HAVAS GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! Az előttünk fekvő törvényjavaslathoz a 15007-től 15013-ig terjedő sorszámokon nyújtottam be módosító javaslatokat. Ezek közül három a gyermeknevelési támogatást kívánja célzottabbá tenni, ami magyarul annyit jelent, hogy garantáltan megkaphassák a támogatást a legrászorultabb sokgyermekes családok, viszont ne kapják meg azok a családok, amelyek egyáltalán nem szorulnak rá. E cél érdekében javasoltam, hogy a jogosultsági feltételek között ne szerepeljen az anya legalább 180 napos előzetes munkaviszonya. Tettem mindezt azért, mert a válságövezetekben, az elmaradott térségekben, a pártállam településpolitikája által mesterségesen elsorvasztott kistelepüléseken, különösen az alacsony iskolázottságú, szakképzetlen nőknek már hosszú ideje jóformán semmi esélyük sincs arra, hogy a gyermekek születése előtti időszakban el tudjanak helyezkedni. Ennél fogva meggyőződésem, hogy a 180 napos munkaviszonyra vonatkozó feltétel éppen a legrászorultabb sokgyermekes családok jelentős részét zárja ki az ellátásból. Különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az ily módon kirekesztett családokban többnyire az apa is tartós munkanélküli. Grezsa Ferenc szerint persze mindezért az érintettek a felelősek. Ugyanakkor a másik oldalon a jelenlegi jogosultsági feltételek szerint gyermeknevelési támogatásban részesülhet az a háromgyermekes család, amelyben a havi bevallott nettó jövedelem eléri a 100000 forintot. A költségvetés mai helyzetében megengedhetetlennek tartom, hogy ilyen jövedelmi szinten élő családok szociális jellegű támogatásban részesüljenek. Éppen ezért javasoltam azt is, hogy a támogatás feltételéül szabott egy főre jutó jövedelmi plafont a mindenkori öregségi nyugdíjminimum háromszorosáról a kétszeresére csökkentsük. Mondanom sem kell, hogy az előterjesztő képviselője a bizottságban egyik javaslatot sem támogatta, noha egyetlen elfogadható érv sem hangzott el az elutasító álláspont védelmében. Kicsit furcsának tartom, hogy miközben a deklarációk szintjén a kormányzat újra és újra hitet tesz a rászorultsági elv fokozott érvényesítése mellett, következetesen elutasít minden olyan javaslatot, amely a gyakorlati érvényesülést szolgálná. Ennél furcsábbnak csak azt tartom, ami a harmadik idevágó javaslatommal történt. A rendszerváltással együttjáró társadalmi folyamatok talán legtragikusabb következménye - különösen az elmaradott térségekben, válságövezetekben - az alacsony iskolázottságú, szakképzetlen, vagy elavult képzettségű társadalmi csoportok rohamos ütemű dezintegrálódása. A folyamat által leginkább érintett településeken élő családokban a gyermekek perspektívái is drámaian beszűkülnek, az esetek túlnyomó többségében az általános iskola befejezése után nem tanulnak tovább, arra, hogy munkahelyet találjanak, gyakorlatilag semmi esélyük, s így céltalanul tengődő munkanélküliként érkeznek a felnőttkor küszöbére. Ráadásul semmilyen munkanélküli-ellátásra nem jogosultak. Számukra az átképző központok sem kínálnak kivezető utat. Ennél rombolóbb hatású élethelyzetet nehezen lehet elképzelni. Úgy gondolom, az egész társadalom elemi érdeke, hogy a jelenleginél hatékonyabban ösztönözzük ezeknek a fiataloknak a továbbtanulását. Ezért javasoltam, hogy a gyermekszámtól függetlenül azok a családok is részesülhessenek gyermeknevelési támogatásban, amelyekben egyik szülőnek sincs nyolc általánosnál magasabb iskolai végzettsége, legalább az egyikük tartós munkanélküli s legalább egy kiskorú gyermek nappali tagozaton középfokú tanulmányokat folytat. Nem hiszem, hogy ez a javaslat - elfogadása esetén - radikális változásokat eredményezne, de talán egy pici elmozdulást a kívánt irányba lehetővé tenne. És mindenképpen jelezné, hogy a tisztelt Ház nem feledkezik meg azokról, akik az elmúlt évek változásai következtében a hagyományos szegénység terheit is cipelve a legkétségbeejtőbb helyzetbe kerültek. A szociális bizottság azonosult a szándékkal, és támogatta a javaslatomat. A Kormány képviselői azonban nem. A bizottság megpróbált befolyást gyakorolni rájuk, hogy fontolják meg mégis a javaslat támogatását. Végül a döntést másnapra halasztottuk. Másnap a Népjóléti Minisztérium képviselői azzal a hírrel érkeztek a bizottság ülésére, hogy az alkotmányügyi bizottság alkotmányellenesnek minősítette a javaslatot, mondván, hogy diszkriminálja a magasabb iskolai végzettségű szülőket. Azóta birtokomba került az alkotmányügyi bizottság ülésének jegyzőkönyve, ilyesmiről szó sem volt. Ellenben a minisztérium képviselői ott is mindent megtettek azért, hogy a bizottság ne támogassa a javaslatot. Ennek érdekében a dezinformációtól sem riadtak vissza. Az alkotmányügyi bizottság elnöke megkérdezte a Népjóléti Minisztérium jogászát: "Szakmai hibát, jogi hibát lát-e benne egyébként, mert akkor nem foglalunk állást." A minisztérium jogásza erre a következőket válaszolta. "Ha elfogadná a bizottság és a Parlament, akkor lenne jogi probléma. Ha nem fogadná el, akkor nincs jogi probléma." Mire az alkotmányügyi bizottság elnöke: "És mi a jogi probléma, ha elfogadjuk?" A Népjóléti Minisztérium jogásza: "Az lenne a jogi probléma, hogy az a) és b) pont úgy tűnik, hogy együttes feltételek." Az elnök: "Az ő szándéka szerint?" "Igen. Akkor már nagyon nehezen értelmezhető együtt ez a két kategória." Mindebből egyetlen szó sem igaz, a javaslatból nyilvánvaló, hogy az a) és a b) pont alternatív eseteket fogalmaz meg. Ugyanezen a bizottsági ülésen Lakner Zoltán helyettes államtitkár lakonikusan csak ennyit mondott: "Szakmai indokok alapján nem támogatjuk." De hogy melyek ezek a szakmai indokok, arról mindmostanáig egyetlen értékelhető szót sem hallottam. Nem tudom mindezt másként minősíteni, mint nyegle nemtörődömségnek. Tisztelt Ház! Beszélhet a Kormány, amennyit akar a szociális háló fontosságáról, a rászorultsági elv érvényesítésének szükségességéről, ha az a szociálpolitika, amelyet a gyakorlatban megvalósít, csak arra jó, hogy még mélyebbre taszítsa azokat, akik már úgyis elég mélyen vannak. Köszönöm szépen (Taps.)