DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ): Köszönöm a szót, Elnök Úr. Egy mondat erejéig Hajdú János munkásságáról. Az én szüleim értelmiségiek; ők nem nézték a Hetet akkor, ezért én sem néztem. Tizen-egynéhány éves koromban elolvastam Hajdú Jánosnak az Élet és Irodalomban megjelent cikkét, s akkor elhatároztam, hogy ha gyűjteményes kötete jelenik meg, akkor sem fogom olvasni. Hiába lesz ráérő időm, nem fogom tanulmányozni Hajdú János munkásságát. (Taps a jobb oldalon.) Egyébként csak annyit hadd mondjak el, nem véletlen, hogy az ő nevét ide kevertem. Nem azzal kívánok vitatkozni - bár abszolút nem értek egyet vele -, amit Hajdú János közel egy évtizeddel ezelőtt leírt. És bár - akiről akkor beszélt - Csoóri Sándornak korábbi és mostani gondolatai közül sokkal nem értek egyet. A módszer az, ami számunkra elfogadhatatlan. A módszer az, ami elfogadhatatlan, hogy Hajdú János a 80-as évek elején ugyanazt tette szellemi értelemben, amit 1956 után fizikai értelemben tett az akkori kommunista párt. S ma úgy ítéljük meg, hogy olyan pártnak, amely jogfolytonos ezzel a párttal, hasonló módszerek mai kormányzati alkalmazása kapcsán nincs erkölcsi felhatalmazása arra, hogy ez ellen tiltakozzon. (Taps.) Bennem, fiatal korom ellenére - mert ezt is ideidézte Gál Zoltán - megvan és megvolt a kötelező tisztelet Boross Péter elődje iránt is, és a mai miniszterelnök iránt is megvan a kötelező tisztelet. Én nagyon fájlalom az ő szavait. Lehet, hogy igaz, amit mond - nincs okom feltételezni az ellenkezőjét -, hogy semmifajta politikai viszony nincs se közte, se az MDF, illetve Csurka István között, ugyanakkor ismernie kell, hogy létezik ám egy plagizálás. Én azt gondolom, hogy ma itt a kapcsolat ellenére a Kormány, illetve az MDF a Csurka István által ha le nem is írt, de kigondolt forgatókönyvet plagizál az ügyben, ami a Magyar Televízióban, illetve a Magyar Rádióban történt. Még egy mondatot hadd mondjak a miniszterelnök úr által elmondottakkal kapcsolatban. Ha ő minden megszólalása alkalmával az elmúlt hónapokban felhívja a figyelmet, hogy lehetőleg a Magyar Demokrata Fórumot a tőle jobbra álló pártokkal ne mossák össze, akkor én tisztelettel a magyar Parlament nyilvánossága előtt kérem meg, hogy a polgári középerők pártjait más, ténylegesen baloldali pártokkal sem itt, sem máshol legyen szíves ne összemosni. Ma a Parlamentben nem a baloldal ül; létezik a Szabad Demokraták Szövetsége, a FIDESZ mint liberális párt, és létezik egy parlamenti frakcióval bíró baloldali parlamenti párt. A FIDESZ nem az. (Derültség.) Egy mondatot hadd mondjak még, hogy ki miatt is szólalunk meg - négy-öt ember miatt. Nem, egyetlenegy ember miatt szólalt meg ma itt mindenki. Ezt az egy embert úgy hívják, hogy Csúcs László. Ő hozott egy olyan intézkedést a múlt pénteken, amivel kapcsolatban - tényleg még egyszer kérem mind az itt ülőket, mind ezt az egész vitát hallgatókat -, ne nézzenek annyira naivnak, hogy ne lássuk azt, hogy nyilvánvaló politikai motiváció van a mögött a döntés mögött, amit múlt pénteken meghozott. Nem 129 emberről van itt csupán szó. Senki nem állította, hogy akik ma a Magyar Rádióban egyelőre még alkalmazásban maradtak, azok kormánypártiak lennének. Engem ugyan senki nem kért meg, hogy legyek fogadatlan prókátora a Rádióban tovább dolgozóknak, de ugyanakkor morálisan felháborít az a helyzet, hogy a kádárizmus klasszikus morális csapdahelyzete elé állítja a Kormány, illetve mindazok, akik támogatják ezt a múlt pénteki döntést, a Rádióban tovább dolgozókat az elé a morális csapdahelyzet elé, hogy az ember vállalja-e adott esetben saját elveihez való ragaszkodás miatt az egzisztenciális bizonytalanságot, vagy kiszolgáljon olyanokat, akikkel semmiben nem ért egyet. Ez az a morális csapdahelyzet, amiben nagyon sok ember van ma a Magyar Rádióban, legyen műsorkészítő, technikus vagy portás. Ez az, amit nem szabadna egy demokráciában semmilyen politikai színt képviselő kormánynak vagy politikai hatalomnak előidéznie. S még egy dolgot hadd mondjak befejezésképpen. Valóban úgy gondolom, hogy nem 129 emberről van szó. Nem is arról van szó, hogy az a lényeg itt, hogy elbocsátottak 129 embert. Mert én azt hiszem, hogy a 129 ember közül nagyon sokan vannak olyanok, akiket - ugyanúgy, mint más helyen - az elbocsátás egzisztenciálisan érint. Nehezen tudom elképzelni - s elnézését kérem, akinek most a nevét említem, nem hatalmazott fel, hogy a nevét említsem -, nem tudom, hogy Göczei Zsuzsa mint zenei szerkesztő mit hazudott akár 1990 előtt, akár 1990 óta. Nem szólva, hogy a Stúdió 11 fele mit hazudott és mit nem hazudott; Csurka István mondta, hogy állítólag hazugságok miatt kellett eltávozni embereknek. A zenei szerkesztők biztos nem az ő ízlése szerint állították össze a műsorukat. Itt nem elbocsátásról van szó, hanem elhallgattatásról van szó. Elhallgattatásról van szó, ami nem képzelhető el semmilyen körülmények között. Akiket elbocsátanak, azoknak nem tiltják meg azt, hogy a saját munkájukban tovább dolgozzanak. Ma az elbocsátott 129 ember közül a műsorkészítők el vannak hallgattatva, és ez az, ami nem elfogadható. (Taps.)