SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az eddigi felszólalásokból is kiderült, hogy talán nincs még egy olyan kérdés, nincs olyan területe a magyar külpolitikának, melyben olyan széles körű egyetértés uralkodna, mint Magyarország Európa-politikája, s ennek eme fontos állomása a társulási szerződés. Mondanom sem kell, hogy ebben valamennyi, képviselettel rendelkező párt egyetért, s ebben az egyetértésben mélységesen osztozik a Szabad Demokraták Szövetsége, képviselői rendkívül aktívan, nagyon sok színtéren részt vettek ennek a folyamatnak az előkészítésében, lebonyolításában. Itt tehát olyasvalamit erősítünk meg, mely közös erőfeszítéseink gyümölcse. De pusztán ezért nem lett volna érdemes felszólalni, tisztelt Ház, hölgyeim és uraim. Azt hiszem, érdemes most ezen alkalommal röviden szembenéznünk mindazzal, amit ezen a területen eddig elmulasztottunk. Hiszen akkor, amikor jóleső elégedettséggel vesszük tudomásul, hogy némi késéssel ugyan, de végül is partnereink hatályba léptetik az európai társulási szerződést, kicsit később, mint mi reméltük, de mégiscsak elfogadható időn belül; látnunk kell azt is, hogy mi az, amit mi nem tettünk meg az ügy érdekében. S ezen a téren, ezen a területen bizony van miről beszámolnia a Magyar Köztársaság Kormányának, és van miről számot adnia a magyar Parlamentnek. Hörcsik Richárd képviselőtársam már utalt rá - és én nagyon örülök, hogy erre nagyon korrekt módon utalt -, hogy 1991 tavaszán Kuncze Gábor frakcióvezetőnk s jómagam egy olyan törvényjavaslatot terjesztettünk elő, amely már akkor szorgalmazni kívánta és gyorsítani a magyar jog és az EK-jog harmonizációját. Ezt a javaslatot akkor a tisztelt Ház ugyan napirendre tűzte, de azóta tárgysorozatba nem vette. Örömmel hallom, hogy most megvan a készség mind a tisztelt Ház többségében, mind az Európa-bizottságban, hogy ehhez a kérdéshez alkotó módon, konstruktívan, s az eddigi mulasztásokat pótolva közelítsünk. Hiszen hogyan tudjuk bizonyítani európai partnereink előtt, hogy meggyőződésünk szilárd és tántoríthatatlan, hogy mi magunk érettek vagyunk és valamennyi feltételt időben teljesíteni kívánunk, ha ezt sem tettük meg eddig, amire pedig lett volna erőnk, illetve ami módunkban állott volna. Tisztelt Ház, jobb későn, mint soha. Semmilyen tragikus mulasztás nem történt, de az utolsó pillanat, hogy a jogharmonizáció terén azzal az elszántsággal és eltökéltséggel lépjünk fel, ahogyan eddig a nemzetközi tárgyalásainkat is vezettük. De nemcsak itt vannak mulasztásaink. Hölgyeim és uraim, önök, akik az Európa-politikát és a magyar Kormány eddigi tevékenységét jól ismerik, tudják, hogy a felkészülés koordinációja - enyhén szólva - nem volt tökéletes. Nincsenek időponthoz és időkorláthoz tűzött forgatókönyvek, nincs meg a felkészülésnek az a menetrendje, amely világossá tenné, hogy Magyarország rövid időn belül, rövid határidőn belül képes teljesíteni a feladatát. Nem szeretnénk, ha minden feladat a jövő kormányra maradna, a Magyar Köztársaság jövendő kormányát terhelné mindaz a kötelesség, amely már most a társulási szerződés érvénybelépéséből is következik, és az, amelyet egyébként is meg kell tenni. Hölgyeim és uraim, vannak más területen is mulasztásaink. Vajmi kevés történt a tájékoztatás területén. Pap András nagyon realisztikusan vetette fel azt a kérdést, hogy a magyar állampolgárok igen jelentős része még nagyon kevés ismerettel rendelkezik Európáról, az Európai Közösségről és a közösségi csatlakozásnak a magyar gazdaságra gyakorolt hatásáról. Ma nagyon sok honfitársunk a közösségi csatlakozásban bizonyos veszélyeket is lát. S legyünk őszinték, vannak is bizonyos nehézségek és kockázatok ebben a csatlakozásban. Különösen akkor vannak, ha a felkészülés terén ennyire nem történik semmi, mint ahogy nem történt. Világosan látnunk kell, hogy Magyarország csatlakozása előnyök széles lehetőségét kínálja föl; valójában nincs alternatívája, de felkészülés nélkül a gazdaság bizonyos szektoraira, a magyar gazdaság bizonyos szereplőire nézve igenis hátrányos következményekkel is járhat. Ezekre már most meg kell kezdeni a felkészülést a Magyar Köztársaság Kormányának, s még inkább az eljövendő kormányának pontosan tudnia kell, hogy Magyarországnak mi lesz a helye az európai nemzetközi munkamegosztásban, erre fel kell készülnie és fel kell készíteni a nemzetet. Fel kell készíteni az állampolgárokat arra, hogy mit jelent európai állampolgárnak lenni, milyen jogosultságok és kötelességek egész sorával kell megismerkedniük a csatlakozás pillanatában. Mindezt csak azért mondtam el, hölgyeim és uraim, mert most a társulási szerződés kihirdetése kapcsán jó alkalom kínálkozott arra, hogy számot vessünk azzal, amit nem tettünk meg. Ugyanakkor számot kell vetnünk azokkal a lehetőségekkel is, amelyek megnyílóban vannak előttünk. Ezeket a lehetőségeket a koppenhágai zárónyilatkozat világossá tette számunkra. Én remélem, hogy mind a jelenlegi, mind a következő kormány munkálkodni fog azon, hogy a társulási szerződés alkotó továbbfejlesztése érdekében mind az Európai Közösség, mind a Magyar Köztársaság számára a lehető legkedvezőbb, a legtöbb előnyt nyújtó módon fejlesszük tovább megállapodásunkat. Ennek a megállapodásnak ma nincs alternatívája, ebben mindannyian egyetértünk. Egyetértünk abban is, hogy ezt minél hamarabb hatályba kell léptetni, a februári hatálybaléptetés már az utolsó pillanatok egyike, amikor ez megtehető. Mi a magunk részéről frakciónk nevében teljes egészében támogatjuk, de nem szeretnénk, ha az üggyel foglalkozó minisztériumok, miniszter urak és a Kormány egésze mindazokat a teendőket továbbra is hanyagolná és mellőzné, amelyeket ezzel kapcsolatban meg kellett volna tennie. Én kérem - frakcióm nevében is -, hogy tisztelt képviselőtársaim szavazzák meg a kihirdetésről szóló határozatot, és ezzel is juttassák kifejezésre, hogy Magyarországon valóban olyan széles körű a támogatása az európai csatlakozás programjának, mint ahogy az eddigi felszólalók azt jelezték. Köszönöm szépen. (Taps.)