DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Bár kissé váratlanul ért, de nagyon örülök annak, ha elmondhatom gondolataimat itt, a tisztelt képviselõház elõtt is a kormányprogrammal kapcsolatban. A kormányprogrammal kapcsolatban, amelyet ért már kritikai szó ebben a Házban reggel óta épp elég, ért dicséret is, és nyilván nem lesz olyan nagy meglepetés képviselõtársaimnak, ha azt mondom, hogy én természetesen nem a kritikai oldalt szeretném erõsíteni, viszont mindenképpen szeretnék néhány szót arról a területrõl szólni, ami az én vélekedésem, felfogásom és érdeklõdésem szerint igen lényeges része a kormányprogramnak - ez pedig a kultúra és az oktatás kérdése. Ha marad még egy kis idõm, akkor szívesen teszek említést a kisebbségek és az egyházak ügyérõl is, ami ugyancsak lényeges terület, és nekem abban a szerencsében volt részem, hogy vezethettem azokat a tárgyalócsoportokat az SZDSZ képviseletében, amely tárgyalócsoportok a koalíciót alkotó két párt között kidolgozták ezeket a programokat.
Engedjék meg rögtön, itt az elején hadd beszéljek arról, ami sok képviselõtársam felszólalásában elhangzott, nevezetesen hogy hogyan viszonyul egymáshoz a két párt programja: kioltják-e egymást - avagy erõsítik egymást. Én megintcsak nem szeretnék ebben állást foglalni, mert nyilvánvalóan mindenki a maga oldalának megfelelõen, illetve felfogása szerint mondja ezt és teszi meg az állásfoglalását. Csak szeretném azt elmondani, hogy szerintem alapos tanulmányozás után is õszintén kialakulhat bennünk az a vélemény, hogy ezen a területen is, azt hiszem, valóban sikerült különösen jó kompromisszumokat kötnünk; és a kompromisszumokat hangsúlyoznám, mert bizony valóban úgy van, hogy összehasonlíthatjuk nyugodtan a pártok választási programjait, az MSZP-ét és az SZDSZ-ét is, amellyel felléptek a választásokon. Nyilván nem teljesen ugyanazt fogjuk megtalálni a kormányprogramban, de ez így van jól és így természetes, mert egy koalíció mindig arról szól, hogy kompromisszumokat kell kötnünk, olyan kompromisszumokat, amelyek az elvek határain belül mozognak, és én azt hiszem, hogy itt is, e területen, mivel én ezen a területen dolgoztam a koalíciós tárgyalásokon, tudom, hogy jó kompromisszumok születtek, olyanok, amelyek vállalhatók az SZDSZ részérõl és az MSZP részérõl is vállalhatók természetesen.
Tehát a kultúrával kapcsolatban engedjék meg nekem, hogy néhány szót mondjak - ahogy az elején is említettem -, de elõre is elnézést kérek azért, hogy nyilván az idõhiány miatt is nem fogok különösebben mélyebben beszélni errõl a területrõl, mert azt hiszem, akkor másoktól venném el az idõt, de úgy érzem, hogy néhány általános gondolatot talán érdemes elmondani.
Az elsõ ezek közül az, hogy magának a kultúrának és az oktatásnak és a mûvelõdésnek az ügyét a kormány, a leendõ kormány igen fontos kérdésként szeretné kezelni, olyan kérdésként, ami a kormányprogram bevezetõjében is szerepel, és amely azt fogalmazza meg, hogy a XXI. század küszöbének sikeres átlépéséhez elengedhetetlen feltételnek tartja az oktatás nívójának az emelését és a kultúrával való foglalkozást, a kultúra sokszínûségének a megõrzését, támogatását. Én ezt igen lényeges megállapításnak tartom, és úgy vélem, hogy utána a részletezõ fejezetek a kormányprogramban arról szólnak, hogy hogyan tudjuk ezt megvalósítani és mik a szándékaink e téren. A szándékaink pedig a kultúra ügyével kapcsolatban azok, hogy a kultúra valóban szabad és autonóm terület legyen; olyan szabad és autonóm terület, ahol valóban annak sokszínûsége és annak különbözõ értékvilága jelenjen meg Magyarországon. Mi semmilyen körülmények között, és én sem, semmilyen körülmények között nem kívánok semmiféle szekértáborérdekeket szolgálni ezen a területen, és ezt azért szeretném hangsúlyozni, mert megintcsak mindannyian tudjuk, hogy az elmúlt évtizedek Magyarországon sajnos sebekkel és harcokkal teli, olyan idõket jelentettek, ahol bizony különbözõ táborokba tömörültek gyakran a magyar szellemi élet kiválóságai. Ezt én természetesen megértem, el is fogadom egyfajta történelmi sajátosságként, de úgy gondolom, mi a magunk részérõl nem ezt az utat szeretnénk az elkövetkezendõ idõben járni. Nem szeretnénk ideológiai irányvonalakat megállapítani semmilyen körülmények között, hanem a maga teljességében szeretnénk azt a magyar kultúrát szolgálni, amely meggyõzõdésünk szerint óriási érték.
(15.50)
Olyan érték, amely ma is versenyképes a világban. Versenyképes, hiszen ma már itt beszéltünk gazdasági folyamatokról, és sokan el is mondták azt, hogy mit várnak a magyar gazdaság fejlõdésétõl, hogyan sikerül egy válságkezelõ program után esetleg egy olyat kialakítani, amely valóban meghozza a várvavárt, még ha lassú lépésekben is induló fellendülést.
Mindannyian reméljük, hogy ez így lesz, és mindannyian reméljük, hogy a magyar termékek is fokozatosan, egyre inkább versenyképesek lesznek a világpiacon. De már most is van olyan termékünk, amely az, ez pedig a magyar kultúra. S ezt tudnunk kell, használnunk kell. És segítenünk kell ennek a világban való megmutatását.
Szeretnék az oktatás kérdéseirõl is néhány szót szólni, tekintettel arra, hogy együtt is említettem ezt a bevezetõmben, ha emlékeznek rá. Nem véletlenül kezelem együtt, hiszen egymáshoz szorosan kapcsolódó területekrõl van szó.
Oktatáspolitikánkról, oktatási elképzeléseinkrõl olvashatnak részletesen a kormányprogramban. Egyetlenegy területet hadd emeljek ki, ez pedig a tartalmi modernizáció kérdése. Mind a kultúra segítése, támogatása, és ahogy mondtam, sokszínûségének megõrzése, mind az oktatás nívójának emelése a polgárosodási folyamatot szolgálja. Azt a polgárosodási folyamatot, amelyet ezt a koalíció is a modernizáció, a korszerûsítés mellett szeretne szolgálni.
Ezért az oktatásra óriási felelõsség hárul. És ez - értsük jól - az óvodától a felsõoktatásig terjed. Hiszen a jogállamiság, egyáltalán a polgári magatartás étosza, méghozzá az öntudatos és jogaival tisztában levõ polgár étosza igazából az oktatási rendszerben alakul ki. S ezért ez a kormány igen komoly és igen jelentõs figyelmet szeretne ennek a területnek szentelni. Ezt most nem azért mondom, amit nyilván általában a különbözõ területekrõl megszokhattak, nemcsak az elmúlt hetekben, hanem rendszeresen, az elmúlt években is, hogy nyilván mindenki a maga területe mellett igyekszik szólni és lobbyzni. Nyilván a kormányon belül is lesznek majd kemény csaták ez ügyben. De nyugodtan mondhatom azt, mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a jövõ befektetése az oktatás. Sikereink, gazdasági sikereink is azon múlnak a következõ idõben, hogy mennyire lesz sikeres a magyarországi oktatás, mennyire lesz például a felsõoktatás nívója megfelelõ azoknak az európai elvárásoknak, amelyek felé igyekszünk. E közös Európába Magyarország szeretne politikailag is minél hamarabb betagozódni és kialakításából részt vállalni.
A tudománynak is jelentõs szerepet szeretnénk szánni; a tudomány további segítésének, autonómiája megõrzésének és a felsõoktatás és a tudomány közelítésének, ami nagyon régi probléma Magyarországon. Nagyon szeretnénk azt elérni, hogy legyen átjárás a két szféra között. A felsõoktatás kiválóságainak legyen lehetõségük a tudományban is produkálni, és a tudomány is bizony kapjon visszacsatolást a felsõoktatási szférához.
Végezetül, ahogy mondtam, engedjék meg, hogy tényleg nagyon röviden hadd szóljak a hazai kisebbségek és egyházak helyzetérõl is, hiszen a kisebbségi terület nekem különösen is szívügyem, annak idején az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságot vezethettem e parlamentben. S örülök annak, hogy e program kidolgozásában is részt vehettem.
Nagyon fontosnak tartom, hogy mind az oktatás, mind a kultúra területén a hazai kisebbségek megkapják azt a segítséget, amelyet régóta igényelnek oktatási rendszerük fejlesztéséhez, identitásuk megtartásához, ápolásához. És a határon túli magyarság is kapja meg tõlünk azt a segítséget, ami elemi kötelessége lesz a kormánynak, s ami azért kell, mert kultúrájának ápolása, fejlesztése létében õrzi meg a határon túli magyarságot.
Az egyházakat pedig egy modern Magyarország kialakításának szerves részeként kezeljük. Mindenkinek tudnia kell ezt. Szeretném itt még egyszer leszögezni a parlamentben: az egyházak számunkra partnerek, sõt olyan fontos intézménynek tekintjük õket, amelyeknek a civil társadalom, az önálló és autonóm társadalom kialakításában óriási szerepük lesz az elkövetkezendõ idõben.
Mi az egyházak függetlenségét szeretnénk szolgálni, és e függetlenség elérésében szeretnénk támogatni õket az elkövetkezendõ idõben is.
Nem szeretnék válaszolni most részleteiben azokra a kritikákra, amelyek itt hangzottak el különbözõ oldalakról, akár az egyházi fejezettel kapcsolatban, de hadd említsem meg - azt hiszem, Füzessy Tibor tett említést errõl -, hogy bizony például az egyházakkal kapcsolatos pénzelosztás, pontosan abban a bizottságban, amelyben én is három és fél évig voltam, nagyon jól tudom, hogy milyen óriási viharokat kavart.
Nagyon jól tudom, hogy maguk az egyházak is nagyon szeretnék azt, ha végre egy másfajta normativitáson alapuló, nem pedig olyan típusú, viszonylag rosszul kialakított egyeztetési fórumokon múlna, amelyek az elmúlt idõszakban mûködtek. Hiszen senkinek sem érdeke az, hogy a különbözõ egyházak forduljanak egymással szembe egy egyszerû pénzosztozkodásnak az ürügyén. Tehát ezért szeretnénk e téren is lépni. S azért, hogy valóban itt is fair, átlátható, tiszta viszonyok legyenek.
Ugyanez vonatkozik az egyházi oktatással kapcsolatos részre is. Az egyházi iskolákat értéknek tekintjük, olyan értéknek, amely versenyhelyzetet teremt az oktatási szférában, nagyon okos és jó kihívást, amely hasznos, s amelyet szeretnénk támogatni. S azontúl, hogy érték, ráadásul természetesnek kell vennünk azt, hogy mindenki, alapvetõ jogaival élve természetesen, gyermekét olyan iskolába járathatja, amely a maga világnézeti meggyõzõdésének megfelelõ. S ez olyan jog, amelyet mi minden körülmények között védeni kívánunk.
Ezek voltak azok az eszmék, amelyeknek a jegyében próbáltuk kialakítani a kormányprogram ezen területét. Úgy érzem, ezek olyan elvek, olyan értékek, amelyeket a patkó különbözõ oldalán ülõ képviselõk is elfogadhatnak. Természetesen még egyszer, tudom, ismerem a politikai realitásokat és természetesnek gondolom azt, hogy az ellenzéknek határozottan és keményen kell kritiziálnia ezt a kormányprogramot. Mégis mind a kormánypárti, mind az ellenzéki képviselõknek jó szívvel tudom azokat a területeket, amelyekrõl beszéltem, figyelmükbe ajánlani, s kérném õket a támogatásra.
Köszönöm szépen a figyelmüket! (Taps.)