TOMPA SÁNDOR (MSZP): Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Köztársaság Kormánya 1994. február 10-i ülésén foglalkozott a borsodi acélipar reorganizációjával. Megismerve a határozat tartalmát, elemezve azt szakértők bevonásával, az alábbi kérdéseket intézem államtitkár úrhoz: A határozat szövegéből az a tény, hogy a nagykohó és az acélgyártó konverterek leállítása az igazi döntés, nem derül ki, csak a diósgyőri helyzetet jól ismerők számára. A szakma és a sajtó is úgy nevezi ezt, hogy a folyékony és szilárd technológia közötti választás esetében az utóbbi mellett döntött a Kormány. Nagy bátorság ez. Már volt, akinek a vak ló esete jutott ennek kapcsán eszébe. Szakemberek egybehangzó véleménye szerint a minőségi acélgyártáshoz elengedhetetlen a jó minőségű nyersvas. Hiszen a szilárd útvonal hulladékvasat használ fel, melynek összetétele ellenőrizhetetlen, sőt bizonyos ötvözők a gyártás során nem is égnek ki, akkumulálódnak, ezzel eleve kizárják bizonyos minőségi acélok gyárthatóságát. Kérdezem tehát, államtitkár úr: 1. A nevében is nemesacélműnek nevezett Diósgyőri Nemesacél Művekben hogyan biztosítható a kormányhatározat után az európai színvonalú minőségi acélgyártás? 2. Van-e az országban elegendő hulladékacél, és ez milyen távra biztosítja az alapanyagot a diósgyőri és ózdi, szilárd technológiával dolgozó acélgyártás számára? 3. Milyen intézkedéseket tervez a Kormány a hulladékacél-ellátás biztosítására akkor, amikor a hulladékgyűjtő vállalkozások nagy része már ma is külföldi érdekeltségben van, és már ma is jelentős az exportjuk? Várom államtitkár úr válaszait. (Taps a bal oldalon.)