KŐSZEG FERENC (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A katasztrófák nemegyszer láthatóbbá, nyilvánvalóvá tesznek olyan összefüggéseket, amelyekről - bár korábban is tisztában voltunk velük - a mindennapok során megfeledkezünk. A múlt hét péntekén a budapesti Terézvárosban összeomlott egy százéves, háromemeletes lakóház. Azt szokták mondani, hogy Magyarországon a dolgok, az intézmények rendesen csak rendkívüli helyzetekben működnek. Ha baj van, az ország, a város, a kerület összekapja magát, és a máskor akadozva forgó kerekek egyszerre olajozottan működnek. Akiknek az Ó utcában történtekhez köze volt, valóban igyekeztek megtenni a hivatali és emberi kötelességüket. A tűzoltóság, a rendőrség, a polgári védelem nyomban a helyszínen volt, a polgári védelem gondoskodott a lakók elhelyezéséről, az önkormányzat már a héten végleges lakást ajánl fel azoknak, akik önkormányzati lakásban laktak, a főpolgármester és a népjóléti miniszter gyorssegélyt adott át a károsultaknak, a kerületi családsegítő állandó ügyeletet szervezett, a Máltai Szeretetszolgálat teherautónyi ruhát küldött. A legelső helyen azonban azokat az embereket kellett volna említenem, akik a szerencsétlenség nyomán a szó szoros értelmében mindenüket elvesztették. Gyakran előfordul, hogy a bajban az emberek értelmetlenül egymás ellen fordulnak. Itt nem ez történt. A károsultak vasárnapi közgyűlésükön közös érdekeiket higgadtan átgondolva foglaltak állást az őket érintő kérdésekben, s ugyanilyen higgadtan, öntudatosan, de a tényeket tudomásul véve vitáztak, egyezkedtek az önkormányzattal, a polgármesterrel. A mindennapokról, a rutinról azonban már távolról sem lehet ilyen kedvező képet festeni. Az Ó utca 24. számú házat 1992-ben privatizálták, a lakók egybehangzó állítása szerint a lakásokat megvásárlók nem kaptak alapos tájékoztatást a ház műszaki, statikai állapotáról. Egyebek közt ez is az oka, hogy máig sem lehet pontosan tudni, és valószínűleg igen nehéz lesz megállapítani, hogy a katasztrófában mekkora szerepet játszott a ház elöregedése, a pincében - vélhetően - végzett engedély nélküli mélyítési munka, a csőtörés következtében létrejött beázás. E bizonytalanságokra hivatkozva zárkózik el a biztosító attól, hogy nyilatkozzon a biztosítási esemény elismeréséről, s emiatt nem tudnak dönteni az állami és önkormányzati szervek sem arról, hogy ki és mekkora költséget visel. A ház alatti egyik pincét, amelyet az önkormányzat a tulajdonában tartott, még a tanácsi időben a Kozmosz Ipari Szövetkezet bérelte raktár céljára, de feltehetőleg nem használta. A múlt évben a helyiséget a Kozmosz albérletbe adta a 93 Bt.-nek, amelynek tulajdonosairól, tevékenységi köréről mindmáig semmit sem tudni. A lakók szerint az új bérlő a múlt év októberében mintegy 100 m3 földet hordott ki, azonban a lakástulajdonosok közös képviseletével megbízott betéti társaság - amelynek telephelye két ház távolságra van az Ó utca 24.-től - ezt nem észlelte. A privatizáció során a ház 29 lakásából 22-t vásároltak meg a lakók. A vételárat legtöbbjük részletekben fizeti. A lakás megsemmisült, a tartozás azonban megmaradt. Az önkormányzat képviselő-testülete a polgármester javaslatára valószínűleg jóváhagyja a részletfizetés időleges felfüggesztését, de ez csak átmeneti haladék. Az indítórészletet sokan OTP-kölcsönből fedezték. A szerencsétlenség az OTP-vel szemben fennálló tartozást sem semmisíti meg. A kerületi polgármesteri hivatal elrendelte az életveszélyessé vált tető- és falmaradványok bontását, illetve megerősítését. Ez háztartásonként újabb százezres, több százezres nagyságrendű tartozást jelent. Hadd tegyem hozzá, az az ember, akit a lakástulajdonosok most a közös képviseletükkel bíztak meg, foglalkozására nézve elektrotechnikai műszerész, másfél év óta munkanélküli. Napirend előtti felszólalásom célja, hogy az eset néhány általános tanulságát próbáljam megfogalmazni. Először is megengedhetetlen, hogy a privatizáció lebonyolításával megbízott szervezetek a ház állapotának tüzetes felmérése nélkül adják el a lakóknak a lakásokat. E tekintetben elsősorban a lakóknak kellene ébereknek lenniük. Csakhogy az évek óta tartó privatizációs huzavona és a lakbéremeléstől való félelem feszültségében a lakók minél gyorsabban túl akarnak lenni a vásárláson, és nem vizsgálják komolyan a szerződés mellékleteit. Itt tehát az önkormányzatoknak kellene szigorúaknak lenniük, hiszen ebben a folyamatban az önkormányzat nem pusztán tulajdonos és eladó, hanem a lakosság képviselete is. Nem is beszélve arról, hogy az önkormányzatot mint eladót is felelősség terheli, csak persze ezt a szavatossági felelősséget igen nehéz érvényesíteni. Másodszor: valami nincs rendben a biztosítási konstrukcióval. Ha a ház magától dőlt össze egyszerűen a kora miatt, az nem biztosítási esemény, akkor a lakók nem kapnak semmit. De valószínűleg akkor sem kapnak semmit, ha az omlást az aláásás okozta; a biztosító álláspontja szerint ugyanis a pincemélyítés - ellentétben a robbanással - nem szerepel a biztosítási szerződésben megnevezett károkok között. A régi házak privatizációját a vásárlók védelmében olyan biztosítási feltételekkel kellene összekapcsolni, amelyek egyrészt garantálnák, hogy a biztosító tüzetesen és szakszerűen ellenőrzi a ház állapotát, másrészt lehetővé tenni, hogy a biztosítottak hosszas huzavona és perlekedés nélkül hozzájussanak a pénzükhöz. Mindennél fontosabb - és talán ez a legáltalánosabb tanulság -, hogy az állam, az önkormányzatok nem hagyhatják magukra azokat, akik megvásárolták a lakásokat. A pártállam ebben a tekintetben iszonyatos terhet örökített az országra; az elhanyagolt házak felújításának költségeit egyedül a fővárosban 300 milliárd forintra becsülik. Sem a törvényhozás, de egyetlen önkormányzat sem gondolkodhat tehát úgy, hogy a lakások eladásával megszűnt a köznek és a köz képviseletének a felelőssége. Működő jelzálogrendszerre van szükség és olyan kedvezményes hitelkonstrukciókra, amelyek lehetővé teszik a magántulajdonba került házak felújítását. Az önkormányzatoknak infrastruktúrával, megfelelő információs és tanácsadó rendszerrel kell segíteniük, hogy az ingatlanpiac mozgásba lendüljön. És főképpen kívánatos lenne az is, hogy a privatizációs és helyiség-bérbeadásból származó bevételek egy része a már privatizált házak rendbehozatalára fordíttassék olyan esetekben, amikor nyilvánvaló, hogy a lakók önerőből erre nem képesek, az ingatlanpiacon pedig a ház és a telek nem képez realizálható értéket. Végül a szociális törvény továbbfejlesztéseként olyan lakbér-támogatási rendszerre is szükség lenne - és a Szabad Demokraták Szövetségének szociálpolitikai programja tartalmazza e rendszer elemeit -, amely az alacsony jövedelműeket megvédi attól, hogy jogos lakásigényük kielégítése jövedelmük aránytalanul nagy részét eméssze fel. Csak a lakhatás biztonsága, ennek törvényben rögzített szociálpolitikai garanciája tarthatja vissza az embereket attól, hogy a lakbéremeléstől való félelmükben olyan lakásokat is megvásároljanak, amelyeket nyilvánvalóan nem érdemes megvásárolni. Legyen számunkra, törvényhozók számára ez az Ó utcai tragédia tanulsága. S egyúttal kérem önöket, hogy akinek módjában áll támogatni a károsultakat, juttassa el adományát a sajtóban közzétett csekkszámlákra. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)