DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Közeledünk a részletes vita lezárásához, ezért különösen fontos a szabad demokraták részéről reagálni arra a nyilatkozatra, amit Salamon László tett a mai részletes vitában elmondott hosszú felszólalásában. azt mondta, hogyha jól értettem a nyilatkozatát, hogy ha a Ház bizonyos indítványokat nem fogadna el, esetleg olyan indítványokat elfogadna, amiket az ügyrendi bizottság is támogat, akkor olyan mértékben megváltozna a Házszabály, hogy jobb lenne, ha nem történne meg egyáltalán a változtatás. Ez a nyilatkozat azért aggasztó, mert nem vagyunk abban a helyzetben, hogy tudjuk, Salamon László a saját nevében mondta ezt, vagy mint az MDF elnökségi, frakcióvezetőségi tagja (Dr. Salamon László szólásra jelentkezik.) Köztudott: erről a törvényről csak akkor érdemes szavazni, egyáltalán a szavazást megkezdeni, ha előre látható, hogy meglesz a szükséges többség - egyébként időpazarlás. Emlékeztetem a tisztelt Ház tagjait, hogy két és fél évvel ezelőtt kezdődött el a Házszabály reformja, de már a megalakulástól fogva igény az, hogy a korszerűtlen Házszabályt egy teljesen új Házszabály váltsa fel. Kiderült, hogy nem sikerül konszenzust teremteni a teljesen új Házszabályról, ezért tavaly ilyenkor az a megállapodás született: próbáljunk meg mégis egy új Házszabályt készíteni, és ha ez nem sikerül, akkor történjék részleges módosítás. Tavasszal kiderült, hogy nem fog sikerülni az új Házszabály, ezért csak részleges módosításra tett javaslatot az ügyrendi bizottság. Jelenleg úgy néz ki, kétséges, hogy ez a részleges módosítás is megtörténik, mivel a konszenzus, ami az ügyrendi bizottságban létrejött, megkérdőjeleződött az imént. Szeretném ezért, hogyha a mai napon, a részletes vita lezárását követően és a szavazás megkezdése előtt még tisztáznák a frakciók, van-e értelme egyáltalán szavazni. Ha nincs értelme szavazni erről az indítványról, mert úgy járunk vele, hogy végigszavazzuk, és a végén nem kapja meg a szükséges többséget, akkor ezt a szavazási processzust el kell halasztani. (13.20) Amiről röviden szólni szerettem volna a részletes vitában, az három kérdés, és bizonyos értelemben az előttem szólók mind a három kérdést érintették. Az első kérdés a módosító indítványok kérdése, amiről Fekete Gyula beszélt előttem, a második kérdés az érdekképviseletek bekapcsolódása a törvényalkotás folyamatába, a harmadik kérdés pedig a vizsgálóbizottságok ügye. A módosító indítványokkal kapcsolatosan Fekete Gyula valóban imponáló adatokat mondott el, hogy a különböző országokban hogyan néz ki a módosító indítványok benyújtása, illetőleg elbírálása. Az őáltala elmondott példák engem ismét megerősítettek abban a meggyőződésemben, hogy a nemzetközi példák azért jók, mert nemzetközi összehasonlításban mindenre és mindennek az ellenkezőjére lehet példát találni. Önmagában egyik megoldás sem mond semmit, hiszen - csak egy elemet ragadnék ki - a francia példában már kettő képviselő is elég ahhoz, hogy a módosító indítványokról szavazzanak, de köztudott, hogy Franciaországban a frakcióvezetők az egész frakció helyett szavazhatnak, tehát gyakorlatilag nem kell a képviselőnek jelen lenni a szavazásnál, ebben az esetben nagyjából mindegy, hogy hányszor szavaznak, ha ez egy-két embernek, a frakciók nevében szavazóknak jelent csak munkaterhet. Megint más a helyzet az egyéni jogosítványoknál egy olyan parlamentben, ahol 200 vagy ehhez hasonló nagyságrendű számban vesznek részt képviselők, és más a helyzet ott, ahol közel 400 képviselő foglal helyet az országgyűlésben. Megint más a helyzet az egykamarás és a kétkamarás parlamentek esetében. Ezért szerintem a nemzetközi példák csalókák. Amiből szerintem a jelenlegi Parlamentünk gyakorlatában le kell vonnunk a következtetést, az a módosító indítványok nemzetközi összehasonlításban iszonyatosan nagy száma. Nincs olyan parlament, ahol több tízezer szavazásra kerül sor, mint nálunk, megalakulásunk óta - nem tudom a pontos számot, de - az évenként kiadott statisztikák azt mutatják, hogy évente hat-nyolcezerszer kell szavaznia egy képviselőnek. A politikai évkönyvben jelentek meg ezek a statisztikák a részvételi arányokról, és ha jól emlékszem, évi hat-nyolcezer szavazást regisztráltak. Ez döbbenetes szám. Az amerikai képviselőház évente 200, usque 300-szor szavaz. Ebben az esetben külföldön akárkivel beszélünk, mindenhol megkérdezik azt, hogy mi a szerepük a bizottságoknak, és tényleg, a mi számunkra sem világos az, hogy vannak olyan törvényjavaslatok, ahol egy-egy módosító indítványt 5-8 bizottság is megvizsgál, a 8 bizottságból 5 ellenzi, 3 támogatja, a Parlament végül elfogadja, vagy a legkülönbözőbb arányban: tegnap szavaztunk egy olyan módosító indítványról, amely egyetlen bizottságban sem kapott egyharmadnyi támogatást sem Remport Katalin indítványa, a képviselőcsoport kérte a szavazást, majd 60%-os többséggel elfogadta a Parlament ezt az indítványt. Ilyen felállásban mi a szerepe a bizottsági vitának és a bizottsági tárgyalásoknak? Azzal, hogy a Parlamentet elárasztják a módosító indítványok, tulajdonképpen a mai helyzetben a magyar Parlament elérte azt, hogy senki, még a képviselők döntő többsége sem tudja, hogy mi a tényleges döntés. Nem igaz az, hogy a képviselőknek lehetőségük, módjuk lenne felmérni azt minden egyes szavazásnál, hogy ennek a döntésnek milyen következményei vannak, mennyibe fog kerülni, hány munkahelyet fog teremteni vagy megszüntetni, milyen költségvetési, milyen környezetvédelmi hatása van, és így tovább, és így tovább. Úgy a döntéseknél tulajdonképpen Fekete Gyula hivatkozott arra, hogy helytelen, hogy kollektív vagy testületi döntések születnek, de szükségképpen egy bizalmi elv alapján a kormánypárti frakciók a miniszterek végszavára figyelnek, az ellenzéki frakciók pedig a frakción belüli munkamegosztás szerint törvényenként egy-egy képviselő véleményére hagyatkoznak, esetleg az a mögött álló szakértői véleményre. Szerintem helyesebb lenne, hogyha a plénum igazából csak a nagy horderejű politikai döntéseket, a nagy választókérdéseket - amire szintén hozott nemzetközi példát Fekete Gyula - döntené el, ahol eldőlne, hogy milyen irányba történjen a szavazás, és ennek részletmegoldása Mi szavazunk arról, ha vesszőhiba van a törvényszövegben, szavazunk arról, ha valaki szórendet akar változtatni, szavazunk arról, ha be akar toldani egy névelőt, mert kimaradt az eredeti szövegben, és ezek mind rengeteg szavazást jelentenek, holott ezek minden további nélkül egy normális eljárási rendben kijavíthatók lennének. Hozzáteszem, hogy a módosító indítványokat a törvényalkotás egész menete is eredményezi, az a tény, hogy a kormánypárti képviselők is az esetek többségében akkor találkoznak a törvényjavaslatokkal, amikor az ellenzéki képviselők. Szerintem a következő parlamentnek ezen változtatnia kell, és ebben a vonatkozásban és az érdekképviselet vonatkozásában is szeretnék arról beszélni, hogy szerintem hogyan kellene ezt csinálni. Szerintem a törvényalkotásnál, már a szakértői munkapéldányoknál be kellene vonni mindenekelőtt a kormánypárti képviselőket, én indokoltnak tartanám, ha az ellenzék egy-egy szakértője is megkapná már a munkapéldányt is, és a törvény-előkészítés fázisában a törvényjavaslat szövegével együtt menne egy olyan előterjesztői szöveg, amely rögzíti, hogy az előterjesztés során milyen észrevételek hangzottak el, ezek közül mi épült be és mi nem épült be a törvényszövegbe, akkor rajta lenne, hogy a kormánypártok oldaláról milyen észrevételek születtek, ezek döntő többségét szerintem már a Kormány elé kerülés előtt be kellene építeni a törvényjavaslatba, a kormányülésen már tisztázni kellene, hogy a saját, kormánypártok oldaláról milyen kritikák fogalmazódtak meg a törvényjavaslattal szemben, milyen ellenérvekre lehet számítani és miért, és ha ez így megtörténne, akkor a módosító indítványoknak - állítom - legalább a 60%-a már az előkészítés fázisában bekerülne a törvénybe. Erre érvként azt szokták felhozni, hogy kérem, ilyen mennyiségű törvénygyártásnál ez nem lehetséges. Cáfolom, lehetséges, hiszen mi történik most? Benyújtják a törvényjavaslatot, és ahogy Fekete Gyula is hivatkozott rá, sokszor hónapokig vagy évekig hever a Parlament irattáraiban, mert nem kerül rá sor, ez alatt az idő alatt bőven meg lehetne vitatni a kormánypárti frakcióknak, és nem állna elő az a helyzet, mint például a múlt héten elfogadott egyik törvénynél, hogy gyakorlatilag minden egyes mondata és szava megváltozott a törvénynek az elfogadása során, és a változásokat egy kormánypárti képviselő vezette át az egész törvényen vagy ugyanígy más törvényeknél is. Meggyőződésem, hogy az ország közvéleményét, a politkára figyelő közvéleményt szolgálná, ha világosak lennének a vitapontok, hogy miben van véleményeltérés adott esetben a Kormány és az ellenzék között vagy a kormánypártok és a Kormány között, és nem temetnénk el a technikai módosító indítványok tengere alá a lényegi politikai különbségeket. Ezért én támogatok minden olyan indítványt, amely a törvény-előkészítést olyan módon alakítja, hogy már a törvény-előkészítés fázisában világossá válna az, hogy miről lesz a vita, és nem az történne, ami most sokszor zajlik, hogy a képviselők ülnek a bizottsági ülésen, ott észrevesznek valami hibát, ott eszükbe jut valami, hogy ezt itt ki kellene javítani, elfogadjuk a törvényt, majd két hét múlva eszünkbe jut, hogy ez helytelen volt, nem így kellett volna csinálni. Szerintem rendkívül sok kárt okozunk az országnak ezzel a típusú törvényalkotással, szerintem a lassabb, de megfontoltabb törvényalkotás helyes lenne. Ez a lassúság most is megvan, hiszen '90-ben beterjesztett kormány- előterjesztésről '93-ban született törvény, mi lett volna, hogyha csak '93-ban terjesztik elő, de már olyan módon, hogy mindenben meghallgatták az érintettek véleményét, és egy tökéletes vagy a tökéleteshez közeli változatot nyújtott volna be a Kormány, és erre számtalan példát lehet mondani, szinte minden törvényt. Itt kapcsolódnék, itt térnék át az érdekképviseletek szerepére. (13.30) Szerintem ma a magyar Parlament az esetek jelentős hányadában vakon dönt. Vakon, mert nem tudja, nem képes ismerni a döntésének a következményeit. Nem vagyunk abban a helyzetben - tisztelt képviselőtársaim -, hogy az élet minden területét ismerjük, hogy alaposan tájékozottak legyünk a vasutasoknak a helyzetéről, a kohászoknak a helyzetéről, a pedagógusoknak vagy az orvosoknak a helyzetéről. Alapvető érdekünk az, hogy minél többrétűen tájékozódjunk, és a vitának nem a módosító indítványokról kellene a Parlamentben, illetőleg a bizottságokban folyni, hanem azokról a társadalmi jelenségekről, amiket szabályozni akarunk, és ez csak úgy lehetséges, hogyha meghallgatásokat tartunk. A nyugat-európai parlamentekben - és Fekete Gyulának a példatárában biztos, számos példa van erre is, hogy a nyugat-európai parlamentekben - a bizottsági munkának a lényege a meghallgatás, hogy információkat szereznek, hogy minél több oldalról információ- kat kapjanak a képviselők, hogy minél inkább tisztában legyenek azzal, hogy mi a döntésük következménye. Sokszor ez a döntés nagyon nehéz, sokszor a Parlament döntése tízezreket foszt meg munkahelyüktől. Én azt is gondolom, hogy néha ez elkerülhetetlen, de legyenek tisztában a képviselők, hogy mivel járt a döntésük. Legyenek tisztában, hogy mi a következménye, mi a költség, és milyen haszon származik ebből az országnak. Ma szerintem ennek a követelménynek a magyar Parlament nem felel meg, az esetek döntő többségében nem vagyunk tisztában azzal, hogy milyen költségekkel jár a döntésünk, és milyen hasznokat hoz. Éppen azért, mert információhiányban szenvedünk. Akik az alkotmányügyi bizottság ülését ismerik, tudják, ezek a bizottsági ülések rendkívül sokszor lélekölő, mechanikus ledarálásai a módosító indítványoknak, de gondolom, ugyanígy van ez sokszor a költségvetési bizottság ülésén és más bizottság ülésein is. Mert a részletekkel foglalkozunk, ahelyett, hogy a lényegi problémákat közelítenénk meg. Ezért tartanám én nagyon fontosnak, hogy a képviselők - ahogy mondani szokták a slogan-ünkben - képben legyenek, amikor döntenek. Az, hogy nemcsak az érdekképviseleteknek, tehát itt nemcsak a szakszervezeteknek a bizottsági meghallgatásáról van szó, adott esetben a Kormány tisztviselőinek a meghallgatásáról is van szó, a hivatalok vezetőinek a meghallgatásáról. Szerintem a rendőrségi törvény vitájában nagyon fontos lenne, ha nemcsak a Kormány képviseltetné a véleményét, vagy mondaná el a véleményét, hanem a rendőrség hivatásos vezetői és a rendőri szakszervezetek képviselői is elmondanák, hogy szerintük milyen az adott törvény. De ezt mondhatnám ugyanígy a honvédelmi törvényről, a költségvetésnél és más kérdéseknél is, hogy ha a bizottságnál megfogalmazódna, hogy ennek milyen előnyei, milyen hátrányai vannak. Nyugat-Európában ez szokás, ez ismert, a bizottsági meghallgatás intézménye bevett. Én azt mondom, hogy két kezemen meg tudnám számolni, de lehet, hogy egy kezem is elég lenne, hogy az alkotmányügyi bizottság az elmúlt három évben hányszor tartott meghallgatást, hányszor hallgatta meg azokat, akik a törvényeket végrehajtják, azokat, akikre a törvények vonatkoznak. Ezért aztán Magyarországon a választópolgárokat derült égből villámcsapásként éri a törvényjavaslat, úgy olvassák az emberek a sajtóban azt, hogy mi született meg a Parlamentben, mint az időjárás-jelentést, hogy mi várható mára, jégeső vagy hóvihar, milyen törvény született meg; vagy itt vannak a jogalkalmazók. Kérem a képviselőtársaimat, hogy hallgassák meg a jogalkalmazókat. Fogalmuk nincsen sokszor arról, hogy milyen előkészítések folynak, nem tudják azok, akikre a törvény vonatkozik, hogy min gondolkozik a Parlament, hogy milyen munkákat végezünk, hogy milyen szempontokból kell őnekik például a gazdasági döntéseiket átalakítani, újra meggondolni, mire készüljenek a következő években. Ugyanígy áttérnék, és ezt röviden szeretném befejezni, a vizsgálóbizottság kérdésére is. Tisztelt képviselőtársaim! A kormánypárti többség fél a vizsgálóbizottságoktól. Többször kifejezték ezt, hogy félnek attól, hogy vizsgálóbizottságokat állítsanak fel, nem is állítottunk fel. Én a jövendő kormánypárti többség szempontjából mondom, hogy ez a Kormánynak az alapvető érdeke, az, hogy legyenek vizsgálóbizottságok. Ha ezt önök nem látják be, akkor is így van, a mindenkori kormánynak érdeke. Ugyanis minden gyanús körülménynél a polgárok a rosszabbat feltételezik akkor, hogyha titkolódzás folyik. Ha egy adott kormányt meggyanúsítanak korrupcióval, meggyanúsítanak alkalmatlansággal, hibás döntésekkel, én, ha kormányon lennék, szorgalmaznám a vizsgálóbizottság felállítását, hogy derüljenek ki a legnagyobb nyilvánosság előtt a tények. A nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy amikor erre sor került, nagyon sok esetben a Kormányt igazolta a vizsgálóbizottság, kiderítette az megnyugtató módon. Most mi történik? Azt mondják, hogy kérem, a Kormány. Elhangzik bejelentés három vezető állami tisztségviselő ellen: két kormánytag és egy vezető tisztségviselő ellen. Ezek után lefolytatják a vizsgálatot. A vizsgálat azt mondja, hogy nem követtek el semmit, de ez titokban van, hogy nem történt semmi. Olyan titokban van, hogy még ők se ismerik, hogy mi volt a megállapítás, és ők maguk, akik gyanúba keveredtek, dönthetnek arról, hogy nyilvánosságra lehet-e ezt hozni. Szerintem ez öngyilkosság. Ez az óvodás gyerekben is felkelti a gyanút, hogy itt valami nem stimmel. Még akkor is felkelti, ha adott esetben minden rendben van. Tehát szerintem a vizsgálóbizottságtól való elzárkózás, attól az indítványtól, amit most Tölgyessy Péter előterjesztett, hogy az ellenzéki jog legyen a vizsgálóbizottság előterjesztése, szavazással, de kétötödös szavazással, ettől elzárkózni, az a Kormány érdekével ellentétes. Ugyanis amikor a Kormány hibázik, akkor lehet ezt a hibát fedezni - és ezt sokszor megtette a mostani kormánypárti többség az elmúlt három év során -, de a hibákért egyszer fizetni kell. És a Kormány hibáiért a kormánypárti képviselők, az egyéni körzetben induló kormánypárti képviselők fogják vállalni a felelősséget a szavazás során, mert ők azok, akik ezeket a hibákat fedezték. És szerintem Nyugat-Európában a kormánypárti frakciók azzal érnek el sok eredményt a kormányukkal szemben - nem azzal, hogy a módosító indítványaikat átnyomják, hanem azzal -, hogy valóban kikényszerítik, hogy az általuk hatalommal megbízottak felelősen döntsenek, mert ha nem felelősen járnak el, akkor le kell mondaniuk, és akkor a kormánypárti képviselők amikor elmennek a választókörzetükbe, és azt mondják nekik a választópolgárok, hogy kérem, ez vagy az a miniszter hibázott, akkor ez a kormánypárti képviselő azt mondja, hogy igen, de annak a miniszternek mennie is kellett, vállalni kellett a felelősséget, és ez a sajtóban megjelent, hogy vállalta a felelősséget, mi elhatároljuk magunkat, ő felelős a hibáért. Ez nem történt meg az elmúlt három évben itt Magyarországon, pedig megtörténhetett volna, de ez csak önökön múlott. Köszönöm szépen a figyelmet.