URBÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen elnök úr.
Tisztelt Képviselõtársaim! A beterjesztett dokumentum gazdaságpolitikai fejezete megítélésem szerint reális, gazdasági, közgazdasági helyzetértékelésre épül. Annak érdekében, hogy a gazdaságot valóban egy tartós növekedési pályára állítsuk; hogy az infláció felgyorsulását elkerüljük; hogy a külsõ eladósodás kezelhetetlenné válását elkerüljük, olyan gazdaságpolitikára van szükség, amely a tartós növekedést megalapozó beruházásokat a fogyasztás rovására helyezi elõtérbe. És ez az az alap- elõfeltevés, amelyre ez a dokumentum épít.
(14.30)
Ez már önmagában elõrelépés, mivel a hivatalából távozó keresztény- konzervatív koalíciót még ez a reális helyzetfelismerés sem jellemezte. Ennek híján pedig elõbb a kamatok mesterséges lenyomásával, majd hivatali idejük utolsó félévében a fogyasztási kereslet kampánycélú élénkítésévél remélte a gazdaságot növekedési pályára állítani, ami csak tovább súlyosbította a makrogazdasági helyzetet.
Sajnos azonban a helyes helyzetfelismerés és a célkitûzés még nem garancia arra, hogy a megvalósítás is erre mutat majd. Az újonnan hivatalba lépõ koalíciót ugyanis megítélésem szerint erõs korlátok akadályozzák abban, hogy a helyes célkitûzések következetes megvalósítását is felvállalja majd.
Az egyik ilyen korlát a közvélemény, a választók tömegei, akik azért szavaztak az MSZP-re, mert elhitték az oly gyakran hangoztatott választási szlogent, miszerint a továbbiakban már nem háríthatók az átalakulás terhei a bérbõl és fizetésbõl élõkre. Vajon kikre háríthatók a terhek egy beruházás- ösztönzõ gazdaságpolitika esetén? Talán a befektetett tõke hozadékát kívánják csökkenteni? Természetesen nem, és ez a beterjesztett kormányprogram bevezetõjébõl is világosan kiderül, korábbi felszólalásokból is kiderült, hogy bizony csak az ország polgárai lehetnek azok, akikre ezeket a terheket hárítani lehet.
Így tehát az elõirányzott energiaár-emelés, fogyasztásiadó-emelés, általános forgalmiadó-emelés bizony mind-mind többletterheket fog hárítani a bérbõl és fizetésbõl élõkre. Ha a kormánykoalíció valóban ennek megfelelõen fog majd dönteni az adótörvényekrõl, akkor ez alighanem megrendítheti az állampolgárok bizalmát az MSZP szavahihetõségében.
Hasonlóan tarthatatlan, ezerszer hangoztatott kampányígéret az SZDSZ repertoárjából is hozható, például az olcsó állam ígérete, ami felé tett egyetlen konkrét lépés eddig a külgazdasági miniszter fizetésének a megtakarítása.
A kampányígéretek be nem tartása azonban bizonyos mértékig szokványos dolog a politikai demokráciákban. Majd meglátjuk, hogy mennyire fogja mindez zavarni a magyar választópolgárokat, de önmagában ez még nem akadálya annak, hogy az új kormány politikai kampányígéretei ellenére is racionális gazdaságpolitikát folytasson.
Van itt azonban egy ennél súlyosabb akadály is. Ez a súlyosabb akadály pedig szerintem az, hogy sem az SZDSZ-en, sem az MSZP-n belül külön-külön, sem pedig a közös koalíciós tárgyalásokon nem folytatták le azokat a tisztázó megbeszéléseket, amelyekbõl kiderült volna, mindenki számára világossá vált volna - akár a koalíción belül is -, hogy valójában milyen konkrét lépésekre is van szükség az egyes területeken, mi a következménye ennek az alapvetõen fogyasztáskorlátozó gazdaságpolitikának.
A koalíciós megállapodás - az én megítélésem és olvasatom szerint - nem egy cselekvési program köré szervezõdött, hanem fogalmazási gyakorlatok halmaza volt azzal a céllal, hogy a résztvevõ felek által elfogadható, vagyis szükségképpen általános és gyakran homályos megfogalmazásokat alakítsanak ki. A kormányprogram pedig ennek továbbcsiszolt változata. Ez a módszer alkalmas volt arra, hogy elõször az MSZP-n belüli különbözõ megközelítéseket összefércelje - legalábbis ideiglenesen -, majd pedig a koalíciókötést alátámassza.
Ez a verbális áthidalás azonban körülbelül eddig tartott. Az egyes miniszterjelöltek máris megindították hadjáratukat annak érdekében, hogy saját tárcájuk számára többletforrásokat lobbyzzanak ki. Voltak erre példák az utóbbi napokban a külügy, a honvédelem, a közoktatás, az agrárszféra területén. Mindez szerintem máris illusztrálja, hogy korántsem jellemzõ a kormány egészére a Békesi László által képviselt felfogás.
Hasonlóképp: ugyan hosszasan taglalja a program azt, hogy ebben a bizonyos társadalmi, gazdasági megállapodásban milyen témákról kell hogy szó essen, ez igaz, ezekrõl mind kell hogy szó essen, de az nem derül ki, hogy mi is lesz a kormány induló pozíciója, mi lesz az a célkitûzés, amelyet a kormány tartalmilag javasolni fog, amit el kíván érni.
Nos, a papír sok mindent elbír. Hogy aztán ténylegesen milyen döntések születnek, az majd menet közben fog eldõlni. Az igazi játszmák azonban még egyáltalán nincsenek lejátszva, és a legsúlyosabb gazdaságpolitikai lépések nincsenek tisztázva az új koalíción belül. Személy szerint a legnagyobb valószínûséggel egy olyan kifejletet várok, amelynek során folytatódik az elmúlt négy évben megszokott iszapbirkózás a kormányon és a koalíción belül a racionális lépéseket szorgalmazó szakemberek és az ezeket elhalasztani, elkerülni szándékozó lobbysták között. A valószínûsíthetõ eredmény: a magyar gazdaság további evickélése, talán lassan emelkedõ inflációs ütem és némi további eladósodással együtt, elkerülve az összeomlást, ugyanakkor elszalasztva a komoly fellendülés esélyét is.
Tisztelt leendõ kormánykoalíció! Alapvetõen önökön múlik, hogy ne legyen igazam, hanem valóban a tartós fellendülést alapozzák meg. Mindannyiunk, egész Magyarország javát szolgálná, hogy tevékenységükkel megcáfolják elõrejelzésemet. Kívánom, hogy ez sikerüljön önöknek, de a beterjesztett dokumentum alapján ebben nem tudok bízni. (Taps az ellenzék padsoraiból.)