POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm.
Tisztelt Ház! Nem szeretném megismételni a már elhangzott megjegyzéseket az elõttünk fekvõ kormányprogram általános vagy néhol üres voltáról.
Részben a kormányprogram mûfajából és részben a koalíciót alkotó pártok eltérõ érdekeibõl, ellentéteibõl és nyilván a megkötött kompromisszumok nagy számából fakad a célkitûzések magas absztrakciós volta, néhol már-már a légüres térbe emelkedése.
A program VI. fejezetéhez - amely az oktatással és a tudománypolitikával foglalkozik - szeretnék hozzászólni. Ebben a fejezetben szembeötlõk az általános megfogalmazások, a problémakatalógusként számba vett gondok ellentmondása. Egyetlenegy példát vegyünk csak.
A program alkotói megfelelõ szakmai elõkészítést és társadalmi egyeztetést látnak szükségesnek az oktatásügyre vonatkozó döntések meghozatalában - egyébként nagyon helyesen. A programból kiolvasható, hogy a meglevõ helyzet felmérésére, a várható igények és a munkaerõpiaci szempontok számbavételére ezt követõen hosszú távú stratégiai tanulmány elkészítését tervezik.
Ez a távlati koncepció az oktatásügy hosszú távú irányait kell hogy meghatározza, hiszen erre kell épülnie a közoktatási törvény tervezett módosításának, illetve a szakképzési vagy felsõoktatási törvény kiegészítésének.
A jövõbeli kormánykoalíció a Ház elé kívánja terjeszteni az elõbbiekkel szorosan összefüggõ nemzeti alaptanterv alapelveit, és jóváhagyás végett az oktatás tartalmi korszerûsítésének a tervét. Ez eddig 6, külön-külön is jelentõsnek remélt anyag.
A programból megtudjuk azt is, hogy a törvénymódosítást legkésõbb 1994. december 31-éig a Ház elé kívánják terjeszteni. Az imént említett széles körû társadalmi egyeztetés nyilván szeptember elején kezdõdik. Október-november, és reményeink szerint, a program szerint decemberben már mi is láthatjuk az eredményt, hiszen elénk szánja ezt a kormány. Tisztelem annyira a program szerzõit, hogy feltételezem, komolyan gondolták azt, amit leírtak. Ám akkor e területen, e fejezetben legalább szakítani kellett volna az általános megfogalmazások sokat emlegetett gyakorlatával, és nem kerülhettek volna a fejezetbe olyan mondatok, mint a koalíció egyik legfontosabb sarokpontjáról, az esélyegyenlõség megteremtésérõl szóló. Egyetlenegy idézet: "Minimális célként olyan oktatáspolitikai eszközrendszer alapjainak lerakását tûzi ki - mármint a kormány -, amely hosszabb távon javítja a hátránnyal induló gyermekek felzárkózási és továbbtanulási esélyeit". Minimális cél, az eszközrendszer alapjai, hosszabb távon javítja, különös figyelmet fordít, törekszik, csökkenteni igyekszik stb.
Értem én, hogy ez a legnagyobb, talán egyedül exportképes hazai ágazat; hogy a konkrét megfogalmazások következményekkel járnak, de akkor el kell dönteni: 1994. december 31-e a határidõ, vagy széles körû egyeztetés. De legjobb lenne nyíltan vállalni az álláspontot és az egyenes beszéd kockázatát. Ennyit a mûfaji és az elvi kérdésekrõl.
Szabó Iván hosszan idézte a kormányprogramnak a lelkiismereti és vallásszabadság iskolai garanciáira vonatkozó részét. E kérdés alapvetõen két elembõl áll: az egyházi iskolaindítás, illetve az önkormányzati iskolai hittan kérdésébõl.
Az elsõ kérdésben üdvözlöm, hogy a magán- és egyéb fenntartású iskolákat a kormány a társadalmi igényekhez igazodó mértékben, és nem 1948-ra visszatekintõ nosztalgiák mentén kívánja megerõsíteni. A támogatottság megállapításának elveirõl, garanciáiról azonban a program már nem szól. Ami nehezen értelmezhetõ egyértelmûen, a közoktatási megállapodásokra vonatkozó rövid, kicsit enigmatikus utalás.
A másik elem az iskolai hittan kérdése. Az itt leírtak részleteiben is egyeznek az oktatási törvény vitájában benyújtott 1993-as javaslatainkkal, ezért ezt továbbra is támogatom. A program olyan jogi szabályozás megteremtésére vállal kötelezettséget, amely biztosítja a világnézet szabad megvallását, és az arról való hallgatás jogát is. Garantálja a tanteremhasználat lehetõségét a hitoktatás számára, de nem enged állami beavatkozást a felekezetek által szervezett és irányított képzésbe, sõt annak állami regisztrációját sem engedi.
Azt gondolom, a mára kialakult gyakorlat és az idõ igazolta a másfél-két évvel ezelõtti álláspontunk helyességét. Ebben, tehát a jogszabályoknak a kialakult és békés gyakorlathoz való igazításában támogatom a kormányprogramot, viszont nem támogathatom az 1990-es hittanháború újraindításában sem az új kormánykoalíciót, sem az újsütetû ellenzéki társakat.
Végezetül két kérdésre szeretnék még kitérni. Az önkormányzatok szerepe a legaggályosabb a program oktatáspolitikai részében. Az a legsúlyosabb fenntartásom az oktatáspolitikai programmal kapcsolatban, hogy nem számol az elmúlt négy év változásainak meghatározó pontjával, az önkormányzatok oktatásirányítási szerepével. Mintha nem is venne róluk tudomást. Érthetetlennek tartom, hogy az önkormányzati jogok védelmében egykor élenjáró politikai erõk kormányra kerülvén egy, az önkormányzatok oktatáspolitikai szerepét csökkenteni szándékozó programot fogadnak el. Érthetetlen a dolog elvi és alkotmányos megfontolásokból, de érthetetlen politikai megfontolásokból is.
Az önkormányzatok szerepének figyelmen kívül hagyása több ponton is tetten érhetõ a programban. A program a szakmapolitikai döntések meghozatalának jogát a tudományos, szakmai és érdekképviseleti szervezetek delegálási jogára épült testületekkel kívánja megosztani. Ebbe még kis jóindulattal beleérthetnénk az önkormányzatok érdekképviseleti szervezeteit.
A tantervi vizsgakövetelmények, a NAT tartalma azonban már egyértelmûen csakis a szakmai egyeztetésen esik át, mi több, a közoktatási törvény módosításával kapcsolatos intézkedések szerint még a NAT alapelveinek módosítását is kizárólag szakmai testületekre kívánja bízni.
A korszerûsítési programot a központi felelõsség, a szakmai önfejlesztés és a piaci alapon szervezõdõ szolgáltatások egyensúlyára kívánja építeni a kormányprogram. Itt sem jelenik meg a helyi felelõsség szempontja. Hibának tartom ezt, mert négy év tapasztalata van mögöttünk, hová vezet ez a meglevõ realitásokkal nem számoló oktatásfejlesztési program?
Lehetséges megoldás persze - és nem kevésszer találkoztunk már ezzel -, hogy az önkormányzat politikai törekvései valamely szakmai szervezet álruhájában jelennek meg, és részt vesznek végül is a döntés-elõkészítésben. Azonban azt gondolom, ha egyszer elismertük, hogy a mindenkire kötelezõ mûveltségminimum meghatározása társadalompolitikai, és nem csupán szakmai szempont, akkor célszerû ezt másképpen kezelni. Jobb a világos és áttekinthetõ rendszer, mintha mindenki valami másnak mutatkozik.
Külön hangsúlyt kap az önkormányzatok politikai és szakmai beavatkozásának kizárása az iskolák életébõl, ami a szó közvetlen pártpolitikai értelmében minden kétséget kizáróan helyes.
(16.10)
A Fidesz által is mindig támogatott elv ez volt. Bizonyos oktatáspolitikai kérdések viszont alapvetõen hozzátartoznak az oktatásért viselt helyi felelõsséghez, például az intézmény profiljának, képzési irányainak szelektív vagy komprehenzív jellegének meghatározásáért, a helyi polgárok munkaerõpiaci esélyeiért az önkormányzatok is viselik a felelõsséget. Kizárásuk ebbõl a szférából, ebbõl a területbõl tehát ártalmas, az állampolgárok kárát szolgálhatja csak.
Az intézményvezetõk kinevezésének oly sok vitát kavart kérdését rejtélyesen lebegteti a program. El kell dönteni: hideg vagy meleg. Korlátoztatik-e a fenntartó joga vagy pedig sem? Mindkettõ mellett szólnak igen nyomós érvek - de jobb ezt eldönteni és nyilvánosan vállalni.
A másik jelentõs és kicsit aggodalmas kérdéskör az iskolaszerkezet problémája. Sajnos itt is olyan általános mondatokkal találkozhatunk, amelyekrõl már korábban szóltak, ám ezek az általános programok értékválasztásukban számunkra vállalhatók. A szocialista és szabaddemokrata kormány ki akarja zárni a korai pálya- és iskkolaválasztás kényszerét, csökkenteni a családok anyagi helyzete szerinti elkülönülést. Ezt mint alapértéket helyeseljük. Azt is, hogy csak a felsõ középfok szintjén váljanak el egymástól a képzés különbözõ irányai. Mi több, a már elvált képzési ágak közötti átjárhatóság garanciáit is meg kívánják teremteni. Ezekkel a célokkal tudunk azonosulni.
Nem látjuk viszont mindennek az operacionális garanciáit. Azaz ha csak a vizsgakövetelmények regulálják az oktatási rendszert, mi akadályozza majd meg, hogy a képzési irány azonosságának deklarálása mellett ne jöjjenek létre olyan intézmények, amelyek természetesen teljesítik a vizsgakövetelményeket, de szakmai autonómiájukra hivatkozva és az ebbe a keretbe tartozó felvételi politikájukkal máris megvalósítanak egy szelektív és nem komprehenzív iskoláztatási gyakorlatot? E tekintetben egyetértek Dobos Krisztinával, hogy valóban aggodalomra adnak okot az e részben megfogalmazott általános mondatok.
Ha ennek a programnak az a célja, hogy a kötelezõ feladat teljesítése után a lehetõ legtágabb legyen a kormányzat mozgástere a következõ idõszakban, akkor ez a program meg fog felelni a kormánypárti képviselõk igényeinek, hiszen a lehetõ legtöbb lehetõséget biztosítja így a koalíción belül a hatalmi és szakmai alkuk, üzletek kifutásának. Ám ha a jövendõ négy év kormányzati cselekvésének iránytûje valóban ez az itt beterjesztett és elõttünk fekvõ dokumentum lesz, akkor - én legalábbis személy szerint - igen aggodalmasan nézek a következõ esztendõk elé. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)