GAÁL GYULA (SZDSZ): Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A személyi jövedelemadó- törvényhez sok módosító javaslatot lehetne benyújtani, sok területen szorulna pontosításra, bizonyos esetekben az elvei is vitathatóak, mégis ellenzéki képviselőként Török Ferenc és Soós Károly Attila képviselőtársaimmal mindössze öt - általunk politikailag fontosnak ítélt - területre nyújtottunk be módosító indítványt. Ez az öt módosító indítvány vonatkozik az átalányadózás bevezetésére, a közérdekű kötelezettségvállalásokhoz kötődő adózási szabályokra, a forrásadóra, a befektetési kedvezményekre, illetve a minimáladóra. Ebben az utóbbi két kérdésben nem kívánok most érvelni a benyújtott módosító indítványok mellett, tulajdonképpen azért, mert más képviselőtársaim már egyes kérdések kapcsán ezt megtették. Tehát az első három kérdéshez szeretném az érveinket elősorolni. Az egyszerű egyéni vállalkozás egy bizonyos forgalom alatt a mainál is egyszerűbb adóztatási gyakorlatot igényel, mert a vállalkozásból származó jövedelem megállapításának mai szabályai, a kapcsolódó elszámolási, nyilvántartási követelményekkel meghaladják teljesítőképességét. Ennek a problémának a megoldására vagy ezzel összefüggésben a Kormány egy minimáladóra tett javaslatot, ezzel szemben a mi véleményünk szerint a személyijövedelemadó-rendszer keretében a megoldás az átalányadózás lenne, amely kizárólag a bruttó, azaz az általános forgalmi adót is tartalmazó árbevétel nyilvántartását követelné meg. Véleményünk szerint, illetve a benyújtott módosító javaslatunk szerint az átalányadózás lehetőségével egy meghatározott éves árbevételszintet el nem érő egyéni vállalkozók élhetnének. Nyilvánvaló, hogyha a vállalkozás túlnő bizonyos méreteken, akkor azok az egyszerűsítésből származó kedvezmények, előnyök már nem indokoltak a vállalkozás esetében. Bevezetésének keretfeltételeit egyébként előrelátó módon a számviteli törvény eleve biztosította. A személyi jövedelemadót, illetve az általános forgalmi adót átalány formájában fizető vállalkozó megszabadulna adminisztrációs terhei zömétől, de a rendkívül egyszerű adóalap és adómegállapítási szabályok miatt csökken a hibázás lehetősége is, melyek jelentősen növelik egyébként a jogbiztonságot és az adómorált. A vállalkozó véges energiáit vállalkozása vitelére fordíthatná, és az adminisztráció kényszerköltségei is elmaradnának. Közgazdaságilag sem közömbös, hogy az átalányban adózó a költségmaximalizálás kényszerétől szabadulva, egyértelműen a költségminimalizálásban lenne érdekelt. Nyilvánvaló, hogy egy átalányadó-rendszerben, ahogy csökkennek a költségek, és ezzel párhuzamosan növekszik a bevétel, nem növekszik az adóterhelés, tehát nem érdekelt a vállalkozó a különböző presztízsjellegű vagy egyéb, a vállalkozás működtetése szempontjából nem feltétlenül fontos kiadások végrehajtásában, egyértelmű érdekeltsége a költségminimalizálásban lenne. Mindezek a megtakarítási lehetőségek, valamint az egyszerűségből és a végrehajthatóságból eredően nagy biztonsággal elkerülhető adóztatási büntetések versenyképessé teszik az átalányadózást az egyszerű kisvállalkozók körében, még akkor is, ha ennek révén több adót fizetnének be a költségvetésbe, mintha a hagyományos tételes adózást választanák. A költségvetési bizottsági vitában, amikor ezt a javaslatot tárgyaltuk, a Pénzügyminisztérium képviselője annak a feltételezésének adott hangot, hogy egy ilyen rendszer adóbevétel-kiesést jelentene a költségvetés számára. Meggyőződésünk, és ezt a meggyőződésünket számítások és különböző egyeztetések támasztják alá, hogy ezzel az állítással szemben az adóbevételek növekednének. Rendelkezésre állnak ugyanis azok az adatok, amelyek bizonyos foglalkozási csoportokban bemutatják az egyéni vállalkozók jövedelmi viszonyait, átlagos jövedelmét, és ezek alapján kalkulálva biztonsággal becsülhető, hogy sok jövedelemkategóriában, sok vállalkozási, foglalkozási csoportban az adóbevételek nemhogy csökkennének, hanem növekednének. (19.50) Javaslatunk szakmacsoportonként felbontva az egyéni vállalkozói tevékenységek körét, öt jövedelmi kategóriát állapított meg, és a vállalkozás, a tevékenység jellegétől függően differenciál az ezek alapján fizetendő átalányadó tekintetében. Nem elhanyagolható az sem, hogy az adóztatás egyszerűségéből az ellenőrzés egyszerűsödése is következik. Figyelemmel a potenciális érintettek százezres nagyságrendű táborára és arra, hogy itt képződnek a legkisebb adóalapok, belátható, hogy fajlagosan e kör adóztatása az ellenőrzés és egyéb, ezzel kapcsolatos hatósági teendőket is beleértve a legköltségesebb. Az átalányadó bevezetése az adóztatás költségeit is jelentősen mérsékelné, és ezzel egyébként jelentős ellenőrzési kapacitás is felszabadulna. Volt egy másik érv is a bizottsági vitában javaslatunkkal szemben, szeretném ezzel kapcsolatban is elmondani a véleményünket. Ez az érv az volt, hogy ilyen gyorsan, rövid idő alatt egy ilyen rendszerű változtatás nem vezethető be az adórendszerbe. Ezzel kapcsolatban csak emlékeztetem képviselőtársainkat, hogy az átalányadóra vonatkozó javaslatunkat három évvel ezelőtt, 1990-ben is benyújtottuk, és a mai javaslatunk ennek az aktualizált, felfrissített változata. Akkor a Kormány ugyanezt válaszolta javaslatunkra, hogy ilyen rövid idő alatt nem megvalósítható, nem vezethető be, de higygyük el, hogy egy év alatt mód lesz arra, hogy ők a rendelkezésükre álló apparátussal, információmennyiséggel alaposan végiggondolják és előkészítsék ezt a javaslatot, és '91-ben már dönthetne róla a Ház. Azóta eltelt három év, és úgy gondolom, hogy tovább már ez a kifogás nem tartható, nem mondhatja senki, hogy egy rögtönzött indítvány azonnali bevezetéséről lenne szó. A másik módosító indítványunk, amellyel kapcsolatban néhány gondolatot szeretnék mondani, a közérdekű kötelezettségvállalások adófeltételeire vonatkozik. Ismert tény, hogy eddig a korábbiakban nem volt korlátja az adórendszerben annak, hogy milyen mértékig tudja leírni az adóalapjából, illetve ezzel párhuzamosan adójából a közérdekű kötelezettségvállalásokra fordított támogatásainak az összegét. Ennek végső korlátja nyilván csak a ténylegesen rendelkezésre álló jövedelem volt, ennél nagyobb mértékű kedvezményt nem vehetett igénybe. 1994-től a Kormány arra tett javaslatot, hogy egy nagyon szigorú korlátozás lépjen életbe, és az előző évi adó 5%-ának megfelelő összegű támogatást lehessen csak adómentesen felhasználni közérdekű kötelezettségvállalásokra. Azt gondoljuk, hogy ez a tervezet oly mértékben szűkmarkú, hogy a civil szféra működésének jelentős zavarait okozná a bevezetése. Mi egyszerűen ennek az 5%-os határnak az eltörlését indítványozzuk, ugyanakkor tudatában vagyunk annak, hogy ez még mindig nem jelent korlátlan adókevezmény-igénybevételi lehetőséget, hiszen a törvényjavaslat egy másik paragrafusa - ez a 36. � - mégiscsak állít egy korlátot, amelyik a három típusú kedvezmény együttes mértékét összesen 50%-ban korlátozza, tehát nyilvánvalóan akkor ebbe beletartozik a közérdekű kötelezettségvállalás is. Ez sem léphet túl ezen a mértéken. Végül, amit röviden szeretnék megemlíteni, ez a forrásadóhoz kapcsolódó javaslatunk. Most bizonyos mértékig már bizonytalan vagyok a tekintetben, hogy a Kormány támogatná-e javaslatunkat, ez ugyanis a belföldi megtakarítások, a takarékbetétek kamatainak 20%-ról 10%-os forrásadó fizetési kötelezettségét írná elő, tehát az adófizetési kötelezettség 50%-os mérséklését jelentené. A bizottsági vitában még ezt sem támogatta a Kormány, de azóta azok az információk, hogy mégis támogatna egy ilyen javaslatot. Tehát bővebben talán nem szükséges érvelni ennek a javaslatnak a várható kedvező hatásai mellett, csak utalok arra, hogy mindenképpen módot nyújtana - hogyha ezt a Ház elfogadja - arra, hogy mind a betéti kamatlábak emelkedjenek, ezzel ösztönözve az erősen csökkenő ütemű megtakarításokat, mind pedig a hitelkamatok csökkentésére lehetőséget nyújtana a pénzintézeteknek. Ehhez kapcsolódóan és ezt kiegészítő másik javaslatunkat szeretném inkább a Ház figyelmébe ajánlani, amelyik a devizabetétek kamata utáni adót kívánja eltörölni, illetve nem bevezetni. Ebben az évben még - mint tudják - nem kell fizetni a devizabetétek utáni kamat után forrásadót. A Kormány javaslata szerint a jövő évtől kezdődően 10%-os forrásadó terhelné ezeket a megtakarításokat. A mi javaslatunk az, hogy ne vezesse be a Kormány, és ne fogadja el a Parlament ezt a rendelkezést. Maradjon a devizabetéteknek a kamata továbbra is adómentes. Ennek az intézkedésnek a költségvetési kihatása teljes mértékben elhanyagolható, az előzetes becslések szerint összesen 0,2 milliárd forintról lenne szó, tehát a költségvetés bevételei között nem egy jelentős tétel. Ugyanakkor jelentős zavarokat okozhatna a devizában történő megtakarítások elhelyezése terén. Félő, hogy nagyobb lenne a veszteség ennek az intézkedésnek a hatására, mint a nyereség. Hogyha elfogadja a tisztelt Ház azt a javaslatot, hogy a belföldi forintmegtakarítások utáni forrásadó 10%-ra mérséklődjön, akkor már ezzel is egy jelentős közelítését tettünk meg a devizamegtakarítások utáni, illetve a forintmegtakarítások utáni adónak. Nem feltétlenül cél, hogy már ebben az évben egységes adófeltételek alá kerüljön a kétféle megtakarítás, ahogy ez a Kormány eredeti javaslatában sem szerepel, csak hosszú távon képzelte el, hogy egységesíteni lehet a forrásadót. Azt javasolom, és kérem a tisztelt Háztól, fontolja meg, hogy ne veszítsünk többet egy ilyen javaslat elfogadásával, mint amennyit nyerhetünk. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)