DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr.
Tisztelt Országgyûlés! Az idõ rövidsége nem teszi lehetõvé a kormányprogram közjogi elképzeléseinek átfogó kritikáját, ezért csak két kérdéssel szeretnék részletesebben foglalkozni. Így nem beszélek a program hiányosságairól, például arról, hogy az ügyészség felügyeletérõl vagy a köztársasági elnök választásáról vallott, egymással szögesen ellentétes SZDSZ- és MSZP- álláspontot milyen formában kívánja a koalíció közös nevezõre hozni. Nem érintem azokat az átfogóbb kérdéseket sem, amelyeket egy-egy nagyobb szabályozási tárgy, így a bíróságok, az Állami Számvevõszék vagy a kétharmados törvények szûkítése kapcsán joggal fel lehetne vetni.
Nem polemizálok az anyag belsõ aránytalanságáról sem, hiszen míg a közbiztonságról írott rész, aminek fontosságát a Fidesz is elismeri, a közjogi rész egyötödére rúg, addig az új alkotmánnyal kapcsolatos elképzelések ennél jóval szûkebb terjedelemben kerülnek ismertetésre.
Az apróbb hibákat sem kívánom felsorolni, mint például a köztársasági elnök kifelejtését a nemzetközi szerzõdések megkötésére jogosultak körébõl.
Amivel azonban foglalkoznunk kell, az a kormányprogramnak a politikai berendezkedést alapvetõen és hosszú távon meghatározó néhány kijelentése. Ez azért különösen érdekes, mert a most alakuló kormányt legfeljebb úri vagy elvtársi becsületszava köti. Ellentétben az Antall- és a Boross-kormánnyal, ennek a kormánynak nem kell a legfontosabb alkotmányos kérdésekben kompromisszumokra törekednie az ellenzékkel. A hatalmi ellensúlyok csak csökevényesen érvényesülnek, és bármikor megváltoztathatók. Nyugodtan mondhatjuk: ennek a kormánynak korlátlan hatalma van. Ezért is kell néhány kormányzati elképzelés veszélyére felhívni a figyelmet.
A kormány, bár nem akar alapvetõen új választójogi törvényt, azzal, hogy a választási rendszert egyfordulóssá teszi, Magyarország pártszerkezetét alapvetõen átalakítja. Nem tudjuk, hogy a listás és egyéni kerületi mandátumok aránya hogyan alakul majd, de az egyfordulós egyéni kerületi rendszer az ország politikai térképét kétpólusúvá rajzolja, ezzel a választható politikai alternatívák számát csökkenti.
(15.20)
A program különösen az elõterjesztés néhány részével összevetve, valamint a téma fontosságát illetõen meglehetõsen szûkszavú az alkotmányozási elképzelések ismertetésekor. Azonban azt fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy olyan alkotmányt kíván megalkotni, amit a következõ parlament nem tud megváltoztatni. Még akkor sem, ha ennek indokoltsága mindenki számára világos és elfogadott lenne.
Elõljáróban le kell szögeznünk: az alkotmány stabilitásának a Fidesz is híve, mi sem támogatnánk az alkotmány gyakori módosítgatását. Köztudott az is, hogy a számunkra mintát adó nyugat-európai alkotmányok többsége is különbözõ korlátokat állít fel az alkotmány módosításával kapcsolatban. Így léteznek például idõbeli korlátok, amikor meghatározott ideig nem tárgyalják a javaslatot az elsõ vita után, vagy hosszabb ideig kizárják az újbóli módosítást, az új alkotmányos szabályok elfogadását követõen.
Léteznek tartalmi korlátok is, amikor az alkotmány bizonyos paragrafusait, passzusait megváltoztathatatlannak minõsítik.
És léteznek eljárási korlátok, amikor minõsített többséghez, népszavazáshoz, vagy ahol kétkamarás rendszer mûködik, a két ház konszenzusához kötik az alkotmány módosítását.
Joggal vetõdik fel a kérdés: miért tartotta fontosnak a koalíció ezt a kérdést kiemelni? Hiszen számos más, hasonlóan fontos kérdésrõl hallgat. Miért pont ebben a kérdésben tartotta mindkét párt szükségesnek korábbi elképzeléseit konkretizálni. Hiszen sem az SZDSZ, sem az MSZP programjában errõl nincsen szó. Miért nem várták meg a kinyilvánított szándékuknak megfelelõen, hogy ebben a kérdésben is szakmai, politikai konszenzus alakuljon ki? És miért a következetlenség? Azt, amit javasolnak, a holland és a belga alkotmányból ismerjük. Igen ám, de ott az alkotmánymódosítás össze van kapcsolva a parlament feloszlatásával; ami bizony elég komoly fékezõ erõ.
A másik következetlenség, miközben a két parlament által történõ elfogadás az alkotmánymódosítás elõfeltétele, addig az új alkotmány elfogadására, függetlenül a népszavazástól, ez a szabály nem vonatkozik. Hiába, minden szentnek maga felé hajlik a keze.
Komoly veszélyt jelent az alkotmányos fejlõdésre az, ha egy alkotmány kompromisszum-kényszer nélkül, erõltetett menetben, az adaptáció korlátainak mérlegelése nélkül kerül elfogadásra.
Tanulnunk kellene a történelembõl, valamint a demokratikus átalakítást az elmúlt évtizedekben végrehajtó európai országoktól: Spanyolországtól, Portugáliától, Törökországtól. A történelmi példák azt mutatják, hogy a más országokban bevált közjogi intézmények honosításai számos problémát vetnek vagy vethetnek fel. Az alkotmányozást körülvevõ politikai alkuk sokszor nem bizonyulnak tartósnak, a szakmai mûhelyekben megérlelt megoldásokat utóbb gyakran finomítani kell.
Még egyszer hangsúlyozom: nem arról van szó, hogy az alkotmányt a napi politikai érdekek szolgálójává kell silányítani, de az alkotmányozás folyamatát nem lehet a társadalmi folyamatokból kiszakítani.
Az 1787-es alkotmány ma is az Egyesült Államok alaptörvénye. A hasonló elveken nyugvó, hasonló megoldásokat tartalmazó 1791-es párizsi viszont rövid idõ múlva a szemétdombra került. Ugyanakkor az amerikai alkotmány története azt is mutatja, hogy a legfontosabb módosítások az alkotmány elfogadását követõ években születtek meg.
A demokratikus átalakítást végrehajtó európai országok közül, amelyeket az elõbb idéztem - Spanyolország, Portugália, Törökország; Görögország is felsorolható itt -, talán nem véletlenül, egy sem választotta azt az utat, hogy bebetonozza, változhatatlanná tegye az átmeneti idõszak nem átmenetinek szánt és többnyire nem is átmenetinek bizonyult alkotmányait. És az úgynevezett stabil demokráciák közül is csak alig egy-kettõ él ezzel a lehetõséggel, mint idéztem, Hollandia, Belgium és Norvégia.
Nem lenne jó, ha a koalíció olyan megoldással kísérletezne, ami elzárja az indokolt módosítások elõl is az utat. Ez ugyanis vagy alkotmánysértõ gyakorlat kialakulásához vagy sorozatos patthelyzethez vezetne - és ez senkinek sem jó.
Egy új alkotmánynak valóban idõtállónak kell lennie. Idõtállónak, de nem megváltoztathatatlannak. Vigyázat! A napi politikai érdekek alapján megfogalmazott szabályok gyakran épp megalkotójukat zárják csapdába.
Tisztelt Ház! A koalíció képviselõi ma nemzeti egyetértést hirdetnek. Remélem, hogy ez a szándék legalább a politikai intézményrendszer átalakítása tekintetében a ciklus végéig megmarad. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)