CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Elnök Úr, köszönöm a szót. Az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa elé évenként terjesztenek be jelentést az emberi jogok helyzetéről a világ államaiban. Ez a külügyminisztérium által elkészített vizsgálati anyag voltaképpen a demokrácia terjedésének vagy visszaszorulásának a dokumentuma kíván lenni. Elkészítésének feladata szükségképpen az Amerikai Egyesült Államok külügyi, külszolgálati hivatalaira hárul. A munka természeténél fogva ezeknek a hivataloknak, követségeknek támaszkodniok kell a szóban forgó ország intézményeinek, kormányszerveinek, sajtójának és nyilvánosságának szolgáltatásaira, tényközléseire és a vizsgált időszakban keletkezett társadalmi tényanyagára. Az emberi jogokról lévén szó, a tárgyilagosság elengedhetetlen követelmény. A jelentésnek közvetlen politikaformáló szerepe van, fontos döntések meghozatalakor figyelembe veszik, s tekintettel arra, hogy ma a világ első nagyhatalma az USA, minden országnak érdeke, hogy a jelentés miatt az Államokhoz fűződő kapcsolata ne szenvedjen csorbát. A fentiekből következik, hogy a jelentés nyilvánosságra hozatala után minden érintett félnek, de különösen egy olyan sokfüggésű kis országnak, mint hazánk, szükséges értékelni magát a jelentést, a jelentés nyomán kialakult helyzetét, minden olyan körülményt számba venni, amely a jelentést így vagy úgy befolyásolta, és a feltárt hiányosságok megszüntetése felől mihamarabb intézkedni. Az eddigi magyar gyakorlat megragadt a tudomásulvétel szintjén. A jelentés egyes kitételei belekerültek a belpolitikai küzdelem fegyvertárába. Ennek az lehetett az oka, hogy a jelentés alapmegállapítása évtizedes visszatekintésben is pozitív. A magyar emberjogi helyzetet már a Kádár-korszak végén is jobbnak tüntették fel a jelentés készítői, mint a környező államokét, 1990 óta pedig parlamentáris demokráciaként vagyunk elismerve. Az idei jelentés fontosságát az teszi, hogy választások lesznek. A jelentés minden mondatának súlya van a belpolitikai küzdelemben. Ha a Kormányt és intézményeit elmarasztalják, ha egyes pártokat vagy a hozzájuk fűzhető társadalmi mozgásokat elítélik, vagy ha egyeseket áldozatnak tüntetnek fel, másokat, hatóságokat pedig egyenesen elítélnek, akkor ezek megítélése jogosan, vagy jogtalanul, vagy előnyükre, vagy hátrányukra megváltozik. Ezáltal a magyar belpolitikai életbe való beavatkozás esete valósul meg, s a választások idején ez sorsdöntő is lehet. (15.30) Ebből a szempontból tehát a jelentés tárgyilagossága, felsorolásainak valóságtartalma perdöntő. Sajnálattal kell megállapítani, hogy az 1993-as évről szóló jelentés az elismerő tételeivel együtt nem elégíti ki a tárgyilagosságnak azt a követelményét, amely a világ vezető hatalma külügyi apparátusától elvárható volna. Ennek valószínűsíthető oka az, hogy a magyarországi részt elkészítő apparátus olyan hazai információkra is támaszkodott, amelyek egyoldalú beállításban tálalták az anyagot. Sok megállapítás felismerhetően a magyarországi sajtóból származik, amely azonban jelen állapotában nem tekinthető megbízható forrásnak, mert baloldali és baloldali liberális vezetése a tájékoztatást sokszor háttérbe szorítva, politikaformáló eszközként használja. Megtörtént eseményeket elhallgat, meg nem történteket pedig megtörténtként tüntet fel. A jelentés összefoglaló bevezetésének egyik mondata így hangzik: _A posztkommunista Magyarországon jelentősen elszaporodott faji incidensekre adott kezdeti lanyha válaszán a kormány csak jelentéktelen mértékben javított." A mondat több vonatkozásban is pontatlan, illetve valótlan állítás. A jelentésben ugyanis a későbbiekben sincs sehol igazolva és adatokkal alátámasztva, hogy a faji incidensek elszaporodtak Magyarországon. A faji incidensek ellenben elszaporodtak a baloldali sajtóban és a tömegtájékoztatásban. Nem hisszük, hogy erre nézve a Magyar Köztársaság Belügyminisztériuma vagy ügyészsége ne tudott volna számszerű adatokkal szolgálni. Ezekből talán még az is kiderülhetett volna, hogy a faji incidensek, amelyek voltak, hogyan keletkeztek. Hibás dolog abból kiindulni, hogy a faji incidenseket mindig a többségiek vagy az úgynevezett bőrfejűek kezdeményezik. Mindezek alapján súlyosan esik a latba az az állítás, amelyet a jelentésnek e mondata sugall, hogy a Kormány csak jelentéktelen mértékben javított eleve lanyha válaszán. Mintha tehát ebben a Kormányban volna valami elfekvő fajvédő hajlandóság. A következő mondat még árulkodóbb. Így szól: _1993-ban a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy a törvény faji indíttatású bűncselekményekkel foglalkozó része nem alkalmazható a bőrfejűek, külföldiek, cigányok és egyéb etnikai kisebbségek tagjai ellen elkövetett támadásaira. Ehelyett a bíróság elé egyáltalán eljutó kevés bőrfejűtámadást huliganizmusként kezelik." Eddig az idézet. Nehéz feltételezni, hogy azok közül bárki is, akiknek a jelentés készült, igaz képet alkothatnak a fentiekből a magyar Legfelsőbb Bíróság emberjogi törvénykezéséről. Hiszen, ha nem közöljük egy törvényi tényállás módosításának indokát, esetlegesen szükségszerűségét, akkor éppen csak a lényegről nem beszélünk. A fent idézett mondatok alkalmasak arra, hogy a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságát faji indíttatású bűncselekmények védelmezőjeként tüntessék fel. Még inkább árulkodó a jelentés készítőinek forrásait illetően a Magyar Rádióval és a Magyar Televízióval foglalkozó része. Egyfelől azt állítják, hogy Nahlik Gábor, a TV alelnöke nem szolgált bizonyítékokkal Bánó András hamisítását illetően, másrészt azt, hogy egy diplomata tiszt - idézek -, _aki jelen volt a rendzavaráson, megerősítette, hogy a tömegben nagyszámú bőrfejű hangosan heccelte az elnököt." Tény ezzel szemben, hogy a hamisítás tényét maga Bánó András sem tudta nem elismerni, miután egy évig tagadásban volt (Mécs Imre emelt hangon: Nem igaz!), valamint azt is, hogy a hamisítást nemzetközi vizsgálat erősítette meg. (Mécs Imre ismét emelt hangon: Nem igaz!) Ez pedig, hogy a bőrfejűek heccelték az elnököt, egyfelől a magyarországi szólásszabadság kiterjedt voltát bizonyítja, másfelől azt, hogy mégiscsak helyes volt a Legfelsőbb Bíróság határozata, amely az ilyen rendzavaró cselekményekre vonatkozik, mivel Göncz Árpád elnök elleni heccelést mégsem lehetne faji indítékú cselekményként kezelni. A rendőrség több bőrfejűt el is vezetett az esemény színhelyéről. Többek között azokat, akiket az Egyenleg képsora egyidejűleg jelenlevőként mutatott be. (Felháborodás az SZDSZ padsoraiban.)