PAP ANDRÁS (MDF): Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Ennyi emelkedett szép szó után én törvényhozóként kicsit a mindennapok közelébe szeretném néhány keresetlen szó erejével lehozni ezt a törvényt. Ezt a törvényt, amely egy szerződés kihirdetéséről szól. Tudjuk, hogy ez a törvény egy bizonyos keretet ad a magyar gazdaságnak. Elsősorban a magyar gazdaságnak, a magyar társadalomnak. És a kérdés az, hogy ezt a keretet vajon mikor és miként tudjuk kitölteni? Ezek után az emelkedett szavak után én azért szeretném kevésbé emelkedett szinten megközelíteni ezt a kérdést, mert nekünk, törvényhozóknak, tudni kell azt is, hogy az az út, amelyen mi elindultunk, és egyáltalán amelyet ez a szerződés kijelöl, nem pátoszos diadalmenetnek nevezhető út, mint ahogy esetleg az itteni vita alapján érzékelhető lenne. Az állampolgárok, a gazdaság szereplői számára ez nagyon is keserves út, kínokkal és fájdalmakkal teli út, az alkalmazkodás minden nehézségével teli út. Nemcsak a mi számunkra, nemcsak a magyar gazdaság szereplői számára az, hanem ugyanúgy nem fájdalommentes azok számára, akik Európából ezt az utat számunkra lehetővé teszik. Ismeretes az, hogy a világban - különösen recessziós időszakban - a gazdaság visszaesése idején komoly érdekek szólnak amellett, politikai érvekké váló szószólói vannak az elzárkózás megfogalmazásának, komoly érdekké válnak bizonyos töredékes csoportérdekek egyes országokon belül. És ennek a vitának a különböző állomásait láthattuk a Nyugat-európai Unióhoz, az Európai Unióhoz való csatlakozás szavazásában is az egyes országokban, az egyes nemzetekben. Egyáltalán nem ellentmondásoktól mentes ez a folyamat. Ugyanígy tudnunk kell nekünk és a magyar állampolgároknak is, hogy ebbe a folyamatba csak akkor tudunk beilleszkedni, ha magunkra kényszerítjük azokat a nyűgöket, azt a fájdalmas kötelességet, amivel nekünk meg kell felelnünk ezeknek a lehetőségeknek. Méghozzá nagyon rövid időn belül kell megfelelni ezeknek a lehetőségeknek, mert ez egy történelmi pillanat, amely néhány év alatt elszáll. Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy miközben nekünk szükségünk van Európára, abban a felismerésben, hogy számunkra ezeket a kedvezményeket Európa, az Európai Közösség biztosítja, benne van az a felismerés is, hogy Európának is szüksége van Magyarországra, és szüksége van a magyar gazdaságra, a magyar gazdasági szereplőkre. Olyan magasfokú önszerveződésre, olyan kultúrának az elsajátítására van most szükség néhány éven belül, amelynek, azt hiszem, a jelenlegi pillanatban csak optimizmussal nézhetünk elébe, még ha a pillanat fájdalmas is a magyar napi politikában. Hadd mondjam el én is azt, hogy örömmel olvasom, hogy az első konkrét szerződés, amelyet éppen a hét végén kaptunk meg a futárpostával, amely a borok elnevezéséről szól, ebben már a mindennapok szintjére leszállva, a vidékek szintjére leszállva lehet olvasni a kis helyi bortermelő vidékeknek a nevét, együtt a nagy francia, a nagy spanyol, a nagy görög bortermelő helységekkel és vidékekkel, hogy csak a saját választókerületemnek és vidékemnek, Pécsnek, a Mecsekaljának, Cserkútnak és Kővágószőlősnek a nevét is említsem, együtt kerülnek be ebbe a szerződésbe. És ez csak akkor tud igazából életre kelni, ha ezek a helyek, ezek a kis közösségek olyan minőségű termékekkel tudnak erre az európai piacra betörni, amellyel a magyar áruk és a magyar szellemi termékek iránti elismerést tudnak maguknak kivívni. Végszóként azt szeretném elmondani, hogy fülembe cseng Kádár Béla miniszter úrnak egy korábbi vitafázisban elmondott szava, amikor ezt a szerződést éppen ratifikáltuk. Akkor azt mondta valahol egy folyosói beszélgetésben, hogy itt a lehetőség, kapára, kaszára, parasztok, emberek. Ezzel a lehetőséggel kell nekünk élnünk. De azt nem szabad egy pillanatig sem gondolnunk, hogy ez egy fájdalommentes és nyűgöktől mentes folyamat lesz. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)