DR. KÖVÉR LÁSZLÓ, a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ünnepi pillanatban állok a magyar Országgyûlés és az egész nemzet nyilvánossága elõtt, olyan pillanatban, amelyet végtelennek tûnõ várakozás elõzött meg, s amelyrõl gyakran hittük, hogy talán sosem fog eljönni - e mondattal kezdte kormánya programjának ismertetését Antall József 1990. május 22-én. Azt hiszem, az elsõ szabadon választott parlament képviselõinek döntõ többsége - pártállásra való tekintet nélkül - valóban a sors különös kegyének tekintette, hogy jelen lehetett abban a pillanatban.
Ma a második szabad és demokratikus választás utáni kormány programját vitatjuk. De mennyire más ez a mai nap, mennyire más ennek a pillanatnak a hatása! Noha nemcsak azért, mert errõl a pillanatról nagyon sokan remélték, hogy tényleg sohasem fog eljönni... (Szórványos taps.).., nemcsak azért, mert akkor, 1990-ben az ellenzékben maradottak egy nagy része is úgy érezte, hogy gyõzött, ma pedig a kormányra, hatalomba jutottak egy része is úgy érezheti, hogy veszített - hanem elsõsorban azért, mert négy év inkább idegfeszítõ, lélekölõ, semmint felemelõ küzdelmei után mára elvesztettük mindazokat az illúziókat, amelyeket hajdanán a rendszerváltásnak nevezett történelmi kísérlet rövid távú sikerességéhez fûztünk. Akkor az Antall-kormány érezte úgy, mintha a külvilág, a polgárok tömegei a kelleténél kissé nagyobb közönnyel vagy egyenesen fenntartással néznék a nagyvállalkozást. Ma pedig mintha fordítva lenne: kívül a választók körében tapasztalható óriási várakozás, s ezzel ellentétben a Ház falain belül uralkodik nem kevés fenntartás és némi aggodalom.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az elõadás elõtt nézzük, mit is várhatunk, mire újra legördül a függöny. A szereplõk jelentõs részének neve és arca ismert. Nem állíthatjuk, hogy korábbi szerepeikben osztatlan sikert arattak volna, bár alakításuk sajnos nem egyszer maradandó és felejthetetlen volt. Nem vitatható, hogy pocsék volt a darab, rosszak a kulisszák, s a rendezõ is más országból érkezett.
Most minden másként van. A kulisszák belföldi gyártmányúak, s noha súgók most is vannak, maguk a szereplõk írják és rendezik a darabot. Lássuk tehát a szövegkönyvet, amely "A Magyar Köztársaság kormányának programja" prózai címet viseli!
Kiindulásképpen fel kell tennünk a következõ kérdéseket:
Melyek a program fõ célkitûzései?
Összhangban állnak-e ezek a célkitûzések egymással?
Tartalmazza-e a program azokat az eszközöket, amelyekkel a célkitûzések elérhetõk?
Hogyan viszonyul a program választási ígéreteikhez?
Összességében: megvannak-e annak feltételei, hogy ez a program az országnak hasznot hozó módon végrehajtható lesz, azaz követheti-e taps az elõadást?
Nem utolsósorban pedig azt a kérdést is fel kell tennünk: az ellenzék pártjaiból csupán a kulissza egyes elemei lesznek-e, vagy legalább statisztaszerep azért jut számukra?
Tisztelt Képviselõtársaim! Nehéz tartalmas bírálatot írni és mondani a most beterjesztett kormányprogramról. Nehéz, mert bosszantóan üres. Beterjesztése a parlament elé az új koalíciós kormány megalakulása óta zajló - pontosabban megalakulását megelõzõ - események egyik jellegzetes darabja. Kezdõdött a kormányalakítással, amelynek eredményeképpen a szakértõi kormánnyal kapcsolatos ígéretek és várakozások helyett csupa pártpolitikus kapott miniszteri tárcát. A félreértések elkerülése végett mi ezt helyesnek tartjuk, de az ígéretek nem errõl szóltak. Aztán folytatódott az új parlament elé kerülõ elsõ két törvényjavaslattal, amelynek indokolására még csak idõt sem vesztegettek a beterjesztõk. Az elõzõ kormány legrosszabb pillanatait idézi az a sajtón keresztül zajló üzengetés, amely felelõs állami hivatalok vezetõit próbálja idõ elõtti távozásra bírni, bizonytalanságot okozva ezzel az államigazgatásban és az új kormány rossz hírét keltve külföldön.
Nem növeli az új kormány szavahihetõségét az sem, hogy még hivatalukba se lépett miniszterei máris tárcájuk költségvetésének növeléséért lobbyznak, miközben a jövendõ pénzügyminiszter az államigazgatási költségek csökkentésével tervezi enyhíteni a költségvetés hiányát.
Az MSZP május 10-e óta, vagyis több mint két hónapja tudja, hogy négy évig a magyar kormány vezetõ pártjaként fog mûködni. Nemcsak szakértelemre nem vall, hanem kimondottan aggasztó, hogy ez az idõ kevés volt a párt gazdaságpolitikusai és szakértõi számára egy részletesebb, konkrétabb, a gazdaság különbözõ területeit összefüggéseiben kezelõ gazdaságpolitikai program kidolgozására. A kép még lesújtóbb - bár ahogy itt az elõzõ véleményeket hallottam, talán éppen ez a magyarázat -, ha figyelembe vesszük, hogy több mint öt hete az SZDSZ gazdaságpolitikai szakértõi is e programon dolgoznak.
Nézzük meg azonban közelebbrõl, mit is tartalmaz ez a program! Ha megvizsgáljuk a program fõ célkitûzéseit, be kell lássuk, nem tudunk velük nem egyetérteni. Mert ki ne értene egyet ma egy modern Magyarország megteremtésének programjával, a magántulajdonon alapuló gazdaság megteremtésével, az oktatási rendszer fejlesztésével, a tudomány támogatásával, a kultúra értékeinek megõrzésével, sokszínûségének tiszteletben tartásával, a társadalmi és szellemi élet felvirágoztatásával, Magyarország európai integrációjának meggyorsításával, a szomszéd népekkel való megbékélésre való törekvéssel, a nemzeti megbékélés, a társadalmi párbeszéd igényével és hasonlókkal?
.
(11.40)
Vagy lejjebb szállva a szöveg mélységeibe: vajon ki vitatná, hogy "a gazdaságpolitika fõbb feladatai közül elõtérbe kerül a válságkezelés, a növekvõ eladósodással együtt járó finanszírozási problémák és a gyorsuló infláció elkerülése, valamint a gazdaság mûködési zavarainak elhárítása"? Hogy ösztönözni kell a beruházásokat és a megtakarításokat; hogy egyszerre kell fellépni a gyors eladósodás, a növekvõ infláció és a további elszegényedés ellen; hogy a következõ négy év gazdaságpolitikáját a válságmenedzselés, a gazdaság folyamatos mûködõképességének fenntartása érdekében tett erõfeszítések, az átmenet - ezen belül a privatizáció és a szerkezetváltás felgyorsítása - és a tartós gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése együtt kell jellemezze?
Ki ne értene egyet elsõ olvasatra a kijelentéssel: megkülönböztetetten kell kezelni a foglalkoztatás növelését úgy, hogy közben megszûnjön a kapun belüli munkanélküliség, miközben folytatni kell a következetes antiinflációs politikát, meg kell akadályozni a külsõ és belsõ egyensúly gyors romlását, a szociális feszültségek további élezõdését. S mindennek feltétele, hogy a gazdasági recessziót, illetve a mélypont körüli stagnálást megalapozott gazdasági növekedés váltsa fel.
Az itt vázolt célrendszer - a programkészítõk bevallása szerint is - több ponton ellentmondásokat tartalmaz. Amikor elolvastuk a Magyar Köztársaság kormányának programját, éppen ennek részletes kifejtését kerestük benne, hogyan lehet megindítani a megalapozott gazdasági növekedést.
A szöveg készítõi nem követték el azt a hibát, amelyet Antall József l990- ben. Nem köszönik meg az MDF-nek, hogy rendben adta át az országot, hanem szigorúan sorba veszik a gazdasági helyzet mutatóit, s ebbõl egy már-már apokaliptikus kép bontakozik ki. E képet miniszterjelöltek nyilvánosság elõtt tett nyilatkozatainak sora teszi napról napra sötétebb tónusúvá.
A tárgyilagosság kedvéért el kell mondanunk, hogy nemcsak az elmúlt négy év mulasztásairól, de az azt megelõzõ 40 év tévútjáról, rendkívül súlyos örökségérõl is esik néhány szó.
Végül, a szöveg 7. oldalán az is kimondatik, hogy: "Az országot sújtó, a lakosság tûrõképességét próbára tevõ válság következménye nem egyszerûen konjukturális visszaesés, hanem mély és átfogó átalakulási, transzformációs válság, amelyre egyszerre jellemzõ a termelés és külkereskedelem hanyatlása, a munkanélküliség, a költségvetési hiány, a beruházások visszaesése, a versenyképesség további romlása."
Zárójelben jegyzem meg, hogy a mondat többszöri elolvasása után érdeklõdve kerestem azokat a programpontokat, amelyek az országban élõ többség nyelvének ápolását célul tûznék ki a kormány elé, hasonló és egyébként helyeselhetõ módon a kisebbségek nyelvének ápolásával. Sajnos azonban hiába!
Tovább folytatva az idézetet: "Erre a válságra nem adnak megoldási módszert a gazdaságélénkítés hagyományos eszközei, a kormánynak új megoldásokat kell keresnie." Amikor elolvastuk a Magyar Köztársaság kormányának programját, éppen annak részletes kifejtését kerestük benne, melyek azok az új megoldások, amelyeket - a baloldali blokk választási kampányát figyelve - rég megtaláltnak hittünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A beterjesztett programot szemügyre véve, különös élményünk támadt. Boldogult úrfikorunk kedvenc underground- zenekarának egy dalszövege jutott eszünkbe: kezdõdik újra az elõzõ ötéves terv. A kormányprogram mögül ugyanis egykori ötéves tervek ismerõs arcvonásai sejlenek fel. No, nem azért, mintha a megvalósítás során állandóan makrancoskodni kezdõ tervszámokkal lenne megint dolgunk, inkább a módbeli segédigék gyakoriságának szembeötlõ azonossága miatt. (Derültség.) Akárcsak a hajdanvolt ötéves tervek, ez a program is a "legyen" segédigére épül, részleteiben és egészében is. Azt kell mondanunk, hogy e tekintetben a program teljes egyetértésünket bírja. Hogy ne kelljen elveszni a részletekben, úgy is összefoglalhatnánk a közös nevezõt, hogy: legyen minden jó! (Derültség.)
De most - vállalva az ünneprontás ódiumát - hadd feszegessük egy kicsit azt a kérdést, hogy hogyan? Hogyan lehetne egyszerre megteremteni a gazdasági növekedés feltételeit és mérsékelni a munkanélküliséget, javítani a külsõ- belsõ egyensúlyt, fékezni az inflációt s tompítani a szociális feszültségeket? Hogyan lehetne duplájára növelni a mezõgazdasági támogatásokat - mint azt a miniszterjelölt ígérte a Népszabadságban -, amikor a kormányprogram szerint a mezõgazdasági támogatások nem növelhetõk az ágazat igényeinek megfelelõen?
Hogyan lehetne biztosítani a hazai piac védelmét, ha ehhez nem kívánnak igénybe venni protekcionista eszközöket? Hogyan lehet csökkentendõ költségvetési kiadások mellett finanszírozni az oktatás és a továbbképzés kiterjesztését, az egy-három éves, a foglalkoztatási alapból fizetett gyakornoki rendszer bevezetését a friss diplomások számára? Állami támogatásban részesíteni a munkanélkülieket foglalkoztató nonprofit szervezeteket, és átvállalni a társadalombiztosítási járulék vagy a munkabér egy részét a régóta munkanélkülieket foglalkoztató vállalkozásoktól? Hogyan lehet növelni az infrastrukturális beruházások volumenét, a környezetvédelmi kiadásokat?
Sorakoztathatnánk még a kérdéseket, de a választ valamennyire röviden is megadhatjuk: sehogy. Ha nem tudnánk, hogy ez a program két kiváló és elismert szakemberekkel rendelkezõ párt együttes munkája, itt-ott dilettantizmusra kellene gyanakodnunk. De szerintünk a program kívánságlistává szelídülésének és ellentmondásosságának okai nem a szaktudás hiányában, hanem politikai tényezõkben keresendõk. A program és a különféle nyilatkozatok olvastán olyan benyomásunk támadt, hogy szinte mindenki egyetért abban, a mai gazdasági helyzet súlyos megszorító intézkedéseket igényel, kivéve persze azt a területet, amelyért õ a felelõs.
És a program arról tanúskodik, hogy - mint a régi szép idõkben - valamennyi érdekcsoport érvényesíteni is tudta akaratát. Az eltérõ érdekek és elképzelések összehangolása így nem is sikerülhetett. S ha már ez papíron sem ment, el tudjuk képzelni, mi jön még, amikor valódi tétekért indul meg a harc.
Mindennek a következményei könnyen beláthatók. Akárcsak régen, az ötéves tervek és reformkoncepciók virágzása idején, a végeredmény az lesz, hogy mindenki kap majd valamit, ha nem is mindent, amit kapni szeretne. Ám már az is elegendõ lesz ahhoz, hogy ne legyen mód kiforrott gazdasági elképzelések érvényesítésére és a hosszú távú kibontakozásra. Azt is mondhatnánk, hogy egyenként sem lesz boldog senki, együttesen pedig mindenki rosszul jár.
Mint emlékezetes, az MDF l990-ben hivatalba lépett kormánya meglehetõsen szûkszavú fogalmazványt terjesztett a tisztelt Ház elé. Erre reagálva a Fidesz akkori vezérszónoka a nemzeti megújhodás kormányának inkább a semmitmondás kormánya címet adományozta volna. A Horn-kormányt, ha csak a kormányprogram terjedelmét nézzük, ez a veszély nem fenyegeti. Áttekintve a kormányprogramot, úgy látjuk, a Horn-kabinet sokat akarván mondani, végül nem a semmitmondás, hanem a nagyotmondás kormánya lesz. (Derültség.)
Tisztelt Képviselõtársaim! Figyelembe véve azt a lehangoló képet, amelyet - tán megalapozottan - a jelenlegi helyzetrõl fest a szöveg, s egybevetve azzal a tanácstalansággal, amely a bõbeszédûség mögül árad, önkéntelenül is felvetõdik bennünk a gondolat, talán elkelne egy kis kívülrõl vagy inkább felülrõl jövõ segítség. S ha már a Kereszténydemokrata Néppártot nem vonták be a koalícióba, tán meg kellene fontolni, hogy a koalíció legalább az MSZP hívõ tagozatának közbenjárását igénybe vehetné az égiekkel való közvetlen kapcsolat megteremtése érdekében. (Derültség. - Taps az ellenzék padsoraiban.)
Nincs azonban kizárva, hogy nem a programból kibontakozni látszó jövõ oly sötét, csupán a szemüvegünk. Ezt támasztják alá a kijelölt miniszterelnök úr, Horn Gyula sajtóban megjelent szavai. Idézem õket: "Népszerûséget rontó politikát semmiképpen sem tudnék vállalni, mert bármennyire is rossz az ország helyzete, annyira mégsem katasztrofális, hogy csak népszerûtlen intézkedések jelenthetik a megoldást. Van kiút, van lehetõség a legnagyobb gondok megoldására, de csakis szociális érzékenység érvényesítésével. Én semmiképpen sem leszek partner egyetlen olyan lépésben sem, amely egyoldalúan rontaná a társadalom döntõ többségének helyzetét. Eddigi ismereteim alapján úgy látom, hogy ilyen lépésekre nem kerül majd sor. Eggyel számolni kell, nem olyan ütemben javul az állampolgárok helyzete és esélyegyenlõsége, ahogy azt elvárnánk. Ha bizalommal lesznek az új kormányzat iránt, akkor lépésrõl lépésre meg lehet oldani a feladatokat. Az emberek biztosak lehetnek abban, hogy négy éven belül lényegesen javul a helyzetük, életfeltételeik, biztonságérzetük."
Szót sem érdemelne a kijelölt miniszterelnök úr e nyilatkozata, ha a kampány hevében hangzott volna el, azon számolatlan, hasonló kijelentés sorában, amelyekre a választók úgy emlékeznek vissza, szemben némely szocialista politikussal, mint bizonytalan tartalmú, de határozott ígéretekre. Az idézett interjú azonban jóval a választások után, június 27-én volt olvasható a Magyar Hírlapban. Ugyanabban a számban, amelynek mellékleteként megjelent az MSZP és az SZDSZ koalíciós megállapodása, melyre a kormányprogram épül. Vajon olvasta-e azóta a kijelölt miniszterelnök úr leendõ kormánya programját és leendõ pénzügyminisztere nyilatkozatait?
Vajon megítélése szerint a villamosenergia árának beharangozott emelése, a fogyasztási adó és az áfa tervezett felemelése népszerûségjavító vagy inkább népszerûségrontó politika? Rontja vagy nem rontja egyoldalúan a társadalom döntõ többségének helyzetét?
A programnak azon kitételei, melyek szerint a megelõzõ 40 év tévútjának és az elmúlt négy év mulasztásainak árát nem fizetheti meg más, mint a ma Magyarországon élõ polgárok, mégpedig a fogyasztás, tehát az életszínvonal további csökkentésével, nos népszerûségjavító vagy inkább népszerûségrontó hatást érnek majd el ezek konkrét intézkedésekben testet öltve?
(11.50)
Vajon a program által beígért további megpróbáltatások fenntartják-e a kellõ bizalmat a kormány iránt? S ha az emberek nem lesznek bizalommal a kormány iránt, ugye nem õk lesznek az okai, hogy együtt sem sikerült? Ugye nem lesz muszáj örülni, ha kisebb lesz a zsemle? Egyáltalán helyes-e, hogy a leendõ miniszterelnök a gazdaság ilyen állapotában nem célszerûsége, hanem elsõsorban várható népszerûsége vagy népszerûtlensége alapján ítél meg egy meghozandó döntést?
Tisztelt Ház! Visszatérve a programra. A szerzõk csak halvány kísérletet tesznek arra, hogy megjelöljék a program forrásoldalát. A költségvetési kiadások farigcsálása a szöveg szerint sem elegendõ erre; az ágazati fejezetek pedig ennek a törekvésnek is kifejezetten ellentmondani látszanak. Az államadósság és az infláció növelését határozottan kizárja a program. Szól még egy lakonikus mondat arról, hogy az ország nettó tõkebevonásra szorul. Végül marad tehát a lakosság fogyasztásának csökkentése adóemelésekkel s a jövedelmek növekedésének visszafogásával.
A program utolsó, talán hangsúlyosnak szánt fejezete szól a társadalmi- gazdasági megállapodásról, mint a fogyasztás visszafogásának politikai feltételérõl. A kormány álláspontja szerint az érdekképviseletekkel kötött megállapodás gyakorlatilag a munkavállalókat és a program pénzügyi alapjait érintõ minden lényeges kérdésre kiterjed. Ezzel valóban felkerül az i-re a pont. Ha a szociális paktum eltér a Magyar Köztársaság kormányának programjától, akkor a ma itt vitatott dokumentum nem tekintendõ másnak, mint a majdan megírandó program piszkozatának. Ha pedig a szociális paktumot aláírandó felek kénytelenek alkalmazkodni a kormányprogramhoz, akkor azt, amit aláírnak, nem megállapodásnak, hanem diktátumnak hívják. Az eddigi történések alapján erre aligha lesznek alkalmasak és hajlandók. Nem a kormány által elkerülhetetlennek deklarált tehernövekedés elosztásáért fognak asztalhoz ülni, hanem azért, hogy az MSZP által vezetett baloldali koalíciónak a választási kampányban nyújtott támogatásáért benyújtsák a számlát. A kör ezzel be is zárul.
Tisztelt Ház! Végiglapozva a szövegkönyvet, nem teljesen világos, mi fog ebbõl kisülni: komédia vagy tragédia? Komédiához túlságosan nagy a tét, s ami azt illeti, egy tragédiához sem szívesen szeretnénk asszisztálni. A Fidesz ugyanolyan ellenzéke kíván lenni a most hivatalba lépõ baloldali kormánynak, mint amilyen ellenzéke az MDF-kormánynak volt: kemény és következetes, képességeihez mérten szakszerû, pozíciójához mérten méltányos és konstruktív, mindenképpen az ország érdekeit szem elõtt tartó s a parlamentáris demokrácia alkotmányos talajáról tapodtat sem tágító, a polgári kormányzás alternatíváját felmutatni szándékozó ellenzék.
Tisztelt Kormánypárti Képviselõtársaim! Roppant hatalom összpontosul most az önök kezében. Demokratikus keretek között szokatlan és a mi alkotmányos ízlésünktõl távol álló koalíció az önöké, amelynek legitimitását sem szándékunkban, sem módunkban nem áll elvitatni. Csupán most a kezdetnél szeretnénk önöket figyelmeztetni arra a mérhetetlen felelõsségre, amely hatalmukból fakad, abból a hatalomból, amelynek ma gyakorlatilag nincs intézményes korlátja. Önök kényükre-kedvükre változtathatják az alkotmányt s az alkotmányos alapintézményeket; változtathatják meg a választójogi törvényt, a köztársasági elnök jogkörét, az önkormányzati rendszert s az Alkotmánybíróság hatáskörét, nevezhetnek ki bárkit alkotmánybírónak, bankelnöknek, vállalatigazgatónak és így tovább.
Tisztelt Ház! A Fidesz frakciója a kormányprogramot, a kormány mögött álló koalíciót, valamint a miniszterelnök-jelölt személyét nem tudja támogatni, ezért tehát holnap az elnök úr által e tárgyban feltett kérdésre "nem"-mel fog szavazni. Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)