KŐSZEG FERENC (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lassanként állandó bevezető fordulata lesz a parlamenti felszólalásoknak az, hogy egy-egy törvényjavaslatról már minden érv, minden ellenérv, minden lehetséges megjegyzés elhangzott, ezért megpróbálom kerülni azokat a konkrét dolgokat, amelyek az általános vitában eddig már elhangzottak. Nem tudom ezeket teljes mértékben elkerülni, mert például csatlalkoznom kell Hack Péter képviselőtársamhoz és frakciótársamhoz, aki kifejezte elismerését a tárgyalások menete és a tárgyalásokat vezető államtitkár úr iránt. Én mint a tárgyalások egyik résztvevője megerősítem azt, hogy ezek a tárgyalások valóban jó hangulatúak voltak, és ezt a dicséretet - ha szabad ezt a szót használnom - szeretném kiterjeszteni a Kormány nevében részt vevő szakértőkre, elsősorban Zsuffa helyettes államtitkár úrra, és a rendőrséget képviselő szakértőkre, élükön az országos rendőrfőkapitánnyal. Azt hiszem, anélkül hogy elismerésre és viszondicséretre vadásznék, talán nem jogtalan, vagy nem hangzik öndicséretnek, ha azt mondom, hogy az ellenzéki pártoknak és az SZDSZ-nek a tárgyaló küldöttei ugyancsak konstruktív módon vettek részt ebben a vitában. S azt hiszem, hogy a végül elfogadásra előterjesztett és remélhetőleg hamarosan elfogadásra kerülő törvényjavaslat számos eleme, számos megfogalmazása, számos gondolata tőlünk származik. Ezt nemcsak azért tartom fontosnak hangsúlyozni, hogy leszögezzem az érdemeinket, és hogy elvárjam a rábólintást ezekre az érdemekre, hanem azért, mert hosszú időn keresztül, egészen a közelmúltig, egészen addig, ameddig ezekre a tárgyalásokra sor nem került, igen gyakran hangzottak el olyan megjegyzések, és igen gyakran sugalltak a Kormány képviselői, illetve a kormánykoalíció képviselői olyan gondolatokat, mint hogyha ennek a rendőrségi törvénynek az elfogadását az ellenzéki pártoknak és elsősorban a Szabad Demokraták Szövetségének valamiféle ellenállása akadályozta volna. Boross Péter jelenlegi miniszterelnök, akkori belügyminiszter úr 1992. március végén egy fórumon azt mondta - és azért idézek egy MDF-fórumon tett megjegyzést, mert ott hangsúlyozta azt, hogy a parlamenti expozéjában is el fogja ismételni ezt -, tehát azt mondta, hogy aki elfogadja ezt a törvényt, az közbiztonságot akar, aki nem fogadja el, az pedig nem akar. Nos, én azt hiszem - tulajdonképpen már korábban is megtettük, de most, a viták lezárultával azért érdemes még egyszer elmondani -, hogy sosem állt fenn olyan helyzet, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége ellenezte volna, hogy rendőrségi törvény jöjjön létre. Az azonban igaz, hogy a törvénynek azt a formáját, amelyet 1992 márciusában a Kormány benyújtott, azzal kapcsolatban igen sok kritikai fenntartásunk volt, de mindig is, kezdettől fogva is az volt az álláspontunk, hogy ennek a törvényjavaslatnak az alapján meg kell kezdődnie a hatpárti tárgyalásoknak azért, hogy kialakuljon egy olyan törvényszöveg, amely valamennyi fél számára elfogadható. Tehát azt gondolom, igen káros dolog volt az, hogy ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban hosszú időn át ment a közvéleménynek egy olyanfajta befolyásolása, vagy - hogy így mondjam - félretájékoztatása, amely arról szólt, hogy itt van egy mindenki számára elfogadható javaslat, amelynek az elfogadása útjába a Szabad Demokraták Szövetsége gördít akadályokat. Ez a helyzet sosem állt fenn. S én nagyon örülök annak, hogy végül a FIDESZ javaslatát magáévá tette a Kormány, és a FIDESZ javaslatára létrejöttek ezek a hatpárti tárgyalások. De hát még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy mi mindig is azon az állásponton voltunk, hogy tárgyalásokra szükség van, tárgyalások nélkül ezt a törvényjavaslatot nem lehet elfogadni, a tárgyalások során azonban kialakítható ennek a javaslatnak egy olyan változata, amely elfogadható számunkra is. Hogy ezt a törvényjavaslatot elfogadhatónak nevezem, az természetesen nem jelenti azt, hogy minden egyes pontjával egyetértek. Azt gondolom, hogy sok szabad demokrata van így, és az ellenzék számos képviselője gondolja így hogy nem teljesen a szája íze szerint való ez a törvény. De hát talán nem jogtalan feltételeznem, ha azt gondolom, hogy a kormányoldalon is vannak olyanok, és a Kormányban is vannak olyanok, akik azt mondják, hogyha ez nem kétharmados törvény volna, akkor bizonyos kompromisszumokat nem fogadtak volna el. Ez a kétharmados törvényhozás lényege, hogy mind a két fél enged valamit. Igyekszünk olyan kompromisszumokat teremteni - és ez történt meg ezúttal -, amelyek végül is mind a két fél számára elfogadhatók. Ez volt ezeknek a tárgyalásoknak az értelme, és azt gondolom, hogy ezek a tárgyalások konstruktívak és effektívek voltak. Tulajdonképpen ehhez a témához kapcsolódik még az, tehát - hogy úgy mondjam - ehhez a gyanúsításhoz, miszerint a Szabad Demokraták Szövetsége túlságosan kritikus volna a közbiztonság érdekeivel és szükségleteivel szemben, amit Kónya miniszter úr mondott egy vagy két héttel ezelőtt, amikor Rózsa Edit képviselőtársunk közbiztonsági ügyben a szegedi események kapcsán felszólalt. Akkor a miniszter úr azt mondta, örül annak, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége részéről egy ilyen felszólalás hangzik el, merthogy mindeddig mintegy az SZDSZ volt az akadálya a közbiztonság érdekében való határozott fellépésnek. Ez megintcsak nem igaz. Az SZDSZ sosem volt akadályozója a közbiztonság védelmének, mindig is a legteljesebb mértékben közügynek tekintette a közbiztonságot. Más kérdés az, hogy az alkalmazott módszerekről nem biztos, hogy mindig ugyanaz a véleményünk. Például ebben a megjegyzésben vagy válaszában a miniszter úr azt mondta, hogy ezt a pillanatot tartotta alkalmasnak annak bejelentésére, hogy öt új akciószázadot fog felállítani a határőrségben. Azt hiszem, hogy a két dolog ilyen módon nem függ össze. Itt a szegedi brutális gyilkosságról volt szó; nehéz elképzelni ezt az öt akciószázadot, amint üldözi a gyilkost, akinek a személye vagy megvan, vagy nincs meg. Tehát semmiképpen sem az akciószázadok, páncélozott szállítójárművekkel felszerelt katonai egységek, géppisztolyokkal, illetve géppuskákkal felszerelt szállítójárművek az alkalmasak a bűncselekmények elkövetőinek a felderítésére. (17.40) Azt hiszem, hogy erre a felderítőmunka, a nyomozómunka alkalmas, és tulajdonképpen ezzel kanyarodnék arra, hogy különböző jelzők szoktak elhangzani, hogy milyen rendőrséget is akarunk. Hosszú ideig volt divat a _férfias rendőrség" kifejezés használata. Tekintsünk el attól, hogy mit gondolnak erről a nők. Azt hiszem, hogy sok nő képviselőtársunk talán egyetért velem abban, hogyha azt mondom, hogyha a _férfias" jelző valamilyen határozottságot, elszántságot, bátorságot jelent, akkor nem hiszem, hogy manapság a nők elmaradnak a férfiak mögött ezeknek a tulajdonságoknak a képviseletében. Úgyhogy nem hiszem, hogy szerencsés dolog férfias rendőrségről beszélni, mi ehelyett mindig is a hatékony rendőrséget proponáltuk, javasoltuk megfelelő kifejezésként. Ugyancsak legutóbb kezdték el használni az _ütőképes rendőrség" kifejezést. Ez megint nagyon gyanús és félrevezető kifejezés, mert természetesen van ennek a szónak egy átvitt értelmű használata, amivel teljesen egyetértek. Ha ez az ütőképesség hatékonyságot jelent, akkor ám legyen ütőképes a rendőrség, de én attól félek, hogy sok emberben kelt az _ütőképes" szó egy olyan asszociációt, hogy itt a rendőrség ütni képes, és ezt nem tartom kívánatosnak. Itt nagyon sok szó, nagyon sok megalapozott és jogos vélemény hangzott el a közbiztonság megerősítésének égető szükségességéről, a bűncselekmények ijesztő terjedéséről. De én rendkívül veszélyesnek tartok mindenfajta olyan felfogást, amely a közbiztonság védelmét, akár a jogbiztonság rovására is kívánatosnak tartja. Azt gondolom, hogy valójában a két dolgot nem lehet egymással szembeállítani, csak egy olyan rendőrség lehet igazán hatékony, amely magasan kvalifikált, felkészült, elsajátította a bűnüldözés modern technikáit, ugyanakkor jogtisztelő azon a módon, hogy tényleg el tudja magát fogadtatni polgárbarátként, az állampolgárok segítőiként. A lakosság részéről kétségtelenül rengeteg panasz érkezik a közbiztonságra vonatkozóan. Ezért ne felejtsük el - és én magam igen sok alkalommal tapasztaltam -, hogy igen sok panaszt lehet a lakosság részéről hallani a rendőrség fellépésével kapcsolatban igen sok esetben. Vannak hírhedtté vált esetek, amelyeket szinte iskolapéldaként szoktak emlegetni arra, hogy a rendőrség durván, brutálisan, hebehurgyán viselkedik egy-egy ügyben. Ennek néha tragikus következményei is feltételezhetőek, de azt hiszem, talán érdemesebb odafigyelni a mindennapi durvaságokra, amelyek igen sok állampolgárt érnek, és igen sok bosszúságot, keserűséget, fájdalmat okoznak. Szóval olyasmire gondolok, hogyha felhív engem egy választópolgár, és azt mondja, hogy kérem, engem tetten értek ittas vezetésen, elvették a jogosítványom, előállítottak, hogy vért vegyenek tőlem, én ezt teljesen jogszerűnek tartom, tényleg elkövettem ezt a cselekményt, ittasan vezettem. De miért vertek meg akkor, amikor kiráncigáltak a kocsiból és amikor előállítottak? És mit tudok tenni? Erre nem tudok neki semmit sem mondani, az illető hangja, stílusa hitelesítette számomra - ismeretlenül is -, hogy igaz az, amit elmond. Erre nem tudok mit mondani, mert nem tudom azt mondani, hogy tegyen panaszt, tegyen feljelentést a hivatalos eljárásban való bántalmazás bűncselekménye miatt, mert rendelkezésemre állnak a Legfőbb Ügyészség által készített kimutatások, statisztikai adatok, amelyek arról szólnak, hogy 1991-ben például 734 esetben történt feljelentés e miatt a bűncselekmény miatt, tehát bántalmazás miatt, 1992-ben 590 esetben, az 1993-as adat még nem végleges, ezért nem akarom ismertetni, és ebből vádemelésre 1991-ben 119 esetben, 1992-ben 83 esetben került sor. Hasonlóképpen lehet emlegetni a kényszervallatást, amellyel kapcsolatban 1991-ben 258 feljelentés történt, és mindössze 9 vádemelés, 1992- ben pedig 190 feljelentés, és mindössze 37 vádemelés. Lehet, hogy ebben a békés pillanatban, amikor a rendőrségi törvény elfogadása előtt állunk, ünneprontás erről is beszélni, de azt hiszem, nagyon is fontos, hogy a rendőrség megszívlelje azt, hogy ezekben a dolgokban óvatosan és mindig is jogszerűen járjon el. Itt természetesen elhangzik rendőri vezetők részéről olyasmi, hogy ezek a feljelentések megalapozatlanok, sőt sajnos el kell mondanom, hogy olyat is hallottam különböző emberektől, hogy ezt a cigányok csinálják, a cigányok a cella falához verik magukat, hogy aztán feljelentést tehessenek bántalmazás miatt. Szerencsére azonban a Legfőbb Ügyészség nem így értékeli ezt a dolgot, és abban a levélben, amelyet a legfőbb ügyész úrhoz intézett kérdésemre a legfőbb ügyész úrtól kaptam, és amely ezeket az adatokat tartalmazza, az is szerepel, hogy az ügyészségnek, az ügyészségi nyomozóhivataloknak, amelyek hivatalból foglalkoznak az ilyen jellegű feljelentésekkel, feltűnt a megszüntető határozatok, tehát a nyomozás megszüntetéséről szóló határozatok igen nagy száma. Ezért az ügyészség azt tervezi, hogy az 1994-es évben általános jellegű vizsgálatot indít effajta ügyekben. Én ezt nagyon is indokoltnak és fontosnak tartom, mert Vona képviselő úr délelőtti felszólalásában elhangzott az, hogy a cigánytelepen, ahol bűnözőket kerestek, ott egységesen ellenálltak, a rendőrök pedig egységesen ellenállnak annak, hogy segítsék azt, hogy felderítésre kerüljön, hogy követett-e el valaki, követtek-e el itt rendőri szervek túlkapást. Ennek az egységes fellépésnek a következménye az, hogy a nyomozás eredményessége az ilyen jellegű és a rendőri mivolttal összefüggő bűncselekmények ügyében 20% alatt marad, vagyis jóval alatta az általános bűncselekmény-nyomozási eredményességnek. Azt hiszem, hogyha egy ügyészi jelentésben az áll, hogy azért nem lehetett megtudni, hogy a közül az öt rendőr közül, aki nyilvánvalóan megvert egy személyt - és ezt a nyomozás egyértelműen megállapította, hogy az illetőt rendőrök bántalmazták -, büntetőeljárásra, illetve vádemelésre mégsem kerülhetett sor, mert nem sikerült kideríteni, hogy ki volt a tettes, azért, mert a rendőrök elfogult vallomásokat tettek, akkor itt valami alapvető hiba van. Akkor a testületi összetartozásnak egy alapvetően téves felfogása rejlik emögött, ugyanis azt gondolom, hogy a rendőrnek olyan embernek kell lennie, aki mint tanú szavahihető. Még akkor is szavahihető, ha egy társára kell vallania, egy olyan társára ugyanis, aki bűncselekményt követett el. Lehet, hogy a betyárbecsület bűnözői körökben erény, lehet, hogy a polgári életben sokszor azt mondjuk, hogy a betyárbecsület egy klassz dolog, egy rokonszenves dolog, de azt hiszem, egy rendőr nem lehet betyár, ennek következtében a rendőrnek betyárbecsülete se legyen. A rendőr legyen őszinte és nyílt akkor, ha egy társát vagy őt magát gyanúsítják azzal, hogy bűncselekményt követett el, nevezetesen jellegzetesen rendőri bűncselekményt, a bántalmazást. Sokan azt tételezik fel rólam, hogy rendőrellenes vagyok. Engedtessék meg egy kis szubjektív kitérő ebben a felszólalásban, amelynek természetesen a végefelé járok. Sokan azt tételezik fel rólam, hogy rendőrellenes vagyok, és ezt azzal magyarázzák, hogy valamikor, a pártállam idején - mint ellenzéki - a rendőri üldözés célszemélye voltam, mert ugyanis akkoriban nem volt számunkra világos, hogy akik üldöznek minket, azok III/III-asok-e vagy rendőrök, a kihallgatásoknál mindig rendőrként mutatkoztak be. Tehát nem ismertük pontosan az elhatárolódást. (17.50) Ez nem igaz: én akkor sem voltam rendőrellenes. Sőt, meg kell mondanom, hogy amikor a lakásomban házkutatást tartottak néhány alkalommal, akkor is nagyon világosan meg tudtam különböztetni, hogy ki az, aki tisztességesen, fair módon jár el, a parancsot teljesítve; ki az, aki még bizonyos rokonszenvet is jelezni próbál; és ki az, aki bunkó módra viselkedik. Távol áll tehát tőlem ebben a vonatkozásban is - mint ahogy egyéb vonatkozásban is igyekszem elkerülni - az általánosítás. Azóta pedig, hogy képviselőként időnként valami közöm volt rendőri ügyekhez, és személyesen megismerkedtem rendőrökkel, rendőrtisztekkel, az esetlegesen felhalmozódott ellenérzések is megszűntek bennem; tisztelője vagyok a rendőri munkának, természetesen a legteljesebb mértékben elismerem annak a munkának a fontosságát. Egyébként valahányszor költségvetési vitában költségcsökkentő módosító indítványokat nyújtottam be, ezek sosem a rendőrség költségvetésére vonatkoztak. Azt gondolom, hogy a rendőrség költségkeretét - elsősorban ami a technikai felszereltségét illeti - mindenképpen emelni kell. Azt is meg kell azonban mondanom, hogy én különösen tisztelem azokat a rendőröket, akikben olyan civil kurázsi van, hogy akár még a feletteseikkel szemben is ragaszkodnak a jogszerűséghez. Ennek példájával szeretném zárni a felszólalásomat: annak a rendőrtisztnek a példájával, akit megbíztak azzal, hogy 1992 decemberében lefolytassa a nyomozást a tévé azon vezetőivel szemben, akikkel szemben Balsai igazságügy-miniszter úr feljelentést nyújtott be. Sajnos, a rendőri vezetők habozás nélkül átvették ezt a feljelentést, és megkezdték a büntetőeljárást. Ez a rendőrtiszt - aki csak százados volt akkor - azt mondta, neki az a véleménye, hogy ez a feljelentés nem alapozza meg a büntetőeljárás megindítását, természetesen nem is lehet kizárni, hogy a büntetőeljárás indokolt volna. Ebben az esetben a büntetőeljárási törvény előírásai szerint feljelentéskiegészítést kell elrendelni, nem azonnal büntetőeljárást indítani, és nem azonnal házkutatást elrendelni. Nem tagadta meg a parancsot, részt vett abban az akcióban, amelynek a lefolytatására parancsot kapott - másnap azonban kilépett a rendőrségtől. Azt is hozzá kell tennem, hogy rendőrök elbeszélése szerint soha senkit olyan gyorsan nem szereltek le, mint ezt a rendőrtisztet, holott ez egy kiváló rendőrtiszt volt, és a munkájára nagy szüksége volt és lett volna a rendőrségnek. És hogy ne ilyen szomorúan végezzem a történetet: egy másik rendészeti szervben vezető beosztást kapott, tehát voltaképpen anyagi és előmeneteli hátrány nem érte. Talán ellentétet hordoz az a megfogalmazás, hogy egy egyenruhás szervezet munkatársa, tagja civil kurázsival kell, hogy rendelkezzék. Én azonban azt hiszem, kell, hogy rendelkezzék. És hogyha egy rendőr nem abban rendelkezik civil kurázsival, hogy a betyárbecsület elveihez kötődik, hanem abban, hogy a jogot akkor is tiszteli, hogyha ettől a jogtól, a jog helyes alkalmazásától felettesei eltérnek, az ilyen rendőröket tekintem én példás magatartásúnak, és ilyen rendőrökből állónak szeretném látni egyszer majd az egész rendőrséget. Azt hiszem, bár illúziónak gondolom azt, hogy ennek a rendőrségi törvénynek a közeli elfogadása nyomán a közbiztonság egy csapásra meg fog javulni - természetesen nem fog, minden erre vonatkozó megjegyzés teljesen hiteles -, mégis azt gondolom, hogy e törvény elfogadásával is teszünk egy lépést annak érdekében, hogy alkotmányosan működő rendőrségünk legyen. Köszönöm (Taps.)