DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársak! Éppen egy esztendeje, l993. június végén Európa legnagyobb parlamentje, az Európa Tanács egy speciális kongresszust tartott Helsinkiben, amelynek témája Közép- és Kelet-Európa reformvonulata, a reformok hatása és általában Közép- és Kelet-Európa gazdasági fejlõdési sorsa.
Mint a konferencia kongresszus-elõkészítõ bizottságának vezetõje végigkísértem a kongresszus munkáját, s azt hiszem, rendkívül fontos következtetésekre jutott az utóbbi évtizedek e meghatározó kongresszusa. A lényege ennek az, hogy ha nem történik meg a legrövidebb idõn belül - itt természetesen a legrövidebb idõt is években vagy inkább egy-két évtizedben kell mérni - annak a modernizációs programnak a kidolgozása és végrehajtása Közép- és Kelet-Európában, amely már évtizedekkel ezelõtt végbement a nyugati szférában, akkor reménytelen ennek a területnek a felzárkózása - itt tehát a lehetõ legsürgõsebben lépni kell.
A modernizációnak két fõ vonulata futott végig ezen a kongresszuson, amely természetesen szorosan összekapcsolódik egymással: a gazdasági modernizáció kérdése, amely természetesen a mûködõképes gazdasági egységek kialakítására, a gazdasági szabályozás kérdésére a vállalkozások és a magánszféra ösztönzésének területein, a privatizáció és a verseny hatékony elõretörésére és a pénzügyi, monetáris biztonságra épült fel. De legalább ilyen súllyal vetõdött fel egy másik modernizációs program, s ez pedig a technikai, technológiai és információs modernizáció, amelynek - mint ahogy a kongresszus kifejtette - alfája és omegája az úgynevezett infrastruktúra, amelynek fejlesztése nélkül elképzelhetetlen ezekben az országokban a tõkebevonás és az igazi fejlesztés jövõje. Természetesen különösen ez a rész az, ahol az emberi szellemi háttér - egy nagyon rossz szóval szokták talán mondani -, a humán infrastruktúra vagy az emberi infrastruktúra fejlesztése, bevonása is - gondolok elsõsorban az oktatásra, képzésre - nélkülözhetetlen, be kell hogy épüljön ebbe.
Ennek a modernizációs programnak a tükörképe próbál megjelenni, ezt kíséreltük meg megjeleníteni ebben a kormányprogramban is az infrastruktúráról szóló fejezetben. Ennek a fejezetnek több változata volt. Volt nagyon hosszú, nagyon bõbeszédû, és végül egy nagyon szikár, nagyon tömör változata került be - örömömre -, nem félrebeszélve, és nemcsak a problémákat és a szépségeket említve, hanem a konkrét feladatokat is.
A konkrét feladatok egyébként fõ vonalakban a következõkben foglalhatók össze: mindenekelõtt a távolságok korszerû, környezetbarát - pontosabban környezetvédelmi - szempontokat érvényesítõ áthidalása, a közlekedés, a szállítás, a termékelosztás a logisztika eszközeivel, másrészrõl pedig a hírközlés, a távközlés modernizálásával, modern eszközeinek a kiterjesztésével.
Természetesen ezek a fõ vonulatok számos igen konkrét és nagyon kemény feladatot takarnak. Ezen belül mindenekelõtt fejleszteni kell - és ahol lehet, be kell fejezni - azoknak a közlekedési folyosóknak a kiépítését és rekonstrukcióját, amelyek hazánkat szervesen bekapcsolják az európai közlekedési áramlatba, de ez egyúttal a belföldi forgalomhoz is nélkülözhetetlen, elengedhetetlen. Tudnunk kell, hogy ez a belföldi forgalom számos sebbõl vérzik, számos problémával kell megküzdenünk. Itt természetesen gondolunk az autópályák átgondolt fejlesztésére, a koncessziós kérdésekre, a villamosított vasútvonalak kiterjesztésére - talán kevéssé ismert, hogy a magyar vasútvonalnak mindössze mintegy egyharmada van villamosítva -, a kombinált fuvarozás kérdésére, a légi- és a víziközlekedés fejlesztésére.
A problémák tömege itt már néhány nap alatt is világossá vált elõttem, gondolok itt elsõsorban a magyar vasút helyzetére, katasztrofális pénzügyi állapotára, arra az ebben a programban is megfogalmazódó pénzügyi, szanálási programra, amely nélkül, úgy tûnik, ez az ágazat teljes mértékben ellehetetlenül. Gondolok az autópályákra - mint már említettem -, arra a koncessziós vonulatra, ami végre megindult az országban, és ami nélkül, azt hiszem, lehetetlen lenne ezt a területet sikerrel befejezni. Természetesen itt a befejezést idézõjelben mondtam, mert ez sosem lesz befejezve, de legalább egy olyan elsõ, kiépített fázis befejezésére gondolok, amely végül is ezeket a közúti közlekedési struktúrákat és feladatokat megoldhatóvá teszi. Gondolok a Ferihegyi repülõtér, tehát a magyar légiközlekedés, légiforgalom fejlesztésére, amellyel kapcsolatban a közeljövõben komoly döntéseket kell hozni.
A hírközlés területén sem egyszerûek a feladatok. A legelsõ, amiben bizonyos fokig el is vagyunk maradva, a magyar hírközléspolitikai koncepció kialakítása, kidolgozása, ide értve a távközlési piacszerkezet meghatározását is, a posta európai normáknak megfelelõ korszerûsítését, s talán az embereket legközvetlenebbül érintõ feladatot, a távbeszélõigények és -szolgáltatások mennyiségi és minõségi egyensúlyának biztosítását, kialakítását minden területen, beleértve a koncessziós szerzõdéseket, általában a koncessziós szerzõdések érvényesítését és betartását.
A kicsit mostohagyermeknek tartott vízügy területén is súlyos feladatok várnak ránk, az elmúlt idõszakban ebben egy kis lemaradás is történt. A lakosság egészséges ivóvízzel való ellátási programját mindenképpen be kell fejezni, amilyen hamar csak lehet. A szennyvízelvezetés, az úgynevezett csatornaprogram , a szennyvíztisztítás már-már a magyar környezetvédelmet súlyosan veszélyeztetõ problémájának a megoldását vagy akár az árvízvédelem kérdését említhetném, amely az elmúlt évtizedben szinte lekerült a napirendrõl, és csak annak örüljünk, ha nem fordul elõ egy olyan veszélyes árvíz a közeljövõben, amely megrendíti az igencsak megrokkant gátakat. Itt mindenképpen nagyon sürgõs, nagyon komoly programot kell kidolgozni és végigvinni.
Az infrastruktúra területén - ha a forrásokat nézzük - az állam orientáló, irányító és ösztönzõ, természetesen bizonyos anyagi részvételt jelentõ segítsége mellett a fõ mozgatórugó a kül- és belföldi magántõke és a különbözõ nemzetközi pénzügyi szervezetek pénzügyi segítségének a bevonása. Ez gyakorlatilag a meglehetõsen korlátozott magyar pénzügyi erõforrások megsokszorozását jelenti, és egyben ez teszi ezt lehetõvé.
A közeli napokban a Világbank képviselõivel, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank képviselõivel, valamint a brüsszeli bizottság illetékes vezetõivel folytatott megbeszéléseim biztató képet nyújtanak arra, hogy örömmel fognak az új kormányzatnak segítséget nyújtani ezeken a területeken. Remélhetõleg sikeres programokat tudunk kialakítani.
Ehhez az igen összetett infrastruktúra-kormányprogramhoz, amelynek a jelentõs része itt önök elõtt fog megjelenni a közeli hónapokban, kérem és számítok az önök és a társtárcák segítségére; de itt most az önök konkrét segítségét kérem, mert nagyon nehéz döntéseket kell hozni a közeljövõben - remélem, hogy megadják ehhez a segítséget. Köszönöm szépen. (Taps.)
(15.10)