DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm szépen Elnök Úr.
Tisztelt Képviselõház! Tisztelt Képviselõtársaim! Szakértõk véleménye szerint egy kormányprogram akkor tekinthetõ megalapozottnak és reálisnak, ha az adott helyzet széles körû elemzésén alapulva úgy készít jövõképet, hogy számba veszi a szóba jöhetõ eszköztárat és forrást, a lehetõségeket és a korlátokat is. Ha megvizsgáljuk a kormányprogram gazdasággal foglalkozó részét, azt látjuk, hogy a kritikai elemek lényegesen kiforrottabbak, mint a javaslati részek. A helyzetértékelést bizonyos egyoldalúság jellemzi, csupán a negatívumokat emeli ki, és a történelmi folyamatokból kiragadva csak az egyensúlyi követelmények oldaláról értékeli az öröklött gazdasági helyzetet.
Hiányzik az értékelésbõl, hogy milyen környezeti feltételek, például a Szovjetunió és a keleti piacok összeomlása miatt, milyen korábbi idõszakból ránk maradt adósság és egyéb feltételek között kellett a gazdaság mûködõképességét az elmúlt négy évben megõrizni. Hiányzik a helyzetelemzésnél annak elismerése is, hogy a gazdaságban, elsõsorban az ipar területén megindult a stabilizáció, amit az ipari termelésnövekedés egyértelmûsít.
A programban csak néhány általános cél tekinthetõ négy évre szólónak, a konkrét javaslatok kifejezetten rövidtávúak, amelyek lényegében megegyeznek a hosszú távú programokkal, illetve nem határolhatók el az idõhorizontok. Egyértelmû, hogy jelenleg a válságkezelés kap majd nagyobb hangsúlyt, de úgy tûnik, a kormánynak mélyebb, kidolgozott elképzelése nincs a fogyasztás korlátozásán, a beruházások ösztönzésén kívül az egymásnak ellentmondó gazdaságpolitikai célok megvalósítására.
A programpontok általában csak feladatkijelölést tartalmaznak, például át kell tekinteni, ki kell dolgozni, meg kell teremteni stb., a feladat végrehajtásához szükséges források meghatározása és az alkalmazandó konstrukciók megjelölése nélkül. Ezzel a módszerrel kerüli el tulajdonképpen a programtervezet a nyilvánvaló költségvetési és gazdaságpolitikai konfliktusok felszínre kerülését. Néhány alfejezet, programpont, például az iparpolitika, az idegenforgalom annyira üres, hogy nyilvánvalóan csak a teljeskörûségre való törekvés magyarázhatja szerepeltetésüket.
Az elõzõek alapján magától értetõdõ, hogy az egymásnak ellentmondó, rövid távú célokon belüli prioritásokat, azok társadalmi elfogadtatását a kormány érdekegyeztetéssel, szociális megállapodással kívánja megoldani. Ha, tételezzük fel, ezt a paktumot sikerül a munkaadókkal és a szakszervezetekkel megkötni, akkor is számolni kell a restrikciós intézkedések, a bérkiáramlás fékezése, a fogyasztás korlátozása negatív gazdasági és társadalompolitikai hatásaival.
A programban a privatizációra irányuló javaslatok többségében öncélúnak tûnnek. Ha a privatizáció gyorsítása a cél, önkéntelenül vetõdik fel a kérdés: ez hogyan egyeztethetõ össze a növekvõ tõkebevonás igényével, azaz hogyan biztosítható ehhez a kereslet? Kétséges a vagyonkezelõ szervezetek azonnali összevonásának és a privatizációs törvények azonnali megváltoztatásának célszerûsége is, hiszen amennyiben a privatizáció gyorsítása a cél, ez az átszervezés épp a privatizálás egy esetleg még hosszabb megtorpanását, fékezését is jelentheti.
A változtatási szándékokból a kötelezõ versenyeztetés, mint garanciális elem háttérbe szorításával éppen annak az osztogatási jellegnek a megerõsödésével lehet számolni, amely annyiszor elhangzott az MSZP ellenzékiségébõl fakadóan.
A programból az sem derül ki, hogy a kormány hogyan akarja erõsíteni az Országgyûlés privatizációs ellenõrzõ szerepét. Gazdaságpolitikailag, a gazdaságélénkítés szempontjából az sem látszik szerencsésnek, hogy az összevont vagyonkezelõ szervezetet a pénzügyminiszter felügyelete alá helyezik. Ez a kormányzati átalakítás azt sugallja, hogy a privatizációs bevételek meghatározóan a költségvetés forrásoldalát fogják növelni, nem pedig a vállalatok helyzetének javítását, az elengedhetetlen reorganizáció végrehajtását.
A veszteséges vállalatok konszolidációját a program alapvetõen a bankokra kívánja alapozni, ami megítélésünk szerint tévedés, hiszen kormányzati presszió és szerepvállalás nélkül nem teremthetõ meg a bankok érdekeltsége a kockázatos reorganizációs projectekben. A program arról sem beszél, hogy a vállalati reorganizációt végül is ki végzi.
Az államháztartás reformjára vonatkozó részbõl hiányzanak leginkább a számon kérhetõ négyéves számszerû célkitûzések. Ez a rész a feladat nagyságához képest elenyészõ, rövid távú javaslatokat tartalmaz. Nincsenek számítások arra, hogy a költségvetési bevételt növelõ és csökkentõ tételeknek, valamint a kiadásokat jelentõ és megtakarító intézkedéseknek mi lesz a várható hatása.
Az iparpolitika, mint ahogy azt az elõzõekben már jeleztem, rendkívül vérszegény. Nem derül ki, hogy a kormány tulajdonképpen ezen eszközök és célok felhasználásával mit és hogyan akar elérni, a gazdaságot végül is hogyan, mibõl akarja finanszírozni. A programtervezet nem foglalkozik a hazai ipar jövõképével, a modernizáció feltételeinek megteremtésével, a források biztosításával, a kooperációs kapcsolatok bõvítésével, a multinacionális vállalatok iparpolitikai szerepével, a belföldi fogyasztás visszafogásának az ipari keresletre gyakorolt hatásával.
Tisztelt Ház! A rövid távú gazdaságpolitikai intézkedések felsorolásszerûen ismétlik a kormányprogramot, minden indoklást mellõzve, a lehetõ legkevésbé számon kérhetõ módon megfogalmazva a feladatokat. Emellett ellentmondásokat is tartalmaznak, néhányat szeretnék részletezni.
A növekedés feltételeinek megteremtését szolgáló célok között az exportfejlesztés, a munkahelyteremtés szerepelnek ugyan, de ezek költségkihatását a program nem vizsgálja. Kérdéses, hogyan férnek ezek bele a költségvetési egyenleg javítására irányuló törekvésekbe. Az elõirányzott normatív beruházásösztönzés nem preferálja sem a belföldi befektetõket, sem a kis- és középvállalkozásokat.
A csõdtörvény módosítása megítélésünk szerint szükséges, de kérdéses: végsõ soron ki finanszírozza majd az adott vállalat veszteségeit?
A forint árfolyamának versenyképesség-növelõ karbantartása esetére a program nem vizsgálja, hogy milyen hatással jár a leértékelés, mit jelent ez a hazai beruházások megdrágulásában.
Összességében a program a lakosság terheinek növekedését vetíti elõre. Ez nyilvánvalóan kedvezõtlen társadalompolitikai hatásokkal jár, és korlátozza a gazdasági növekedés lehetõségeit. A növekedés rövid távon feláldozásra kerül az egyensúly érdekében. Nincs a kormányprogramban tehát válasz arra, hogyan biztosítható ezek után a felzárkózás és a modernizáció.
A kormányprogram végrehajtása során a Kereszténydemokrata Néppárt arra fog törekedni, hogy annak pozitívumai minél nagyobb teljességben megvalósuljanak, a program negatívumait pedig, az ellenzéki szerepkörünkbõl adódó korlátokat is figyelembe véve, minden erõnkkel csökkenteni igyekszünk. (Taps.)