha nem engedi meg a pénztőke újratermelődését, akkor éppen olyan piacgazdaság-ellenes, mint az előbb említett esetben, amikor is az engedélyezett amortizációs kulcsok nyilván nem teszik lehetővé a bérbe adható lakásállomány újratermelődését.