DR. TORGYÁN JÓZSEF, az FKgP vezérszónoka: Köszönöm a szót, elnök úr.
Igen tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Engedjék meg, hogy mindenekelõtt észrevételezzem: én lényegesen könnyebb helyzetben vagyok, mint Kuncze Gábor képviselõtársam, aki Szabó Iván után szólalt fel, hiszen õ mondotta, hogy a meglepetéstõl szóhoz sem tudott jutni egy ideig. Nekem azért könnyebb a helyzetem, mert én az elmúlt négy évet megelõzõ négy évtizedben éppen eleget hallhattam azokat a kifejtett téziseket, amelyekre reagálnom kell, hogy ne okozzon nekem meglepetést. (Derültség.)
Tehát én úgy gondolom, hogy mindaz, amit a kormányprogram tartalmaz és amelyet Kuncze Gábor is részben ismertetett, ez a kívánságok rendszerbe nem foglalt tömegének a tisztelt Ház elé tárása.
Aki egy kicsit is gondosan áttanulmányozza a l62 oldal terjedelmû kormányprogram-tervezetet, annak szembeötlik, hogy a kormányprogram sokat hangoztatott gazdasági része, eltekintve a sallangoktól, 20,3 százalékát teszi ki az egész anyagnak. Az a mezõgazdasági rész pedig, amelyre nagyon helyesen van az anyagban egy olyan utalás, hogy a mezõgazdaságból közvetlenül élõ családok száma több mint egymilllió, a részben mezõgazdaságból élõk száma pedig hozzávetõlegesen félmillió, tehát mindösszesen négy és félmillió körüli állampolgárát érinti az országnak. A gazdasági programon túl a mezõgazdasági programrész az egész anyaghoz viszonyítottan mindösszesen öt és fél százalék. Ez egyrészt jelzi, hogy nincs adekvát módon összefüggésben a gazdasági rész, a mezõgazdasági rész az egyéb részekkel, másrészt pedig az ország szempontjából kiemelkedõen fontos területek elhanyagoltan jelentkeznek.
Igazán nem szeretnék drámai szavakat használni, de maga a program épp elég drámai módon közelíti meg a gazdaságot ahhoz, hogy utaljak arra: további hibája ennek a programnak, hogy egyik oldalon a maga drámai valóságában tárja fel a gazdasági helyzetünket, a másik részen pedig megpróbál ígérgetni az érintett szakmai területeken. Tehát én úgy gondolom, hogy az egész anyag egy olyan összehányt és rendszerbe nem foglalt, komplex módon senki által át nem tekintett anyagtömeget jelent, mintha mondjuk egy hatalmas amfórába búzát, lisztet, mákot, aprószeget hánynánk bele... (Általános derültség.)..., és akkor tessék, kezdjetek valamit ezzel az anyaggal. Hogy egy hasonlattal éljek: az egész anyagról az volt a benyomásom, hogy óriási bonyolultságában jelenik meg a 162 oldal, de nem gordiuszi csomóként, ami egy vágással megoldható, hanem Augiász istállójaként jelenik meg elõttem az egész anyag, és azt hiszem, ha megnézzük az anyag különbözõ szakmai részeit, akkor látni fogják képviselõtársaim, hogy semmi túlzás nincs abban, amit én mondtam.
Ami magát az anyagot illeti, én úgy gondolom, elég ha a bevezetéssel kezdjük a 162 oldal tanulmányozását ahhoz, hogy egy tárgyilagos szemlélõt már visszarettentsen ez az anyag. Mivel kezdi ugyanis a kormányprogram?
A bevezetés második bekezdésében: "A megelõzõ negyven év tévútjának és az elmúlt négy év mulasztásainak árát nem fizethetik meg mások - mondja a program, - mint a ma Magyarországon élõ polgárok." A következõ bekezdésben rögtön ki is fejti, hogy a megoldás csak a fogyasztás sérelmére történhet. Kérdezem én: miben különbözik ez a Rákosi Mátyás-féle megoldástól, amely attól óvta a nemzetet, hogy ne együk meg az aranytojást tojó tyúkot? Vagy vajon különbözik-e a Kádár János-féle gazdasági koncepciótól, amely mindig a nadrágszíjhúzást követelte.?Kérdezem én, igen tisztelt Ház, miért mindig a magyar népnek kell a rövidet húznia? (Derültség.) Miért megint a magyar nép legyen az, amelynek a programból is kitûnõen az lesz a kötelessége, hogy szenvedõ alanyként legyen kénytelen elviselni azt a tényt, hogy vannak Magyarországon dúsgazdag emberek, akik nagyon rövid idõ alatt hatalmas vagyonra tettek szert; vannak óriási vagyonok, amelyek munka nélkül, tehetség nélkül jöttek létre; és a program nem szégyelli kimondani, hogy a kisember nehézségeivel akarja megoldani ezt az egész problémakört.
(10.50)
Tehát az elsõ, igen komoly kifogásom az egész programmal kapcsolatban, hogy megint az elesett tömegek helyzetének rontásával kívánja az ország helyzetét megoldani. Márpedig - a mi meglátásunk szerint - ez semmilyen körülmények között a kívánt eredményt nem hozhatja meg.
A másik észrevétel, általánosságban: sajnos az egész gazdasági programon keresztülvonul, hogy a gazdasági nehézségek megoldására a privatizációs megoldást javasolja a másik oldalon. A privatizációs megoldásnál igaz ugyan, hogy elsõként kiemeli a tõkével való privatizációt, a tõke behozatalának a szükségszerûségét, de ugyanakkor rögtön mellette megemlíti - miután nyilvánvalóan tudja, hogy ahogy eddig nem jött olyan mennyiségben a tõke, ahogy azt várták volna, ezt követõen sem fog jönni -, hogy a kis- és a középvállalatoknál... - hogy ne tévedjek, engedjék meg, hogy nagyon szemléletes módon felolvassam a kormányprogram szövegét: - "a kis- és közepes vállalatok esetében a tulajdonosi szervezet felügyelete alatt szerzõdéses alapon a vállalatvezetésre" bízza, és "a saját kockázatra történõ vállalatvezetõi kivásárlást" ajánlja.
Nos, ugye, eléggé közismert az én álláspontom, hogy én ezt nem kivásárlásnak, hanem a nemzet kirablásának tartom. Mert mirõl van itt szó? 1988-ban meghozták a gazdasági társaságokról szóló törvényt. 1989-ben, amikor még csak az MSZMP volt a munkahelyeken, a pártapparátnyikokat választott, legitimizált vezetõknek kívánták feltüntetni, ezért megcsinálták az úgynevezett munkásvezetõ legitimizációs választásokat. Tehát a korábbi pártapparátnyikok lettek a választott vezetõk! Most ezekre a választott vezetõkre bízták rá a vállalatokat, akik tudatosan vagy dilettantizmusból - teljesen közömbös, hogy miért - az esetek döntõ többségében tönkretették a vállalatokat. És most mit mond a kormányprogram: ugyanezeknek odaadom kivásárlás céljából. Magyarán mondva: az eladó és a vevõ egy és ugyanazon személy lesz, meg fogja szerezni a pártapparátnyik-csoport a magyar nemzet vagyonának azt a részét, amelyet Horn leendõ miniszterelnök úr igen jelentõs vagyonnak jelzett most a miniszterelnöki expozéjában.
Úgy gondolom, ebbõl már érzékelhetõ, hogy az egész privatizációs megoldás valami egészen más dolog, mint amit ígért az MSZP vagy az SZDSZ a választási kampány során, és azt hiszem, épp ez az a terület, ahol szembesülniük kell majd az egész program és a választási kampányban tett ígéretek különbözõségét illetõen.
Legyen szabad rámutatnom arra, hogy a privatizáció mint a gazdasági program középpontjában álló tényezõ azért is elfogadhatatlan a Független Kisgazdapárt számára, mert a privatizáció nem kormányfeladat; lehetetlen, hogy a gazdasági helyzetet a privatizációra építsék! A privatizáció a nemzet ügye - nem a kormány ügye! (Szórványos taps az ellenzék soraiban.) Ha tehát a kormány ki akarja sajátítani a privatizációt, az azt jelenti, hogy a nemzet rendelkezése alól fogja kivonni a vagyont, ami teljességgel elfogadhatatlan, és szörnyû helyzetet fog jelenteni az ország szempontjából.
Legyen szabad rámutatnom arra, hogy különösen szomorúnak tartom ezt a tényt azért, mert hiszen a privatizáció új tulajdonosi elosztást jelent, és a piacnak is egy vadonatúj felosztását jelenti. Tehát a tulajdont illetõen is és a piacot illetõen is egy merõben új helyzetet teremt, ami évtizedekre be fogja határolni az ország sorsát.
Legyen szabad rámutatnom arra, hogy most kerül sor a közeljövõben - hiszen több nyilatkozat elhangzott ezzel kapcsolatban - a bankprivatizációra. Hát kérdezem én, hogy a bankprivatizációnál vajon a nemzeti értékeken kívül és azon túlmenõen nem fogják kiárusítani a nemzeti érdekeket is? Miért állítom én ezt, illetve a kérdõjellel feltett mondatban miért van benne az állítás is? Azért, igen tisztelt Ház, mert a bankok jelentik a nemzeti vagyon szinte utolsó részét. A bank tulajdonlása nemcsak azt jelenti, hogy az adott bank többségi tulajdonát megszerzi, hanem tudni kell, hogy a banktulajdonban benne van egy nagyon jelentõs ipari vagyon, egy nagyon jelentõs mezõgazdasági vagyon, földtulajdon, élelmiszeripar; benne vannak olyan kötvények, olyan ingatlantulajdonok, amelyek azt jelentik, hogy ha valaki idegen megszerzi a banktulajdont, nemcsak a bank feletti rendelkezési jogot szerzi meg, hanem mindezen nemzeti vagyon feletti rendelkezési jogot is. Na most én úgy gondolom, talán nem is kell különösképpen kitérnem arra, hogy az ipari nagyvállalatok, a mezõgazdasági nagyvállalatok, az energiaellátó nagyvállalatok monopolhelyzetûek. És ha ez a monopolhelyzet most vétel során átkerül egy új tulajdonos, adott esetben külföldi tulajdonos rendelkezése alá, akkor ezt a teljes monopolhelyzetet szerzi meg a külföldi tulajdonos, kivonja a magyar nép rendelkezése alól.
Ezért a Független Kisgazdapárt a következõket javasolja a jelentõs vagyonok privatizációját és általában a privatizációt illetõen:
Mi azt kérjük az igen tisztelt Háztól, hogy tegye megfontolás tárgyává, vajon nem lenne-e célszerû a jelentõs ipari vagyonnál, mondjuk a külföldi tulajdon részesedését maximum 40 százalékban meghatározni, és emellett definitíven kellene a külföldi tulajdonos tulajdonszerzési jogait meghatározni. Tehát a versenyhelyzetben lévõ külföldiek közül lehetõleg olyan tulajdonosokat kellene beengedni ebbe a 40 százalékos arányba, hogy ez a versenyhelyzet a jövõben is fennmaradjon. Ez volna a javaslatunk a jelentõs ipari, mezõgazdasági és energiaellátó vállalatok privatizációját illetõen. Általánosságban pedig a Tímár György képviselõtársunk által már beterjesztett javaslaton túlmenõen úgy gondoljuk, hogy a kis- és középnagyságú vállalatok privatizációjánál egy újfajta értékelési mechanizmust is be kellene vezetni, és parlamenti felügyeletet kellene már az értékelésnél biztosítani, máskülönben a nemzeti vagyonunk fennmaradt hányada is el fog tûnni.
Most hadd térjek ki külön a mezõgazdasági kérdésekre, hiszen úgy gondolom, hogy az elõbb ismertetett számarányoknál fogva a mezõgazdaság mindenképpen kiemelkedõ részét képezi a nemzetgazdaságnak. És miután a földjeink minõsége, az éghajlatunk kitûnõsége, a földmíves és szõlõmûves magyar társadalom és az agrárértelmiség együttesen egy olyan kiemelkedõ lehetõséget jelent a mezõgazdaság területén, amilyennel nagyon kevés ország rendelkezik a világon, nem lehet a mezõgazdaságot nem kiemelten kezelni.
(11.00)
Ismeretes a mi javaslatunk, hogy mi kezdettõl azt vallottuk, hogy a mezõgazdasági minisztériumnak csúcsminisztériumként kell mûködnie, alá kellene rendelni számos egyéb gazdasági tényezõt, hiszen ennek a minisztériumnak a kiemelkedõ jelentõsége ezt egyenesen igényli.
De úgy gondolom, hogy nagy hibája a mezõgazdasági programnak, amelynek egyébként nagyon jó részei is vannak, hogy az esélyegyenlõségbõl indul ki a magyar mezõgazdaság jövõjét illetõen, holott ez az esélyegyenlõség olyan - a szövetkezetek és a magángazdálkodók speciális helyzetére tekintettel -, mintha mondjuk, egy 30 éves, életerejében lévõ férfit esélyegyenlõséggel versenyeztetnénk egy most született gyerekkel. A magántulajdon most kezd kialakulni, a magántulajdon létének alapjai még nincsenek biztosítva, nincsenek biztosítva az eszközök, nincs biztosítva a hitelrendszer, nincs biztosítva az értékesítés, számos esetben a mezõgazdasági termelés beindításához szükséges alapeszközök sem állnak rendelkezésre. Ha itt az esélyegyenlõséget fogjuk kimondani, ez a magángazdálkodás halálát jelentené, holott a program, nagyon helyesen, a magángazdálkodás jövõjében látja az egész gazdálkodás jövõjét.
Ugyanakkor rá kell mutatnom arra, hogy nagyon nagy aggodalommal tölt el minket a programnak az a része, amely a magánszemélyek esetében lehetõvé kívánja tenni, hogy társasági tulajdonban lehessen földtulajdont birtokolni. Márpedig, miután egy magánszemély korlátlan társaságnak lehet a tagja, ennek következtében a földtulajdon méretei is korlátlan méreteket ölthetnek, és a jogi birtoklás következtében a külföldi tulajdonszerzés megint elõtérbe kerülhetne, ami a mezõgazdaságot ellehetetlenítené. Ezért mi a programnak ezzel a részével nagyon keményen szemben állunk, és kérni fogjuk a miniszter urat, hogy a nadrágszíj-parcellák helyzetének megoldásától kezdve a legelõbirtokosság, erdõbirtokosság kérdéseiben, és az egyéb, a mezõgazdaság szempontjából fontos kérdésekben, így a hitelrendszer kialakításában is mûködjön közre az egész társadalommal, mert a mezõgazdaság helyzete csak így oldható meg.
Külön kiemelnénk, hogy szükséges a földtulajdon védelme, az élelmiszeripar túlsúlyának biztosítása, és a piac túlsúlyának nemzeti kézben való tartása. Ez az egész magyar jövõ szempontjából elengedhetetlenül fontos.
Legyen szabad rámutatnom arra, hogy az egész kormányprogram legnagyobb hibája úgy, ahogy van, az, hogy egy borzasztó nehéz helyzetet a szokványos módon akar megoldani. Kérem, én is áttekintettem, hogy mennyi törvényt érintene az önök programja. Hadd hivatkozzam arra, hogy az én számításaim szerint - én nemcsak a programot, hanem a szaktárcák nyilatkozatait is alapul vettem - közel 100 törvényt kellene módosítani az elkövetkezendõ négy év alatt, és hozzávetõlegesen 250-300 törvényt kellene meghozni. Ez egész egyszerûen nonszensz, lehetetlen, így nem fog tudni mûködni a parlament.
Tudom, hogy önök már elutasították, de ismét felajánlom a technikai megoldását az ügynek, amelyet mi részleteiben kidolgoztunk, hogy a rendkívüli feladatra tekintettel nem lenne-e célszerû egy rendkívüli megoldást alkalmaznunk. Én úgy gondolom, hogy a rendkívüli megoldás lehetne, ha mi a hatalmas létszámunkat, a 386-os létszámot, némi alkotmánymódosítással megosztanánk, létrehoznánk egy kvázi - nagyon fontos a"kvázi" kifejezés -, mert nem valóságos alkotmányozó nemzetgyûlést, hanem egy kvázi alkotmányozó nemzetgyûlést gondolok, ami nem kellene hogy feltétlenül a kétkamarás parlamenthez vezessen, mert civil parlamentként is mûködhetne például a jövõben. Tehát azt mondom, hogy itt vagyunk 386-an, osszuk meg magunkat, megkétszerezve sokkal gyorsabban, sokkal több törvényt tudunk elfogadni. Ne haragudjanak: hogy tudjuk például a Magyar Köztársaság alkotmányától kezdve mindazt a fontos jogalkotási feladatot valóban színvonalasan megoldani, ha úgy túl leszünk terhelve, mint ahogy például már az indulásnál túl vagyunk terhelve? Semmiképpen sem fogjuk tudni megoldani. Tehát ismétlem: rendkívüli helyzet megoldásához rendkívüli megoldások kellenek. Magyaros megoldások kellenek. Ne mindig mások esze után menjünk, menjünk a saját eszünk után; az nem olyan, ne haragudjanak, mint a földkerekség bármely részén lévõ ész, és én azt hiszem, ebben az esetben a magyar társadalom is sokkal nagyobb megnyugvásssal fogja kísérni a mi feladatainkat.
Most, miután gyakorlatilag nincs már lehetõség a lejárt idõ miatt arra, hogy fölhívjam a figyelmet, hogy a gazdasági területen is épp így különleges megoldásokat szeretnénk alkalmazni. Kérem, vegyék észre, hogy sem a nyugat- európai tõke, sem az amerikai tõke nem jön be olyan mennyiségben az országba, amire szükség lenne. Ezért megoldásként semmi mást nem látunk, mint különleges gazdasági övezetek létesítését, földrajzi különleges elhelyezettségünknél fogva: addig, amíg az Európai Unióba való távoli integrálódásunk megvalósulhat, kitûnõ, csodálatos vámmegoldásokkal hatalmas anyagi javakra lehetne szert tenni. Én fölvetem, hogy nem volna-e ez célszerû.
És még egy nagyon rövid kérdés. Kérem, én úgy gondolom, a határon túli magyarokat illetõen csak a hatpárti konszenzussal és a határainkon túl élõ magyarok jóváhagyásával lehet alapszerzõdést kötni, és ajánlanék még egyet figyelmükbe. Kérem, a zsidó nép ismer egy fogalmat, amelyet úgy hívnak, hogy ollézni. Gyönyörû fogalom, ez azt jelenti, hogy a zsidó ember bármikor hazatérhet. Hát engedjük mi is meg a mi magyarjainknak, hogy õk is ollézhassanak, térhessenek haza ebbe az országba, amikor kívánnak. Köszönöm a türelmüket. (Taps.)